RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Országgyûlés! Azt hiszem, ilyen nagyívû elõadás után ezek az optimista szavak részemre valahol egy picit megbicsaklanak, de nem vitatkozva Békesi László képviselõ úrral, biztosan alapvetõen érvek, ellenérvek szólnak az õ hozzászólása mellett és ellen is. És hogyha õ maga meg tudta volna gyõzni a saját maga frakcióját, akkor lehet, hogy ma nem képviselõként ülne ott, ahol ül. Bizony nehéz dolog ma a politikában ugyanakkor álláspontokat képviselni és ugyanakkor meggyõzõen eladni és ugyanakkor egy vastapsot kiérdemelni. De nem is errõl akarok szólni végsõ soron, mert az elõadásom és hozzászólásom témája a mezõgazdasággal kapcsolatosan van, és örülök, hogy államtitkár úr is megtisztelt azzal, hogy végighallgatja ezt a rövid mondókámat.
Hogy a csõdhullám végigment Magyarországon, mint ahogy Békesi képviselõ úr mondta, talán a mezõgazdaság az, amelyik a legnagyobb problémával és a legnagyobb gonddal küszködik. Kormánypárti képviselõk soraiból elhangzott, hogy ez a költségvetés - ha jól emlékszem, Petõ Iván frakcióvezetõ úrtól - a vergõdés és remény költségvetése. Ugyan kinek vergõdés, és kinek remény ez a költségvetés?
Vergõdés - úgy gondolom, itt már az elõzõ napokban mintegy elõjáték folyt, elõmérkõzés folyt a mezõgazdasági szövetkezetekkel és a mezõgazdasági termelõkkel kapcsolatban. Bizony, úgy gondolom, hogy a mezõgazdasági szövetkezetek alatt, ahogy Orosz Sándor képviselõ úr megfogalmazta, idõzített bomba ketyeg, és a vidéken élõ emberek alatt is ketyeg ez az idõzített bomba. Ezeknek vergõdés, én azt hiszem, ez a költségvetés, bármennyire is próbáljuk magyarázni a költségvetés jó vagy rossz oldalát. Nem én mondom.
A kormány, saját programjától eltérõen, nem állt ki a szövetkezetek mellett, nem tett konkrét lépéseket a számtalan feszültségforrást képezõ szövetkezeti üzletrészek kezelésére, nem készítette el a beígért nemzeti agrárprogramot, és úgy gondolom, az elkövetkezendõ idõszakban erre már nem is kerül sor. Úgy tûnik, ennek az az oka, hogy a rendszerváltozás óta felgyülemlett agrárproblémákat nem tudja és nem is kívánja kezelni a kormány. Érthetetlen, hogy egy szocialista- liberális kormány, amely felvállalta a dolgok rendbetételét, miért nézi továbbra is fejõstehénnek az agrárgazdaságot, de ugyanakkor púpnak a hátán az egészet. Ezt a MOSZ titkára mondta, de ebben nagyon sok elem van, amivel én is egyetértek. És azt hiszem, hogy mindannyiunknak, akik itt ma a parlament bármelyik oldalán ülnek, az irányban kell gondolkodniuk, hogy hogyan lehet elindítani ezt az agrárgazdaságot abban a szertelen és nehéz helyzetben.
Nem lennék igazságos, ha csak a szövetkezetek részérõl fogalmaznám meg a gondolataimat: ugyanez a probléma fölvetõdik a kistermelõk körében is. Az egyéni és családi kisgazdaságok közgazdasági szempontból hátrányos helyzetben vannak. Már indulásuk is nagy nehézségekkel járt: a korábbi mezõgazdasági bérmunkásokból a kárpótlások kapcsán földtulajdonhoz jutottakból a kárpótlás folyamán új gazdák nem rendelkeztek megfelelõ szakmai és pénzügyi ismeretekkel, piaci és banki kapcsolatokkal, és ezen túlmenõen megfelelõ tõkéjük sem volt ahhoz, hogy elinduljanak és gazdálkodjanak. 1994-ben a gépbeszerzési támogatáson kívül a legtöbb esetben olyan támogatási konstrukciókat ajánlottak az egyéni gazdáknak, amelyekkel nem tudtak élni.
