GRÁF JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A költségvetés vitájában részt venni, felelõs, megalapozott véleményt mondani, figyelembe venni a szûkös lehetõségeinket, ugyanakkor megcélozni a jogos elvárásokat, szinte lehetetlen. Ezen a politikai zsargon olyan kitételei sem igazán segítenek, minthogy nincs jó vagy rossz költségvetés, csak elfogadott vagy nem elfogadott költségvetés van.
Vagy a másik megfogalmazás sem igen segít rajtunk - a költségvetést valamilyen módon változtatni kívánókon -, hogy: olyan költségvetést csinálni, ami mindenkinek tetszik, úgysem lehet, ezért kár is megpróbálni. A felelõsséget kellõen érzõ és átérzõ képviselõ azonban kormányzati oldalon is úgy kell hogy gondolkodjék, hogy megpróbál elmenni a lehetõségek végsõ határáig, megpróbálja javítani, az általa képviseltek számára elfogadhatóvá tenni a költségvetés kihatásait. Különösen igaz ez azon képviselõtársaim esetében, kik a politikai és gazdasági rendszerváltozás talán legnagyobb - vagy inkább úgy helyes fogalmazni, hogy: a szükségesnél sokkal nagyobb - veszteségeit szenvedték el a falun, a vidéken és az agrárium területén.
Ez a képviselet persze nem lehet parttalan, önmagáért való, hiszen mi is tudjuk, hogy saját felemelkedésünk, sorsunk jobbrafordulása csak az ország, a nemzetgazdaság érdekeivel együtt mehet végbe. Mi nem mások veszteségein, áldozatain keresztül szeretnénk boldogulni az agráriumban, hanem saját értékteremtõ, mások számára is hasznos munkánkkal.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Talán nem helyénvaló - egyesek szerint - a költségvetés vitájában néhány igen fontos alapkérdéssel foglalkozni. De én úgy gondolom, hogy igenis kell, mert, sajnos, azt tapasztaljuk - és az eddigi viták is megmutatták -, hogy néhányan - akár a Házban, akár a tisztelt Házon kívül is - nem pontosan ismerik, és fõleg nem értik a vidék, a falu és az agrárium szerepét.
Néhány régi, felületes ismeret alapján ítélik meg törekvéseinket, és sokszor halljuk a bíráló, pejoratív megjegyzéseket. Mondjuk ilyeneket, hogy: "Az agrárosoknak semennyi pénz se lenne elég"; vagy azt a, már régen idejét múlt megfogalmazást, hogy: "A falun mennyivel könnyebb az élet, mint a városban." És még sorolhatnám ezeket a sztereotip megfogalmazásokat.
Ezzel szemben a tény az, hogy a falvak egy jelentõs része - szerencsére nem mindenütt, hiszen vannak szerencsésebb vidékek is - a szegénységi csapda fogja. Innen vonult ki elõször a városból annak idején kitelepített ipar; itt vesztették el elõször - és elsõként - munkahelyeiket a városba bejáró dolgozók; hiszen õk a költséges, bérletes munkavállalók voltak. A szövetkezetek egy részének ellehetetlenítésével szûkült a helyi munkalehetõség is; a helybéliek tõkehiányuk miatt a magánvállalkozóvá válásról csak álmodhattak zömében. Az aprófalvas települések többségében a városit többszörösen meghaladó, 30-60 százalékos a munkanélküliség.
Mi a megoldás, és merre kellene elmenni, hiszen ez önmagában a tényfeltárás? Ezeknek az embereknek az agrárium nem teremt valamilyen helyi kooperációs mezõgazdasági alaptermelési lehetõséget, még egy-két étvizedig sincs esélyük a foglalkoztatottak táborába való visszatérésre. Többségük kénytelen a fekete- és a szürkegazdaság nyomorszinten fizetett munkásgárdájává válni.
