LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Igen, köszönöm szépen. Akkor köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Az ajánlás e pontjában szereplõ módosító indítványaink a törvény egyik különösen vitatott pontját, a szerzõi jogvédelem alá esõ tevékenység díjazásának járulékalappá tételét érintik, és különbözõ megoldásokat javasolnak az eredeti törvényszöveg módosítására.
Hadd tegyem hozzá, hogy ezek a módosító javaslatok, amelyeket részint a kulturális bizottság, részint néhány képviselõtársammal együtt adtunk be, pontosan értik a törvényhozók szándékát, és sok vonatkozásban elismerik ennek jogosságát. A járulékalap kiterjesztése ezekre az eddig járulékmentes tevékenységre, tudniillik két komoly és jó érvvel, szerintünk is indokolható.
Az egyik érv általános, a járulékalap általános bõvítésére természetesen szükség van, és ebben közvetve érdekeltek az eddig mentességet élvezõ tevékenységet végzõk is, hiszen az õ érdekük is az egészségügy és a nyugdíjrendszer megfelelõ finanszírozása. Ezt az érvet tehát nekünk is akceptálnunk kellett.
A másik akceptálható érv az elõterjesztõ szándékában az, hogy az eddig mentesített terület túl széles volt, túl sok kibúvót hagyott, aminek oka a szerzõi jogi törvénynek talán nem egészen korszerû szabályzása, ami voltaképpen szerzõi jogvédelem alá veszi mindazokat a tevékenységeket - vagy szerzõi jog alá sorolja, vagy az úgynevezett szomszédos jog alá sorolja -, amelyek a hagyományos szerzõi jogtól meglehetõsen távol esnek. Így például a szoftverkészítést, az angoltanítást, egy-egy egyetemi óra adását, amennyiben ez nem fõ munkaviszonyban történik, vagy egy-egy gazdálkodó szervezet - mondjuk bank - megújítására született házi dolgozatokat is.
Nyilvánvalóan ez a túl széles értelmezés, nemcsak jogilag és etikailag tarthatatlan, hanem valójában ez a széles értelmezés okozta a járulék hiányát, a társadalombiztosítási alap egyik forráshiányának mindenképpen egyik oka volt.
Értjük tehát, és mi magunk sem gondoljuk, hogy a korábbi mentesség teljes egészében és változatlan formában fenntartható és feltartandó.
(15.50)
A jelenleg javasolt modellel szemben azonban legalább két súlyos ellenérvünk is van, és ezek az ellenérvek vezettek a módosító javaslatok megfogalmazásához. Az elsõ ellenérv talán nem a társadalombiztosítás belsõ logikájából, hanem a magyar társadalom egyes területeinek forráshiányából adódik.
Ha ezen túl minden eddig szerzõi jogvédelem alá esõ tevékenység járulékalapot képez, akkor ez minden ellenkezõ híreszteléssel szemben nem a mûvészt és a tudóst sújtja jobban, bár nyilván közvetve õt is, hanem azokat a kifizetõhelyeket, amelyeknek meg kell fizetni egy olyan költséget, amely alól eddig mentesítve voltak. Mik ezek a kifizetõhelyek?
A hagyományos szerzõi jogvédelem alá esõ tevékenységek esetében egyetemek, tudományos intézmények, kulturális intézmények, kulturális oktatási és tudományos mûhelyek. Zömükben költségvetési intézmények, illetve amennyiben piaci viszonyok között élnek, akkor az eddig még kellõ mértékben meg nem született nonprofit-szabályozás hiánya miatt, ugyan piaci viszonyok élõ, de valójában félpiaci vagy nem valódi piaci tevékenységet folytató, az értékes kultúra születésével, illetve közvetítésével foglalkozó mûhelyek.