Az agrártámogatások jelentõs része ma is kamathitel formájában jelenik meg, bár más formában is. Ám ez a szektor nem tud hitelt felvenni, mert nincs mögötte megfelelõ vagyoni fedezet. A földtulajdon rendezetlensége, a földhitelintézet hiánya miatt a gazdák a termõföldet nem tudják hitelfedezetként felhasználni, hasznosítani. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy az egyéni gazdálkodók szövetkezését nem segítette elõ a kormány, és ma ott tart a szektor, hogy a gazdák egymástól elkülönülve termelnek, jelennek meg a piacokon. Csak néhány településen indult meg a szervezõdés egy-egy gazdakör segítségével. Ennek ellenére nincs kellõ szervezettség sem az áru beszerzésében, tárolásában, sem pedig a piacra jutásban. Ilyen körülmények között az egyéni termelõ kiszolgáltatott a kereskedelemnek, és ez ma egyáltalán nem elfogadható.
Azonban leghátrányosabban akkor érinti ezeket a termelõket, a gazdákat, amikor a kalóztársaságok jelennek meg, amelyek a hasznot lefölözik, kihagyja belõle a gazdákat. Én úgy gondolom, a jövõre életbe lépõ kistermelõi adózás tekintetében nem igazak azok a megállapítások, miszerint az adó befizetése nem okoz többletterhet az egyéni gazdáknak.
Nem vitatom, hogy ebben a szektorban is átláthatóvá kell tenni a termelést és a jövedelmet. De a bevezetés gyors módja aggasztó. Én azt hiszem, hogy nem az adózás szempontjából kellene megközelíteni ezt a témát, hanem a nyilvántartás és az információs rendszer szempontjából. Nincs felkészülési idejük a gazdáknak arra, hogy könyveljék a tevékenységüket. Az ilyen nagymértékû változás csak akkor lehet sikeres, ha az érintett felek felkészültek és az állam támogatja õket. Nyugat-Európában az egyéni gazdák könyvelését is érdekképviseletek, kamarák végzik, amelyhez ma is adnak állami támogatást. Az itteni adóbevezetéshez legalább egy év átmeneti idõszakra, állami kedvezményre volna szükség, és én azt hiszem, hogy ez csak a kudarcokkal fog járni.
Amikor azt fogalmaztam meg, hogy vergõdés - bizony, a szövetkezetek Bs a kistermelõk vonatkozásában mind-mind vergõdés. De nem lenne a beszédemnek lényege megalapozott, ha nem nyújtanánk vagy nem mondanánk azt, hogy mi, kereszténydemokraták mégis milyen új elemet kívánunk ebben az egész formában itt javasolni, illetve biztosítani. Egészen, azt hiszem, mezõgazdaságról lévén szó, nem lehet elkerülni azt a sokat hangoztatott elvet, hogy a föld, a falu, a vidék egy és ugyanaz. Tehát szétválaszthatatlan az agrárpolitika a vidék fejlõdésétõl. És amikor ezen politikát, a vidéki térségek jövõjét tartjuk szem elõtt, úgy gondolom, egészen a legújabb idõkig a vidéki térségek értékeit a hatóságok, illetve az elõzõ rendszerek elhanyagolták, a kelet-közép- európai országokban is. Valamint az új, független államokban, mivel az iparosítás volt az egyetlen politikai prioritás. Ennek az eredménye pedig az a kiegyensúlyazatlanság volt, ami a vidéki térségek és a városias területek között megtalálható gazdasági, politikai, szociális és kulturális szinten volt.
(12.00)
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyûlés alelnöke foglalja el.)
A piacgazdaságra történõ áttérésnek kell - bármilyen paradox is ez -ugródeszkájának lenni annak, hogy elfogadásra kerüljön az az alapelv, hogy a vidéki térségek feladatai, gazdasági értékük tekintetében, egyenértékûek a városi, ipari területekével. A vidéki térségek jövõjének alakulását azonban nem lehet és nem szabad csupán a piaci erõkre bízni, mert ezek nem képesek számításba venni a vidéki térségek ökológiai és társadalmi, kulturális igényeit.
A vidéki térségek európai chartája azt javasolja, hogy az átalakulásban lévõ közép- és kelet-európai országoknak, valamint az új, független államoknak speciális figyelmet kell szentelni - európai szinten -, és a charta speciális intézkedéseket sürget az európai együttmûködés keretében.