Félreértés ne essék: a helyzet kialakulása nem alapvetõen az elmúlt két- három évbõl adódik, hiszen ez az 1980-as évek közepétõl és felgyorsulva az 1990-es évektõl alakult ki. De ezt nem tudjuk fátumként elfogadni, és valamilyen módon ezen változtatni szeretnénk és akarunk. A változtatás egyik útja és lehetséges útja - az én megítélésem szerint - az agrárágazatban rejlõ lehetõségek sokkal jobb és eredményesebb kihasználása.
Tisztelt Ház! Csak néhány adatot szeretnék az elõbb már említett félreértések elkerülése végett önökkel ismertetni. Nem igaz, hogy az agrárágazat "feneketlen zsák"-ként kéri a támogatást a költségvetéstõl, hiszen 1990-ben már 60 milliárd többletbefizetést, szufficitet tudott magáénak, és az 1995-ös adatok az igazán megdöbbentõek és elgondolkoztatóak.
Adóban, személyi jövedelemadóban, illetékben, tb-ben - tehát az ágazat befizetései - 194 milliárd forintot tesznek ki a 73,9-es támogatással szemben, azaz: 120 milliárdra nõtt az a szufficit, miközben az ágazat küszködik, nehezen áll talpra, és megélhetési gondokkal küzd. Ugyanakkor az ágazatba bejövõ külsõ költségek mintegy 180 százalékkal emelkedtek. Míg a mezõgazdasági értékesítési termékek ára mindösszesen 60 százalékkal nõtt.
(A jegyzõi széket dr. Semjén Zsolt helyett Sasvári Szilárd foglalja el.)
Tehát én úgy gondolom, hogy a nemzetgazdaság egyik legnagyobb befizetõ ágazatát - a Kopint-Datorg felmérése szerint például az energiaszektort lényegesen meghaladó befizetõ, az energiaszektor valahol a hetedik-nyolcadik hely körül van - másképp kellene kezelni e kormányzati szinten is a költségvetésnek. Ez - hozzáteszem -, hogy az ide betett forintok másfél, két év - attól függ, hogy állattenyésztésrõl vagy növénytermesztésrõl beszélünk -, minden ide betett 1 forint támogatás két-két 2,50 nettó árbevételt jelenthet másfél-két év alatt, akkor én úgy érzem, hogy az ágazat megítélése nincs a helyén ebben az ez évi költségvetésben sem.
Hozzátenném azt, és az is közismert a számadatokon túl - és nem érzelmi oldalról kívánom ezt megközelíteni -, hogy Magyarország területének - nagyon irigyelt területének - igen jelentõs része alkalmas a mezõgazdasági termelésre; éghajlati, domborzati viszonyaink kiválóak; és Kelet-Európa legjobb szakembergarnitúrájával rendelkezünk; és ez hosszú évtizedek áldozatos munkájával jött létre ebben az országban.
(12.10)
Ezeket az adottságokat, amit - még egyszer említeném - nagyon sokan irigyelnek tõlünk, nemcsak hogy felelõtlenség, hanem bûn nem kihasználni.
Az agrárgazdaság 1990-93 közötti több mint 30 százalékos gazdasági visszaesése ellenére is azért meghatározó ágazata a nemzetgazdaságnak. Hiszen a GDP 12-13 százalékának az elõállítója, a 3 milliárd dolláros exportjával az összexport több mint egynegyedét adja. És az sem mellékes, hogy az anyagi ágazatokban foglalkoztatottak mintegy egynegyedének ad munkát, és fõleg a szövetkezetek - vezérelve a szolidaritás elvétõl - többsége, amely teheti, még mindig olyan szociális ellátásban biztosítja tagjait, amit semmilyen oldalról - sem adókedvezmények, sem támogatás formájában - nem honorálnak.
