DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az európai és az 1947 elõtti magyar parlamentarizmus gyakorlatában a költségvetési törvényjavaslat vitája és megszavazása nemcsak a következõ év büdzséjének az elfogadását vagy elvetését jelenti, jelentette, hanem bizalmi szavazás is volt egyben a kormány mellett vagy ellene. Ezt a hagyományt követve az 1997. évi költségvetési törvényjavaslat vitájában a Független Kisgazdapárt mindenekelõtt bizalmatlanságát fejezi ki a kormány egész politikájával szemben.
A kormány külpolitikájával szembeni bizalmatlanságunkat a magyar- szlovák és a magyar-román alapszerzõdésekkel kapcsolatban a korábbi viták során félreérthetetlenül kinyilvánítottuk.
A kormány belpolitikája nem kevésbé elfogadhatatlan. Soha nem látott bûnözési hullám veszélyezteti az ország polgárainak mindennapi biztonságát és nyugalmát. Közvélemény-kutatás igazolja, hogy a polgárok többsége kisebb-nagyobb mértékben fél, a közrendet az utcákon, tereken hangoskodó, erõszakoskodó rendbontók sértik meg tömegesen, az autólopások és betörések úgy elszaporodtak, hogy a rendõrség már nem is igen foglalkozik velük, az erõszakos bûncselekmények pedig egyre gyakoribbá válnak, fegyveres bandák leszámolásaitól a bombarobbantásokig. Hol a közrend biztosítása? A belpolitika alapvetõ kötelezettsége nem teljesül.
A kultúrpolitika az egyetemi, fõiskolai oktatói létszám csökkentésével, a tandíjbevezetéssel, a klinikai gyógyító, oktató létesítmények leépítésével, megszüntetésével, a tudományos, mûvészeti alkotómunka szerzõi honoráriumainak új adónemmel történõ megsarcolásával válik mind elviselhetetlenebbé.
A szociálpolitika a nyugdíjasok helyzetének tragikus romlását, a gyermektámogatások egy részének megszûnését, a gyógyszerárak meredek emelkedését vonta maga után. A Független Kisgazdapárt mindig kiemelkedõ felelõsségének tekintette a nyugdíjasok, általában az idõskorúak érdekeinek védelmét, sorsuk javítását, és ezért elfogadhatatlan számunkra a kormány szociálpolitikája.
A kormány egészségügyi politikája kórházak bezárását, kórházi ágyak csökkentését, orvosok munkanélküliségét jelenti. Sorolhatnám tovább, de azt hiszem, ennyi is elegendõ annak bizonyítására, miért elfogadhatatlan a kormány mûködésének egésze a Független Kisgazdapárt számára.
Rátérve most konkrétan az 1997. évi költségvetési törvényjavaslatra, fõképp két kérdéskörrel kívánok foglalkozni. Az elsõ a költségvetési javaslat törvényessége, jogszerûsége; a második a törvény közgazdasági kérdésein belül különösen az államadósság problémája.
Ami az 1997. évi költségvetés-javaslat törvényességét, jogszerûségét illeti, elegendõ az Állami Számvevõszék jelentésére utalni, amelyben megállapították és tételesen felsorolták, hogy a kormány az államháztartási törvény 11 konkrét elõírását szegte meg, illetve nem tett azoknak eleget.
(11.00)
Emellett eltörpülne az a mulasztás, hogy a kormány saját rendeletét - a 157/1995-ös rendeletet is - megszegte, ez eltörpülne, ha nem lenne kiemelkedõ jelentõségû a költségvetés megítélése szempontjából, nevezetesen a kiemelt jelentõségû beruházások és beruházási célprogramok adatai, amelyeket az Országgyûlésnek kellene engedélyeznie. Meg kell jegyeznem, hogy emlékezetem szerint tavaly ezek szerepeltek a költségvetési törvényjavaslatban. Hiába, úgy látszik, érvényesül a klasszikus tanítás: egy lépés elõre, két lépés hátra.
A költségvetési javaslat mulasztásos törvénysértései nemcsak megnehezítik parlamenti elbírálását, de alátámasztják a Független Kisgazdapárt véleményét, nevezetesen azt, hogy a kormány sorozatos és tömeges törvénysértéseket követ el, és maga ássa alá azt a jogállamiságot, amit hirdet. A kormány ugyanis nem gyõzi hirdetni az Európai Unióhoz közelítõ jogharmonizáció fontosságát. Ez szép. De elõbb a kormánynak a magyar joghoz közelítõ jogharmonizációt a maga tevékenységében kellene megvalósítania.
Amikor bevezetésként a kormány politikájának általános bírálatát fogalmaztam meg, hangsúlyoztam a növekvõ, mélyülõ és szélesedõ jogbizonytalanságot. Most a költségvetési javaslat törvénysértései kapcsán rá kell mutatni arra, hogy ezt a jogbizonytalanságot maga a kormány gerjeszti, amikor nem tartja be és megszegi a reá vonatkozó jogszabályokat.