A vidékfejlesztésnek és a világkereskedelmi szervezetnek, a WTO-nak a pozíciója szétválaszthatatlan egymástól. A világkereskedelem liberalizálása a világkereskedelmi szervezet, a WTO keretében nagy valószínûséggel veszélyeztetheti a vidékfejlesztést a közép- és kelet- európai országokban, valamint az új, független államokban, többek között azáltal, hogy a termelést azokra a területekre fogja koncentrálni, ahol a leginkább a legkedvezõbb, a legjövedelmezõbb. Az egyik fontos téma, amit figyelembe kell venni az új WTO-tárgyalásokon, hogy 1999-ben - ennélfogva - hogyan kell felhasználni azokat az összegeket, amelyeket korábban a gazdálkodók támogatásra fordítottak, most pedig arra, hogy a vidéki térségeket fejlesszük.
Amikor vergõdésrõl beszéltem, azt hiszem, hogy megfogalmaztam azt az ágazatot, a szövetkezetek tekintetében is, a kistermelõk tekintetében is, amit az elõzõekben elmondtam.
Azt hiszem, hogy a reményt is, ami a hozzászólásban elhangzott, egy bizonyos oldalról meg kell közelítenem. Éspedig nem tudom, kinek lehet reménye ebben a költségvetésben, hacsak azoknak nem, akik kimosták az olajtartályokat, és most a borhamisítással foglalkoznak. Azt hiszem, hogy talán amikor a kistermelõknek az adózását megközelítjük, nagyon siralmas az az újságcikk számomra, amikor kimegy az ellenõr, és több százezer hektoliter hamisított borkészítményt talál, és azt mondja, hogy nincs semmi törvény vagy lehetõség a kezében, hogy azt lefoglalja, hanem csak bizonyos esetekben 30 ezer forintra megbünteti.
Talán azt hiszem, hogy ez lett volna az elsõ lépés, hogy erre találjunk ki a büntetõ törvénykönyvben valamilyen megoldást, nem pedig azt, hogy azok a hegyközségi szervezetek, amelyek oly nehezen alakultak meg az elmúlt, illetve ebben az évben, és oly nehezen tudják mindennapos gondjaikat, mindennapos problémáikat megoldani, különösen Tokaj-Hegyalján, most meg innen üzenjük nekik, hogy majd úgy lesz nektek jó, hogyha az adózás keretében beléptek a kistermelõi adózásba, ezáltal megszûnik majd a borhamisítás. Nem tudom, hogy jó úton járunk- e.
Egy biztos. Itt már szó esett az állatok itatásáról; talán etetésrõl is kellene beszélni. Mert elõször meg kellene etetni az állatot, és úgy fejni - hogyha ez valamit mond önöknek.
Nagyon remélem, hogy kormánypárti képviselõim a kistermelõi adózást majd úgy fogják a vidéken eladni, mint ahogy én annak idején a hegyközségi törvényt, de nem tudom, most hogyan fogok a tokaj- hegyaljai emberek elé állni, akiknek azt kell megmagyaráznom, hogy a szõlõtermelés mint olyan nem kistermelõi tevékenység, bár remélhetõleg a parlament ezt nem fogja megszavazni, illetve azt fogja megszavazni, hogy a szõlõtermelés továbbra is kistermelõi tevékenység.
És hogy még mi a remény? Vagy kinek van még remény? Hát annak a 10 százaléknak - gondolom -, akinek eddig sem volt gondja az országban, aki rendelkezik az ország 50 százalékának a jövedelmével.
És hogy a minisztériumnál maradjak, ami a témám is. Talán az a remény a mezõgazdaság szempontjából, hogy a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumnál a területfejlesztési alapok kapcsán olyan pénzek kerülnek leosztásra egy-egy megyékhez, hogy ezzel együtt tudnak élni; csak nem hiszem azt, hogy koncepcionálisan és összefüggésében ezeket a pénzeket úgy lehet koncentrálni, hogy valamilyen térségben elfogadható és jövõbe vezetõ, európai úton való gondolkodáshoz vezetõ pályázatok kapcsán kerüljenek felosztásra. Mert bizony nagyon sok érdek fûzõdik egy-egy megyében is, és ez a pénz, már látszott ez évben is, nagyon szétaprózódik, de bízom abban, hogy az FM és a KTM kapcsolata, a pályázatok kiírása valamilyen jövõbe mutató utat biztosít a pénzek racionális felhasználása szempontjából.
Tehát ez a remény, és én azt hiszem, hogy amikor mi reményrõl beszélünk, akkor meg kell fogalmaznunk azt, hogy el kellene végre gondolkodni azon - kedves mindnyájunknak -, hogy a mezõgazdaság és vidékfejlesztés alaptörvénye, amit nemzeti agrárprogramnak is lehetne nevezni, miért nem készül el és mit kell annak rögzíteni.