Az 1997. évi költségvetés tervezete sajnos nem számol az agrártermelés jelentõs növekedésével, és az elõbb elmondott számadataim alapján ez számunkra igen nagy csalódást jelent. Ezt mutatja az ez évi terv, hogy sem a belsõ fogyasztás, sem az export nem fog növekedni 1997-ben. Mivel a mezõgazdaságban is folyik - és ez bizonyos értelemben jó - a kõkemény piaci verseny, ami a hatékonyság növelésével jár, ez azt jelenti, hogy továbbra is csökkenni fog az ágazatokban foglalkoztatottak száma. Ez tovább növeli természetesen a vidék szociális feszültségeit. Különösen veszélyes a belsõ fogyasztás csökkenése - a kidobott hagyma, az elrothadt burgonya vagy a fel nem használt alma - egy olyan országban, ami szociális feszültségektõl - mondjuk az iskolaétkeztetés kereteiben - igencsak terhes. És úgy gondolom, másféle felhasználás is lehetne a belsõ fogyasztás növelésére.
A belsõ felhasználás növelése ugyanakkor, egy másik tévhitet eloszlatva, ami az export-árualapot az elmúlt idõszakban növelte, hiszen egy sajátságos exportkényszer mûködik az ágazatban, ha már belföldön nem tudjuk a termékeinket értékesíteni, akkor veszteséggel is megpróbáljuk azt külföldön tenni. Ez a következménye annak, hogy minden évben kénytelenek vagyunk egy plusz-exporttámogatást felhasználni, és így minden következõ gazdasági évet az agrárágazat a többször felvetett problémakezelés elmaradása miatt mintegy 10 milliárd forintos hendikeppel kénytelen indítani. Tartok tõle, hogy az idei év igazán példás kormányzati segítõkész intézkedése - a 7+5 milliárd ezen a téren - ellenére bizony '97-re is fog áthúzódni elmaradt támogatás.
Mivel számolhatunk hát 1997-ben, ez mire elég, és mire kell nagy figyelmet fordítanunk? A költségvetési elõirányzatban mintegy 88 milliárd forint jelenik meg az agrártámogatások címén. Ezt kiegészítheti a pénzügyi fejezetben egy 2,4 milliárdos állatkár-kompenzáció, valamint az ÁPV Rt. reorganizációra visszahagyott agrárfejezetekre esõ része. Valamint ezt még segítheti a megszûnt - a korábban megszûnt - decentralizált alapokból származó mintegy 1,5 milliárd forint, valamint a visszterhes támogatásokból visszafolyó összeg. Mindezzel együtt körülbelül - és nagyságát pontosan meghatározni nem lehet - ez a 88 milliárd forint 95-re bõvülhet. Ezt persze a már említett áthúzódások valamennyire csökkenthetik. Szakmai szempontból tehát mire elég ez az összeg? Sajnos változatlanul azt kell mondanom, hogy csak a szintentartásra.
Egy kis, valamiféle elõrelépésre az FM által javasolt - és azt hiszem, a kompromisszum szinte végsõ határáig elment - 104 milliárdos elképzelés adott volna alapot. Akkor mit lehet tenni?
Az egyik járható út - és talán ez a legfontosabb abból, amit még körül kell járnunk és meg kell próbálnunk a költségvetés igazításánál, módosításánál -, hogy az egyéb költségvetési fejezetekben - így a környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi, a munkaügyi, valamint az ipari és a kereskedelmi minisztériumi fejezetben - lévõ, a vidéket és az agráriumot közvetve érintõ területfejlesztési, foglalkoztatáspolitikai, gazdaságfejlesztési célokra kitûzött anyagi lehetõségeket kell kellõen összehangolnunk a célszerû felhasználás érdekében. És hogy itt megint csak nem kis lehetõségrõl van szó, hadd számosítsam is ezt a kérdést: ez számításaim szerint mintegy 41-43 milliárd forintos nagysági rendet jelent, ami az össz- agrártámogatásoknak a felét is elérheti.
