HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! A költségvetés '97-es költségvetési vitája során, azt gondolom, hogy talán az én szerencsém, hogy egy olyan témával foglalkozhatom, amely mindenképpen a kormánykoalíció sikerét jelenti, legalábbis ahhoz képest, amit mi a kormányprogramban vállaltunk.
A közoktatás finanszírozása jelentõs változásokon ment keresztül az elmúlt idõszakban. A nyáron elfogadott közoktatási törvény alapvetõen új helyzetet teremtett a közoktatás egészére vonatkozóan és ezzel együtt a finanszírozásra vonatkozóan is. Azok, amiket mi annak idején a vita során is jeleztünk, amely szerint egy kiszámíthatóbb, jobb pozícióban lévõ közoktatási rendszer jön létre, jöhet létre, biztosan létrejön '97-tõl kezdve már, ezek most a kormány által beterjesztett költségvetés számait nézve minden szempontból igazolódni látszanak.
Ezekrõl szeretnék egy picit részletesen beszélni, miközben ezt már sokszor elmondtuk különbözõ helyeken, itt a parlamentben is. Azt gondolom, hogy a költségvetési vitához hozzátartozik, hogy azon a területen, ahol következetesen végrehajtottuk az általunk vállaltakat - az államháztartási reform egyik lényeges elemeként -, ott ezeket a pozitív eredményeket mindenképpen hangsúlyozni szeretnénk.
Egyrészt az a tény, hogy megmaradt a kettõs finanszírozási rendszer, tehát az állam által normatív módon finanszírozott közoktatási rendszer és az önkormányzatok iskolafenntartó közös finanszírozási kettõssége, azt gondolom, hogy olyan eleme maradt a közoktatásnak, ami lehetõvé teszi azt, hogy helyi kézben maradjon a közoktatás ügye. Nincs szó tehát újraállamosításról, centralizációs folyamatokról. Az iskola helyi üggyé válik, méghozzá úgy válik helyi üggyé, hogy az állam a '93-'94-eshez képest jelentõs - szinte nagyságrendekkel nagyobb - mértékben járul hozzá a közoktatás tényleges kiadásaihoz.
Néhány számot hadd említsek. Beigazolódott az a tény is - a számok tükrében -, hogy a két évvel ezelõtti 80 százalékos mérték a teljes közoktatási kiadásokhoz képest ténylegesen az inflációt meghaladó mértékben hozza jobb helyzetbe a közoktatás egészét, hiszen automatikusan, körülbelül 20-21 százalékkal nõnek a normatívák '97-ben a '96-os normatívákhoz képest. Tehát nem voltak igazak azok az állítások, amelyek itt az inflációt kalkulálva egy rosszabb helyzetet feltételeztek - elsõsorban ellenzéki oldalról - még a közoktatási vita során. Tehát egy növekvõ közoktatási rendszerrel találjuk magunkat szemben, az inflációt meghaladó mértékben.
A vita során gyakran elhangzik persze az is, és ezek jogos észrevételek, hogy van a dolognak egy másik eleme: mi lesz az önkormányzatokkal, mennyi jut az önkormányzatoknak egyéb csatornákon. Hiszen ha az állam az önkormányzatoktól egyébként elvon erõforrásokat, miközben a közoktatáshoz nagyobb mértékben járul hozzá, akkor az egyébként autonóm önkormányzati költségvetésben akár rosszabbul is járhatnak az önkormányzatok.
Egyrészt szeretném jelezni, hogy nincs szó arról, hogy '97-ben jelentõs megszorításokra, elvonásokra kerülne sor az önkormányzati szférában. Másrészt azt is szeretném jelezni, hogy persze önmagában az a tény, hogy az iskolarendszer jobb helyzetbe kerül, azt is jelenti, hogy azok az önkormányzatok, amelyek iskolákat tartanak fenn, azok az önkormányzatok, ahol sok gyerek lakik, sok gyerek használ iskolát, azok jobb helyzetbe kerülnek egy ilyen finanszírozási modellel - relatíve -, mint azok, akik kevés iskolát tartanak fenn vagy egyáltalán nem tartanak fenn iskolát.
