AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen ennek a vitaszakasznak a megtárgyalása során az egész törvényjavaslatnak az összes lényeges kérdése napirendre került. Tehát egyfajta általános vitát folytatunk most a részletes vita ezen szakaszában, de a részletekrõl - ezt nem kifogásolom, csak megjegyzem -, és ezért gondoltam azt, hogy talán jó, hogyha hozzászólok ezekhez az alapvetõ kérdésekhez.
Persze természetesen azt gondolom, hogy miután itt több változatban gondolkodnak a vitában résztvevõk is, nagyon sok módosító javaslat van, tehát nyilván a holnapi bizottsági munka keretében kellene megpróbálnunk oda eljutni, hogy megpróbáljuk azokat a javaslatokat kölcsönösen kiérlelni, amelyeket a bizottságok is jónak találnak, és amit remélhetõleg a kormány is el tud fogadni. Tehát én tartózkodnék attól, hogy itt most bármiféle végleges állásfoglalást mondjak, hogy mi az, amit végsõ soron a kormány támogatni tud.
De a vitában felmerült néhány olyan kérdés, amire, azt gondolom, hogy azért valamilyen módon - legalábbis a gondolkodás irányát tekintve - jó, ha itt is reagálok.
Ugye, az elsõ problémakör, amihez szeretnék szólni, az ennek az új típusú járulékoltatásnak a bevezetése, tehát amiben egy egyfajta minimumelem megjelenik. Most ennek persze sokféle változata van. Az utolsóban 1800 forintban, korábban 4500 forintban, egy más technikával.
Én szeretném azért aláhúzni, hogy ennek a minimumnak a megjelölése, amellett hogy kétségkívül nagyon fontos, hogy megpróbáljuk azokat a területeket is a közteherviselésbe bevonni, vagy azokat a személyeket, vállalkozásokat, akik idáig kibújtak belõle. De azért ez egyfajta közgazdasági és társadalmi racionalizálást is tükröz, hiszen emögött az a felismerés van, hogy tulajdonképpen minden magyar állampolgárnak az egészségügyi ellátása, amennyiben hozzájut, és most ezt nem jogi megközelítésben, hanem pragmatikusan, miután általában hozzájut, az ugyanannyiba kerül.
Tehát tulajdonképpen a racionalitás, a gazdasági racionalitás szigorúan véve azt követelné, hogy kizárólag fix összegû egészségügyi járulékot fizessen mindenki, mert hiszen mindenkinek meg kell fizetni azt a költséget, amibe az õ egészségügyi ellátása kerül, illetve mindenki után meg kell fizetni. Hiszen itt döntõen arról van szó, hogy a munkáltatók fizetik.
Most, miután a dolog közgazdasági és - azt hiszem - valóságos természete ilyen, ezért azt kell mondanom, hogy az a szerény lépés, amit ebbe az irányba most tenni javasolunk, hiszen szó nincs arról, hogy azt mondanánk, hogy egy fix összeg. Csak azt mondjuk, hogy valami kis, picike kis fix összeget tegyünk be. Amire a picike azért áll meg, mert a valóságos költségekhez képest ez még picike, pláne az 1800 forintnál.
Azt gondolom tehát, hogy ez mindenképpen egy társadalmilag igazságosabb megközelítést tartalmaz, ami még azért a szolidaritás elemét is benne tartja, hiszen a százalékos hozzájárulás miatt a magasabb jövedelmûek sokkal nagyobb mértékben fognak hozzájárulni a költségek viseléséhez. De azért egyfajta méltányosság ebben is benne van.
Tehát ezért azt gondolom, hogy az a tény, hogy az átlagnál alacsonyabb keresetszinten mûködõ vállalkozások terhelése megnövekszik, az nem egyszerûen csak annak a lecsapódása, hogy mi harcolunk az adókikerülõk - pontosabban itt a járulékkikerülõk - ellen, hanem egyfajta valóságos közgazdasági és társadalmi ténynek a megjelenése, hogy nevezetesen az egészségügynek valóságos költségei vannak, amelyek a munkaerõ újratermeléséhez hozzátartoznak. És ebbõl következõleg azoknak, akik használják a munkaerõt, azoknak bizony a valóságos költségekhez igazodóan kell ennek a viseléséhez hozzájárulniuk.
Természetesen ez igaz, és ezt nem szabad eltagadnunk, hogy tehát ebben a vállalkozói körben és tipikusan bizonyos ágazatokban többletterhet jelent a társadalombiztosítási terhek tekintetében. De azért szeretném azt mondani, hogy ez egy statikus vizsgálata a helyzetnek. A dinamikus helyzet az már azon is múlik, hogy egyrészt késõbb hogyan változik a rendszer, de ha nem változik a rendszer, akkor a növekményt tekintem - már csak a százalékos kulcs jelentkezik -, tehát a következõ száz forint kiosztásánál másképp jelenik meg a kérdés. Zárójelben mondom, hogy sok tekintetben javul egy ilyen rendszerben a bruttó-nettó béreknek az aránya, hiszen itt két lépés történik egyszerre.
3,5 ponttal megy le a százalékos társadalombiztosítási járulék, és ha a tetejét nézzük az szja-nak, az hat ponttal megy lefele. Tehát ez azt jelenti, hogy az a sokat bírált jelenség, hogy nagyon nagy a szakadék aközött, amit költségként elszámolunk vagy elszámolnak, fõleg a tetején, mondjuk az utolsó béremelésnél, és amit effektíve a dolgozó a zsebébe kap. Azért e tekintetben is lényegesen tudunk javítani.
