DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar kormány harmadszor terjeszti be a költségvetését, amit elolvasva úgy gondolom, hogy a Delphoiban mûködõ Pythia jósnõnek dicsõségére válna. Azonban a három esetben benyújtott költségvetésben megjósolt gazdasági adatok tényszerûen nem ezt bizonyítják, hogy ezek helytállók lettek volna.
Én úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy az illúziókkal leszámoljunk, és világosan és tisztán lássuk azt a kérdést, hogy ez a kormány a gazdasági problémákat nem képes kezelni. Hogy mást ne mondjak, ennek két alapvetõ oka van. Megítélésem szerint az elsõ alapvetõ oka az, hogy két és fél éven keresztül rendszeresen hezitált a politika abban a kérdésben, hogy milyen prioritásokat, milyen súlypontokat adjon az eldöntendõ problémáknál, az eldöntendõ kérdéseknél. Ennek az egyértelmû következménye volt az a Bokros- csomag és az a néhány elhamarkodott intézkedés, ami tulajdonképpen a társadalom nyûgét ma is megalapozta.
A másik ilyen fontos problémának ítélem meg - amit már elmondtam ebben a Házban nemrégen -, hogy nem lehet úgy gazdaságpolitikát csinálni, hogy a koalíciós pártok között a nagyobb frakciót alkotó MSZP-n belül rendszeres viták alakulnak ki a szociális állam és a liberális állam fogalma körül, és nem lehet úgy gazdaságpolitikát csinálni, hogy az elmúlt két évben három pénzügyminiszter váltotta egymást, és most iktattuk be a negyedik ipari minisztert, aki pillanatnyilag már gazdasági miniszteri tárcára szeretné a nevét változtatni.
Én úgy gondolom, hogy ezek olyan súlyos politikai kérdések, amelyek a politika primátusát helyezik a gazdasággal elõtérbe, és lehetetlenné teszik még azt a mozgásteret is, amelyet egyébként a közgazdaságilag megalapozott gazdasági lehetõségek tudnának maguknak kiérlelni és követelni.
Szeretném alátámasztani mindjárt csak az 1996-os év vonatkozásában állításaimat. A GDP-t 2 százalékkal tervezte a kormány növelni 1996-ra. Mint tudjuk, várhatóan 100,5 százalék lesz a GDP alakulása, és ez a 0,5 százalékos alakulás a statisztikusok szerint is egy elhanyagolható szám, tehát gyakorlatilag annyit jelent, hogy a tervekkel szemben a GDP 1996-ba semmit nem fog nõni. Hasonlóan jártak el, illetve jártunk az ipari termeléssel kapcsolatban, amely 103 százalékban várható, hogy alakulni fog, ugyanakkor a terv 105-107 százalék volt ezen a területen, és még súlyosabb, hogy a beruházások szintje is 105-107 százalékra volt tervezve, az alakulása 100-102 százalékra várható.
Már csak megemlítem, hogy a reálbérek, amiknek a csökkenését '96-ra már megállítandó volt az elképzelések szerint, ebben az évben a tervezettnél lényegesen nagyobb mértékben, mintegy 5-7 százalékkal fog csökkenni, és a kulcskérdés az, hogy az inflációt nem tudta a kormány megállítani, az infláció csökkenését, és nem tudta a saját maga által elképzelt 20 százalékos inflációs méretet megvalósítani, hisz a most várható infláció mértéke - szerény becslések szerint is - 24,5-25,0 százalékban várható.
Itt szeretném elmondani mindjárt a Fidesz véleményét a kérdésrõl, hisz az infláció kezelésének kérdése régóta visszatérõ probléma. Mi úgy látjuk, hogy a csúszóárfolyam-politika - még késõbb visszatérek rá - összes jó tulajdonságai ellenére árfelhajtó hatással bírt, tehát tulajdonképpen inflációt gerjesztõ tényezõ.
A másik, hogy megítélésünk szerint a kormányzatnak az inflációt kezelõ politikája sem jó. Tehát technikailag sem jó ez a kérdés. Itt arra szeretnék utalni elsõsorban, hogy közismerten Magyarországon nem keresleti, hanem költségoldalú infláció mutatkozik, de a keresleti oldalról hozott intézkedések ennek ellenére azt érték el, hogy a fogyasztás beszûkülésével, a keresletek korlátozásával tulajdonképpen csökkent a termelés, és e csökkent termelés azt eredményezte, hogy nagymértékben megnõttek az árak.
