DR. SZABÓ LAJOS MÁTYÁS (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Ezen a mai vitanapon én arra szeretnék vállalkozni, hogy a valóban általam is legjelentõsebb évi törvénynek, a költségvetés törvényének tárgyalásakor, annak egy olyan fejezetérõl, a 17. fejezetrõl fejtsem ki véleményem, amelyrõl általában kevés szó szokott esni, de amelyik mégis igen fontos, hiszen nem másról szól, mint a Külügyminisztérium anyagi helyzetének finanszírozásáról.
Azt hiszem, hogy akkor, amikor e fejezet kapcsán szólunk arról, hogy mily fontos a külügyek vitele, egyben szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét arra is, hogy ez nem egyszerûen csak egy üres állítás vagy közhely, hanem egyértelmûen egy nagyon komplex, összetett munka sokrétû vitele annak céljából, hogy itt, a XX. század végén kicsi hazánk, Magyarország valamilyen egyre szebb és jobb imázst, arculatot mutasson minden külföldi partnerünk felé.
(13.50)
Azt kell mondjam, hogy vitathatatlan tény, hogy az elmúlt néhány év, az átmenet elsõ idõszaka nem bõvelkedett forrásokban. Az is igaz, hogy az elmúlt két évben különösen szükségünk volt arra, hogy elkerülendõ minden - az elõbb egyik felszólalásban elhangzott, Hegyi Gyulánál - bolgár példát, bizony összehúzzuk a nadrágszíjat. Ezt tette a Külügyminisztérium a magyar külügyek intézése közepette is, "nem igazi lelkesedéssel", idézõjelben, de azért hadd soroljam föl ezeket a tényeket, amelyek errõl tanúskodnak.
Arra kényszerült a magyar külügyek vezetése, hogy négy darab képviseletet zárjon be. Nem jó szívvel tette, de a takarékosság erre ráutalta.
Meg kell mondani azt is, hogy '93-94-ben még arra is sor került, hogy nemzetközi szervezetekben tagdíjainkat ne tudjuk befizetni. E kötelezettségünk elmulasztása, mondanom se kell, hogy önmagában kellemetlenül érintheti az egész országot.
El kell azt is mondanunk - és itt tisztelet mindazoknak a magyar külképviseleten dolgozóknak -, hogy az elmúlt években bizony a diplomáciai testületben vagy a kereskedelmi kirendeltségeken dolgozó honfitársaink anyagi körülményei sem voltak sem saját életük javítása szempontjából a legjobbak, sem mindazok a feltételek, amelyek e munkát lehetõvé tették, a legrózsásabbak. A takarékosság, bizony, itt is komoly odafigyelést igényelt. Mindenesetre azért megjegyzem, hogy ezt a fegyelmezett gazdálkodást egyébként az Állami Számvevõszék minisztériumban végzett vizsgálata is elismerte.
Ezek után az ember, amikor kézhez kapta az éppen most '97. évi költségvetést, meg kell mondjam, hogy én személy szerint örömmel tapasztaltam azt, hogy a Külügyminisztérium rovatában a források elég jelentõs mértékben növekednek. A költségvetéstõl kapott támogatás 3,9 milliárd forinttal lehet majd több, mint 1996-ban volt, és ez százalékosan azt jelenti, hogy a növekmény 45 százalékos, és a tervek szerint, ha mindnyájan ezt majd jóváhagyjuk, 12 milliárd 700 millió forint lesz az a támogatás, amellyel a Külügyminisztérium 1997-ben gazdálkodhat.
Azt hiszem, hogyha azt vizsgáljuk, hogy az átlagosnál miért nagyobb ez a növekedés, akkor a dolgok mögé kell néznünk. Méghozzá azzal a bátran fölvállalt szándékkal, hogy nem kell megijednünk a növekedés, a támogatás növekedésének ilyen nagyságától, hanem rá kell világítanunk arra, arra a ténysorozatra, amely végül is szükségessé tette, hogy a külügyek forrás felõli egyre szûkülõ tendenciája megálljon, és egy új folyamat induljon el a költségvetésben e területre fordítandó összegeket illetõen.