Mi, kereszténydemokraták, úgy gondoljuk, hogy az államnak világossá kellene tenni, hogy milyen szerkezetet és milyen szervezetet preferál. Milyen alapvetõ követelményeket támaszt a támogatások, illetve az állami garancia-vállalások feltételeként. Például a termelõnek értékesítési szövetkezet tagjának kell lenni, kamarai tagnak kell lenni, biztosítást kell kötnie, hisz azt hiszem, hogy ezt a biztosítás témát - már csak egy gondolat erejéig ennél maradva -, a mezõgazdaság nem egy "fedél" alatt van. Az ez évi idõjárás is bizonyította, hogy bizony, a termelõk nem sok mindent tehettek az idõjárási viszontagságok miatt, és bármennyire volt Tokaj-Hegyalján rekordtermésnek ígérkezõ termés augusztus-szeptember közepén, amikor a háromhetes esõ eljött, akkor már csak a felére vagy negyedére csökkent.
És én azt hiszem, hogy mind-mind ezek a dolgok csak komplexen kezelhetõk, és természetesen a természetgazdálkodási követelményekkel együtt. Az ilyen feltételek teljesítéséhez szükséges lehetõségek és az intézményrendszer létrehozását és fenntartását azonban az államnak támogatnia kell, és el kell indulnia annak, amit államtitkár úr is nagyon sokszor hangoztat, hogy a szervezetlenség és az intézményrendszer és az információ hiánya - itt nemegyszer Juhász Pál is elmondta, hogy nem tudjuk, mi van ebben az országban.
Úgy gondolom, hogy az utolsó idõszakban vagyunk, amikor ezt az intézményrendszert ki kell alakítani, ki kell építeni és tiszta képet alakítani az ország még gazdálkodni akaró emberei között. Mert itt elhangzott, hogy jobban járunk, ha a pénzt a bankba tesszük, mert nem biztos, hogy van olyan vállalkozás, hogy az megtérül.
Egy fontos dolgot szeretnék államtitkár úrnak a figyelmébe ajánlani az elmaradt térségek tekintetében, nevezetesen: bizony, nem lehet egy kalap alá venni ma a mezõgazdaságot sem, mert vannak jól mûködõ szövetkezetek, vannak térségek, ahol szomszédos falvakban egyáltalán nem mûködnek szövetkezetek, sõt egyéni vállalkozók is, hogy azokban az elmaradott térségekben, ahol tényleg a vidéki lakosság annyira lecsökkent, nincs agrárértelmiség, felszámolták a szövetkezeteket, eladták az utolsó tengelyvégszöget is, hogy úgy mondjam, az államnak letelepedési támogatással, adókedvezményekkel vagy pedig éppen bizonyos preferálással - földterületek megvásárlásával - kellene segíteni a vidékre települõket.
Én azt hiszem, hogy a vidék lakosságmegtartó képességét, helyben maradását ez is elõsegítené, és én nagyon remélem, hogy a költségvetésben erre is kerülhet sor - az FM költségvetésében -, hogy ha egy vidéki faluba egy fiatal agrárházaspár le akar telepedni, remélhetõleg, megfontolandó dolognak tartom, volt ez már az átkos rendszerben is, és nem biztos, hogy rossz volt, amikor agrár képzettségû házaspárok falvakba, vidékre települtek.
Végsõ soron ezzel kapcsolatban még azt szeretném elmondani, hogy ameddig ez az információs és intézményrendszer nem jön létre, addig ebben az országban csak a káosz fog uralkodni, mint ez már sokszor tapasztalható volt akár a tej, akár a sertés, akár a baromfi tekintetében. Bármilyen exportot elõsegítõ támogatást csak olyan exportáló kapjon vagy kaphat, amely a termelõkkel szoros együttmûködésben, hosszabb távú integrációs kapcsolatban mûködik. Ennek a követelménynek elsõsorban a termelõk értékesítõ szövetkezetei tudnak megfelelni. Elsõdleges helyi, másodlagos regionális és harmadlagos országos szövetkezetek létrehozása és fenntartása elsõdleges és fontos cél kell hogy legyen.
(12.10)
A költségvetésnek egy bizonyos részével hadd foglalkozzam, az FM költségvetésével, hisz a XII. fejezet, hogy úgy mondjam, ez az FM költségvetése, és ezeknek a céloknak a meghatározása és finanszírozása itt van felsorolva.