A másik ilyen kérdés az inflációnál, amit tulajdonképpen maga a kormány gerjeszt, az az a kérdés - mivel költségvetési oldalú inflációról van szó, mint említettem -, tehát az a bankpolitika, amit a kormány folytat, az elvonáspolitika és általában a gazdaság kérdésének kezelése nem csökkenti egyáltalán az inflációs várakozást.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ebben a Házban többször elhangzott - különösen a miniszterelnök úr részérõl -, hogy az ellenzék nem tesz javaslatokat a helyzet jobbítása érdekében. Szeretném elmondani, hogy mi úgy látjuk ennek a kérdésnek megoldását, hogy néhány pontban - és ebben, én úgy gondolom, hogy az ellenzék együttmûködne a kormánnyal - kellene újragondolni azt a gazdaságpolitikai stratégiát, amit pillanatnyilag - megítélésünk szerint - a kormány rosszul folytat. Ilyennek érezzük legelsõsorban a beruházások fejlesztését, a beruházások támogatásának kérdését, és itt kiemelten és preferáltan a belföldi hazai beruházások ösztönzésének a kérdését helyeznék elõtérbe.
Két dolog, amiben a megvalósítását látjuk. Az elsõ dolog az, hogy a kormánynak lényegesen nagyobb és szélesebb körben kellene a különbözõ támogatásokat, adópreferenciákat és egyebeket alkalmazni bizonyos kiemelt térségi és iparági beruházások területén, lényegesen nagyobb politikai bátorságra lenne szükség az itt történt szerepvállaláshoz és nem olyan félmegoldásokat alkalmazni, ami jelenleg is van, nagyon minimális mértékben és olyan értékhatárok fölött, amely a magyar vállalkozó számára elérhetetlen, csak a monopóliumok tudnak élni vele. A beruházások másik kérdése pedig - amelyik alapvetõ és amelyikben szintén hihetetlen lemaradás van -, hogy a kormánynak lényegesen nagyobb szerepet kellene vállalni az infrastruktúrák és a technikai hátterek beruházásában való közvetlen részvételre.
Tisztelt Ház! Ide tartozó probléma a Magyarországot, a magyar gazdaságot determináló kis- és középvállalatok helyzete. Ez a réteg ma, nemcsak hogy tõkebevonási lehetõséghez, de még lassan hitelnyújtási lehetõséghez sem jut, és a kormány rosszul felfogott bankpolitikájának következtében olyan helyzetbe kerül, hogy különösen a kisvállalkozások ma egyszerûen hitelhez nem jutnak, hisz a bankok oly mértékben módosítják bankpolitikájukat - még késõbb erre visszatérek -, hogy elsõsorban értékpapírokba és különbözõ kötvényekbe fektetik, mert ez a jövedelmezõ, másodsorban a kisvállalkozásokkal nem foglalkoznak. Erre egy jó példát szeretnék elmondani, hogy az OTP, amelyik az ország lakosainak a bankja volt, és elsõsorban a kisvállalkozásokra támaszkodott, ez az OTP ma a kisvállalkozásokat már nem finanszírozza, illetve nem preferálja a finanszírozásukat. Úgy gondolom, hogy teljesen világos, hogy a kis-, középvállalatok finanszírozásának, hitelhez jutásának kérdésével lehetne kialakítani azt a normális nemzetgazdasági struktúrát, ami elvárható lenne és ami a fejlett nyugaton már megvalósult, tehát a monopóliumok, a magyar nagyvállalkozók köré építeni azt a közép- és fõleg kisvállalatokból álló holdudvart, amelyik egy egységes, permanensen és konzisztensen mûködõ magyar gazdaságot tud biztosítani, amelyik eredményesen tevékenykedik.
Ide tartozónak érzem a tõkepiac és a kockázati tõke megjelenítését, amirõl két éve hallunk ebben a Házban, és két éve tulajdonképpen hátrányban van a kormány és késésben van ezeken a területeken hozott intézkedésekkel. Szeretném elmondani, hogy az exportvezérelt magyar gazdaságban mindenféleképpen a belsõ fogyasztásra, annak fejlesztésére törekedni kell, hiszen teljesen világos és egyértelmû - és nem íróasztal melletti elemzés kérdése -, hogy ma a fejlett nyugati gazdaságokban visszafogott növekedés van. Ebbõl az következik, hogy csak az exporttal és csak exportvezérelt gazdasággal ezt a kérdést megoldani tovább nem lehet, annál is inkább nem, mert a belsõ fogyasztás rendszeres visszafogása olyan eredményeket szül, hogy ma a magyar munkásnak a keresete csak egytizede például egy nyugat-európai munkásénak, így törvényszerû, hogy a termelékenységi mutató Magyarországon csak egynegyede a nyugat-európai szinteknek.
