DR. KÁDÁR BÉLA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Hatodiknak megszólaló költségvetési méltatónak nem könnyû dolog bármi újat mondani errõl a költségvetésrõl. De nem is sok újat lehet elmondani a Horn-Kuncze-kormány harmadik költségvetésérõl, hiszen ez a költségvetés a változatlanság költségvetése. Visszatér és újfent megtalálható a refrénje a bús, panaszos dalnak, hogy késleltetett volt a benyújtás, szûkös volt a rendelkezésre álló idõ, nagyszámú észrevételt hallottunk az ÁSZ jelentésébõl, az áttekinthetõség, az összehasonlíthatóság, módszertani megalapozottság korlátairól, de különösen nagymértékû ennek a költségvetésnek a koncepcionális változatlansága, más szóval lehetne úgy is mondani, hogy a megújulási képessége és jelentõs az innovációs deficitje. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy ebben a költségvetésben annyi az izgalom, mintha egy unoka tangót táncol a nagymamával.
Igen, ez egy változatlan költségvetés. Találhatunk benne természetesen némi új elemeket, a helyzetben is, hiszen sokkal szebb ma ennek a költségvetésnek a retorikája, sokkal több szó esik a növekedésrõl, fényes jelenünkrõl, ragyogó jövõnkrõl, a már meginduló és látható gazdasági mozgásokról, a felsõoktatás, a lemaradó országrészek támogatásáról, az elszegényedés megállásáról. Ezek mind rendkívül rokonszenves célkitûzések.
Változást jelent az is, hogy az elõzõ évek gyakorlatától eltérõen, amikor itt - elnézést kérek Akar államtitkár úrtól - ezen a poszton a pénzügyminiszter úr kísérte figyelemmel a költségvetés általános vitáját, ezt mind Békesi, mind Bokros miniszter úr megtette.
(9.00)
Most úgy látszik, a miniszteri távollét is jelzi, hogy mekkora fontosságot, jelentõséget és értéket tulajdonít a Pénzügyminisztérium ennek az általános vitának. Ez egyébként lecsapódik itt a részvétel erejében is, hiszen két évvel ezelõtt még az országgyûlési képviselõk kétötöde, tavaly már csak egyötöde, most meg egytizede tartja annyira jelentõsnek ezt az általános vitát, hogy jelenlétével, részvételével megtisztelje. (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Hol volt tegnap az ellenzék?)
Elnézést kérek a közbeszóló képviselõ úrtól, azért a parlamenti többséget ma még nem az ellenzék adja. (Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Ez így van!)
Nos, nem is ez a fõ gond. A fõ gond az, hogy egyes rokonszenves célmegjelölések és a költségvetés elõirányzatában, tartalmában megnyilvánuló következmények között egy tordai hasadéknyi rés tátong. Természetesen a meglepetések sorába az is hozzátartozik, hogy én sem dicsérni jöttem ezt a költségvetést, mint Antonius Caesart sírbeszédénél. De azért elõtte hadd foglaljam össze, hogy mik is azok a legfontosabb különbségek, amelyek a Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai szellemiségét megkülönböztetik ettõl a változatlan szellemiségû költségvetéstõl.
Ez általában mindig a helyzetmegítélésben csúcsosodik ki, eltérõek a helyzetmegítéléseink és eltérõek a megközelítéseink is, mert a Magyar Demokrata Fórum nem a pénzügyi képzelõerõ által megfogalmazott szándékokból, hanem elsõsorban a mindenkori gazdasági realitásokból indult ki - és remélhetõleg fog kiindulni a jövõben is -, úgy véli, hogy örökös stabilizációs hivatkozások helyett egy költségvetésnek mint a legfontosabb gazdaságpolitikai dokumentumnak az ország felzárkóztatása a célja és nem az örökös deficitkezelés, egydimenziójú gazdaságpolitika.
