TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Szeretnék visszatérni azokra a gazdasági kérdésekre, amelyek valójában a '97. évi költségvetés alapproblémáit jelentik.
Azt gondolom, hogy a vita közepén mindenki számára világos, hogy az ország még nem érkezett el a gyors növekedés és a nyugodt stabilizáció idõszakába, amikor csak a részletkérdések és nem az alapprobléma megoldása a feladat. A költségvetés, a '97. évi költségvetés terve azt tükrözi, hogy súlyos nehézségek vannak az ország gazdaságában, a társadalomban, és két nagyon nagy akadállyal kell egyszerre megküzdenie annak, aki a költségvetést megtervezi.
Magyarország egy olyan ország, ahol a gazdaság súlyosan visszaesett, és nemcsak a gazdaságvisszaesés miatt vannak problémák, a gazdasági jövedelemtermelés csökkenése miatt vannak az országban problémák, hanem annak következtében is, hogy a társadalmat súlyos adósság terheli, és az adósság költségei azok folyóköltségként jelentkeznek a költségvetésben.
(10.10)
Úgy kell rendet teremteni az országban, hogy az adósság finanszírozása és finanszírozhatósága ne okozzon gondot, ne okozzon nagyobb nehézséget a kelleténél, ne okozzon újabb drasztikus visszaesést. Tehát kezelni kell az adósságot, miközben minden területén az életnek új és új követelmények finanszírozása is a feladat. Az egészségügyben, a kultúrában, az egyetemi és középiskolai oktatásban, és nem sorolom a sorát azoknak a problémáknak, ahol a finanszírozás újabb és újabb feladatokat jelent a csökkenõ költségvetési bevételekbõl.
Magyarország költségvetése a nyugat-európai normák szerint egy elfogadható költségvetés. Sõt, az elsõdleges egyenlege annyira pozitív, hogy az kiemelkedõ az európai országok sorában. A deficit nagysága még az adósságterhek figyelembe vételével is megfelel annak az átlagnak, ami Európában kialakult.
A helyzettel mégsem lehetünk a költségvetés és a finanszírozhatóság oldaláról megelégedve, két oknál fogva. Egyrészt mert ez a költségvetés még nagyon sok gondot görget tovább a következõ évekre, és ez a költségvetés még nem tudja megfelelõen finanszírozni azt, amivel mindannyian egyetértünk, hogy finanszírozni kellene, ez pedig a stabilizáció és a növekedés feltételeinek a megteremtése. Jó lenne, ha hasonló vagy még kisebb deficit mellett lényegesen nagyobb eszközök jutnának erre a célra is.
Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a pénzügyi kormányzatnak, az ország Országgyûlésének olyan költségvetést kell elõterjesztenie, illetve elfogadnia, amely Szkülla és Kharübdisz között viszi tovább a hajót, navigál. Az egyik oldalon szembe kell nézni avval, hogy nem kerülhet éles konfliktusba a hitelezõinkkel és a másik oldalon nem kerülhet konfliktusba, éles konfliktusba - olyan konfliktusba, ami megakadályozza az együttmûködést - a magyar társadalom zömével, a jövedelemtermelõ népességgel.
Ha bármelyik oldalon a konfliktus kiélezõdik, az katasztrofális következménnyel járna. A követelmények mind a két oldalon nagyon nagyok.
Tudom, hogy számtalaszor beszéltek már arról, hogy mi is ennek a nagyon nehéz helyzetnek az oka, de én nem kerülhetem el - hiszen a tudás anyja az ismétlés -, hogy az ezzel kapcsolatos lényeges kérdésekrõl itt újra beszéljek.
Magyarország nem a jelenlegi kormány és alapjában véve nem is az elmúlt hat Bv kormányzásának a hibáiból van itt, hanem annak a helyzetnek a következményében, amit '89-ben a szabad magyar társadalom megörökölt.
