SZÖLLÕSI ISTVÁNNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A költségvetési törvény szerkezete véleményem szerint filozófiájában nagyjából megegyezik az eddigiekkel. Ennek a filozófiának a lényege - és ezt Békesi László képviselõtársam sem tagadta - az államadósságból fakadó törlesztési kötelezettség prioritása, ami jelenleg a kiadásoknak több mint a 30 százaléka. Mintegy 834,5 milliárd forint, és ez 287,7 milliárd forinttal több, mint amennyi '96-ban volt. Ennek a filozófiának ez az egyik lényege. A másik, hogy a közszférából, az úgynevezett állami és önkormányzati területekrõl a pénzt át kell pumpálni a vállalkozói szférába. Ez ennek a filozófiának a lényege.
Hogy ez a költségvetési filozófia jó-e, ezt majd késõbb, mások fogják eldönteni. Most lehet azt mondani, hogy ennek nincs alternatívája. Én azt szeretném most bemutatni, hogy a Magyar Köztársaság területén három kérdéskört hogyan érint ez a filozófia és ez a gondolkodásmód.
Az elsõ természetesen az államháztartás kérdésköre, és benne az önkormányzatok. Az egész költségvetésre rányomja a bélyegét, és ezt valamennyien láthatjuk, az erõltetett menetû államháztartási reform. Most teszi ezt anélkül, hogy elfogadott lenne például a nonprofittörvény vagy a piaci viszonyok között mûködõ egyéb szervezeti forma. A költségvetés lépten-nyomon arra utal, hogy saját bevételbõl, vállalkozásból, lakossági vagy egyéb forrásból mûködjenek ezek az intézmények. Tehát ahogyan írja is, célszerûnek tart kiemelni egyes területeket a költségvetésbõl. Erre az egyik legfontosabb példa a közmûvelõdés.
A költségvetési törvény tervezete alapvetõen nem veszi figyelembe azt a hároméves megállapodást, amelyet a kormány kötött az érdekképviseletekkel. Nevezetesen, melyben a kormány kötelezõen vállalta, hogy 1997. január 1-jétõl hatályba léptet négy szaktörvényt: a közmûvelõdési szaktörvényt, a levéltári törvényt módosítja, a könyvtári törvényt, valamint a múzeumi törvényt.
Annak ellenére, hogy ez szerepel a hároméves megállapodásban, a költségvetési javaslat egyetlen fillért nem biztosít ezeknek a szaktörvényeknek a finanszírozására. Nem állítja vissza azt a normatívát sem, amelyet '91-ben éppen érdekképviseleti nyomásra megteremtett az akkori parlament, és amelyet volt szíves ez a parlament '95-ben megszüntetni. Tette ezt annak ellenére a parlament '95-ben, hogy pontosan tudta, hogy a közmûvelõdés önkormányzati, kötelezõ alapfeladat. Ennek következtében végveszélybe kerültek a könyvtárak, levéltárak, múzeumok és mûvelõdési házak. Ezen a helyzeten én nem látom, hogy ez a költségvetési törvénytervezet kívánna-e változtatni - még egyszer mondom -, az viszont kitapintható, hogy meg nem született nonprofittörvényre apellál.
Az államháztartási reformban leginkább érintettek a közszféra munkavállalói, mintegy 800 ezer fõ, és ezen belül több mint 600 ezer közalkalmazott. Az õ jövõ évi tervezett béremelésükhöz ez a költségvetési törvénytervezet egyetlen fillér forrást nem jelöl meg. Igaz ugyan, hogy a közoktatási normatívákat jelentõs mértékben emeli, immáron valóban inflációt követõ módon vagy a fölött, de mindannyian tudjuk, hogy az önkormányzati támogatás össztámogatás nem nagyobb, mint 12-13 százalék. Ez viszont legalább egyharmaddal elmarad a tervezett inflációtól. Így aligha van arra remény, hogy az egyébként valóban törvény által kikényszeríthetõ tízosztályos közalkalmazotti bértábla zökkenõmentesen kerüljön alkalmazásra. Arról már nem is beszélve, hogy milyen szép lesz, amint majd a törvény által biztosított béremelésért 500 ezer ember fog esetleg bírósághoz fordulni.