A kormány által annyiszor hangsúlyozott jogállamiság olyan államot jelent, amelyben a társadalom túlnyomó többsége jogkövetõ magatartást tanúsít. Hogyan lehet jogállamiságról beszélni azonban ott és akkor, ahol és amikor maga a kormány nem mutat jogkövetést.
És a törvényességi jogszerûségi kérdéshez még egy mozzanatot kell kiemelni, mégpedig fontos mozzanatot. A kormány a miniszteri elõterjesztésen és a bizottsági álláspontok kifejtésén túl mindössze hat napban limitálta az általános vita idõkeretét, egy mindössze hét munkanapra korlátozott idõintervallumon belül. A nyugat-európai és az észak-amerikai parlamentáris demokráciák gyakorlatában példátlan a költségvetési általános vitának ilyen rövid idõkeretbe préselése, és nem egész 31,5 órára szûkítése, ismétlem az expozén és a bizottsági jelentéseken túlmenõen.
Összehasonlítva ezt az idõterjedelmet a hagyományosan és szoros értelemben vett parlamenti demokráciákban szokásossal, sajnálattal kell megállapítanom, hogy a kormány gyakorlata nem felel meg annak. Arról nem is beszélve, hogy a költségvetést általában két fordulóban, két olvasatban szokás megvitatni.
Joggal felmerül a kérdés a kialakulónak látszó törvényhozási gyakorlat összhangban áll-e az Európai Unióban szokásossal, és megfelel-e a mi saját régi, nemzeti gyakorlatunknak, az 1947-es évet megelõzõen. Súlyos kétségeimet kell e tekintetben önökkel megosztanom.
Rátérve felszólalásom második közgazdasági kérdéskörére: a törvényjasaslat két alapvetõ problémájáról kívánok beszélni. Az eddigi vitában dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt vezérszónoka széleskörûen és mély közgazdasági elemzéssel tárta fel a törvényjavaslat közgazdasági problémáit. Kádár Béla pedig a mai nap igen széleskörûen és mélyen mutatott rá azokra a megalapozási prognosztizációs, elõrebecslési kétségekre, amelyek a törvényjavaslattal kapcsolatban jogosan felmerülnek.
Mindezek az elõbb említett felszólalások is azt mutatják, hogy a költségvetési törvényjavaslat és gazdaságpolitikai összefüggései kérdéskörben számos hiányosság állapítható meg. Én ezekkel, ezek közül az elsõként kénytelen vagyok kiemelni azt a hiányosságot, amely egyben mulasztásos törvénysértés is.
Nevezetesen azt, hogy az államháztartási törvény 36. §-a szerint a kormánynak a költségvetés benyújtásakor tájékoztatást kell adnia a többéves kötelezettségekkel járó kiadási tételek késõbbi évekre vonatkozó hatásairól, és ugyanennek a cikkelynek a c) pontja szerint az 1997. évi költségvetéstõl kezdõdõen teljeskörûen kellett volna bemutatni a költségvetési évet követõ két év várható elõirányzatait. Most nem arról beszélek, hogy ez egy törvénysértés, ennek a mulasztása, hiszen azt az elõbb már említettem, bár név szerint ezt a törvényhelyet és ezt a mulasztást nem emeltem ki.
Ilyen gördülõ tervezés nélkül nem képzelhetõ el tartamos, akárcsak két-három évre érvényes gazdaságpolitika. Ezeknek a következõ évi adatoknak a hiánya tehát egy másik hiányról is árulkodik, arról, hogy a kormánynak nincsen tervszerû gazdaságpolitikája, és ugyanakkor arra is utal, hogy a kormány fenn kívánja tartani a rögtönzések, az elõre nem látható hatalmi döntések eddigi gyászos gyakorlatát.
A következõ évi adatok hiánya mindemellett az 1997-es esztendõ költségvetésének megalapozottságát is kérdésessé teszi. A gazdaság, ezen belül a költségvetés alakulásának többéves folyamatként történõ prognosztizálása helyett az egyetlen évre szorítkozó elõrebecslés és számítás bizonytalansági tényezõje ugyanis rendszerint nagyobb, mint a tágabb idõhorizonté.
Még egy gondolattal visszatérve az általános vita rendkívül szûkre szabott idejére. Azért meg kell jegyeznem, hogy úgy látszik, hogy a kormánypárt és a kormánypárti képviselõk még az általános vitának ezt az idõterjedelmét is túl hosszúnak találják, mert az általam igen tisztelt Béki Gabriella képviselõ hölgy az elõzõ felszólalásában már egy olyan részletkérdésbe ment bele, nevezetesen a családi pótlék és ennek kvantifikálásába, ami már tulajdonképpen részletes vitába tartozó téma.
Ez arra mutat, hogy az általános vitát tulajdonképpen a kormány és a kormánypártok teljesen feleslegesnek tartják. Úgy látszik ez az egész parlamentarizmus is felesleges az õ számukra.
A költségvetési törvényjavaslat legkritikusabb és egyben legbizonytalanabb része az, amely az államadóssággal és kezelésével foglalkozik. Az államadósság jövõ évi kamatkiadásai megközelítik a költségvetési fõösszeg egyharmadát, az adósságszolgálat, tehát a kamatfizetés és az esedékes törlesztés együttesen csaknem eléri a kiadási fõösszeg felét.
