DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az államtitkár úr igen rövid expozéjának megfelelõen, igyekszem én is rövidnek lenni.
Kedves Képviselõtársaim! Az, hogy a társadalombiztosítás 1996-os pótköltségvetésérõl kell tárgyaljunk, ez ténykérdés, hiszen törvény írja elõ, hogyha meghatározott határt elér vagy meghalad az eredeti törvényjavaslathoz képest a valóság, akkor pótköltségvetést kell készíteni. Meggyõzõdésem, hogy arról sem nagyon érdemes különösebb vitát nyitni, hogy ez a hiány - mert itt, sajnos, arról van szó - ennyi vagy annyi, hiszen ez is ténykérdés. Esõ után köpenyeg, amit most tennünk kell. Legfeljebb rosszkedvûen meg tudjuk állapítani, illetve meg kell állapítsuk, hogy 1996-ban a Nyugdíjbiztosítási Alap hiánya 21 357 millió forint, az Egészségbiztosítási Alap hiánya pedig 31 799 forint lesz.
Sokkal érdekesebb és tanulságosabb viszont arról beszélni, hogy milyen okokra vezethetõ vissza ennek a - mi tagadás, igen jelentõs mértékû - hiánynak a jelentkezése. Többen állítják, hogy már az eredeti költségvetési törvény elfogadásakor is tudni lehetett, hogy az abban foglaltak nem lesznek tarthatók, hiszen a bevételi oldalon túlságosan vastagon fogott a ceruza, a kiadások felmérésekor viszont ennél kevésbé fogott vastagon. És ezzel tulajdonképpen már is ott vagyunk a tb ügyes-bajos dolgai között, az egyik legnagyobb kérdésnél, vagyis: vannak-e elõre jól behatárolható és megbízható bevételei a társadalombiztosításnak? Bizony, ehhez sem kell különösebb, nagyon nagy tudomány, nincsenek, mert ha lennének, nem kellene most sem, és az elõzõ években sem pótköltségvetésekkel bajmolódni.
Az, hogy valóban megbízható és elõre legalábbis megközelítõleg jól bemérhetõ bevételei legyenek a tb-nek, azt kell hogy mondjam, elszánt erõfeszítések folynak, de ez egyáltalán nem egy könnyû dolog. Ezzel ellenzéki - néhai (Sic!) kormánypárti - képviselõtársaim is, ha másnak nem, a tapasztalatnak okán elszenvedõi és tapasztalói is voltak. Mert õk sem, mint ahogy eddig mi sem, nemigen tudtunk ezzel a gigászinak nevezhetõ feladattal mit kezdeni. Mert ma Magyarországon, kedves képviselõtársaim, egy olyan egészségügyi rendszert kell fenntartsunk, ami kénytelen világpiaci árakon mûködni, és csak lassan feltápászkodni képes gazdasági teljesítmény talaján van. És egy olyan nyugdíjrendszert kell - legalábbis egyelõre - tudomásul vegyünk, ahol az adott gazdasági év eredményei a legmeghatározóbbak.
De akkor mégis, kedves képviselõtársaim, hogyan lehet, legalább egy év próbáját kiálló költségvetést készíteni? Többen állítják, hogy nemcsak a bevételi oldalon érdemes kereskedni, hanem a kiadásin is lehet. Nosza - mondják õk -, vegyük lejjebb a kiadásokat. Nos, ezek a kiadások, legalábbis a legnagyobb tételeket illetõen, már megkarcsúsodtak, ha más mián nem is, hát az infláció okán. Egyáltalán nem egy örömteli megállapítás, de jó tudni, hogy az utóbbi öt évben az egészségügyre fordított kiadások reálértékben több mint 40 százalékkal csökkentek, és a nyugdíjakkal is hasonló a helyzet.
A kiadási oldal tehát - és ez sem túl nehéz következtetés - nem faragható tovább. Marad a bevételi oldal megerõsítése, ami - lássuk be és mondjuk ki - nem fog érdekek sérelme nélkül történni. Mert elvenni, még többet elvenni csak onnan lehet, ahonnan van mit. És ez így, tudom, egy kissé gyermetegnek és nem túlzottnak fennkölt megállapításnak tûnik, de attól még igaz.
Az természetesen már a mi felelõsségünk, hogy ezeket a plusz bevételi forrásokat hogyan és miképpen találjuk meg. Kiket és milyen mértékben fog a jövõben többletfizetési kötelezettség terhelni? Minden bizonnyal nem szükséges képviselõtársaimnak utalni arra, hogy éppen most próbáljuk ezeket a plusz bevételi forrásokat megtalálni, például akkor, amikor az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényjavaslatot tárgyaljuk, és majd késõbb - reményeink szerint - a nyugdíjreformot is. Egy pótköltségvetési tárgyalás azonban nem alkalmas fórum arra, hogy számba vegyük a tb valamennyi gondját és baját és teendõit. Itt és most elég ennyi. Ha valóban minden fontos részletkérdést tisztázó tárgyalásra majd a tb-t érintõ szaktörvények tárgyalásakor kerüljön sor.
Végezetül még egy fontos dologról szeretnék beszélni, amirõl nem lehet eleget. Ez pedig a bizalom kérdése. Mást sem tartok fontosabb ügynek, mint hogy sikerüljön helyreállítani vagy sokkal inkább megteremteni egy olyan társadalombiztosítási rendszert, amiben bíznak a szolgáltatást igénybe vevõk, azaz mi mindannyian. Mert most kivétel nélkül úgy érezzük, hogy csak fizetünk, fizetünk, és cserébe nem sokat kapunk. Halaszthatatlannak ítélem legalább az elsõ lépések megtételét ennek a bizalomnak a megteremtése iránt. Ugyanakkor nincsenek illúzióim, ez sok-sok év, jól mûködõ év eredménye lehet csak - és nem csak a társadalombiztosítás területén.
Most viszont nemigen van mit tenni, a valósághoz kell igazítani a társadalombiztosítás 1996-os költségvetését még akkor is, ha nem tetszik túlzottan a törvényjavaslat tartalma. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)