Ez a bérfejlesztés, amire a kormány azt mondja a törvénytervezetben, hogy 17 százalékos kell hogy legyen, a valóságban tehát csak papíron létezik. Mivel megszûnik a költségvetési bérpolitikai forrás, ilyet nem kíván nemcsak '97-ben, hanem utána sem tervezni. Az már egy másik kérdés, hogy minimálisan természetesen nem 17, hanem ennél lényegesen nagyobb bérnövekedésre lenne szükség jövõre. Nemcsak azért, mert olyanok a közalkalmazotti bérek, amilyenek, hanem azért is, mert nem teljesült az ez évre szóló 19,5 százalékos keresetnövekedés. Teljesült belõle az, amit a kormány kikínlódott magából: 10 százalék februártól, 5 százalék szeptembertõl, meg most egy egyszeri kifizetésû 6,7 milliárd forint - és a többi, amely legalább ugyanilyen összegû, mint az elõbb említett 6-6,5 milliárd forint, az bizony hiányzik.
Na már pedig, ha ez így van, akkor hogyan is állunk a jövõ évi áthúzódó hatás kérdésével? Ha teljesítené is esetleg az idei 19,5 százalékos keresetnövekedést valaki, akkor is ez messze elmarad attól a 2 százalék reálkereset-csökkenéstõl, amelyrõl pedig év elején szó volt. A versenyszféra és a költségvetési szféra bértáblája, illetve bére az aláírt közalkalmazotti megállapodás ellenére 12 százalékkal nyílott tovább, természetesen a versenyszféra javára. Tehát ennek alapján mondom, hogy bizony legalább és legkevesebb 20 százalékos növekedésre lenne szükséges a közszférában a bérnövekedésre, hiszen a '97. esztendõ eleve mínuszból indul.
A különbözõ fizetési osztályok részleteirõl nem kívánok itt szólni, mert az bizony még nagyon sok módosításra és igazításra szorul.
Azt akartam az eddigiekkel kapcsolatosan pusztán elmondani, hogy csak akkor van értelme bármiféle keresetnövekedésrõl és bérnövekedésrõl beszélni, ha ennek a forrását egyértelmûen a költségvetés biztosítja.
Említettem az elõbb a kultúrát. A kultúra 5,4 százalékos központi növekedést tudhat magáénak a központi fejezetekben. A közoktatás infláció körüli, mint említettem. De mivel nincsen sem közmûvelõdési, sem napközis normatíva önkormányzati területen, így gyönyörû szembenállásra lehet számítani az egyes munkavállalói csoportok között.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a költségvetési törvény értelmében mindazok a helyi önkormányzatok által felhasználó központosított elõirányzatok, amelyek például a közoktatás területén pluszforrásokat jelentenek, és amelyek figyelembe vételi feltételei - egyébként én személy szerint, és ezt nagyon sokan messzemenõn támogatunk - csak mintegy féléves késéssel fognak életbe lépni. Ugyanis a pedagógus szakvizsga és -továbbképzés, a szakkönyvek vásárlásának támogatása, szakmai fejlesztések támogatása, körzeti- térségi feladatok támogatása csak akkor léphet életbe, ha ezen támogatások részletes feltételeit március 31-ig, '97-ben az MKM, a PM és a BM együttesen kidolgozza. Nem igazán tudom, hogy mi ennek a féléves késésnek az oka.
Felmerül a kérdés, hogy hogyan fognak tudni így az önkormányzatok megfelelõen és megnyugtató módon saját költségvetést készíteni, ha vélhetõen - mint mondtam - ezeknek a szabályozóknak az elkészítése március végéig várat magára. Összességében prognosztizálható, hogy az államháztartás egyik nagy alrendszere, a helyi önkormányzatok és az ott foglalkoztatottak helyzete nem lesz megnyugtatóbb '97-ben, béremelésüknek nincsen központi forrása, és a létszámcsökkentés gondolatát ugyan meglengeti ez a törvénytervezet, de nem tudom értelmezni, hiszen '91-tõl - mint ugyanez a törvénytervezet mondja - már 17 százalékos nagyságrendben megtörtént a közalkalmazottak, köztisztviselõk létszámának megfaragása önkormányzati területen.