Már említettem, de pontosan az okok vizsgálata közepette ismét meg kell említenem azt, hogy a külügyi tevékenység mily fontos és mily szükséges Magyarország számára. Különösen abban az idõszakban, amikor számomra egyáltalán nem mellékes módon lassan azt is kimondhatjuk, hogy az a konszenzusos külpolitika, amelynek különösen három pillérébõl az európai és az atlanti integráció folyamatát valamennyi, e Házban helyet kapó politikai párt Magyarországon támogatja, egyfajta új szakaszhoz közeledik. Tisztában vagyunk azzal, hogy a múlt évben ennek az új szakaszkezdetnek a szervezeti kifejezõdése is megjelent, amikor ezt a folyamatot összefogó és integrálni próbáló államtitkárság, az integrációs államtitkárság jött létre, próbálta meghatározni saját tevékenységének feltételeit, irányait, s ez a munka a beindulást követõen egyre nagyobb szerepre tesz szert, s e növekvõ támogatás a munka javításának feltételeit egyértelmûen szolgálja.
De ugyancsak ezt kell elmondanom akkor, ha az atlanti integrációban a biztonságpolitika megerõsítését, a stabilitás kiterjesztését szolgáló NATO-hoz való csatlakozás kérdésérõl ejtek szót. Természetes dolognak tartom, hogy a csatlakozás feltételeinél, kimunkálásánál a felkészülést szolgáló és a késõbbi együttmûködést is jól segítõ "Partnerség a békéért" programot teljes, jó szívvel tudom ajánlani mindazon állampolgárok, a magunk figyelmébe, akik számára egy új európai stabilitási rendszer megteremtése, az ehhez való csatlakozás fontos.
Az elmúlt évben történt egy másik, hazánk szempontjából fontos, a külpolitikával is összefüggõ tény, nevezetesen pedig az, hogy az OECD-országok soraiba került az ország. Azt hiszem, hogy amikor a támogatás növekedésérõl szólunk, meg kell említenünk azt is, hogy az ott tevékenykedõk munkájának támogatása megint csak mindenki számára hasznot hozó tevékenység. Ez a támogatás-növekedés azt a célt is szolgálja, hogy egyértelmûen nagyobb lehetõségeink legyenek arra, hogy az OECD-tagság lehetõségeit minél elõnyösebben használhassuk ki.
Ha továbbmegyünk a külpolitika fõ kitüntetett irányai között, akkor a szomszédságpolitikáról és a regionális politikáról is ebben az összefüggésben szót kell ejteni. Örömmel tapasztalom énmagam, mint aki igen komolyan Közép- Európa-párti is, azt, hogy a támogatás rendszerének figyelme kiterjed a Közép- európai Szabadkereskedelmi Megállapodás, a CEFTA és a Közép-európai Kezdeményezés, a KEK keretein belül megvalósuló együttmûködés segítésére is.
Ezt azért tartom igen fontosnak, mert bár egyre inkább rajzolódni kezd az a dátum, amikor az Európai Unióhoz való csatlakozás ideje valósággá válik, de eltelik még addig azért néhány év a realitások ismeretében. És egyetértek mindazokkal, akik azt mondják, hogy az ilyen típusú regionális együttmûködés jól segíti a felkészülés, az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatát, én csak csöndesen hozzáteszem, hogy az itt jó partnerekké váló, ma társult tagként mûködõ országok természetesen az Európai Unió keretein belül már mint egymást jól ismerõ partnerek léphetnek föl az unión belüli, egyébként természetesen szükséges érdekérvényesítés megvalósítására.
Egy újabb elem, amely e rovat finanszírozási adatai közül kitûnik, ez pedig az a rendszerlépés, rendszerváltozást jelentõ lépés, amely a Külügyminisztérium körüli egyéb külügyi feladatok integrálásában ragadható meg. Itt szeretném felhívni mindnyájunk figyelmét arra, hogy ezen integrálódásnak néhány nagyon fontos lépése máris megvan. A Külügyminisztérium kezdte el, mint említettem, az államtitkárság az integrációért megvalósítását. Ez a csapat az, amelyik végre felvállalja nagyon komoly kommunikációs program elkészítését, megvalósítását, amely vitathatatlan tény, hogy borzasztóan fontos nemcsak kifelé, de itthon is akkor, amikor azt szeretnénk szorgalmazni, hogy a csatlakozás elérése ne csak érzelmi, hanem tudatosan vállalt cselekvés legyen egyre szélesebb körökben a magyar állampolgárok között.