Mi úgy gondoljuk, hogy ennek az összegnek a különbözõ fejezetekben szétfolyó és a felhasználásban is - sajnos az elmúlt idõszakban így jelentkezõ felhasználása helyett - egy összefogott -, és ebben meghatározó szerepet kell a Földmûvelési Minisztériumnak mint a térség, a terület és az agrárium gazdájának betöltenie. Régóta mondjuk, hogy ehhez a nagy szerepvállaláshoz persze a kormányzati szerkezetet is végig kellene gondolni, minden évben szóvá tesszük, hogy az alapanyag-termeléstõl a feldolgozásig, az exportig bizony nagyon jó lenne az ágazat érdekében, ha az egy irányítás alá tartozna. És a feldolgozóipar és az exportõrök nem csak akkor keresnék meg a minisztériumot, amikor támogatás-visszaigénylésre van szükségük.
Úgy gondolom tehát, hogy az agrárköltségvetés sarokpontjaiból néhányat szeretnék még kiemelni. A 42,3 milliárdos piacra jutási támogatás alapvetõ célja a termékeink versenyképességének a biztosítása. Ismert a különbözõ nemzetközi szervezetekkel meglévõ hibás adatszolgáltatás miatti polémiánk, ennek ellenére úgy gondolom, hogy erre a nagyságrendre szükség van elsõsorban agrártermékeink megfelelõ piacra jutásának a teljesítésére. Ugyanis kiváló termékeink: a sertés-, csirkehús és a bor is feltétlenül rászorul a hírverésre, a piacra vezetésre, a kiállításokon való állandó jelenlétre, hiszen hányszor tapasztaljuk szakmai útjainkon külföldön, hogy a mi termékeinknél silányabb, de jól becsomagolt és jól menedzselt világhódító útjára induló árukkal kell a versenyt állnunk.
Fontos továbbá, hogy ezen a területen a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeinknek azért egyre inkább megfelelve próbáljuk a támogatásokat adni, így az exportárualap-minõségre, valamint a Greenbox állat-egészségügyi díjak, hulladék-megsemmisítési programokra. Az agrártermelési támogatás fenntartása - én úgy gondolom - még jó ideig, és az elõbb elmondott adatok alapján is, biztos, hogy szükséges lesz. Az erre szánt 18 milliárd forint sajnos nem tudja minden részletében kezelni ezt a kérdést. Az alapvetõ probléma, hogy a '95-ös örömteli nyereségjavulás - háromszorosára nõtt az ágazat eredménye, igaz, hogy hallatlanul mély szintrõl, és ez az össztermelési értékhez viszonyítva csak egy 4 százalékos eredménytartalmat jelentett, amiért iparban vagy kereskedelemben a kezüket sem mozgatják meg a vállalkozók. De idén újból nyílt - és sajnos nem csukódott - az agrárolló.
Különösen nehéz a helyzet a mezõgazdaság nehéziparában, az állattenyésztésben, ahol lényegében a fõ ágazatoknál: a sertésnél, baromfinál, szarvasmarhánál hasonló értékesítési árszínvonalat lehetett elérni, mintegy 23 százalékos input költségnövekedéssel.
Valamit csökkent az ez évi feszültség természetesen a növénytermesztési felvásárlási árak költségeket meghaladó növekedésével. Ezért ezen a területen igen fontos a továbbiakban a kamattámogatások és az állami garanciavállalás, valamint a gázolaj- és nyersanyag-támogatások további fenntartása. Nagyon fontosak a technika megújítására szánt összegek, és én úgy gondolom, hogy ezeket a kérdéseket az FM a részletes költségvetési fejezet kidolgozásakor - mint az elmúlt idõszakban - ezután is figyelembe fogja venni.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Végezetül összefoglalva, úgy gondolom, hogy az agrárterületen dolgozók elvárásaitól és reményeitõl az agrárfejezet anyagi lehetõségei a költségvetésben elmaradnak, és ami különösen bánt bennünket, az az, hogy az általam ismertetett adatok ellenére valahogy úgy vetõdött fel mind ez ideig, mintha valamilyen megalapozatlan követelésekkel állnánk elõ. Mi figyelembe vesszük és tudjuk a költségvetés korlátait, egyszer három költségvetés után azt szeretnénk, ha valamivel nyitottabbak lennének a költségvetés készítõi a mi - úgy érezzük - megalapozott, jogos igényeinkre is. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)
(12.20)