Hozzá kell hogy tegyem, hogy a mai viszonyok között a belsõ fogyasztás növekedésének megengedése már nem veszélyezteti azt a gazdasági stabilitást, amirõl itt éveken keresztül szó volt, és annál is inkább, mert a reálkeresetek a szervezett szintnél sokkal nagyobb mértékben, három éven keresztül estek vissza oly mértékben, hogy az ország lakossága teljesen el van szegényedve, tehát a belsõ fogyasztással együtt lehetõséget kell adni a reálkeresetek és a reálbéreknek a növelésére is.
(10.40)
Mi úgy látjuk, hogy az egyértelmû megoldás az exportvezérelt gazdaságban az export és a beruházások olyan optimumának a megtalálása, amelyik önmagában gerjeszti a gazdasági fejlõdést, mert egyszer és mindenkorra világosan látni kell - és elõttem szóló Tardos Márton SZDSZ-es képviselõvel egyetértek - a gazdaságot fejlõdési pályára kell állítani, mert enélkül nincsen lehetõségünk nem nyugatra menetelni, de sehova menetelni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Azt hiszem, hogy teljesen világos valamennyiünk számára, hogy a magyar gazdaság, a magyar társadalom jóléte elsõsorban a magyar társadalomban a termelési értéket elõállító vállalkozásoknak van. Itt szeretnék néhány mondatot szólni arról a gazdaságpolitikai törekvésrõl, amit a kormány elmondott a 300 milliós hátrahagyott támogatással kapcsolatban.
Kérem, a vállalkozói réteg úgy érzi, hogy mozgástere egyre szûkebb, hogy helyzete egyre rosszabb, és likvidhelyzete egyre romlik. Szeretném elmondani azt, hogy álszentnek érzem - például - a legutóbbi tb-elvonással kapcsolatos intézkedést, ahol ugyan 3,5 százalékkal a tb-járulék csökken, de bevezetik az 1800 forintos - elõtte a 4500 forintos, most 1800 forintos - minimáladót.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ugye nagyon jól tudjuk, hogy ez az 51-52 ezer forint átlagkereset fölött lévõ cégeknél nem jelent csak plusz elvonást. Szeretném elmondani, hogy a magyar exportot biztosító könnyûipar jelentõs részénél az átlagkereset jóval az 50 ezer forint alatt van. Tehát ez annyit jelent, hogy ezeknél a vállalatoknál 14-15 százalékos plusz költség rakódik rá a munkabérre, tehát nemhogy nem az elvonás csökkenése áll be, hanem növekedése áll be. Arról nem is beszélve, hogy a járulékalap kiszélesítésével mintegy 80 milliárdos többlethez jutott az állami költségvetés.
Mi úgy érezzük, hogy a meghozott intézkedések - tehát többek között a vámpótlékok leépítése és egyebek - bizonyos vállalkozói rétegeknek kedveznek csak. Tehát nem olyan generális javító helyzetet, javító környezetet hoznak létre, amelyet a kormány a vállalkozóknak beígért. És úgy látjuk, hogy a megoldatlan nyugdíjreform kérdése egy olyan komoly problémát jelent, amelyik nagyon sokáig visszaköszönõ téma lesz a magyar költségvetésben, de fõleg ennek a problémát viselõ magyar vállalkozói rétegeknek.
Szeretném elmondani azt is, hogy nagyon szépen szerepel a költségvetésben a feketegazdaság elleni harc. Az elmúlt pár napos vitában ez többször terítékre került.
Hölgyeim és Uraim! Nekem a véleményem az, hogy aki ma Magyarországon fehér- és feketegazdaságról beszél, az vagy életében nem dolgozott a gazdaságban, vagy pedig önmagát csapja be. Magyarországon ma csak egyfajta gazdaság van: feketegazdaság - ezt lehet szürkének is hívni -, és van egy olyan gazdaság, amit régen hívtunk feketének, amelyik a bûnözésre épül. Én ezzel a kérdéssel nem kívánok foglalkozni, ez a nyomozó szerveknek a területe. De az, hogy Magyarországon a zöldséges számla nélkül árul terméket; az, hogy a nagykereskedõ számla nélkül értékesít mindent, és az, hogy ma Magyarországon - mint régen a Tenkes kapitánya idejében - divat az adó és egyéb eltitkolása, ez egy természetes joggá vált. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Miért vált természetes joggá? Nem az állampolgárok miatt.
Említettem a Tenkes kapitány példáját. Akkor is úgy érezték az állampolgárok, hogy olyan terheket rónak rá, amit nem bírnak elviselni. Én úgy gondolom, hogy ma ugyanezzel a szindrómával állnak szemben, és hiába mondja az ellenzék két éve egyfolytában, hogy megtérülne a terheknek a csökkentése, az állami költségvetés nem csökkenne, a gazdaság növekedne. Ez nem valósul meg, és én úgy gondolom, hogy teljesen fölösleges itt feketegazdaság elleni harcról beszélni, amikor ezeket ezekkel az intézkedésekkel csak szítjuk.