Azonkívül mindig is hangsúlyoztuk, hogy posztszocialista országban az egyensúlyhiány szükségszerû csökkentésének a fõ módszere nem a keresletkorlátozás, a jövedelemelvonás, hanem ennek éppen az ellenkezõje, a kínálatbõvítés és a jövedelemgyarapítás. És ráadásul, ha már a gazdaságpolitika eszköztáránál tartunk, a Magyar Demokrata Fórum mindig azt hangsúlyozta, hogy az eszköztárban szükséges, de nem elégséges a korlátozó eszközök alkalmazása, ösztönzésre van szükség egy posztszocialista egykori hiánygazdaságban, amit a nemzetközi gazdaságpolitikai nyelv úgy hív, hogy bizonyos ésszerû arányokat kell kialakítani a cukor és a korbács között, azt a magyar valóságban is alkalmazni kell. Én tisztában vagyok azzal, hogy a pénzügyminiszter nem egy cukrosbácsi, de hát nem lehet B. vagy M. a korbácsos ember sem.
Engedjék meg, hogy ezek után visszatérjek arra az alapvetõ kérdésre, hogy milyen helyzetmegítélés, milyen gazdaságpolitikai megalapozottság látható ebben a költségvetésben - hiszen az ÁSZ kitûnõ jelentése gazdaságpolitikai megalapozottságot nem vizsgál.
Nos, rossz helyzetmegítélésre nehéz jó terápiát építeni. Én úgy gondolom, hogy a tényleges helyzet alapján megalapozatlanok azok a nyilatkozatok, amelyek itt elhangzottak a közelmúltban a jövõ évi gazdasági növekedésrõl, az elszegényedés megállításáról, a versenyképesség javításáról, az infláció nagymértékû megfékezésérõl. Természetszerûleg, ha utánanézünk ezeknek a kérdéseknek, akkor a közös gyökerét abban találjuk meg, hogy a helyzetmegítélés eltérõ. Az kétségtelen tény, hogy az elmúlt két év során javult ismét az ország nemzetközi megítélése, amely nagyrészt egy helytelen kormányzati magatartás következménye volt; ebben az évben valamelyest csökkent az infláció üteme, 4 százalékponttal körülbelül, de lehet, hogy 4,5 lesz belõle az év végére, tehát az az inflációs pszichózis, amelyet jelentõs részben a kormányzati magatartás is gerjesztett két évvel ezelõtt, az valóban csillapodott; sikerült javítani a fizetési mérleg egyensúlyán, állapotán, valamelyest az államháztartási mérleg egyensúlyi állapotán is - csak ez nem teljesítményi fordulatot jelentett. Egyszeri, nem ismételhetõ intézkedések következménye, mint az importpótlék bevezetése, a reálbérek nagyarányú csökkentése, az 500 milliárdos eddigi államitulajdon-értékesítés, amelyet bármely kormány megtehetett volna és megtehet ma is a világ minden részén - ezek nem teljesítményfordulati elemek, és nagyon nehéz ebbõl arra következtetni, hogy erre a gyenge alapra ráépíthetõ egy növekedési fordulati katedrális.
Hát mitõl változna hirtelenül az ország helyzete, amikor 1996-ban lelassul a növekedés, visszaesnek a beruházások, tavaly december óta igenis visszaesnek a megtakarítások - hogyha valaki elolvassa a KSH- nak a kiadványait is -, és nem 30 százalékkal nõttek? Szóval, mitõl jön ilyen helyzetben és ilyen körülmények között hirtelen egy felfelé ívelõ pályára a gazdaság? És mi alapozza meg az inflációs prognózist, amely sose volt nagy erénye a pénzügyi apparátusnak?