Tisztelt Ház! A helyi önkormányzatok mellett most a központi fejezetek közül a társadalom egészét ugyancsak érintõ belügyi források kérdésérõl szeretnék néhány szót szólni. Igaz ugyan, hogy a költségvetési támogatási elõirányzat a '96-os évihez képest mintegy 22 százalékkal emelkedik, de a szervezett gazdasági jellegû bûnözés elleni radikális fellépés érdekében a központi költségvetésnek a megjelölt 4 milliárd forint növekedés mellett lényegesen többet kellene fordítania a rendõrség személyi és tárgyi feltételeinek a javítására.
(13.20)
A tervezet felsorolja, mi mindenre telik ebbõl a négymilliárd forintnyi pluszból. Jelentõs tárgyi korszerûsítésrõl beszél, rendõrképzésrõl, vagy a rendõrség nemzetközi feladatainak további bõvítésérõl. Ez természetesen mindenképpen helyeselhetõ.
De elfogadhatatlan, hogy pénzhiányra hivatkozva az ország egyik legveszélyeztetettebb megyéjében, Békés megyében rendõrõrsök megszüntetését fontolgassa a megyei rendõrkapitány. Ez elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan, hogy a fõváros peremkerületeiben, így például a XIII. kerületben a kerületi kapitányság súlyos létszámgondokkal küszködjön, és elfogadhatatlan, hogy a rendõri munkakört még ma is hivatásnak érzõ közrendõrök, nyomozók a létminimum határán éljenek.
A rendõrség létszámát, a bûnüldözési szervek technikai felszereltségét végre - azt gondolom - nem a lakosság létszámához, hanem a nemzetközi viszonylatban is sajnálatosan kiugróan magas vagyon elleni és egyéb bûncselekményekhez kellene igazítani.
Évrõl évre elmondhatjuk, hogy több száz milliárd forintra tehetõ az adózatlan jövedelem, és ezáltal a bevételi oldalon, különösen a személyi jövedelemadónál csordogál nagyon vékonyan ez a bevétel. De hát abban az országban, ahol a személyi jövedelemadó több mint 90 százalékát a bérbõl élõk fizetik be, ideje lenne már gondolni az adórendõrség felállítására is.
Tisztelt Ház! A harmadik kérdéskör, amivel szeretnék foglalkozni, az az idegenforgalom kérdése. Lassan fél éve már, hogy egy parlamenti nyílt vitanapon, népes vendégsereg elõtt, felszínre kerültek a hazai idegenforgalom eredményei és gondjai.
Itt egyértelmûen került megállapításra, hogy a turizmus a világ egyik legjelentõsebb gazdasági ágazata, a legolcsóbban termeli meg a valutát, és fehér export keretében eladja mindazon élelmezési termékeket, amelyeket egyáltalán nem biztos, hogy a nyugati piac elfogadna. Nem utolsósorban százezreket foglalkoztat vagy foglalkoztathatna, munkahelyeket teremtve számukra.
'95-ben - a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint - 1,7 milliárd dollár volt a legális bevétel, de a mértéktelen fekete valutaváltásból, szállások illegális kiadásából és egyéb termékek értékesítésébõl egyes számítások szerint több mint 4 milliárd dollárt forgalmazott.
Csupán emlékeztetni akarok az adatok fényében - és felhívni a figyelmet - arra, hogy a turizmus országon belül teremt piacot a mezõgazdasági termékeknek, csökkenti a munkanélküliséget, legalább 20 százalékkal olcsóbban termeli ki a valutát, és nem utolsósorban növeli az ország image-át, megteremtheti a hagyományok reneszánszát.