(8.30)
Tehát önmagában a közoktatás kiemelt finanszírozása a költségvetés részérõl relatíve mindenképpen jobb helyzetbe hozza az önkormányzatokat, azokat az önkormányzatokat, amelyek sok iskolát tartanak fenn.
Maga a finanszírozási modell tulajdonképpen a közoktatási törvényben körvonalazódott. Szerencsére itt a parlamentnek a költségvetési vita során legfeljebb abban kell vagy lehet döntenie, hogy milyen többleterõforrásokat bocsát rendelkezésére a közoktatásnak.
Én mondanék néhány, számunkra fontos normatívaelemet, mert azt gondolom, hogy ezek mindenképpen jelentõs változások. A legnagyobb mértékû növekedés a középiskola utolsó három évében, a 11-13. évben volt vagy lesz terveink szerint. Ennek nyilván a alapvetõ oka az, hogy mindannyian egyetértettünk abban, hogy az expanzió, a közoktatás kiterjedése a 17-18., sõt ha lehet, a 19-20. évre, olyan cél, amely elkerülhetetlen eleme a magyar közoktatás egészének, és amely egyébként - meggyõzõdésem szerint - az ifjúsági munkanélküliség igazi megoldását is jelenti.
Új, úgynevezett kiegészítõ normatívaelemek is megjelentek a rendszerben. Ezeket a közoktatási törvény rögzíti, tehát nem kell nekünk azon vitatkozni itt a Házban, hogy vannak-e ezek a kiegészítõ normatívák. A mértéke lehet vita. Nagyon sokan vádoltak minket az elmúlt két évben azzal, hogy tönkre szeretnénk tenni - nem tudom, hogy miért tennénk ezt - a falusi kisiskolákat, a kistelepülések kisiskoláit.
Szeretném jelezni, hogy a legnagyobb mértékben megemelkedõ kiegészítõ normatíva pont a kistelepülések kisiskoláinak kiegészítõ normatívája: ez 5400 forintról 20 ezer forintra emelkedik terveink szerint 1997-ben. És egyéb területeken is, a nemzetiségi kisebbségi normatívánál, az iskolai könyvtárakat támogató normatívánál és így tovább, kiemelkedõ helyzetbe kerülnek a kistelepülések kisiskolái. Nem azt mondom persze, hogy jó helyzetbe kerülnek, hiszen a tét nem az, hogy Magyarországon valamiféle külön területként, függetlenül a gazdaság helyzetétõl mûködne az iskolarendszer. Csak azt állítom, hogy egyszerûen nem igazak azok az állítások, amelyek azt mondják, hogy föl szeretné bárki is számolni ebben az országban a kistelepülések kisiskoláit. Az ellenkezõjérõl van szó. Mi nem szónokolunk arról, hogy milyen fontos a kistelepülés kisiskolája, mi egy olyan finanszírozási rendszert próbáltunk meg leírni - és úgy tûnik, hogy ez mûködik -, ahol ezek a kisiskolák meg tudnak maradni. Persze csak akkor, hogyha erre ott helyben szándék, akarat van és hogyha van gyerek, ami azért nem egy lényegtelen szempontja az iskolarendszernek, hiszen gyerek nélkül elég nehéz iskolát csinálni.
Új eleme a kiegészítõ normatíváknak mindenképpen a hátrányos helyzetû gyerekeknek, a magatartási zavarokkal, tanulási zavarokkal küzdõ gyerekeknek a normatív támogatása. Ez lehetõvé teszi azt, hogy az iskola falai között, tehát integráltan és nem kiszorítva az iskola falai közül, speciális iskolákba áthelyezve oldjuk meg azokat a problémákat, amelyek sajnos egyre nagyobb mértékben jelentkeznek a magyar közoktatásban. Ez a kiegészítõ normatíva, ha nem is jelentõs mértékben, de hozzájárulhat ahhoz, hogy minden iskolában legalább egy felzárkóztató pedagógus legyen, aki délután, vagy akár a tanulási normál idõben tud foglalkozni dyslexiás gyerekekkel, más szempontból hátrányos helyzetbe kerülõ kisdiákokkal.