Egy olyan gazdaság terheit kell viselni, amely 45 évig izolált körülmények között fejlõdött. Olyan kapacitásokat épített ki, amelyek csak akkor voltak hasznosíthatók és akkor voltak alkalmasak arra, hogy jövedelmet termeljenek, ha importtal nem kellett versenyeznie, ha a világpiacra csak úgy juthatott ki alapjában véve, hogy a belföldi, illetve az egész úgynevezett szocialista birodalomban termelt nyersanyagkészletet elkótyavetyéli, és annak a révén jutott szabaddevizás exportbevételekhez.
Egy olyan gazdasággal állunk szemben, amelyben a szovjet szuperhatalmi politika következtében a katonai megrendeléseknek nagyon nagy szerepe volt, és ezeknek a megrendeléseknek éppen úgy, mint az izolált helyzetnek, egyik napról a másikra vége szakadt. Tehát új feltételek között kell kialakítanunk a termelés és értékesítési szerkezetünket és nem kismértékben, hanem alapjában, gyökereiben kell megváltoztatnunk majdnem minden magyar vállalat mûködését.
Ez a nagyon nehéz feladat együtt jár egy ígéretes, de legalább ilyen nehéz üggyel, hogy közben a tulajdonrendszer is átalakul. Mindannyian hiszünk abban - remélem - itt a teremben, és azt gondolom, hogy az ország többsége is bízik abban, hogy a magántulajdon alapján mûködõ gazdaság a siker elõfeltétele és a siker egyedüli lehetõsége. Ugyanakkor nem lehet véletlennek tekinteni azt, hogy ezt az átalakulást, amit privatizálásnak hívnak, nem most az utolsó hónapokban, hanem az átalakulás egész idõszakában a magyar társadalom nem kedvelte, és nem a hatékonyság növekedésének, az új eredmények elérésének, eszközének tekintette, hanem egyesek meggazdagodásának útját látta benne és a korrupciót vélte benne fölfedezni.
Ilyen körülmények között átalakítani és sikeressé tenni a magyar vállalati struktúrát nem egyszerû feladat, és az elõbbi hallatlanul nehéz feladatrendszerben ez a nehézségek fokozásával, hatványozásával jár.
Ezekre a nehézségekre épül rá az, amirõl már említést tettem, hogy az elõzõ kormányzatoktól - a '89. elõtti kormányzatokról beszélek -, egy hallatlanul nagy adósságállományt is örökölt az ország, amelyet akkor, ha fenn akarjuk tartani a mûködõképességét a gazdaságnak, finanszíroznunk kell. Ismert dolog, hogy Magyarország az elmúlt években nem tudott pozitív külkereskedelmi és fizetési mérleget fölmutatni, márpedig mindaz, amit a deficites fizetési mérleggel finanszíroztunk, az elmaradt volna abban az esetben a magyar gazdaság anyagi-gépi ellátásából, hogyha fölmondjuk az adósságállomány finanszírozását.
Tehát nem 20 százalékos nemzetijövedelem- vagy GDP-visszaeséssel kellett volna számolni ebben az esetben, hanem ennél sokkal nagyobbal. Ez - zárójelben - összefügg azzal a kérdéssel is, hogy mi is Magyarország helyzete más országokhoz képest? Azok az országok, amelynek nem kellett ilyen adósságot kiszolgálniuk, vagy amelyek képesek voltak még az átalakulás elõtt az adósság visszafizetésével egy kedvezõ feltételt teremteni és nem deficites a fizetési mérlegük, azok ebbõl a szempontból elõnyösebb helyzetben vannak.
De ne irigyeljék Magyarországon Csehszlovákiát vagy Lengyelországot, mert nagyon vitatható, hogy ténylegesen kedvezõbb helyzetben van-e ott az állampolgár. Hogyha nem '89-et tekintjük az alapnak, hanem '80-at, akkor bizony a lengyel helyzet nem jobb, mint a magyar, hanem valamivel rosszabb.