De az emberben önkéntelenül felvetõdik a kérdés, mint állampolgárban is, milyen érdekek mûködnek közre - ezen ismeretek ellenére -, hogy nincs igazán szabályozva az utcai fekete pénzváltás, hogy törvény hiányában szinte tehetetlen a rendõrség ennek megfékezésében, és hogy az '50-es évek színvonalára esett vissza a turizmus igazgatása egészen a közelmúltig. Ahelyett, hogy a minisztérium foglalkozott volna a jövedelmezõ ágazat irányításával, a minisztériumon belül egyetlen fõosztály végezte az esetleges tûzoltó munkát.
Kaotikus az idegenforgalom felsõ szintû oktatása. Több helyen vállalkozásban, hatalmas tandíjakért végeznek igen alacsony szintû oktatást és szakemberképzést. Sofõrök, pincérek, presszóslányok és egyéb idegenforgalmi, szakképzetlen emberek egy-egy szakember neve alatt, a gyors meggazdagodás reményében, akár utazási irodákat is mûködtethetnek. Újabban ügyeskedõ, de szakértelemmel egyáltalán nem rendelkezõ emberek a falusi turizmust kezdik megszállni, ezzel természetesen alapvetõen megdrágítva annak mûködését.
Példák sorát lehetne felhozni, hogy egyáltalán ki mit ért turizmus és idegenforgalom alatt. A jelenlegi gyakorlat azt mutatja, hogy szállodások, vendéglõsök, szakácsok, portások nagyon sok esetben uralják az idegenforgalmat, holott õk igazából csak a szervezett idegenforgalom egyes részfeladatait látják el, a részfeladatok kiszolgálói. Ténylegesen általános idegenforgalommal, marketing- ismeretekkel, nemzetközi partnerkapcsolatokkal, koncepcióval, elõrelátással rendelkezõ szakember alig- alig ismert ezekben a csapatokban.
Hazánk turisztikai adottságait a jelenlegi gyenge koncepcióval kihasználni nem igazán tudjuk. A világturizmus kétharmadát adó Európa közepén vagyunk, és minden irányú áramlás érint bennünket. '94-ben 40 millió látogatója volt hazánknak, ezek közül 21,6 millió töltött nálunk vendég-éjszakát. '95-ben 39 millió vendégünk volt, és ebbõl 20,7 millió éjszakázott az országban.
Arra természetesen nincsenek statisztikai adataim, hogy a vendégek milyen motivációval és szándékkal látogatták az országot.
Ez a terület is megkívánja a felkészülést az európai csatlakozáshoz, alkalmassá kell hogy váljunk az elõrejelzések igényeinek, mely szerint 1995-ben lényegesen növekszik - '94-hez képest is, majd '96-ban a '95-höz képest - az idegenforgalom bevétele. Ez világszinten - egyes számítások szerint - a GDP több mint 11 százalékát is jelenti.
Mindezek figyelmeztetnek bennünket arra, hogy ideje felismerni a turizmus nemzetgazdasági jelentõségét. A turisztikai célelõirányzat a költségvetési törvény tervezetében kétségtelenül az idegenforgalom megvalósulását segíti, de legalábbis sejteti. Ez a kérdés azonban sokkal összetettebb annál, semmint hogy elégedettek lehetnénk azzal, hogy propagandakiadványok elkészítésére, vásárok rendezésére, a forgalom kínálatának bõvítésére fogadhatnánk csak turisztikai paradicsommá fejleszthetõ holtágakat (Sic!), és a Balatonhoz hasonlóan ideje lenne ezen a téren is rendet tenni.
Errõl a helyrõl szorgalmazom tehát egy komplex, a tárcákon átívelni képes idegenforgalmi koncepció megfogalmazását, amelyet aztán a költségvetési törvény tervezetében sokkal nyomatékosabban kellene megjeleníteni.
Tisztelt Ház! Ezt a három területet szerettem volna kiemelni, és ezzel érzékeltetni, hogy a költségvetési szigor mindenhatósága hogyan hat vissza a költségvetéssel naponta kapcsolatban lévõk helyzetére. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)