Egészen egyszerûen az a helyzet, hogy ezekben a kifizetõhelyekben nincs meg a járulék kifizetéséhez elegendõ pénz. És ebben voltaképpen egyetértésben vagyunk az elõterjesztõvel is. Mindenki tudja, hogy egy olyan helyre terjesztenénk ki többek között a járulékoltatás kötelezettségét, ahol az ehhez szükséges források nem állnak rendelkezésére, magyarul vagy a tevékenység teljes összeomlását vagy olyan típusú beszûkülését eredményezik, ami semmiképpen nem volt az elõterjesztõk szándéka.
Ez tehát az elsõ probléma a jelenlegi formában elõterjesztett javaslattal.
A második probléma inkább jogi természetû, de ez sem elhanyagolható. Ha a valóban hagyományosan szerzõi jogvédelem alá esõ tevékenységeket nézzük és figyelmesen elolvassuk az érvényben lévõ és többször módosított szerzõi jogi törvény szövegét, akkor fölfigyelhetünk arra, hogy az, aki szerzõi jogot ad el és erre vonatkozó szerzõdést köt, az az ezért kapott díjazást csak kis részben és egy részben kapja tényleges munkatevékenységért. Más részben egy, a szerzõjogi törvény szerint a szerzõhöz fûzõdõ személyi és vagyoni jogot idegenít el, úgy is mondhatnám pontatlan kifejezéssel, hogy ad bérbe annak, aki az õ könyvét kiadja, aki az õ tudományos munkáját publikálja. Ebben az értelemben a szerzõi díj alá esõ tevékenység egy része, illetve a díjjal honorált tevékenység egy része nem munkatevékenység, így idegen a járulékoltatása a törvény szándékától. Hiszen a törvény szándéka az volt, hogy azokat a munkavállalásra vonatkozó, szerzõdés alapján létrejött jogviszonyokat minõsíti társadalombiztosításra jogosító jogviszonynak, amelynek a jövedelme egyfelõl személyi jövedelemadó-köteles - ez a feltétel fennáll -, másfelõl viszont kifejezett és direkt munkavégzésrõl van szó.
Sajnálatos és valószínûleg a magyar jogrendszer egyik hézagja, hogy nem válik ketté az ilyen típusú megbízásokban a munkavégzésre vonatkozó szerzõdés, illetve a felhasználási szerzõdés, sõt a szerzõi jogi törvény kizárólag a felhasználási szerzõdés kategóriát használja. Tehát nem is utal rá, hogy itt tényleges munkavégzésrõl is lehet szó. Hogy konkrét példát mondjak és legegyszerûbb példát: ha mondjuk egy szerzõ írt egy kéziratot és egy kiadóval köt egy erre vonatkozó szerzõdést, akkor ugyanolyan típusú szerzõdést köt akkor, hogyha ezt a kéziratot még meg sem írta, kap egy megbízást rá, meg fogja írni és a kéziratot utána kiadják, de akkor is, hogyha a kéziratot már egyszer-kétszer-ötször ez a kiadó kiadta. Tehát semmilyen tényleges munkatevékenységrõl nincs szó, hanem egy új kiadásról, magyarán nyilvánvalóan jog, egy vagyoni értékû jog elidegenítésérõl van szó. De ugyanilyen típusú a szerzõdés például akkor is, hogyha a szerzõ egyszerûen hozzájárul mûve lefordításához, tehát ebben az esetben nyilvánvalóan látszik, hogy semmiféle konkrét munkavégzésrõl nincs szó.
Világos, hogy a mai szerzõdéses viszonyban összemosódik tehát - és az ennek nyomán kifizetett díjban - összemosódik a tényleges munkajövedelem és egy vagyoni jog elidegenítésének ellenértéke.
Ma nem járulékoltatjuk azt a tevékenységet, ha én a lakásomat bérbe adom. Megjegyzem még akkor sem, hogyha azt a lakást sajátkezûleg építettem fel. Tehát hogyha elõzõleg saját munkám van benne. Rendszeridegen és érzésem szerint jogellenes, hogyha az analógiát kiterjesztve járulékoltatjuk azt, hogyha nem a lakásomat adom bérbe, hanem egy korábban megírt könyvemet, cikkemet, ennek közlési jogát adom el.