Nem volna elegáns dolog, hogy most itt arra hivatkozzak, hogy erre az évre is 19-21 százalék lett beígérve, aztán most a kormány bevall 23-at, a szakma mond 24-et, hát valahol 23,5 körül megegyezhetünk, de hát azért egy elég durva számítási hiba, legalábbis a szakma jobb köreiben, 20 százalékot tévedni, az már nem annyira csekélyke tévedés. Ha csak valaki figyelembe veszi a magyar társadalom és a gazdaság állapotát, figyelembe veszi azt, hogy ez nem Hollandia és nem Svédország, nálunk az infláció pszichológiailag meghatározott, szociálpszichikai tényezõjének nagyobb a hatása, és ezeket úgy le lehet mérni az elmúlt évek tapasztalatai alapján, hogy a magyariak nem teljesen ugyanúgy reagálnak egy-egy intézkedésre és kormányzati bejelentésre, mint a derék hollandusok, akkor bizony eléggé nagy merészség 18 százalékos jövõ évi inflációs rátát prognosztizálni. Ezt már korábban is lehetett látni, egy-két hónappal ezelõtt, hogy a jövõ évi infláció a nehezen bemérhetõ pszichikai hatások mellett is egy olyan számmal fog kezdõdni, amelynek az elsõ jegye kettes lesz, úgy körülbelül 20 százalék körüli - és nem 18 százalék. Ha most még figyelembe vesszük a jelenlegi légkört, a jelenlegi kormányzati miatyánknak az egyre erõsebb hangját, hogy "Mindennapi botrányainkat ne add meg nekünk ma, Uram, de bocsásd meg a mi vétkeinket!". Egy ilyen hangulat az általában az inflációs rátát a várttól nem lefelé, hanem felfelé fogja eltéríteni, mert bizonytalanságot, inflációs várakozásokat szül.
Ilyen körülmények között, amikor eleve van már egy látható rés a tervezett és a várható infláció között, amikor egyrészt ugyan van személyi jövedelemadó-csökkenés, van bizonyos járulékcsökkenés, de van járulékalap-kiterjesztés is, van a költségvetés közvetítésével folyósított társadalmi ellátások csökkentése is, akkor, ha ezeket a hatásokat összegezzük, hát miféle alapja van annak a kijelentésnek, hogy a jövõ évre megáll az elszegényedés folyamata?
(9.10)
Valamivel kevésbé lesz rosszabb, mint az idén, ennyit elfogadok, de megállásról, fordulatról még szó sincs. Nos, a másik kérdés. Ha így alakul az infláció, tehát az inflációs mérték nagyobb lesz megint - no nem annyival, mint az idén - a tervezettnél, valamivel, körülbelül egy- két százalékkal. Azért ez mindenképpen a belsõ piac zsugorodására utal. Ha a belsõ piac zsugorodása egy realitás, akkor mennyire megalapozott a növekedési várakozás és a növekedési várakozásokból levezetett bevételi oldal. Hát mibõl adódik a növekedés, ha a fogyasztás, ami a GDP-nek négyötöde, abból nem jön?
Jöhet az exportvezérelt növekedésbõl? Amivel olyan régen éltünk együtt elég sokan ebben az országban, de hát mindig ugyanabból a kisebbségi pozícióból. Az export és az import növekedési üteme 1994- ben még 6 százalék volt, tavaly 14 százalék, az idén az elsõ nyolc hónapban már lement 3 százalékra.
A jövõ évben, amikor el fog tûnni az importpótlék, amikor nyilvánvalóan az ez évi enyhe felértékelõdés változatlanul megmarad, amikor csökkennek a vámbevételek, amikor csökkentek ebben az évben a beruházások, akkor mitõl lesz a jövõ évben akkora veresenyképesség, hogy az export növekedési üteme lényegesen meghaladhatja az importét. Realitás lehet egy exportvezérelt növekedés. 2 százalékos exportvezérelt növekedéshez az egyéb feltételek változatlansága esetén körülbelül 6 százalékos exportnövekedési ráta plusz van.
Szakértõk egyetértenek abban, hogy itt nagy a veszélye annak, hogy a jövõ évi kereskedelmi mérleg, az ebben a költségvetésben megfogalmazott intézkedések és eszköztár alapján, feltehetõen romlani fog, és az export-import növekedési üteme kiegyenlítõdik, nulla körül fog mozogni, ha nem történik semmi.
Ez búcsú az exportvezérelt növekedéstõl. Beruházásoktól jõ ez? Mitõl jöhet egy várt, 10-12 százalékos beruházási növekedés. Ebben az évben is volt szép elõirányzat a beruházásnövekedésre. Az elsõ félévben 7 százalékkal estek vissza, és a harmadik negyedévben is - úgy látjuk - némi visszaesés tapasztalható.