Ugyanígy nagyon fontosnak tartom azt a tényt is ebben a finanszírozási rendszerben, amelyben megjelenik a napközis normatíva. Amikor egy önkormányzat takarékoskodni akar - és sajnálatos módon minden önkormányzat rákényszerül, mint ahogy az állami költségvetés is rákényszerül és a családok is rákényszerülnek egy takarékosabb gazdálkodásra -, akkor elõször azt vizsgálja meg, hogy mi az, amivel az iskola még mûködni tud, tehát az oktatási feladatoknak megfelel, de csökkenthetõ kiadást jelenthet. Ilyen - sajnálatos módon - gyakran a napközi. Éppen ezért iktattunk bele a költségvetésbe egy olyan elemet, ami a napközik fenntartására teremt egy érdekeltséget a közoktatás fenntartói oldaláról. Ez a normatíva - azt gondolom - meg fogja menteni minden olyan helyen a napköziket, ahol arra valóságos igény van. Természetesen, azokon a helyeken, ahol nincs igény, reményeim szerint nem lesz továbbra sem napköziotthonos ellátás.
Új eleme ennek a költségvetésnek, hogy normatív módon finanszírozza az iskolai könyvtárakat. Ha valamikor, akkor most két szempontból is borzasztó fontos az, hogy ezek a könyvtárak a helyükön legyenek, mûködni tudjanak, sõt fejlõdni tudjanak. Ilyen normatív elem nem volt a magyar költségvetésben az elmúlt idõszakban, hosszú távra visszatekintve sem.
Egyrészt arról van itt szó - azt gondolom, és ezt nagyon lényegesnek tartom itt is rögzíteni -, hogy az információs robbanással az iskolai könyvtárak meghatározó szereplõi lesznek a továbbiakban az iskola életének. Egy olyan civil helyet jelent a könyvtár - és ez igaz a kisiskolákra is, az óriási mamutintézményekre egyformán -, ahol hozzá lehet majd férni, reményeink szerint nem is olyan sokára, terveink szerint '98-ra az összes középiskolában, 2000-re pedig az összes magyar iskolában rendelkezésre áll olyan számítástechnikai eszközrendszer, amely az Internethez való hozzáférést jelenti. Ez, azt gondolom, hogy egy olyan komoly esélyegyenlõséget jelentõ új elem, amelynek igazi helye a könyvtár lehet, az iskolai könyvtár. Ugyanígy a jelenlegi könytvárakat ismerve - és ez igaz a tankönyvárakra is - döntõ jelentõségû az, hogy a könyvtárak, az iskolai könyvtárak mûködni tudjanak. Természetesen elképzelhetõnek tartom azt, hogy az iskolai könyvtár egy kis faluban egyben a község könyvtára is. Tehát itt valamiféle együttmûködésre is lesz mód. Ehhez azonban pénzre van szükség. Ez a kiegészítõ normatíva, ami diákonként 1300 forint lesz '97-ben terveink szerint, elegendõ kell hogy legyen a könyvtárak ha nem is fantasztikus gazdaggá tételére, de fenntartására és fejlesztésére.
Nagyon fontosnak tartom az iskolai sporttevékenység normatív támogatását is ebben a költségvetésben. Gondolom, errõl itt külön nem kell beszélni.
Fontos elem, bár látszólag nem nagy összegrõl van szó, az iskolai diákönkormányzatok és iskolaszékek normatív támogatása. Sok vita volt iskolaszék ügyben. Ugye, ez az új törvény iskolaszék ügyben azt mondja, hogy nem kötelezõ az iskolaszéket létrehozni, de mindenhol, ahol bármelyik oldal akarja, szülõi, diákoldal, önkormányzati vagy pedagógusi oldal, ott kötelezõ ezt létrehozni, és most már valamekkora pénz is van arra, hogy ezek az iskolaszékek mûködni tudjanak.
Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, röviden hadd szóljak azokról az elemekrõl, amelyek nem normatív elemei ennek a költségvetésnek.
