KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! A rendelkezésemre álló rövid, tízperces idõkeretben egyrészt A költségvetés belföldi adósságának törlesztése és a belföldi államadósság költségvetési elszámolásai címû fejezet néhány különösen fontos elemével szeretnék foglalkozni. Ezt indokolja az a tény is, hogy mind az eddigi költségvetési vitában, mind az elmúlt hetekben, különösen a Kisgazdapárt soraiból többen szóvá tették a Magyar Nemzeti Bank '96. évi várható veszteségét, összemosva ezt a központi költségvetés kamatmentes adósságaként kimutatott közel 2000 milliárd forintos - ez egyébként '95. évi adat - állományával, és összemosva a nettó devizatartozás csökkenésébõl származó kamatkiadásokat az MNB és a központi költségvetés pénzügyi kapcsolatának rendezése következtében jelentkezõ kamatkiadásokkal. És mivel a kisgazda frakcióvezetõ tegnapi hozzászólásában kísérletet sem tett az analizálásra, sommásan eljutott addig a következtetésig, hogy az 1995. év végén a Kisgazdapárt által is támogatott Gaál-Keller módosító indítványból fakadó privatizációsbevétel-felhasználási koncepció megbukott.
Ha frakcióvezetõ úr olyan vágyálmokat dédelget magában, mint aminek gyakran hangot ad, talán nem kellene meghátrálnia az egyik bölcs döntése láttán. Persze az is egy lehetséges megoldás lett volna, amit Torgyán doktor javasolt a privatizációs bevételek felhasználására, de erre egyrészt késõn eszmélt, másrészt azt a mai napig nem bizonyította még Bogár képviselõtársam sem, hogy az állami befektetések a gazdaság általános fellendülését jobban segítik, mint a magánvállalkozások bõvülõ befektetési hitellehetõségei. Csak örülhet neki, hogy késõbb sem érvényesült olyan gazdaságpolitika, amely a megelõlegezett eredmények, bevételek újraelosztásán alapult volna, ahogyan azt a Kisgazdapárt ma már szeretné. Azzal, hogy a központi költségvetés az MNB-nél fennálló adósságát törlesztette, többletlikviditás nem jött létre, inflációs hatás nem keletkezett, nem romlott a folyó fizetési mérleg sem. Tehát nincs oka senkinek szégyenkezni a döntés miatt.
Tegnap a vitában a kormánypárti Soós és Gaál képviselõk mellett Csépe képviselõtársam is utalt arra az ellentmondásos helyzetre, hogy miközben a stabilizációs és ezzel párhuzamos gazdaságdiplomáciai sikerek révén, a jelentõs privatizációs bevételekkel tetézve, felgyorsult a külföldi tõke beáramlása az országba, ezzel párhuzamosan újfajta nehézséggel is szembe kellett nézni.
(10.10)
Ez pedig nem más, mint az, hogy a korábban nullás hitelállomány most már a devizaforint-konverzió következményeként költségvetési kamatkiadásként jelenik meg, és - sajnos - ez a tehernövekedés meghaladja az eladósodottság csökkenésébõl és az infláció mérséklõdésébõl fakadó teherenyhülést.
De azért minden ellentmondásosság ellenére döntõ jelentõséggel bír az, hogy az állam eladósodásában alapvetõ, kedvezõ változások indultak el, amelyek folytatódnak jelenleg is. Ennek pedig két fontos következménye van: megindult az adósságcsapdából való kikerülés, és az állam fokozatosan kivonul a külsõ eladósodásból.
Nem érdektelen két-két számot összevetni. A bruttó adósságból az állam részesedése 1993 végén 83 százalék volt, míg 1996 közepén ez a mérték 71 százalék. A nettó adósságból az állam részesedése a két idõpontban: 1993-ban 90 százalék, jelenleg pedig 66 százalék.
A költségvetési törvényjavaslat 423. oldala teljes körû képet ad a központi költségvetés bruttó tartozásáról és kamatának alakulásáról, amely szerint a központi költségvetés bruttó adóssága 1996. év végén kissé meghaladja az 5000 milliárd forintot, és ezen belül az árfolyam- különbözetbõl származó MNB-vel szembeni kamatmentes adósság 1600 milliárd forint körül alakult.
Ez az az adósság, amellyel a költségvetés azért tartozik az MNB- nek, mert miközben az MNB-nél felhalmozott eszközoldali devizaalapú kihelyezéskövetelés lényegesen alacsonyabb, mint a forrásoldali devizatartozás, és ennek következtében a sorozatos leértékelések átértékelési veszteséget eredményeztek, amit aztán a költségvetés nem fizetett meg soha, hanem igénybe vette a Magyar Nemzeti Bank lejárat nélküli, nulla kamatozású hitelét. Ennek egy része pedig akkor jelenik meg valóságos költségként, amikor a külföldi adósságállomány csökken.