A minisztérium az 1997-es évi feladatait az alábbiak szerint határozta meg: a tulajdoni átalakulás folyamatának segítése, a szövetkezeti részarány-tulajdonosi földalapoknak a kijelölése, illetve befejezése, a megfelelõ birtokméretek kialakításának ösztönzése, a szabályozott belsõ agrárpiac mûködtetése, és az euro-atlanti integrációba való felkészülés elõsegítése.
Azt hiszem, hogy a kereszténydemokraták véleménye szerint az ágazat alapvetõ fontos feladata az agrárágazat piaci szereplõinek stabilitása, az újaknak a segítése, a támogatási rendszer hatékony mûködtetésével, valamint szervezet-, információs és marketingrendszer kiépítésével. Végül a vidékfejlesztés eszközeinek meghatározásával.
Helyes lenne ez a feladatmeghatározás, ennek végrehajtása azonban alapvetõ korszerûsítést igényelne, tehát a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a Pénzügyminisztérium, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium és az FM szoros együttmûködésével végrehajtott feladatok nem mindig váltják be a hozzá fûzött reményeket, s maga az eljárás is idõnként rugalmatlan.
Az FM-fejezet intézményhálózatának kiemelkedõ feladatait a tervezet az alábbiak szerint határozza meg: tulajdonviszonyok rendezésében való közremûködés, ezen belül a szövetkezeti részaránytulajdon birtokbaadásának és kárpótlási földkimérésének a befejezése, ezenkívül az agrártámogatások rendszerének mûködtetése és ellenõrzése. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyzem, hogy az agrártámogatások rendszerében a késõbbiekben még kicsit részletesebben és módosításokat is próbálok javasolni és eszközölni.
Az anyag 3. oldalán szerepel az a megállapítás, hogy az illetmények 1997. évi emelkedését csak részben fedezi a költségvetési támogatás, ezért ezek forrása csak abban az esetben biztosított, ha a tervezett saját bevételek realizálódnak. Ennek érdekében átfogó díjtétel- növekedést kell majd végrehajtani.
Én úgy gondolom, hogy ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy a díjtételemelés problematikája kétirányú, nevezetesen egyfelõl alkotmányossági szempontokat vet fel, mire jó példa volt a földhivatalok díj-, illetve illetékbevételeivel kapcsolatos törvénymódosítási javaslat vitája. Másfelõl minden díjtétel emelésének a piaci racionalitás szab határt, és erre való tervezett bevétel mint forrás viszonylagos és bizonytalan.
Az anyag 2. cím alatt tárgyalja a szakigazgatási intézmények - mint a dekoncentrált szervek - költségvetését. Úgy gondolom, hogy az itt szereplõ állat-egészségügyi, élelmiszer-ellenõrzési, szakigazgatási intézmények, valamint a növény-egészségügyi szakigazgatási intézmények finanszírozását a díjtételek jelentõs emelése útján kívánja biztosítani. Megjegyzem, hogy a két intézménynek zökkenõmentes és magas színvonalú mûködtetése alapvetõ nemzeti érdek, és garanciája a nemzetközi kereskedelemnek, valamint az európai uniós csatlakozás elõkészítésének.
Mûködtetésük finanszírozása a tervezett díjemelés útján, ha csak részben is, több mint kétséges. A földhivatalok önfenntartó célú bevételeit az igazgatási szolgáltatási díjtételek növelésével, illetve egyes igazgatási szolgáltatások díjtételes szolgáltatásokká történõ tervezett átalakításával kívánja biztosítani a tervezet.
Különösen bizonyítást nem igényel, hogy a tulajdonviszonyok átalakulása kapcsán milyen jelentõséggel bír az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének és naprakészségének biztosítása, amely az elkövetkezendõ években még jelentõs pénzeszközöket igényel annál is inkább, mert - mint az közismert - az ingatlan-nyilvántartás szerepe a rendszerváltozás óta minõségileg változott meg. Hiszen a korábbi ideológia szerint - legalábbis a külterületek esetében - az ingatlantulajdon-jog jelentõségének fokozatos megszûnésével számolt az akkori politika.
A 6. cím alatt az anyag a mezõgazdasági középfokú és szakoktatási és szaktanácsadási intézményeit tárgyalja, megállapítva: a gyakorlati képzés korszerûsítésével összefüggésben kiemelt feladatot jelent a tanüzemek fejlesztése. A megállapítással alapvetõen egyetértünk, de azért kifogásolható, hogy ezen intézményeknél mindössze 340,5 millió forint felhalmozási kiadás kerül megtervezésre.