Elõször - de legalábbis az elmúlt 6 év - költségvetéseinek történetében, a közoktatási törvényben rögzül a közoktatás fejlesztési pénzeinek százalékos aránya. Nincs tehát arra módja a parlamentnek, hogy a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva - mondjuk, mint '94-ben ezt láttuk - összesen 80, azaz nyolcvanmillió forintot adjon a közoktatás fejlesztésére. '97-ben ez az összeg nagyságrendileg több mint 11 milliárd forint lesz. Három részbõl tevõdik össze ez a fejlesztési pénz. Én mind a hármat borzasztóan fontos, nagy jelentõségû elõrelépésnek gondolom. Egyrészt a mindenkori költségvetési kiadásoknak, a közoktatási kiadásoknak 3 százalékát kötelezõen tanári továbbképzésekre kell fordítani. Ez a körülbelül 4,8 milliárd forintnyi összeg önmagában is jelentõs pénz, különösen - mondjuk - a nullához képest, ami az elmúlt 5-6 évben rendelkezésre állt erre.
Ez a pénz elegendõ kell hogy legyen arra, hogy Magyarországon az a terület, amely a gyerekek, a diákok képzésével foglalkozik, saját továbbképzésének elemi feltételeit biztosítani tudja. Azt gondolom egyébiránt, hogy a pedagógus-munkanélküliség rémének igazi megoldása is a tanár- továbbképzésben van. Egyébiránt szeretném jelezni, hogy azok a rémek, amelyek itt 30-64 ezer pedagógus munkanélkülit jeleztek, már '96 szeptemberére nagyon messze vannak a valóságtól. Azt gondolom, ezen sem árt elgondolkozni mindazoknak, akik kellõ riadalmat keltve, a szakmában ezt oly hangosan kiabálták, akár innen is.
A másik elem, ami meggyõzõdésem szerint legalább ilyen fontos elõrelépés, a közoktatás-fejlesztési pénzeknek, tehát az effektív közoktatás- fejlesztési pénzeknek a beépítése a rendszerbe. Itt is automatizmusról van szó. Tehát ha tetszik, a parlament most, a költségvetés vitája során, kész helyzetbe kerül. A mindenkori közoktatási költségek és kiadások két százalékát kell közoktatás- fejlesztésre fordítani. Ez a körülbelül 3 milliárdot is meghaladó összeg mindenképpen elegendõ arra - és ezt elsõsorban ellenzéki képviselõtársaimnak jelzem, hiszen többen már azt jelezték elõre is, hogy a Nemzeti Alaptanterv bevezetésére nincs forrás -, van forrás, több mint 3 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy '98-tól zavartalanul bevezethetõ legyen Magyarországon a Nemzeti Alaptanterv.
Ugyanígy a regionális fejlesztésekre is két százaléknyi pénz áll rendelkezésre. Ez szintén 3 milliárdot meghaladó összeg. Mód nyílik tehát arra a továbbiakban, hogy a megyei szintû közoktatási közalapítványokban kezelni tudjuk azokat a feszültségeket, fejlesztési irányokat, amelyek egy-egy régióban a közoktatás felé jelennek meg.
Összességében azt gondolom, hogy a magunk részérõl, akik okatásüggyel foglalkozunk a parlament kormányzati oldalán, nyugodt szívvel tekinthetjük át ezt a költségvetést. Nincs okunk arra, hogy aggódjunk. A közoktatás '97-tõl az a terület lesz - egyébként már '96- ban is ezt tapasztalhattuk -, amely a kormányprogramnak megfelelõen jobb pozícióba kerül.
(8.40)
Egyetlenegy olyan kérdés van, ami nyitott - ez a pedagógusbérek kérdése. Én azt gondolom, hogy az a közalkalmazotti bértábla, amely jelenleg itt a törvény mellékleteként megjelent, ez a bizonyos tízfokozatú közalkalmazotti bértábla, nem felel meg a pedagógusok fizetési rendszerének, semmilyen szempontból. Sem összegében, sem struktúrájában, sem pedig abban az elengedhetetlenül szükséges tényben, hogy nem teszi lehetõvé a helyi szintû differenciálást. Éppen ezért az SZDSZ arra készül, ezt már a vita elõtt többször bejelentettük, hogy egy önálló pedagógus-bértáblát hoz az elkövetkezõ néhány napban a parlament elé, és reményeink szerint ezt mindkét oldalról, ellenzéki és kormányzati oldalról is támogatni fogják. Köszönöm szépen. (Taps.)