DR. RAB KÁROLY (független): Elnök Asszony! Képviselõtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én néhány konkrétabb dologról szeretnék szólni és néhány praktikusabb dologról. Hetedik éve vagyok képviselõ, de hét év alatt még ugyanolyan költségvetést nem kaptunk, változik a költségvetés - természetesen nem az adatokra gondolok, magára a feldolgozásra, a szerkezetére, a táblázatokra -, ez egy átlag képviselõ számára emészthetetlen - fõleg egy hét alatt vagy két hét alatt - ez a több mint ezer oldal.
Én azt gondolom, hogy valójában itt felelõs döntést hozni addig a parlamentben nem lehet igazából, amíg végre nem olyan költségvetés, nem olyan formában készül el a költségvetés, hogy ez valójában érthetõ, értelmezhetõ és feldolgozható legyen mindenki számára.
A világ több országában szabályozzák, hogy évek óta - 10-20 éve folyamatosan - ugyanolyan formában jelenik meg a költségvetés, jóval egyszerûbb formában természetesen, mögötte ott vannak a részletes adatok, ha valaki abban tovább akar menni. Én nem tudom, kérem vagy kérdem, mit lehet azért tenni, hogy a továbbiakban a következõ 10-20- 30-50-100 évben Magyarországon a költségvetés mindig ugyanolyan formában jelenjen meg, hogy végre összehasonlítható legyen, hiszen itt három-négyszer jelenik meg ugyanaz az adat a legkülönbözõbb formában és összesítésben, tehát még azok is változnak, miközben természetesen nem az adat változott meg, hanem ennek az összesítése.
Azt gondolom, hogy igazából felelõs döntést így egy olyan képviselõ, aki nemigen járatos ebben, és nem a költségvetéssel foglalkozik, képtelen feldolgozni, és valójában úgy szavazni, hogy ezt értse.
A második az a kérdés, hogy egy költségvetésnek milyen típusúnak kell lenni, én sajnálatos módon azt látom hetedik éve, hogy ez egy fõkönyvelõi típusú költségvetés.
(10.20)
A pénzügyminiszter, az államtitkár és az ezzel foglalkozók kényelmesen hátradõlnek, ha látják, hogy a bevétel-kiadás oldal a végén egyezik, a deficit nem nõtt, és akkor ez egy jó költségvetés.
Olyan mértékben igaz ez, hogy éppen ebben az évben még az is megzavarta a pénzügyi irányítást és magát a kormányt, amikor váratlanul állt pénz a házhoz, és nem tudtak mit kezdeni a többlettel, mert nem arra készül ez a költségvetés, mint egy befektetõ, hogy mit szeretnék elérni, hova érdemes tenni a pénzt, és ezt elõre meggondolom, hogy ha még több pénzem lesz, mit tegyek vele. Ez, ismétlem, számomra egy fõkönyvelõi jellegû költségvetés évek óta, éppen ezért én szeretném, ha ez egy másfajta költségvetés lenne, ami befektetés jelleggel gondol meg dolgokat, hova érdemes a pénzt tenni, hol a legjobb a megtérülés.
Egy költségvetésnek ösztönöznie kéne egy magatartásra, és ez a költségvetés, amibe itt most én beleértem az adójogszabályokat és a különbözõ pénzügyi szabályokat, valamilyen magatartásra kéne, hogy ösztönözzön, amit érdemes tenni, amiért jutalom jár, és tiszta legyen, hogy mi az, amit nem érdemes tenni, hiszen káros - akár - az egyén számára. Hét év után - én azt gondolom -, hogy egyetlenegy, ami kiderül a költségvetésekbõl és a pénzügyi szabályokból, hogy tisztességesnek lenni nem érdemes.
Ma itt már szó volt a kiszámíthatóságról, a tervezhetõségrõl, hiszen a költségvetésnek az is a szerepe, hogy mások is tervezzenek - önkormányzatok és nagyon sokan mások. Ennyire kiszámíthatatlan költségvetés mellett mások sem tudnak tervezni, és én azt gondolom, hogy miután ezt 7. éve ígérgeti mindenki, minden párt - a kiszámíthatóságot -, amikor kormányon van, itt már talán nem is arról van szó egyedül, hogy a politikával van baj, hogy a kormánnyal van baj, hogy a miniszterrel van baj, hanem azzal a személyzettel, amelyik 7. éve készíti a költségvetést ennyire kiszámíthatatlanul.
