DR. KULIN FERENC (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A költségvetés tervezetének 20. fejezetével, tehát a Közoktatási és Mûvelõdési Minisztériumhoz tartozó intézmények költségvetési tervezetével foglalkozom. Ezen belül is, a közoktatás, illetve a felsõoktatás feltételrendszerét próbálom nagyító alá venni.
Azt hiszem, hogy minden oktatáspolitikai kérdésnél, különösen hogyha költségvetési tervvel függ össze, két szempontot kell figyelembe vennünk. Az egyik az, hogy választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy a költségvetés tervezete milyen feltételeket biztosít az iskolákban, a fõiskolákon, az egyetemeken folyó oktató-nevelõ munka hétköznapjai számára. Vagyis, hogy lehet- e normális körülmények között tanulni és tanítani. Lehet-e egyre nagyobb számú diákot fölvenni az egyetemekre, lehet-e egyre több oktató tanárt részesíteni átképzésben, illetve továbbképzésben?
Ezek a kérdések, ezek a követelmények teljesen függetlenek attól, hogy éppen a rendszerválás folyamatát éljük, és függetlenek attól, hogy maga az oktatás ügye is egy nagyon intenzív reformfolyamat szakaszában van.
A másik kérdés, amire választ kell kapnunk, hogy ez a költségvetési tervezet hogyan illeszkedik abba a koncepcióba, amit részint a közoktatási és felsõoktatási törvények fogalmaznak meg, részint pedig az éppen a közelmúltban napvilágot látott közoktatási stratégia tartalmaz.
Ami az elsõ kérdést illeti, azt hiszem, hogy szomorú megállapításokat kell tennünk. A hétköznapi munka feltételei - a számok tükrében - bizonyos helyzetekben javulni látszanak. Közelebbrõl vizsgálva ezeket az adatokat azt kell azonban tapasztalnunk, hogy ezek nem valóságos javuló tendenciák.
Ezen a ponton hadd csatlakozzam ahhoz a vitához, ami néhány perccel ezelõtt kezdett kibontakozni Dobos Krisztina képviselõtársam és Orosz képviselõtársam között. Õk, a felsõoktatási dolgozók jövedelmét érintõ kérdésekrõl vitatkoztak. Dobos Krisztina nagyon találóan és helytállóan állapította meg, hogy a 30 százalék körüli béremelkedés ellenére lényegében nem fog javulni a felsõoktatási dolgozók életszínvonala. Ezzel szemben Orosz képviselõtársam azt állította, hogy nemcsak a bérnövekményt kell figyelembe venni, hanem azt a mintegy 1,6 milliárdnyi összeget is, amelybõl különbözõ pályázatok útján, a felsõoktatás dolgozói részesülhetnek.
Ennek az okoskodásnak az a szépséghibája, hogy a pályázatok útján elnyerhetõ pénzek - éppen a következõ évben mûködõ járulékoltatás következtében - igen nagy mértékben leapadnak, mire az oktatók zsebébe kerülnek. És hogy milyen mértékben, arra vonatkozólag a ma itt már elhangzott számokra hadd utaljak; ha 45 milliárdnyi elvonásból mindössze 4,5-5 milliárdot kompenzál a Pénzügyminisztérium, és ahhoz hozzájön ez az l,6 milliárd, 6-7 milliárdnyi jön le a 45 milliárdból.
A mûvészeket, alkotó, szellemi dolgozókat, értelmiségieket és ezen belül a legnagyobb arányban a felsõoktatás dolgozóit, ennek a 40 milliárdos elvonásnak a nagy része érinti. Tehát lényegesen romlani fog a jövõ évi költségvetési számok tükrében a felsõoktatási dolgozók életszínvonala.
Nem sokkal rózsásabb a helyzet a középiskolai oktatók, tanárok bérnövekedését illetõen sem, hiszen a 20 százalék alatti béremelés a várható infláció alatt marad. Következésképpen itt még csak stagnálásról sem beszélhetünk, hanem további romlásról.
A tanulás és az oktatás mindennapi feltételeinek kérdéskörét érinti a tandíjemelés szándéka is. A Néppárt ezzel a kérdéssel kapcsolatban többször kifejtette már álláspontját. Legutóbb Szabad György képviselõtársam terjesztett elõ egy határozati javaslatot, melynek értelmében a parlament arra kellene hogy kötelezze a kormányt, hogy a tervezett tandíjemelést csak nagyon részletesen kidolgozott kompenzációs intézkedések életbe léptetésével egyidejûleg léptesse életbe, mert különben olyan következményei lesznek, amirõl itt képviselõtársaim az elõbb már szóltak.
