BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésében a Földmûvelésügyi Minisztérium fejezetben megfogalmazott elképzelések, elvárások, sajnos, nem találkoznak a hozzájuk szükséges forrásokkal.
A tulajdonátalakítás segítése, a szövetkezeti részaránytulajdonok kijelölése, a belsõ agrárpiac mûködtetése, az euro-atlanti integráció, az agrárágazat éves exporttervének teljesítése mind-mind vágyálom marad források nélkül. A kormány a mezõgazdasági intézményrendszer költségvetésének megkurtításával tulajdonképpen már egy folyamatot teremtett, és ehhez ebben az évben is hû maradt.
Az 1994. évi pótköltségvetés, a '95-96. évi költségvetés és pótköltségvetés mind-mind az intézményrendszeri forrás csökkentésével próbált a költségvetésnek pénzt teremteni, és ez az elõttünk fekvõ költségvetési törvénytervezet is úgy gondolja, hogy 20 százalékkal a dologi kiadások ebben a szférában csökkenthetõk.
A kormány euro-integrációs lázban ég, szóban. De tettekben errõl szó sincs. Látva ezt az intézménypusztítást, amit a kormány végez a minisztérium körül, arra kell gondolnunk, hogy tán nincs is tisztában a minisztérium vezetése - de a kormány sem - azzal, hogy mit jelent az Európai Unióhoz való csatlakozás. Nem ártott volna tanulmányozni azoknak az országoknak a tevékenységét, amelyek átestek már ezen a procedúrán.
Elõször is rendkívül komoly felkészülés, ehhez mintegy 20-30 százalékos létszámnövekedés a mezõgazdasági intézményrendszerben, minõségi javulással egybekötve, ugyanakkor, amikor másutt körülbelül ilyen arányú létszámcsökkenés volt tapasztalható.
Egyetlenegy adat. Az Európai Unió agrárpolitikáját körülbelül 2500 darab rendelet, normatíva, szabályzat irányítja, és a magyar fél ebbõl jó, ha százat mind ez ideig lefordított. S tudnunk kell, ezt nemcsak lefordítani kell, ismerni kell, hanem ezeket alkalmazni is kell tudni, mégpediglen az ország érdekében.
A gazdasági támogatások körét legalább ilyen pusztítás sújtotta. Ehhez persze hozzátartozik az, hogy nem ez volt az ígéret. Persze, az választások elõtt volt, azóta a koalíciós pártok a választást megnyerték, és nyugodtan ígérhették akkor, hogy a támogatást 100 százalékkal kell növelni, és ha megnézzük a számokat, hozzávesszük azt, hogy nominálértéken maradt tulajdonképpen '94-tõl kezdõdõen az agrártámogatás, akkor azt kell mondanunk, hogy a duplázásból felezés lett.
Ez azonban csak még mindig az egyik csapás, ami az agráriumot érte, a másik arra a közegre hárult, amiben a mezõgazdaság mûködik. Ez pediglen az önkormányzatok, a vidék, a falu fogalmát jelenti.
Az ebben a szférában elszenvedett veszteségek azt jelentik, hogy a mezõgazdaság nem találja meg a mûködés lehetõségét abban a közegben, amiben mûködnie kell, mûködni szeretne. Tudnunk kell, hogy a mezõgazdaság magában nem életképes, csak akkor tud megélni, ha hozzátartozik egy mûködõ egészségügy, oktatásügy, egyéb vállalkozások és szolgáltatás természetesen.
Erre a szférára a Bokros és társai által készített csomagok rendkívül súlyos csapásokat mértek. Tudnunk kell azt is, hogy Magyarországon a fogyasztás egyharmada mezõgazdasági jellegû termék. Ebbõl adódóan az ebben a szférában bekövetkezõ áremelések rendkívül keményen hatnak az inflációs folyamatokra. Ha tehát az agrárszférában támogatást eszközöl a kormány, akkor meg tud felelni azoknak a szóban szintén annyit hangoztatott - bár gyakorlatban nem nagyon tapasztalt - elvárásoknak, amit antiinflációs tevékenységként szoktak volt emlegetni.
