DR. CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban halottaira emlékezett az ország. Falvakban és városokban óriás tömegek keresték föl a temetõket. S akik nem tudtak kimeni, azok is otthon gyertyát gyújtottak szeretteik emlékére. Úgy gondoljuk, itt a parlamentben is meg kell emlékeznünk errõl a valóban óriás méretû, a sírkerteket felkeresõ vándorlásról. Itt is fejet kell hajtanunk halottaink elõtt.
Külön ki kell emelnünk a mártírokat. Emlékeztetek rá, hogy a halottak napja elnevezésû szép ünnep egykor úgy keletkezett, hogy elõször a mártírokra emlékeztek. Úgy gondolom, a megemlékezést az egész magyar múltra ki kell terjeszteni, a nagy magyar szabadságharcok megannyi névtelen hõsére, kiemelve e század dicsõséges magyar forradalmának és szabadságharcának mártírjait.
Ma van az 1956. október 23-i magyar forradalom szovjet tankokkal történt eltiprásának 40. évfordulója, mely történelmünk leggyászosabb napjai közt sorakozik, mint amilyen a muhi, mohácsi csatavesztés, a nagymajtényi, a világosi fegyverletétel, az aradi tizenhármak kivégzése volt.
Sajnos, a korábbi megtorlásokat messze felülmúlta az 1956. novemberében megkezdõdött megtorlás, melynek napjainkig ható következményei vannak. Ezért minden magyarnak, egyéneknek, politikai erõknek, társadalmi szervezeteknek a mai napon az a próbatétel kínálkozik, hogy szembe mernek-e nézni a tankok által eltiportak, a késõbb kivégzettek utolsó tekintetével. Akik a fogház udvarán kivégzés elõtt ezt kiáltották: "Éljen a szabad, független Magyarország!", nekünk kiáltották. Ezért innentõl kezdve minden magyar nekik, a rég elhunytaknak tartozik felelõsséggel.
A temetõlátogatások élõ kapcsolatot jelentenek a múlttal. S ahogy ez nemzedékek láncolatában felépül, kialakul a történelmi hagyomány, mely véleményünk szerint a nemzet éltetõ ereje. Egy nemzet önbecsülésének, értékrendjének legnagyobb fokmérõje, hogy miként becsüli meg hagyományait, melyekben a rég meghaltak akarata, végrendelete él tovább. Chesterton, a nagy angol gondolkodó írja, hogy a konzervativizmus tulajdonképpen a legdemokratikusabb, mert mindenkor meg akarja szavaztatni a sírkerteket is.
Ma meggyõzõdésünk, hogy minden emlékezés, fõhajtás már a jelenért, de fõképp a jövõért történik. Két példát szeretnék erre felhozni, szintén a holtak nagyon is élõ birodalmából. Kisfaludy Károly Mohács címû versét azzal fejezi be, hogy a nagy csatatér halottainak siratásából a jövõbe szegzi tekintetét, s kiáltja: "él magyar, áll Buda még". Széchenyi István pedig máig ható korszakalkotó mûvét, a Hitelt úgy fejezi be, hogy a múlt már nem áll hatókörünkben, de a jövõ igen, s ennek kimunkálására hív, amikor azt mondja: "Magyarország nem volt, hanem lesz".
Úgy véljük, halottaink elõtti mai tisztelgésünk, fõhajtásunk is csak akkor lehet hiteles, ha mi is, minél szélesebb összefogással a jövõért munkálkodunk. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)