Azt hiszem, hogy ezen sorban kell megemlítenünk azt az új változást is, amely a kereskedelmi kirendeltségek munkájában való változtatást indítja el.
(14.00)
Nevezetesen pedig ebben az integrációban, amikor ezek a kereskedelmi kirendeltségek is jobban, szorosabban fognak kötõdni a külügy egységes komplex munkavégzéséhez.
Én azt hiszem, hogy ezen integráció után a következõ, amit feltétlenül meg kell említenünk az, hogy a külpolitikánk harmadik pillérjét, a szomszédsági és a határainkon túl élõ kisebbségek segítésének feladatát sem teszi rosszabb körülmények közé az a '97. évi költségvetés, mint azt egyesek esetleg gondolnák. Én azt hiszem, hogy ebbõl a szempontból külön megemlítendõ azoknak az alapítványoknak a támogatása, amelyek közül az Új Kézfogás, az Illyés Közalapítvány ugyancsak 10-10 millióval többet kap, mint az elmúlt évben. Feltételezem, zárójelben megjegyzem, hogy a részletes vita során vagy a bizottságban lezajló ilyen típusú vita során erre még vissza fogunk térni, magam is úgy látom, hogy talán ez az a pont, ahol az emelés egy kissé magasabb is lehetne. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az ilyen típusú alapítványokon át juttatott támogatásra egy új alapítvány is létrejön az Elsõ Közép- és Kelet-európai Együttmûködési Alapítvány. És amikor az elõbb a CEFTA- t vagy a KEK-et említettem, annak segítõ szerepét az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában, önmagában ezt a lépést, hogy egy ilyen közép- és kelet-európai együttmûködést segítõ alapítvány mûködésbe jön, azt hiszem mindnyájan jó szívvel támogathatjuk.
A támogatás növekedésének van egy másik nagyon fontos oka. Nevezetesen pedig ez az ok kapcsolódik misszióink mûködéséhez. A misszió mûködésének feltételrendszer-javításához, az ott dolgozó emberek közérzetének javításához. Szeretném elmondani itt azt is, hogy az elmúlt években arra kényszerültünk, hogy négy missziót bezárjunk, de ettõl az évtõl kezdve ismét lépegethetünk elõre a missziók megnyitása területén is, ha úgy tetszik, új támadási pontok keletkeznek a magyar külpolitika számára. Ilyen missziónyitásra kerülhet sor az arab világ talán legjelentõsebb államában, Szaúd-Arábiában és egy délre esõ országban, tõlünk délre fekvõ országban, amely a világ talán legneuralgikusabb pontjaként vonult be az elmúlt évek történelmébe, Szarajevóban. Én azt hiszem, hogy ezt a két új missziónyitást is jó szívvel üdvözölhetjük pártoktól függetlenül. Nem akarom itt hosszasan ecsetelni, hogy mily fontos dolog az a Magyar Köztársaság számára, hogy az arab világ felé is elõsegítse kapcsolódási pontjait gazdaságilag, kulturálisan egyaránt. Szarajevó meg, azt hiszem, önmagáért beszél.
Végezetül azt szeretném mondani, hogy ez a költségvetés lehetõséget teremt most már arra is, hogy szépen, lassan a missziók mûködési feltételei is javuljanak. Épületek karbantartásának elmulasztott pótlásáról van itt szó, az elhasználódott számítógépes park felújításáról van itt szó, arról van itt szó, hogy a takarékosság következtében 15 olyan misszióvezetõnk van, akinek gépkocsija több mint 150 ezer kilométert futott. Sajnos, ezeket is ki kell cserélni, mert egyszerûen mégsem lehet szervizbe egy kormányfõi fogadás helyett a képviseletvezetõ.
Ehhez szeretném kérni a Ház és Házban ülõk segítségét, nevezetesen pedig abban, hogy a külpolitika fontosságát, a költségvetésben ily módon kifejezve juttassák el saját választópolgáraikhoz, mert a XX.-XXI. század fordulóján, azt hiszem, számunkra mind jobban értékelõdik fel mindaz, amit külpolitikai tevékenység néven összefoglalóan említhetünk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)