Természetesen a profán hasonlat nem azt jelenti, hogy én hasonló értékûnek tartanám az alkotó szellemi tevékenységet minden más tevékenységgel, de jogi értelemben mégiscsak egy kategóriával kellene mérni.
Ez a két súlyos és komoly aggályunk volt tehát eme tekintetben az elõttünk fekvõ törvényjavaslattal. Különbözõ megoldásokat keresünk e két súlyos és komoly aggály megoldására. Lehetõleg olyan megoldásokat, ami a törvényjavaslat mellett szóló érveket, a kibúvók elkerülését és a járulékalap szélesítését nem sértik, nem bántják, nem teszik semmivé.
Nem állítom, hogy tökéletes megoldásokat találtunk ezekben a módosító javaslatokban és nyilván szükség is van rá, folyik is egy ilyen munka, hogy egyeztetve elõterjesztõvel, bizottságokkal, kapcsolódó módosító indítványokban, egyéb, komplexebb és talán finomabb megoldásokat találjunk, de mindenesetre szeretnék utalni arra, hogy milyen megoldások lehetségesek, és ezek közül melyeket tudtuk módosító indítványban megfogalmazni.
Nyilvánvalóan arra a problémára, hogy nincs fedezet a kifizetõhelyek egy részénél a járulék megfizetésére, választ adhat egy jól mûködõ kompenzációs modell, választ adhatna, hogyha megfelelõ arányú kompenzációról, megfelelõ eljuttatási mechanizmusokról és - ami a legfontosabb - egy viszonylag stabil, tehát több évre húzódó kompenzációról volna szó.
Az elsõ két feltételt esetleg meg lehet oldani a költségvetési törvény keretein belül, tehát ki lehet dolgozni a kompenzáció megfelelõ arányát is. Bízom benne, hogy szakemberek az odajuttatás mechanizmusát is meg tudják fogalmazni. Ma, Magyarországon, a mai költségvetési tervezésben nincs azonban jogi garancia arra, hogy ez a kompenzáció folyamatossá válik és az intézmények folyamatosan megkapják azokat a forrásokat, amelybõl ki tudják fizetni a járulékot. Ezzel együtt nyilván gondolkodni kell egy ilyen megoldáson is.
A másik típusú megoldás az, amely felé a mi módosító indítványaink törték az utat, amely meghagyna bizonyos mentességet, elismerve, hogy ez, hogy úgy mondjam kakukktojás a járulékoltatás rendszerében, de még mindig jobb megoldásnak tartottuk, mintha fürdõvízzel kiöntjük a gyereket is. Ámde ezt a mentességet a túlságosan szélesre szabott korábbi mentességhez képest jelentõsen szûkítenénk.
Aki elolvassa a módosító javaslatunkat, látja, hogy három ponton korlátozzuk az eddig járulékmentes tevékenységek körét.
Az egyik: megállapítanánk egy jövedelemhatárt. A másik: pontosan definiálnánk mindazokat a valóban oktatási, tudományos és kulturális tevékenységeket, amelyekre vonatkozhatna a járulékmentesség. A harmadik és újabb megszorítás: ezzel egyidejûleg megjelölnénk azokat a kifizetõhelyeket, amelyek esetében a mentesség érvénybe lépne. Nyilvánvalóan a kultúrával, oktatással, tudománnyal foglalkozó költségvetési intézményeket, illetve a szerzõi jogvédelem alá esõ tevékenységgel fõhívatásban foglalkozó kulturális és tudományos vállalkozásokat.
Világos, hogy a mi módosító javaslatunkkal szemben is fölmerülhetnek aggályok. Az egyik aggályra utaltam, hogy a kivételeket általában nem szokta szeretni egyik rendszer sem. Fölvethetõk - nyilván nem nekem kéne ezeket mondanom, de talán jobb ha közösen gondolkodunk rajta - jogi aggályok is, hogy lehetséges-e, hogy a szerzõi jogvédelem alá esõ körbõl bizonyos tevékenységeket kiemeljünk és járulékmentesnek nevezzünk, másokat meg nem.