Ez az elszámolástechnika egyrészrõl azt eredményezte, hogy a költségvetés adóssága pusztán a leértékelések következtében folyamatosan nõ, a nullás állomány bonyolult problémáját nehéz követni és magyarázni, másrészt az MNB devizamérlegében egy rendkívül kedvezõtlen eszközforrás-összetétel alakult ki, amely képes felemészteni a jegybank még oly biztos nyereségét is. Már a tisztelt Ház elõtt fekszik az MNB-rõl szóló törvény módosításának tervezete, amely szerint '97. január 1-jétõl az MNB és a központi költségvetés között az eddigitõl lényegesen áttekinthetõbb finanszírozási kapcsolat alakulhat ki.
Ennek lényege, hogy az MNB külsõ tartozásainak jelentõs részét az MNB-vel szembeni devizatartozás formájában elismeri a központi költségvetés. Ennek a rendezésnek a részletes szabályait határozza meg az 1997. évi költségvetés.
Persze jogosan tehetõ fel a kérdés - mint ahogy erre Csépe képviselõtársam is utalt tegnap -, hogy vajon ez az egyetlen lehetõség- e az elszámolási technika módosítására. Nyilván nem. Elképzelhetõ lenne az is, hogy fennmarad az eddigi rendszer, és törvény rendelkezne a jegybanki veszteség rendszeres megtérítésérõl. Ekkor azonban tovább erõsödne az a kedvezõtlen hatás, amirõl már az elõbb szóltam, vagyis tovább romlana a jegybank mérlegének szerkezete, és duzzadna a nem kamatozó adósságállomány. Elvileg a mai rendszerhez hasonló elszámolás is lehetséges azzal a módosulással, hogy a nem piaci kamatozású adósság piaci kamatú kötvénnyé átalakítása rendszeres gyakorisággal történne. Ez esetben a mérlegtorzulás ugyan kiküszöbölhetõvé válik, de számolni kellene az elõrejelzések megbízhatatlanságával, de nem szûnne meg a jegybanki hitelnyújtás, és keveredne a fiskális és monetáris funkció.
Tehát lehet gondolkodni egy fokozatos átalakításban, de számba kell venni a valós, hátrányos tényezõket is. Az MNB-rõl szóló törvényjavaslat és a költségvetési törvényjavaslat az elszámolási problémák végleges rendezése érdekében a költségvetés a jegybankkal szemben nem piaci természetû tartozásainak jelentõs részét deviza alapú tartozássá alakítja át.
Ennek következtében a leértékelési veszteség közvetlenül a költségvetés államadóssággal kapcsolatos kimutatásaiban jelenik majd meg, míg az MNB-nél megjelenõ eredménypozíció a monetáris funkció következményeit fogja takarni. A kormány által javasolt megoldás nem változtatja meg az eddig külföldön, az MNB által felvett hitelek és kibocsátott kötvények címzettjét.
Végül a többlet-kamatkiadásokról. Nincs idõ bizonyítani, de tény, hogy a kamatkiadások akkor is növekednének - természetesen nem ugyanilyen mértékben -, ha a jelenlegi szabályozás szerint történne az elszámolás. Mivel az átálláshoz kapcsolódó egyszeri hatástól eltekintve különösen makrogazdasági hatással nem kell számolni, akkor ezt a hatást célszerû akkorra idõzíteni, amikor a folyamatok viszonylag javulónak minõsíthetõk. Éppen ezért nem célszerû a problémarendezés elodázása.
Tisztelt Ház! A téma kapcsán elkerülhetetlen, hogy néhány konkrét számmal ne világítsak rá a probléma összetettségére. Tegnap már elhangzott, hogy a költségvetés bruttó belföldi kamatkiadásai 292 milliárd forint összeggel haladják meg jövõre az elõzõ évi kiadási mértéket. De az már nem hangzott el, hogy változik a kamatbevétel is az ideihez képest, így ennek hatásaként a nettó kamatkiadás 258 milliárd forinttal lesz magasabb, mint az idei várható egyenleg.
Ez a növekedés azonban nem egy, hanem több, egymással ellentétesen ható tényezõ eredõjeként alakul ki. Befolyásolja a kamatkiadásokat jövõre az adósság szerkezetének átalakulása, az adósságállomány és a kamatszint változásának a hatása is. Világosan kiolvasható a költségvetésbõl, hogy a már jelzett MNB-adósság devizakötvénnyé történõ átalakítása következtében a nettó adósság valójában 125 milliárd forinttal nõ.
Végül egy nagyon fontos gazdaságpolitikai szempontra szeretném ráirányítani a figyelmet. A kamatkiadások 292 milliárd forintos növekedésén belül alapvetõen az MNB-nek fizetett kamatok bõvülnek. Ugyanakkor a belföldi piaccal szembeni adósságra fizetett kamatok várhatóan 44 milliárd forint körüli összegben növekednek 1997-ben, szemben az ez évi 97 milliárdos gyarapodássa. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)