Mint ilyenkor szokás, ha egy parlamenti képviselõ pénzt követel saját ágazatának, én is forrásokat vagyok kénytelen megnevezni, azt mondani, innen és innen lehet elvenni pénzt. Másik oldalon viszont az embernek az az érzése, amikor a költségvetést nézi, hogy erre ez esetben egyáltalán nem lenne szükség, mert ez a költségvetés oly mértékben komolytalan - és ezt az ÁSZ több ponton említi -, hogy 50-100 milliárdos tételek úsznak minden különösebb hovatartozástól függetlenül, és nem lehet megmondani, hogy ebbõl a költségvetésbõl lesz-e valami, vagy nem. Látom, Bauer képviselõtársam tekergeti a fejét.
(14.40)
Hát fölhívnám a figyelmét az ÁSZ-jelentésnek a vámtételek behajtására vonatkozó, az áfárá, a fogyasztási adóra, az orosz államadósságra, annak behajthatóságára vonatkozó megjegyzéseire, és akkor, azt hiszem, egyértelmû lesz az, amit én mondtam, és ez igaz.
Immáron tehát nyugodt szívvel mondhatom, és azt hiszem, kormánypárti képviselõtársaim is errõl beszéltek, de kimondani nem merték: az agráriumnak plusz 40 milliárd forint minimum kell még az 1997-es évre ahhoz, hogy a terveit teljesíteni tudja. Ezt a 40 milliárdot kellene a mezõgazdaságba bepumpálni a 88-on túl ahhoz, hogy megközelítõleg, bár nem pontosan, az 1995. évi szinten legyen a támogatásunk.
Az FM költségvetésének a leggyengébb pontja az a bizonyos 11-es cím alatti vállalkozások folyó támogatása és ennek is az elsõ alcíme, a piacra jutási támogatás. Mint már többen említették ezt az összeget, itt egy 42 milliárd forintos tétel szerepel, de nincs megosztva. Ebben benne van az export-, az élelmiszerexport-támogatás, de benne vannak a garantált árak mûködtetésével, intervencióval, tárolással, készletezéssel kapcsolatos költségek is. Teljesen érthetetlen, hogy miért nem került ez megosztásra.
Egyetlen elképzelésem nekem is van ezzel kapcsolatosan, mégpediglen az, hogy a kormány így próbálja megkerülni azt a kellemetlen helyzetet, ami a GATT- megállapodásból adódik - pontosabban a GATT-megállapodás téves számaiból. Szeretném viszont kérni a kormányt, hogy ilyen módon ne próbálja ezt a kérdést kezelni, mert kezelhetetlen. A GATT mindent tud rólunk, tehát ilyen - hogy finoman fogalmazzak - leventetrükkel megvezetni nem lehet. Azt hiszem, a kormány jó lesz, ha tudomásul veszi, hogy a mezõgazdasági érdekképviseletek nem véletlenül fordultak a mezõgazdasági bizottsághoz, hogy kérje a parlamentet, hogy állítson föl egy vizsgálóbizottságot, mert tudják, hogy ez az egyetlen megoldás. Ezért kérem kormánypárti képviselõtársaimat, támogassák az érdekképviseletek javaslatát, és állítsuk föl ezt a bizonyos vizsgálóbizottságot, hogy tisztázzuk végre kit, milyen mértékû felelõsség terhel azokért a téves adatokért, ami alapján a GATT- - ma már WTO- megállapodás - megszületett.
Van még egy probléma is. Ez a bizonyos GATT-megállapodás és az ezzel kapcsolatosan emlegetett 18 milliárdos maximált támogatási szint nem igaz. Aki azt hiszi, hogy igaz, téved. Nem olvasta el magát a szerzõdést. A GATT- megállapodásban 16 áru felsorolása szerepel és annak a támogathatósága. Ha viszont megnézzük az adatokat, azonnal kiderül, hogy ezen a csatornán maximum ha 5 milliárd forint támogatás nyújtható az exporthoz. Azt viszont tudjuk, ez az összeg abszolút nem elegendõ, ebbõl adódóan egyetlenegy megoldásunk van, mégpediglen a GATT-megállapodással kapcsolatos jelentés Genfnek, és utána megpróbálni ezt a szerzõdést módosíttatni.