Tisztelt Képviselõtársaim! A Néppárt tisztában van azzal, hogy az ország pénzügyi helyzete, a magyar gazdaság állapota nem teszi lehetõvé sem az oktatásügy szereplõi életkörülményeinek jelentõs javulását, sem az oktatásügy gyökeres reformjának nagymértékû finanszírozását.
Ám éppen a szegényes feltételek ismeretében tartjuk elengedhetetlennek a közép- és hosszú távú reformfolyamat tartalmi problémáinak tisztázását. A szerkezeti változások, a módosuló képzésirányok, az új értékelési módszerek elemeinek lehetõ legharmonikusabb illeszkedését. A végig nem gondolt reformelképzelések, a kiérleletlen, kellõen meg nem vitatott ötletek nemcsak azért okoznak kárt, mert fölösleges feszültségeket gerjesztenek az oktatás szereplõi között, hanem azért is, mert sok idõt, sok erõt és nagyon sok pénzt vonnak el haszontalan célokra.
(Az elnöklést dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés
elnöke veszi át.)
A Néppárt álláspontja szerint a jövõ évi elõirányzatok és az oktatásügy stratégiai feladatainak kiáltó összehangolatlansága az oktatási költségvetés legfeltûnõbb fogyatékossága. A stratégiai feladatokon nem a még meg nem vitatott közoktatási stratégia szakmai tervezetének célmegjelöléseit értem, hanem azokat a tennivalókat, amelyeket a már érvényben lévõ közoktatási törvény jelöl ki.
E tennivalók sokaságát, természetesen, nem lehet fontosságuk szerint rangsorolni. De éppen költségvetési megalapozásuk, nagyság és idõrendje szerint, igenis sorrendbe állítandók. Ha tudniillik a törvény kimondja a tankötelezettség korhatárának a 18. életévig való fokozatos kiterjesztését, az évi költségvetéseknek azokkal a feladatokkal kell foglalkozniuk, és azoknak kell prioritást kapniuk, amelyek a demográfiai mutatók hanyatló tendenciája ellenére is, az egyre növekvõ létszámok a középiskolai rendszer tanerõigényét veszik figyelembe.
(12.00)
Mit jelent a tartalmában radikálisan megújuló, szerkezetében rendkívül gyors ütemben átrendezõdõ és mennyiségileg is jelentõsen kibõvülõ középiskolai oktatás tanerõigénye? Mindenekelõtt a tanárképzés minõségének, illetve a tanárok át- és továbbképzésének prioritását. Hiába van nap, ha elõbb kell elvei szerint oktatni, mint ahogy a tanárokat kiképeznék azok alkalmazására. Hiába beszélünk a felsõfokú oktatási intézmények kívánatos integrációjáról, amíg az egységes tanárképzés "homályos" koncepciója részint rosszemlékû ideológiai törekvéseket idéz, részint a pénzügyi racionalitással próbálja igazolni magát.
A Néppárt azt tartja a kormányzat oktatáspolitikai reformtörekvéseiben a legproblematikusabbnak, hogy az iskolai oktatás reformját nem alapozta meg a tanárképzés reformjával; az aktív tanárok át-, illetve továbbképzéséhez pedig sem elég idõt, sem elég pénzt, sem megfelelõ szervezeti keretet nem biztosított sem korábban, sem az 1997. évi költségvetési tervezetben.
Ez a mulasztás nem pusztán a reformtörekvések hatásfokát gyengíti, hanem a tanügyi rendszerváltás lényegét homályosítja el. Felkészült, a feladatot nemcsak fegyelmezetten végrehajtó, hanem annak szellemét megértõ és azzal azonosuló pedagógusok nélkül ugyanis az intézmények és a tanárok önállósága üres frázis, írott malaszt marad, következésképpen itt nemcsak az oktatásügy érdeke, hanem a demokrácia elve is sérül.
Tisztelt Képviselõtársaim! Egy költségvetési törvényjavaslat általános vitájának szûkre szabott idõkeretében sem arra nincs mód, hogy adatok sorával bizonyítsuk az elõterjesztés ellentmondásait, sem arra, hogy alaposan érveljünk saját álláspontunk mellett. Mégis megkísérlem két adat összehasonlításával érzékeltetni, milyen szemlélet alapján bíráljuk a kormány oktatási költségtervezetét.
A "közoktatási feladatok és szakmai programok" címszó alatt 1064 millió forint elõirányzat szerepel, a doktorandus hallgatók ösztöndíjára pedig mindössze 10 milliót szánna a kormány. Nem azt vonjuk kétségbe, hogy 1064 millióért hasznos szakmai programok készülhetnek, hanem azt, hogy ennyivel fontosabb lenne a szerepe a központilag íratott úgynevezett "szakmai anyagok"- nak, mint a tudós tanár típusának, annak a pedagógus tanártípusnak tehát, amelyik nélkül soha nem fog saját lábára állni az önálló magyar iskola. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok oldalán.)