A harmadik, amirõl szeretnék beszélni, az az államháztartási reform, és ebben leginkább az a kérdés számomra, hogy ki mit ért alatta. Valószínû, hogy nem ugyanazt értjük. Én valami olyasmit értenék államháztartási reformon, amikor az egyes önkormányzatok, önkormányzati egységek a beszedett adókból az állam részérõl megküldik a megállapodás szerinti részt az állam központi feladatainak ellátására, tehát nem az állam oszt vissza pénzeket, és nem az önkormányzatok kuncsorognak az államnál pénzért. Valójában az államháztartási reformot akkor lehetne végrehajtani, ha - azt gondolom - államhatalmi reform is volna. Minthogy az államhatalmi reformot itt nem akarják végrehajtani, ezért nem megy az államháztartási reform.
Pillanatnyilag itt az állam nem reformot akar, pusztán meg akar szabadulni a költségvetésben azoktól a tételektõl, amelyek a legnagyobb deficitet jelentik. Például a nagy elosztórendszereket, ebben, ugye, alapvetõen a szociális rendszereket - de ezeket a rendszereket úgy választotta le a költségvetés, hogy elõtte nem alakította át õket, nem racionalizálta a mûködésüket, egyszerûen csak kitette õket az utcára, hogy járjatok. Ezek ezután még nagyobb veszteségeket okoznak, és minthogy ezek a szociális ellátórendszer részei, a költségvetés még nagyobb veszteségeket szenved el, miután már leválasztotta õket, mert kénytelen ezeknek a hiányait fedezni.
Azt gondolom, hogy itt ma szó volt liberalizmusról - és számomra van egy kifejezés: a "liberális vákuum" -, tehát államháztartási reformot, államhatalmi reformot csak úgy lehet végrehajtani, hogy ha az egyes egységeket, amelyeket át akarok alakítani, elõbb járóképessé teszem. Nem lehet megtenni a marionettbábúval, hogy elvágom a szálait, õ természetesen lezuhan, és azt mondom neki, hogy szabad vagy és járjál. Valójában itt ez történik. Itt nagyon sok területen, azt gondolom, hogy ellenzék, kormány vagy többen, akik vitatkozunk liberalizmuson - valójában nem arról van szó, hogy állam vagy nem állam, hanem hogy az átmeneti helyzetben az államnak milyen szerepe van akár a bankrendszerben, a vállalatoknál, és valószínûnek tartom, hogy ezek nem engedhetõk el azonnal.
Ez a költségvetés valójában az ellenkezõjét teszi annak, amit szeretnénk. Egyáltalán nincs szó reformról, hanem az ellenkezõjérõl. Ebben a költségvetésben az eddiginél sokkal több tétel van centralizálva, pántlikázva, pont az ellenkezõje annak, amit szeretnénk.
Én a továbbiakban a költségvetésnek egy speciális részérõl - a szellemi erõforrásokkal kapcsolatban - szeretnék beszélni. Teljesen egyértelmû, hogy ezen a területen - tehát oktatás, felsõoktatás, tudomány területén - nagyon erõs centralizáció folyik, rengeteg pántlikázás, az elõzõ évekhez képest lényegesen több - amit az Állami Számvevõszék is jelez az anyagában -, és nagyon érdekes módon, hogy azok a költségvetési tételek, mert hiszen kétségtelen, hogy az oktatásban vannak emelkedõ tételek, ezek egyike sem normatív, egyike sem a kompetitív rendszerben jelenik meg, hanem ezek nagyon keményen államilag centralizáltak, ugyanakkor a csökkentések, azok mindegyik ki van osztva egy-egy intézményre.
Tehát ismétlem: ami itt emelkedés van, az éppen centralizált, hiszen épp ma egy szocialista párti képviselõtárs mondta, hogy egymás mellett mennek el összegek. Valószínûleg az állam, ezt látva - régi jó szokásával - azt mondja, hogy ilyenkor jó keményen kézbe kell megint fogni a dolgokat. Éppen ezért elkezd centralizálni, ahelyett hogy a helyzetet rendezné, illetve ellenõrizné ezeknek az összegeknek a felhasználását, hiszen anélkül nem fog menni.