(10.20)
És hogyha az úgynevezett szocialista átalakulási idõszak elõtti idõt vesszük figyelembe, akkor nem kétséges, hogy a cseh helyzet sokkal rosszabb, mint a magyar. Csehország helyzete a világban ma kedvezõtlenebb egy '38-as bázison számítva, mint amilyen Magyarország helyzete a saját '38-as bázisához képest. Ezzel nem azt akarom mondani, és határozottan nem is azt mondom, hogy nyugodjunk bele a helyzetbe, hanem vegyük tudomásul, hogy akik átéljük ezt az átalakulási idõszakot, azok vállára nagyon nagy súly, nagyon nagy teher nehézkedik, és nem tudunk kitérni ennek a tehernek a viselése elõl.
Az az állítás, hogy annak következtében, hogy ezek a terhek azt eredményezik, hogy a bérek csökkentek, hogy a jóléti intézmények: az iskolarendszer, a nyugdíjrendszer, az egészségügy és a többiek bajban vannak, az, hogy az állami kiadások, a közvetlen állami kiadások, teszem azt, a rendõrség kiadásai nem növekedhetnek olyan mértékben, mint ahogyan azt a rend megkövetelné, ez objektív adottság, amin nem lehet változtatni, és valóban csak a növekedés megindulása után, sõt a hosszú ideig tartó, 3-4-5 százalékot meghaladó éves növekedési ráta elérésének idõszakában fogjuk tudni lényegesen enyhíteni.
Nincs értelme a nehézségeket egy kormánypolitika hibájának fölróni, a nehézségek objektívek, elkerülhetetlenek, és ha a nehézségeket nem tudjuk vállalni és a nehézségek vállalása mellett nem tudunk olyan politikát folytatni, ami gazdasági növekedést teremt az országban, akkor Magyarország helyzete a világban nem javulni, hanem romlani fog.
Ezért én arra hívom fel kedves képviselõtársaim figyelmét, mint ahogy a magyar állampolgárok figyelmét is fölhívom, hogy ezek a nehézségek, amelyekrõl beszélünk, amelyekrõl jogosan lehet szomorú hangon szólni, elkerülhetetlenül terhelnek bennünket. Nem tudunk olyan költségvetést csinálni, és nincsen olyan hatalom a világon, amely a magyar feltételek között olyan költségvetést tudna csinálni, amely az itt szomorúan megfogalmazott költségvetési problémákra olyan választ adna, amelyet könnyen és egyszerû szívvel elfogadhatnánk.
Mi annak az elõfeltétele, hogy jó egy költségvetés Magyarországon? Én azt hiszem, hogy elsõrendû feladata az, hogy a beruházásokat ösztönözze, és ennek a költségvetésnek nagy elõnye, hogy mind az állami területen, mind a magángazdaság területén elég sokat tesz meg a beruházások ösztönzése érdekében. Ha én bírálom ezt a költségvetést, akkor azért bírálom, mert még nem talált elég eszközt arra, hogy ezt a folyamatot még gyorsabbá tegye. Ebben a folyamatban azonban tudnunk kell, hogy nem egyedül az állam és nem egyedül a költségvetés az, ami változtatni tud a helyzeten, a támogatásokkal, a garanciákkal és az adók csökkentésével, hanem a gazdálkodóknak, a gazdasági élet résztvevõinek is nagyobb aktivitása is szükséges.