Ebbõl? Ebbõl lesz egy nagy növekedés? Beruházásvezérelt növekedés? Igaz, hogy a kormányzat azt mondotta, hogy az elmúlt évben óriási jövedelmeket csoportosított át a vállalati, vállalkozási szféra javára. Igaz. Lehetséges. De mi lesz a következménye? Egy zsugorodó belgazdaságban, ha van is jövedelme a vállalkozónak, nem ruház be. Folyószámlán, bankszámlán tartja. Az év elsõ felében egyedülálló gazdaságtörténeti rekordnak lehetünk tanúi, tisztelt Országgyûlés, hogy a vállalkozások 120 milliárddal többet takarítottak meg, tehát a betétjeik 120 milliárddal jobban nõttek, mint a hitelfelvételeik.
Ez egy egyértelmû állásfoglalás, hogy a kormányzat ugyan "a lovat ki akarja vezetni a vályúhoz, de a ló nem akar inni", mert olyan kevéssé vonzó a mindenkori gazdasági feltételrendszer. Hát akkor mibõl lesz növekedés? Se fogyasztásnövekedésbõl, se exporttöbbletbõl, se vállalkozási beruházási tevékenységbõl.
Nos, elöljáróban említettem, hogy a magyar gazdasági realitásokból kiinduló közgazdászok régóta sürgetik a kínálatbõvítésen alapuló gazdaságpolitikát, amelynek egyik fõ eszköze lehet a gazdaság terhelésének a csökkentése, az adóterhek csökkentése. Ez a célkitûzés belföldi és külföldi füleknek rendkívül rokonszenves formában. Bent van ennek a költségvetésnek a retorikájában is.
Azonban ha egybevetjük a különféle tehercsökkentéseket, személyi jövedelemadóban és az inflációs korrekciókat, a tb-járulék csökkentését és a tb-járulék alapjának kiszélesítésébõl adódó következményeket, akkor azt mondjuk nagyjából, hogy amit a kormány a "réven ad, azt a vámon elveszi". Csak a tb-járulék alapjának kiterjesztése körülbelül, becslések szerint 60-100 milliárd forint összegû jövedelmet von majd ki a gazdaságból.
Hát, hogy néz akkor ki a magyar gazdaság versenyképességének javítása és az ehhez fûzõdõ nemes célkitûzés? Elbúcsúztathajtuk. Különösen azokban a szektorokban, amelyek átlagon felüli élõmunka igényességûek. Lássuk be, egyelõre a magyar gazdaság a munkaerõ komparatív elõnyeibõl él, és nem mûszaki járadékból. Befolyásolhatja ez a kereskedelmi mérleget is, hiszen bedugjuk a fejünket a homokba, mint a strucc.
A magyar kivitel 27 százaléka bérmunka-konstrukció, amit sokan elátkozhatnak, hogy ez az ország gyarmatosításának a megjelenési formája. Azért elnézést kérek, egy bérmunkaügylet is csak jobb, mint egy felszámolás vagy munkanélküliség. Az sok új technológiát és sok új készséget hozott ebbe a gazdaságba. Hát ezt bénítja le, vagy ezt hozza hátrányos helyzetbe az élõmunka költségeinek a drágítása.
Ennek van szociálpolitikai vetülete is, mert ez a típusú tb-járulék alapjának tágítása voltaképpen a legalacsonyabb jövedelmû és szakképzettségû kategóriák helyzetét rontja, munkahelyeinek versenyképességét rontja, tehát közvetve ez is súlyosbítja azt a helyzetet, ami az eddigi elszegényedésbõl fakadt.
Nos, amit bevételi oldalon látunk, annyit mondhatunk, hogy ez a költségvetés konjunktúrapolitikailag - legnagyobb jóindulat mellett - legfeljebb semleges, de nem ösztönzõ.
Van-e a kiadási oldalon arra utaló tény, hogy ez a költségvetés konjunktúrapolitikát, jövedelemnövekedést, elszegényedés-megállítást, szociális érzékenységet szolgál? Hát, én nagyítóval kerestem, de nemigen találtam, hiszen a kiadási oldalon nagyobb mozgások nincsenek, a gazdaságfejlesztési kiadások gyakorlatilag majd' minden tételnél reálértékben csökkennek. Akár azt nézzük, hogy mennyi a gazdasági szervezetek támogatására szolgáló ráfordítás, akár a mezõgazdaság, amelynek támogatására szolgáló ráfordítások nominálértékben ugyan nõnek, de reálértékben vagy egytizeddel csökkennek az ez évihez viszonyítva. Holott ez a legkritikusabb terület majd az Európai Unióhoz csatlakozásunk szempontjából. Amit most elmulasztunk a mezõgazdaság fejlesztésében, amit "Jancsi nem tanul meg, azt már János nem tanulhatja meg". De, ha belépünk, akkor már bizony késõ lesz.