(11.10)
Tisztelt Ház! Az ország, a magyar nép legsúlyosabb problémáját nincs jogunk elleplezni, szõnyeg alá söpörni, úgy tennünk, mintha nem lenne. Igenis világosan, közérthetõen meg kell mondanunk, hogy a legegyszerûbb, legiskolázatlanabb állampolgár is megértse: a magyar állam kiadásainak majdnem a fele, a fölhalmozódott adósságok fele kamataira és törlesztésére megy el. Magyarország adófizetõi, de ugyanígy a különféle illetékeknek, vámok fizetõinek, minden forintjából mintegy 50 fillér, tehát csaknem éppen a fele adósságtörlesztésre és kamatfizetésre fordítódik, és nem orvosi ellátásra, iskolára, öregek támogatására, rászorulók segélyezésére, tehát a lakosság szociális helyzetének javítására vagy utak építésére, vasút korszerûsítésre és így tovább, vagyis a gazdaság fejlesztésére.
Hangsúlyozni kívánom, hogy amikor most az államadósság terheinek a súlyát érzékeltetem, az nem jelenti azt, hogy egyben adósságszolgálati kötelezettségeink egyoldalú felmondását vagy szüneteltetését javasolnám. A célom nem ez volt. De ez igenis jelenti és igenis az volt a célom, hogy követeljem: az Országgyûlés és végsõ soron a magyar nép tudja meg, milyen adósságról, kinek az adósságáról, mekkora valóságos keretekrõl van szó. Ez az igény nem új. Az Állami Számvevõszék 4 évvel ezelõtt megfogalmazta, és az akkori Országgyûlés az idén megismételte ezt az igényt. Ezt az igényt az teszi sürgetõen idõszerûvé és határozott követeléssé, hogy a kormány a jövõ évi költségvetés keretében tervezi a Magyar Nemzeti Bank és a központi költségvetés adósságcseréjét. Ez az úgynevezett nullás adósságcsere újabb terhet ró a költségvetésre, végsõ soron az adófizetõkre, a magyar népre. A teher nagysága elképesztõ. Idézem az Állami Számvevõszéket: "Az adósság kamatozóvá tétele következtében a központi költségvetés kamatkiadásai 1990-hez képest folyó áron 13-szorosukra növekednek". Ismétlem: 13-szorosukra, és ezt az Állami Számvevõszék állapította meg.
Ilyen teher- és költségnövekedés mellett teljesen félrevezetõ nullás adósságcserérõl beszélni, amibõl a jóhiszemû állampolgár arra gondolhatna, hogy ennek a terhe a nulla. A 2000 milliárdos adósságcsere úgy szerepel a költségvetésben, hogy - és most ismét az ÁSZ jelentését idézem: "Nemcsak a költségvetési törvényjavaslatból és annak az indokolásából hiányoznak azok az egzakt információk, kimutatások, levezetések, amelyekbõl az Országgyûlés meggyõzõdhetne döntésének megalapozottságáról, hanem a helyszíni vizsgálatok során sem bocsátották ezeket a dokumentációkat az ÁSZ rendelkezésére." Következésképp teljesen megalapozatlannak kell tekintenünk a költségvetésnek az államadósság kezelésére vonatkozó és különösen az adósságcserére vonatkozó elõírásait.
Az elõbb idézett adatokból nyilvánvaló, hogy itt az ország költségvetését rendkívül nagy mértékben érintõ összegrõl és hitelrendezési mûveletekrõl van szó. Teljesen elfogadhatatlan - és erre Torgyán József, igen tisztelt képviselõtársam is utalt vezérszónoklatában - teljesen elfogadhatatlan, hogy mindez ilyen információs bázis, ilyen információs szolgáltatás és az elképzelések ilyen homálya mellett egyszerûen elfogadásra kerüljön. Ezért számunkra a költségvetés elfogadhatatlan.
Bauer Tamás, igen tisztelt képviselõtársam mai fölszólalásában arról beszélt, hogy itt a Fidesztõl kezdve a Kisgazdapártig mindenki romantikus közgazdaságot folytat. Énszerintem romantikus közgazdaságot a kormány folytat, mert azt képzeli, hogy ilyen jelentõségû döntéseket minden következmény nélkül el lehet fogadtatni az Országgyûléssel. Lehet, hogy ennek az Országgyûlésben nincsenek közvetlen következményei, mert hiszen önöké olyan óriási többség, hogy olyan törvényt és olyan törvényjavaslatot szavaznak meg, amilyet akarnak. De hogy ennek az alapjaiban antiszociális költségvetésnek és ennek az ilyen terheket, újabb terheket a vállunkra vevõ, elvállaló költségvetésnek az elfogadása messzemenõ és széles és még általános társadalmi fölháborodásra vezet, ezt, ha nem romantikusok, akkor önöknek ezt mint realistáknak tudomásul kellene venniük. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)