Ilyen téma körül szeretnék még néhány dolgot említeni. A Munkaerõ-piaci Alap - amelyik hihetetlen mértékben felháborító a munkaadói társadalom számára. Tisztelt Ház! Ez a Munkaerõ-piaci Alap öt alapból - nem akarom fölsorolni - állt össze egy egységes egésszé, amit annak idején a kormányból, munkaadókból és munkavállalókból álló tripartit rendszerû grémium irányított. Ezt a kormány kiszorította - illetve háttérbe szorította, hogy pontosan fogalmazzak - a munkaadók és munkavállalók képviselõit, és a mintegy 30 milliárd forintos többlettel rendelkezõ alappal elkezdett olyan mértékben önhatalmúan gazdálkodni, hogy 1996-ban már csak 3 milliárddal járult hozzá a Munkaerõ-piaci Alap fenntartásához. 1997-ben a tervek szerint egy grammal sem járul hozzá, de a döntés az õ kezében van. Tisztelt Képviselõtársaim! Kérdezem én: hogyha a kormány egy fillérrel nem száll be ebbe az alapba, akkor miért veszi el a döntési jogot azoktól - tehát a munkáltatóktól és a munkavállalóktól -, akik ezt az alapot döntõen létrehozzák.
Idetartozónak érzem, hogy egyik oldalról az új szövetkezeti törvény beterjesztésre vár. 290-300 milliárd üzletrészjegyet kellene fölvásárolni, amit természetesen csak költségvetési támogatással lehet megvalósítani, erre a miniszterelnök úrtól is elkötelezetten 5 milliárd forintos ígérvénye van ennek a mozgalomnak. A költségvetésben az 5 milliárdos fedezet nem lelhetõ föl, mint ahogy nem lelhetõ föl az 1997-es költségvetésen az általam egyszer már kérdésként szóvá tett Eximbank és az MBFB feltõkésítésére szánt és kormányhatározattal jóváhagyott 13,5 milliárd forint sem. És ezeket azért kell elsoroljam, tisztelt Ház, mert egyértelmû és világos, hogy ezek az intézkedések a magyar gazdaságot pezsdítenék meg, lehetõséget adnának a tõkehiány, a krónikus tõkehiány enyhítésére, és ezáltal a társadalmi közérzet és a társadalmi lét jobbítására.
Én úgy gondolom, hogy át kellene gondolni az általunk is kezdetben nagyon jónak értékelt csúszóárfolyam kérdését is, csúszóárfolyam-poltika kérdését is, mert amilyen haszonnal járt ez az elsõ idõben, ma egyértelmûen látszanak a káros hatásai. Többek között csak olyanokat említsek meg, hogy az infláció keletkezésének és gerjesztésének egyik alapvetõ oka a csúszóleértékelés kérdése, az, hogy olyan magas reálkamatokat ad a gazdálkodó szervezetekre, amelyek elviselhetetlenek, és nem utolsósorban pedig az, hogy olyan hitelszûkét hoz létre, amely egy tõkeszegény gazdaságban elviselhetetlen a társadalom és a gazdálkodó szervek számára.
Szeretném megemlíteni még, én nem vagyok olyan biztos abban, hogy a fizetési mérleg és a külsõ egyensúly olyan mértékben fog javulni, mint ahogy az 1997-re le vagyon írva, de abban teljesen biztos vagyok, hogy az általam elmondottak miatt - és nem kellõ elemzés hiányában - az infláció nem fog oly mértékben csökkenni, mint ahogy az 1997-es költségvetés tervezte. És ami még ennél szomorúbb, hogy a reálbérek is lényegesen alacsonyabb szinten fognak alakulni.
Tehát én úgy érzem, hogy azt a konklúziót levonhatjuk az egészbõl, hogy ez a költségvetés ténylegesen sem a társadalom életszínvonalát, sem az életérzését nem fogja javítani egy grammal sem; és ami szomorú számomra a mellékletek alapján, hogy még reményt se kelt arra, hogy legalább a jövõt valamilyen formájában megalapozza. Márpedig én úgy gondolom, hogy az elhalasztott reformok tulajdonképpen azt eredményezik, hogy a kormánynak a napi pozíció- és jövedelemelosztási viszonyokban kell dönteni. De ezek a napi döntések a reformok elhalasztása mellett óhatatlanná teszik azt, hogy a kormány a felelõsséget ezekért a döntésekért viselje, és ne tudjon kibújni alóla.
A Magyar Polgári Párt azt támogatja - és mint elmondtam, a költségvetés minden olyan részét támogatni fogja -, amelyik ezt az életszínvonal-javítást, az életérzés elõsegítését támogatni fogják, elsõsorban közgazdasági és egyéb célzott eszközökkel. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok oldalán.)