A 10. cím a fejezeti kezelés elõirányzatait tárgyalja, ezen belül a mezõgazdasági birtokrendezés feladataira 700 millió forint, a Magyar Agrárkamara gazdajegyzõi hálózata üzemeltetésének 600 millió, az euro- atlanti integráció elõkészítésére pedig 500 millió forint áll a fejezeti kezelési elõirányzatok rendelkezésére. A tervezett összegek - megítélésünk szerint - rendkívül alacsonyak. A gazdajegyzõi hálózat mûködtetése alapvetõ fontossággal bír az átalakuló mezõgazdaság mûködések területén. Az agrárkamara rendkívül beszûkült anyagi lehetõségei nem teszik lehetõvé a hálózat fejlesztését, ezért magasabb támogatási összeg biztosítása lenne indokolt.
Az 1994. évben elfogadott termõföldtörvény 26. §-a rendelkezik arról, hogy a tulajdonosok széttagolt, külterületi termõföldjének összevonásával a természeti adottságokhoz jobban igazodó termelési feltételek kedvezõbb üzemi méreteket, az együttesen mûvelhetõ családi birtokok kialakítása céljából a település területére vagy annak természetes határokkal elkülöníthetõ, egy részére kiterjedõ birtokrendezési eljárást kell lefolytatni. Az általános birtokrendezési eljárásra külön törvény rendezései az irányadóak. Ennek a törvénynek az elõkészületi munkáit mielõbb meg kell kezdeni, illetve a törvényjavaslatot a parlament elé kell terjeszteni.
Az elõzõekben jelzett agrártámogatási rendszer korszerûsítésére a piacgazdaság elvei szerint mûködõ, a magántulajdon dominanciáján alapuló versenyképes agrárgazdaság kiépítése szükséges. A statisztikai adatok - sajnos - azt bizonyítják, hogy a mezõgazdasági termelés csökkenése ugyan megállt, de ha így halad tovább, akkor a talajerõ- visszapótlásnak a rossz következménye folytán csökkenés is beállhat.
De reméljük, hogy az 1996-ban minimális mértékû termelésnövekedés áll elõ. Aggodalomra ad okot azonban a kalászos gabonák termelésének csökkenése. Környezetvédelmi szempontból talán önmagában pozitívan érzékelhetõ a mûtrágya-felhasználás - az elmúlt években mutatkozó - szinte zuhanásszerû csökkenése. A csökkenés mértéke azonban már messze meghaladja a környezetvédelmi szempontból indokolt mértéket, és a valóságos oka a termelõk pénzhiánya, ezért ilyen mértékû mûtrágya- felhasználás csökkenése már a talajerõ-visszapótlás kárára történik. Ugyanez vonatkozik a növényvédelem és a növényvédõszerek alakulására is. Az állatállomány területén szintén hasonlóan és kedvezõtlenül befolyásolja a termelési kedvet az abraktakarmány-árak ugrásszerû növekedése, kiszámíthatatlansága.
Az agrártámogatási rendszer korszerûsítésének a kereszténydemokraták szerint a fõbb elemei a következõk lehetnének. A támogatás jelentõs hányadát a termelõk kapják meg. Ennek hangsúlyozása azért indokolt, mert jelenleg fordított tendencia érvényesül, és a támogatás túlnyomó része a közvetítõ kereskedelem és a vegyes tulajdonú, privatizált élelmiszer-feldolgozó szféra megsegítését szolgálja.
Fokozni kell az állami beavatkozást, pozitív értelemben, az alapvetõ mezõgazdasági termékek árának befolyásolását. Létre kell hozni a földjelzálog-hitel intézményrendszerét, és kiemelt szerepet kell biztosítani az agrártermelés (Az elnök megkocogtatja a poharát, jelezve, hogy a felszólalási idõ letelt.) biológiai alapjainak megõrzésére.
Végezetül pedig egy mondatot szeretnék, hisz nagyon sok gondolat elhangzott itt vetésrõl, jó termõföldbe hulló magról. A magvetõ kimegy a földre, és némely mag az útszélre esik, eltapostatik, és az megsemmisül. Némely mag a sziklára esik, de nem ver gyökeret, és elpusztul; némely mag pedig a tövisek közé, és a tövisek elnyomják. De némely mag a jó földbe esik, és az százszoros termést hoz. Remélhetõleg a némely mag, amelyik százszoros termést hoz, az itt megtalálható. (Az elnök megkocogtatja a poharat, ismét jelezve, hogy a felszólalási idõ letelt.) Köszönöm szépen. (Taps.)