Tudnia kell minden magyar gazdálkodónak, hogy ha ma állampapírok tartásával kockázatmentesen jövedelemhez jut, és ez a kockázatmentes jövedelem biztosabb jövedelem számára, mint a befektetés, ha a saját gazdasági erejét növelni akarja, a gyerekei és a jövõje számára biztonságos helyzetet, akkor nem állampapírokban kell tartania a pénzét, hanem munkaalkalmakat teremtve, kapacitások létesítésével kell dolgoznia. És ebben a vonatkozásban az állami ösztönzés ma még gyönge, javul, de nem elégséges, és ebben a vonatkozásban az államot, a Pénzügyminisztériumot nem indokolatlanul érinti bírálat. De tudni kell, hogyha istenien csinálnák azok az urak és hölgyek a tevékenységüket, akkor is a másik oldalon való aktivitás, és a jelenleginél nagyobb aktivitás nélkül nem lehet eredményeket elérni. Erre az aktivitásra szükség van.
A másik fontos feltétele a sikeres költségvetésnek az, hogy a társadalom leszakadó rétegeinek helyzetén igyekezzék, és ne csak igyekezzék segíteni, hanem sikeresen segítsen. A mai helyzet nem alkalmas arra, és ezt tudomásul kell venni, hogy az átlag állampolgár jóléte lényegesen javuljon. Örülhetünk, ha súlyos bércsökkenések után a jövedelmek stabilizálása az átlag állampolgár helyzetére jellemzõvé válik. A magyar jövedelmi viszonyok azonban nagyon szórtak, s a társadalomnak egy jelentõs rétege tényleg olyan helyzetben van, ami egy kulturált, integrált társadalom számára elfogadhatatlan, s ami a társadalom egészének a helyzetét is veszélyezteti. Ezért ebben a vonatkozásban tényleg fontos feladatokat kell ellátni, és véleményem szerint a szociálpolitikában erre a jelenleginél is nagyobb figyelmet kell fordítani.
Az utolsó gondolat, amit el szeretnék mondani, az, ami talán mindabból egyértelmûen következik, amit eddig mondtam, hogy sikert Magyarországon egy nagyon nehéz idõszakban csak akkor remélhetünk, ha a társadalom képes tudomásul venni a tényeket, ha tényleg képes alkalmazkodni azokhoz a gazdasági folyamatokhoz, amik objektíve meghatározzák ma Magyarországon az életet, és ebben a vonatkozásban az átlag állampolgár viselkedése az én megítélésem szerint ígéretes. Ezt a hallatlan megrázkódtatást, amit teszem azt, a Bokros- csomag jelentett az országban, úgy vészeltük át, hogy nem volt olyan sztrájk, ami bénította volna az ország gazdasági tevékenységét, hogy egy ilyen hallatlanul nagy keresetcsökkentõ, keresletcsökkentõ akció a gazdasági tevékenységek csökkenése nélkül zajolhatott le. Ez egy nagy siker.
Jogosan fogalmazódnak azonban meg panaszok, és ha a politika ezekbõl a panaszokból argumentumot teremt magának, és nem az ország ügyét, hanem politikai csoportok sikerét próbálja kovácsolni, akkor ez nagy kárt okoz a társadalomnak. Higgyék el, hogy nem a szavazatszerzés érdekében, és nem a kormányon lévõ pártok pozícióinak megerõsítése érdekében, hanem az ország érdekében mondom, hogy ezekben a kérdésekben nem veszekednünk, nem a vitát kiéleznünk kell, hanem kooperálni, együttmûködni, egymásra figyelve dolgozni. Enélkül nem tudunk sikert elérni, és a helyzet nem egyszerû. Nemcsak abból a szempontból, hogy a stagnálás, a hosszú ideig tartó stagnálás is veszélyt jelent, hanem nem a stagnálás az egyedüli veszély - ebbõl még visszaesés is kialakulhat. A visszaesés és a veszélyek elkerülése az, ami arra kell hogy kényszerítsen minden képviselõt, de remélem, minden magyar állampolgárt is, hogy az együttmûködés útjait keressük. Én ennek jegyében akarom folyamatosan támogatni is és bírálni is a költségvetést, és remélem, hogy ebben az önök támogatását és együttmûködését is meg tudom szerezni. (Taps a bal oldalon.)
(10.30)