Néhány konkrét dolgot is említenék ezzel kapcsolatban. Tehát, itt az autonómia és normativitás helyett - amirõl a tudományban, oktatásban beszélünk -, ehelyett éppen az ellenkezõje folyik.
Dologi kiadások. A felsõoktatásban mindenhol - és majd említek egy szinte mulatságos példát a dologi kiadások csökkentésérõl, ami benne van most a költségvetésben - ezen kívül nem múlt el a hét évben egyetlenegy év, hogy minden évben ne csökkentették volna ezeket. Például a dologi kiadások - ismétlem - csökkennek, amelyekbõl a könyvtárak, könyvbeszerzések, különbözõ szolgáltatások fizethetõk, tehát csökken, ugyanakkor egy tankönyv támogatás megjelenik egy növekvõ összeggel - 555 millió forinttal -, tehát ez a példája annak, amikor az egyik oldalon elvesznek egy konkrét intézménytõl, másik oldalon centralizálnak összeget, amit majd miniszteri rendelet határoz meg, hogy hogy kerül oda. Tehát ez számomra a reformmal ellentétes.
Helyenként szemfényvesztõ ez a költségvetés. Például egy tételnél az van, hogy kutatás és szolgáltatások növekedése, ez 700 millióról 1,3 milliárdra nõ, ugyanakkor 400 millióval megnövelik a bevételi kötelezettségét. Valójában itt szó sincs, ugye, 600 milliós növekedésrõl.
Az, amit említettem az elõbb, hogy helyenként nevetséges, óriási tévedés van: az Orvostudományi Egyetem rektorának levelébõl kiderül, hogy a dologi kiadások csökkentése címén 188 millió forintot vonnak el az Orvostudományi Egyetem dologi kiadásából, miközben az 1996. évi dologi kiadása 145 millió forint. Tehát 188-at vonnak el, 145 millió forint az éves. Természetesen egy durva tévedés miatt történik, mert az Orvostudományi Egyetemnek a beteggyógyítási költségeire is kivetítették az oktatási költségeket, és így keletkezhet egy olyan, hogy nekik több mint mínusz 20-30 millió forint dologi jut a következõ évre.
Van, ahol ez a költségvetés nem számol a következményekkel, és ennél szeretném felhívni államtitkár úr figyelmét, hogy valószínû, hogy a törvényeket nem figyelembe vevõ szabályozás történik. A közoktatási törvény elõírja, hogy minden évben más célra nem fordítható összegként kell meghatározni a tankönyvtámogatást. Ez 1,9 milliárd volt a múlt évben, ez most 637 millió forint lett, tehát egy nagy csökkenés van, de megjelenik más oldalon gyerekenként 1300 forint iskolai könyvtári támogatás, de nem szerepel benne a tankönyv szó - ismétlem, a törvény tankönyvre írja elõ -, de, és itt jön a probléma, hogy megjelenik egy feltétel, hogy csak azoknak az önkormányzatoknak és iskoláknak adható - tehát 1300 forint gyerekenként -, ahol a könyvtár szakszerûen, a könyvtári törvény szerint mûködik. Ezek szerint azokban a szerencsétlen iskolákban, kisiskolákban, ahol nem létezik könyvtár, azok nem kaphatják meg a gyerekenkénti 1300 forintot. Minthogy eddig a szülõi támogatás több mint 900 forint volt évente, ez most nem rendelkezik errõl, hogy a szülõk természetesen a tankönyvön keresztül kapják vissza. Ez annyit jelent, hogy elõfordulhat, hogy az eddigi szülõi támogatás - a tankönyvtámogatás - lényegesen csökkenhet, és én azt gondolom, hogy akik leírták ezt a törvényjavaslatot, ezzel nem számoltak.
(A jegyzõi széket Boros László helyett
Szili Sándor foglalja el.)
Helyenként számomra érthetetlen, hogy miért csökkentett tételek: a doktori disszertációra, a doktori cselekményekre eddig 40 millió volt felsõoktatásnál - csökkent 10 millióra. Ez egy nagy eredmény volt valaha a felsõoktatásnál, a felsõoktatási autonómia szempontjából, hogy a doktori fokozatokat az egyetemek adják ki, teljesen érthetetlen, hogy 40 millióról hogy csökken 10 millióra?