Most visszakanyarodva a társadalombiztosítási részhez. Tehát még ha növekszenek is ezek a költségek, azért ha az egészét vizsgálom a pénzügyi feltételrendszernek, azért a vámok csökkenése, a vámpótlék megszûnése, a nyereségadóban a kiegészítõ elem megszûnése, az szja-mérséklés - most annak függvényében, hogy vállalkozó, vagy kirõl van szó.
Ezek azért együttesen vizsgáltatnak, és nyilván együtt kell nézni az egészet az inflációs folyamat alakulásával, a bérköltségek alakulásával. S minden számítás azt mutatja, hogy ilyen feltételrendszerben is, igenis a nyereség dinamikusan fog nõni. Igenis 40-50 százalékkal tud emelkedni az adózás után ott maradó pénz.
Tehát azt kell mondanom, hogy változatlanul igaz az az állításunk, hogy összességében a vállalkozások terhei még ebben a körben is azért nem növekednek, miközben el kell ismerni, hogy konkrétan a tb-járulék tekintetében tehernövekedés lesz a vállalkozások jelentõs körénél.
A másik összefüggésrendszer, amirõl beszélni szeretnék: a szélesítése a járulékfizetésnek, hogy elegánsabban fogalmazzak, tehát hogy bizonyos, eddig a járulékot megkerülõ, kikerülõ, törvényesen természetesen. A törvény biztosította a lehetõségekkel a járulékfizetés alá nem tartozó tevékenységeknek a bekerülése járulékfizetés alá.
Én azt gondolom, hogy az igazán egyszerû megoldás e tekintetben nem az, és a hosszú távon jó megoldás nem az, hogy megpróbáljuk ezeket a jelenlegi kivételi köröket szûkíteni, valahogyan újrafogalmazni, és ilyen értelemben kezelni a problémát. Mert igazából, ha nagyon õszintén belegondolunk, több e tárgyba vágó cikk jelent meg az elmúlt idõben a sajtóban - mondjuk én már emlékszem a HVG Pete Péter cikkére. Tehát azt gondolom, hogy valahol azért mindannyian érezzük, vagy valószínûleg azok is érzik, akiket ez közvetlenebbül befolyásol, hogy azért valahol nehéz megkülönböztetni a különbözõ fajta tevékenységeket, és azt mondani, hogy az egyik tevékenység az ilyen kell hogy legyen, a másik tevékenység meg olyan legyen.
Természetesen szolgáltatást kell adni, ez teljesen egyértelmû. Tehát aki fizeti a járulékot, az hozzá kell hogy jusson mind a nyugdíj, mind az egészségügyi szolgáltatáshoz, táppénzszolgáltatáshoz és a többihez ennek megfelelõen.
De az igazi megoldás - én úgy látom -, nem az, hogy keresünk ilyen átmeneti szûkítéseket, bár elképzelhetõ, hogy a végén a közös bölcsesség ide fog vezetni. De az igazi megoldás, hogy olyan helyzetbe kell hozni a különbözõ intézményrendszereket, és ezen belül kitüntetett jelentõsége van a költségvetési intézményrendszernek, hogy meg tudják fizetni az ily módon megemelkedõ foglalkoztatásnak az árát.
Én azt gondolom, hogy ebbõl a szempontból az a jelenlegi elgondolásunk, amirõl nem olyan régen nyilvánosan is beszéltünk, hogy 4,5 milliárd forintot gondolunk ilyen célokra allokálni. Azért ezt a problémát - ha valóban az allokációs mechanizmust közösen jól tudjuk kidolgozni, és ennek nyilván nem ezek a törvények jelentik a keretét, hanem a költségvetési törvény -, azért valószínûleg ezt a problémát döntõ mértékben tudja kezelni. Igazán ez az a típusú megoldás, ami egy hosszú távú megoldás.
Természetesen tudom, hogy attól, hogy a költségvetésbe bekerül most egy szám '97-re, abból nincs garancia, hogy '98-ban is ott lesz. Zárójelben mondom, hogy persze akármilyen más törvényben sincs garancia, hogyha most valamit így szabályozunk, akkor egy év múlva nem szabályozunk-e másképp. Ez mindig az Országgyûlés bölcs megfontolásától függ.
De hát azért általában minden költségvetés úgy szokott kiindulni, hogy megnézi a bázist, és ahhoz képest tartalmaz elmozdulásokat. Ugyanaz az Brdekjáték, ami most végbemegy, amelynek az ütközése végbemegy most a költségvetés és a különbözõ adó- és járuléktörvények elfogadása kapcsán, egy év múlva is meglesz.
Én azért nem igazán tartom azt reális veszélynek, hogy a késõbbiekben ezt úgy kezelnék, hogy ez egy egyszeri 4,5 milliárd, és nem folytatódik. Természetesen ennek folytatódnia kell, és azt gondolom, hogy ha erre jogi garanciát ebben a pillanatban nem is lehet megteremteni, de azért politikai garanciákat lehet hozzá teremteni.
(16.10)
Mindenezeket tehát azért mondtam el, hogy az általános hozzáállásunkat a fölmerült problémákhoz a tisztelt Ház és ezen keresztül nyilván a szélesebb közvélemény is érzékelje, addig a pontig, amíg kedden majd eljutunk a szavazáshoz, és addigra egész végleges lesz, hogy a kormány hogy is gondolkodik ezekrõl az ügyekrõl. Köszönöm szépen.