Nos, milyen változást láthatunk itt lényegében? Szemünket kiveri a tény: kiadási oldalon egy változás van. Csökken, drámaian csökken a szociális juttatásoknak az aránya, különösen a családok támogatására fordított ráfordítások aránya. Ez 1994 óta reálértékben már több mint egyötöddel csökkent. Szociális érzékenység ebben a költségvetésben nem mutatható ki, ami az embert csábítja egy éles nyelvû megjegyzésre, hogy egy szociális piacgazdaság jelszavával választási gyõzelmet nyerõ legnagyobb párt úgy érzéketlen szociálisan, hogy közben még a versenyképességet sem tudta javítani. Mert hiszen a versenyképességre szolgáló ráfordítások reálértéke is minden tételen csökken.
Egy nagy változás van. Az, hogy ez a költségvetés - különféle híresztelésekkel ellentétben - nem a túlelosztás költségvetése, ez a jövedelemátcsoportosításnak a költségvetése, mert az ország stagnáló, elégtelen jövedelmeit valami hihetetlen mértékben csoportosítja át a pénzügyi szférába, kamatkiadások formájában. Tessék utánanézni, 1994 átlagában az ország összes jövedelmeinek 4 százaléka volt átlagosan kamatkiadás.
(9.20)
Ebben az évben 8 százalék, a jövõ évben pedig 10,7 százalék. A költségvetésnek ma már csak a kiadások egyötöde szolgálja az állam hagyományos kormányzati funkcióit, az egyharmada pedig a kamatszolgálatot, és összjövedelmeinknek kereken egykilencede szolgálja ezt. A költségvetés ma már nem állami és klasszikus funkciókat betartó gazdaságpolitika megjelenítõje, hanem egy sajátos pénzügyi keverõpult, amely pénzügyi szféra javára csoportosít át évrõl évre növekvõ mértékben jövedelmeket.
Ez a keverõpult szerep az embert egy olyan megjegyzésre csábítja, hogy ámulattal adózunk ennek a sebességnek, amellyel 7 év alatt az egykori Magyar Népköztársaságból "Magyar Bankköztársaság" lett. Nem biztos, hogy ez volt a rendszerváltásnak a fõ célja, bár nagyon sokunk számára ez egy nagyon örvendetes jelenség.
Kamattényezõk, feszültségpontok. Én úgy gondolom, hogy nem a gazdaság tényleges feszültségpontjait kezeli ez a költségvetés. Ez a fõ gondunk vele. Nem a szociális elégedetlenség, a növekvõ szociális elégedetlenség leszerelését szolgálja, nem az ország megújhodását szolgálja. Ott van az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban például a gazdaságfejlesztési célelõirányzat, 9,5 milliárd forint, ha jól tudom. Az ez évi 8,5 milliárd volt. Ez megint reálértékben egy 6-7 százalékos csökkenés. Ha pedig azt nézem meg, hogy mennyi volt az eddigi tényleges felhasználás, akkor ez a visszaesés 15 százalék. Hát be lehet így menni egy európai versenytérbe, hogy minden olyan kiadást korlátozok, ami az ország, a gazdaság, a társadalom edzését segítené elõ? Hát az a vesztes csatába való vezetés.
Hát elnézést kérek, nincsenek ingyen ebédek a nemzetközi versenyben. Az természetes, hogy öldöklõ verseny folyik most az egyes országok között. Nyugaton a jóléti állam, nálunk pedig a "gulyáskommunizmus" örökségét kell áramvonalasítani. Ez a követelmény világos. De közgazdász számára, aki tud társadalmi összefüggésekben is gondolkodni, az is világos kell hogy legyen, hogy egy társadalom nyakára nem lehet több terhet, alkalmazkodási terhet róni, mint amennyi egy adott történelmi pillanatban annak a társadalomnak az alkalmazkodóképessége. Túlterhelés esetén összeroppanás van a társadalomban is, a gazdaságban is, a versenyképességben is. Ugyanaz a morál: több ösztönzést, több cukrot, kevesebb korbácsot ennek a társadalomnak és ennek a gazdaságnak.