Ebbe a 42,3 milliárd forintos tételbe, ha jól számolok, maximum 27 milliárd forintos agrártámogatás fér bele. Messze túlhaladja azt az 5 milliárdot, amit az elõbb mondtam. Tehát nincs értelme ilyenformán kertelni, de azt is kell tudnunk, hogy ez az összeg, mármint az exporttámogatás 1995-ben 45 milliárd forint volt, '96-ban várhatóan 41 milliárd forint lesz.
Teljesen indokolatlan és érthetetlen, hogy miért gondolja a kormány a reorganizációs támogatások leépítését. Nyilván abból a téves nézetbõl táplálkozik az elképzelés, miszerint rendszerváltozás-specifikus dolog a reorganizáció. Jelzem, nem az. Ahhoz, hogy a mezõgazdaság kibújjon abból a szorításból, amiben amiatt van, hogy versenyszférának tekintik állandóan, egyetlenegy lehetõség a reorganizációs támogatásnak legalább az idei 11 milliárdos szinten tartása ahhoz, hogy a mezõgazdasági vállalkozásból különösebb veszély nélkül kiléphessenek vállalkozók, illetõleg oda beléphessenek azok, akik ezt jó üzletnek, illetve életcélnak tartják.
Természetesen ez az összeg nem elegendõ a piaci hatásokkal kapcsolatos teendõk fedezésére sem. Azt hiszem, az idei évnél jobb évet nem lehetne nagyon találni ennek bizonyítására. Gondoljuk csak végig: búza, kukorica, burgonya, alma. Olyan hullámzás a piacon, amit egyetlenegy mezõgazdasági vállalkozó se bírhat ki, és ezt a világon mindenhol kormányfeladatként tartják számon, és a kormányok ennek általában igyekszenek is megfelelni.
Semmi nem indokolja az alaptevékenységi beruházások tervezett alacsony szinten tartását. Mint említettem, EU-lázban ég a kormány, de mindig csak szóban. Hát ez a szféra lenne az, ahol a kormány bizonyíthatná azt, hogy tényleg föl akar készülni az európai uniós csatlakozásra. Itt kellene megteremteni annak a lehetõségét, hogy esélyünk legyen, eséllyel csatlakozhassunk az Európai Unióhoz. Ha nem, akkor is kénytelenek leszünk csatlakozni, az európai piacot megkerülni egy olyan kis ország, mint Magyarország, nem tudja, csak akkor, ha a többség veszít rajta. Évtizedekig fogunk küszködni azokkal a problémákkal, amelyik majd jobb- és baloldali demagógiáktól jönnek "Miért nem kellett volna csatlakozni?" címmel. Ennek elkerülésére most megvolna a lehetõsége a kormánynak, hogy pénzeket pumpáljon ebbe a szférába és ilyenformán segítse a mezõgazdaságot abban, hogy csatlakozni tudjon.
Természetesen az európai uniós csatlakozás kutatóintézeti oldala sem világos. Ugyanis az agrárkutató intézetek (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmeztet az idõ leteltére.) - két mondat, elnök úr - nagyon alkalmasak volnának arra, hogy azokat a vizsgálatokat elvégezzék, amiket eddig senki nem végzett el. Érdemes lenne tanulmányozni, milyen vizsgálatokat végeztek el azokban az országokban, akik az elmúlt idõszakban csatlakoztak, és még érdekesebb volna, ha megkérdeznénk õket, most, hogy már európa uniós tagok, most hogyan látják az akkori tevékenységüket? Mit kellett volna még megcsinálniuk ahhoz, hogy igazán felkészültek legyenek ehhez a csatlakozáshoz?
Idõm lejárt, mondanivalóm lett volna még. Köszönöm, hogy meghallgattak.