Én õszintén remélem azonban, hogy ezekre a kérdésekre tudunk pozitív választ találni. Elképzelhetõk más lehetõségek is a probléma megoldására és ilyen irányban is gondolkozunk. Elképzelhetõ a jogi probléma megoldása, nyilván a kompenzáció fontosságának megõrzésével annyiban is, hogy ezután a magyar oktatási, kulturális és tudományos mûhelyek külön szerzõdést kötnek a munkavégzésre - értsd, amikor megírom a könyvet - és különválasztják a szerzõdésnek azt a részét, ami a szerzõ-jogi törvény értelmében felhasználási szerzõdés. Ezt meg lehet csinálni, elképzelhetõ, hogy már ma sem lenne tilos, csak az eddigi gyakorlatban erre nem volt szükség.
Azt hiszem támadhatatlan volna, de valljuk be, hogy nem oldaná meg a járulékbõvítés feladatát, ami az elõterjesztõk feladata, hiszen semmilyen módon nem lehetne kötelezõvé tenni, hogy az eddig egy összegben fizetett díj melyik része vonatkozik a munkavégzésre és melyik része vonatkozik a felhasználásra. Ezzel együtt ez egy jogszerû és tiszta megoldás, noha a járulékbõvítés célját kétség kívül nem elégíti ki. Lehetséges olyan megoldás is, és ilyen kapcsolódó módosító indítványon is dolgozunk, ami valamilyen százalékos arányt próbál adni arra, hogy az ilyen típusú szerzõdések után kifizetett díj hány százalékát tekintjük a munkavégzés honorálásának és hány százalékát tekintjük egy jog, kvázi egy tulajdon elidegenítésének.
Erre vonatkozó lehetõségek vagy utalások vannak a törvényben más vonatkozásban, hiszen például az osztalékot - bizonyos típusú osztalékjövedelmet - ezen túl járulékoltatni kíván a törvény, de mivel ott is felmerülhet, hogy ez milyen arányban munkajövedelem és milyen arányban más, ott is megállapít egy bizonyos fajta megosztást, ott egyfajta adósávhoz kötve. De végül is ez a technika nem idegen jelen pillanatban sem a törvény szellemétõl. Világos, hogyha ezt a technikát találjuk meg, akkor is fölmerül a kompenzáció igénye arra a körre nézve, ami mégiscsak járulék folytatandó.
(16.00)
Ugyanakkor kisebb a kompenzációs feladat is, és érzésem szerint hogyha jól határozzuk meg a százalékarányt, és egyben jól határozzuk meg a tevékenységi kört, ahol ez a százalékarány kimondható, akkor nem jelentõs az a veszteség, ami az eredeti javaslathoz képest a társadalombiztosítás kasszáit éri.
Világos, hogy - sajnos - itt is fölmerül az a jogi probléma, amire öngyilkos módon az elõbb már utaltam, hogy érdemes azon gondolkodni, hogy meglehet-e tenni, hogy a szerzõi jog alá esõ tevékenységek közül kiválasztunk egy bizonyos kört, ahol ezt a százalékos megosztást alkalmazzuk. Sajnos elképzelhetõ, hogy csak az a megoldás jogszerû, hogy akkor a teljes ideesõ tevékenységi körre ezt a százalékos megoldást alkalmazzuk.
Ennek van elõnye, mert jogszerû, van elõnye, mert kevesebb terhet rak az érintett szférára. Van azonban hátránya is, mert azt a százalékos megoszlást és kedvezményt továbbra is alkalmazná azokra a területekre és tevékenységekre is, amelyeket valójában egyikünk sem akar kedvezményezni.
Elnézést kérek jelen lévõ képviselõtársaimtól, hogy a konkrét támogató érvek mellett a bennünk lévõ kérdõjelekre is fölhívtam a figyelmet, de úgy érzem, hogy a hátralévõ néhány napban elõterjesztõkkel és képviselõtársaimmal együtt éppen ezekre a kérdõjelekre választ adó, megnyugtató és komplex megoldást kell találnunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)