Felsõoktatási reform, gazdaságosság, hatékonyság - régi jelszó, és én azt gondolom, hogy ami itt megjelent éppen ebben a hónapban kormányrendeletként normatívaként, az egyértelmûen egy olyan helyzetet rögzített, amely ezzel ellentétes.
(10.30)
Szeretnék képviselõtársaimnak csak néhány adatot elmondani, hogy például az egyetemek és a fõiskolák ugyanannyi hallgatóval rendelkeznek - 50 ezernél valamennyivel több mind a kettõ -, ugyanakkor a költségvetési támogatása az egyetemeknek 42 milliárd forint, a fõiskoláknak 8 milliárd forint. Ugyanarra a hallgatóra. A foglalkoztatottak létszáma 40 ezer és 9 ezer. Tehát a költségvetés ezeket a tételeket rögzíti.
A világon, ahol ma felsõoktatást modernizálnak, és gazdaságosságról beszélnek, ott mindenütt a rövidebb képzési idõt növelik és több továbbképzést, és ez nem azt jelenti, hogy a fõiskolai oktatás olcsóbb, az egyéni költsége, hanem azért olcsóbb, mert rövidebb a képzés. Ezzel szemben Magyarországon a megjelent rendelet és ennek következtében a költségvetés egy rendkívül konzervatív helyzetet rögzít. Lehetséges, hogy a kisebbek tönkremennek, de egy biztos, hogy független attól, hogy jók vagy rosszak, az erõsek megmaradnak.
Tehát ez a költségvetés a modernizáció révén konzerválja a meglévõ helyzetet, és itt az a mondás jut eszembe, amit ebben a Házban egy képviselõtársam valakitõl idézett, hogy sok mindent kell ahhoz megváltoztatni, hogy ne változzon semmi. Ez a költségvetés a felsõoktatás szempontjából tipikusan ezt jelenti.
Költségvetésnek a feladata lenne a gazdaság, a vállalkozások, a világpiacon eladható szolgáltatások, termékek létrehozásának támogatása, amit összességében innovatív jellegûnek nevezhetnék. Ez a költségvetés - sem az adótörvények - nem tartalmaznak ilyen elemeket.
A gazdasági váltás nem megy az oktatástudomány által is megalapozott kutatások nélkül. A fõkönyvelõi költségvetés mindenféle szempont nélkül egy éve megszüntetett ilyen célt szolgáló alapokat, szervezeteket tett más helyre, mert ez a költségvetés szempontjainak megfelelt, ugyanakkor semmiféle szakmai célnak nem. Például itt szó van OMFB helyzetérõl, amelyik rendkívül fontos a hazai alkalmazott kutatások, a technológiai transzfer, a nemzetközi kutatási vérkeringésbe való bekapcsolódás szempontjából. Valójában a magyar gazdaság világpiacon való sikeres megmérettetéséhez, de ez ma sem megfelelõ helyen van, pusztán költségvetési szempontokból.
Magára a mûszaki fejlesztésre szánt összeg ugyan több, mint az elõzõ évben, de ugyanakkor még mindig csak 30 százaléka annak, ami évekkel ezelõtt volt.
Itt ma szó volt arról, hogy hogyan lehet kitörni, hogyan lehet élénkíteni a gazdaságot. Ez a költségvetés ilyen elemeket nem tartalmaz, illetve egészen gyengén. Ez a költségvetés semmi újat nem hoz, semmilyen megkülönböztetõ pozitív elemet nem hoz az innovatív gazdaságot megalapozó tevékenység támogatására. Értsd ez alatt az adótörvényeket, értsd ez alatt a hitelrendszert például - amit nagyon sokan már régóta várnak -, a kockázati tõke megjelenését, ez továbbra is hiányzik.
Ez a költségvetés néhány lépést tesz elõre, többet félre, néhányat hátra. Összességében nem alapoz meg semmilyen jövõbeni szerkezeti- tartalmi változást. Semmiképpen nem jelent fordulatot, tartalmi áttörést, a kultúra, a tudomány, az oktatás, az innovatív vállalkozások terén.
Végeredményben azt kell mondanom, hogy ez egy szürke költségvetés.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)