Nos, a Magyar Demokrata Fórum majd nagyszámú javaslatot fog beterjeszteni annak érdekében, hogy egyrészt erõsödjön a társadalom alapja, a család, csökkenjen az a bizonytalanság, amely a társadalomban kialakult, hogy a társadalmi feszültségeinket csökkenteni tudjuk, hogy európai integrálódásunk feltételeinek jobban megfelelhessünk, hiszen ez is csak füst. Egyetértés van a parlament pártjai között, hogy helyünk van Európában, az Unióban, a NATO-ban.
De mi szerepel ebben a költségvetésben? 520 millió forint a NATO- felkészülésre, amikor egy NATO-konform magasabb egységet kellene felállítanunk, parancsnoki, vezetési, logisztikai struktúrákat kialakítanunk, szakképzett, NATO-ban gondolkodni, tevékenykedni tudó tisztek százainak kellene rendelkezésre állni, ha '99-ben NATO-ban vagyunk.
Hol tükrözõdik ez a költségvetésben? 520 millió forint volt az idén, jövõre még nevesítés sincs. Még tragikusabb az Európai Uniónál. 2 milliárd forintot jelzett a Pénzügyminisztérium. 1,3 milliárdot tudtunk nevesíteni. Most egy dolog az, hogy a nevesítés hiánya a demokratikus deficitet is jelzi. Mert mit tud a parlament ellenõrizni abból, aminek a létérõl még nem is tudhat? De hát 1,3 vagy akár 2 milliárd forint, a jövõ évi magyar GDP 2,5 tízezreléke segíti az ország felkészülését az Unióba? Amikor ma már minden józan elme tudhatja azt, hogy az, hogy az Unió áldás lesz-e vagy átok, az attól fog függeni, hogy milyen felkészültségi állapotban lesz az ország hat év múlva. Mitõl lesz itt hat év múlva felkészültségi állapot arra, hogy a versenyben helytálljunk, ha ennyit fordít erre, ennyit lát elõre a költségvetés a jövõ követelményeibõl? Akkor megint késõ lesz.
Tisztelt Országgûlés! Amit a Magyar Demokrata Fórum elõ fog vezetni, az egyrészt a szociális feszültségnek a kezelését, enyhítését fogja szolgálni, másrészt viszont a versenyképesség erõsítését. Úgy gondoljuk, hogy van ennek egy közös forrása: a megnövekedett kamatkiadás. Nem sikerült a költségvetési bizottság hétfõi kétórás IMF- párbeszéde során egyértelmû választ kapni arra, hogy a teljes nullás kamatozású állomány átalakítása vajon IMF követelmény-e. Vajon követelménye-e annak, hogy Magyarország megállapodást csak így köthet az IMF-fel, vagy vezekelhet le bizonyos bûnöket? Nem tudjuk. De annyit tudunk, hogy nem az a fõ problémája ma az országnak, hogy ki tartja nyilván az adósságokat, az MNB-e vagy a PM.
A lényeg az, hogy az adósságterhek növekszenek. Ezt kell megakadályozni. Itt lehet keresni olyan pluszforrást, amely talán az ország mûködõképességének a fenntartását elõsegítõ kiadási többleteket tudja finanszírozni. Nincsenek nekünk illúzióink arról, hogy milyen lesz ezeknek a módosító indítványoknak a fogadtatása. Miként arról sincs illúziónk, hogy a költségvetés és a kormányzati gazdaságpolitika púpossága nem egyenesíthetõ ki semmiféle módosító indítvánnyal. Ez már így fog maradni velünk a hátralévõ két részben. De azt mindenképpen számon kérjük minden, az ország sorsáért felelõsséget érzõ politikustól, hogy ne hagyjon egy olyan helyzetet, amelyben a költségvetés csigamenetben halad a jövõ felé. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps jobbról.)