POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Elnök Úr! A Fidesz-Magyar Polgári Párt nevében a mai fölszólalásomban az oktatás, a felsõoktatás és némileg a tudománypolitika, a tudományfinanszírozás kérdéseivel kívánok foglalkozni. Nemcsak az elmúlt néhány hónap, hanem az eltelt, rendszerváltás óta eltelt néhány év is egyre inkább meggyõz bennünket arról, hogy a magánvagyon megszerzése, a privatizációban való sikeres részvétel, az ügyes vállalkozói mentalitás, bizony, igen kevesek számára nyit teret, igen kevesek számára adatik meg, hogy stabil, ha úgy tetszik, polgári egzisztenciájukat ezzel teremtsék meg.
Biztos vagyok abban, hogy a középrétegek szélesítése érdekében, a középrétegek megõrzése érdekében, a leszakadók felemelkedése érdekében az oktatást kell stratégiának, legfontosabb fejlesztési területnek tekinteni. Fontos társadalompolitikai feladata, küldetése van tehát annak, amikor a mindenkori magyar kormány, a mindenkori magyar parlament a közoktatás finanszírozásáról, a felsõoktatás szélesítésérõl dönt. Nem önmagában egy szféra gondjait, bérezési helyzetét, fejlesztési problémáit akarjuk tehát megoldani, hanem egy ország jövõképe, társadalomszerkezete is a döntések mögött áll. Ilyen értelemben hatalmunkban, kezünkben van ez a kérdés.
A legfontosabb érték ezen a területen a sokat emlegetett stabilitás, kiszámíthatóság, tervezhetõség. Sok okból. Egyrészt azért, mert ez egy igen nagy terület, két-két és fél millió ember érintett benne közvetlenül nap mint nap, akár mint munkavállaló, akár mint a szolgáltatást igénybe vevõ diák, hallgató.
(10.20)
Ennek megfelelõen ez egy igen drága rendszer, az államháztartásból igen nagy szeletet kell ennek a rendszernek a fenntartására, üzemeltetésére fordítanunk.
A harmadik ok pedig a képzés jellegébõl, sajátosságából fakad, ez egy lassú üzem, aki ide belép, az 10-14-16 évig is részese, s elvárható igény a szülõk, diákok részérõl, hogy elõre tudják; mi az, amit kapni fognak; mi az, amit igénybe vehetnek; mi az, amikor majd kilépnek az intézmény falai közül, akkor a kezükbe kerül. Mit ér majd az a papír, az a diploma, amit kapnak a képzés után.
A finanszírozás szempontjából is ez a legfontosabb érték, a stabilitás, és itt nemcsak a szülõk vagy a diákok szempontja fontos, hanem valóban azoknak az alkalmazottaknak is, akik nap mint nap dolgoznak, biztosítják azt a hátteret, amirõl egyáltalán beszélhetünk. És az elmúlt néhány év egyáltalán nem mutat jó példát, noha valóban azt láttuk, hogy '96-ban több mint 30-35 százalékkal növekedtek a parlament által megállapított normatívák például a közoktatás területén, mégis, reálértékben az önkormányzatok által a közoktatásra fordítható összegek jelentõsen csökkentek.
Nyilván ez a magyarázata annak, hogy ebben az évben zárták be a rendszerváltozás óta a legtöbb közoktatási intézményt, óvodát, iskolát. Döntöttek arról, hogy felmenõ rendszerben szép lassan elhalasztják, kiürítik ezeket az intézményeket. Több százra tehetõ ezeknek a döntéseknek a száma. A bezárt iskolák, óvodák száma szerencsére még nem éri ezt el.
Kérdés az, hogy a nyáron elfogadott közoktatási törvény és a most elõterjesztett költségvetés megfelel-e annak a jogos igénynek, hogy növelni kell a stabilitást, növelni kell a kiszámíthatóságot. Azt kell mondjuk - szomorúan -, hogy ezt az igényt nem teljesíti. Javít valamit a meglévõ helyzeten - ezt el kell hogy ismerjük -, javít az a rendelkezés, hogy a következõ évi normatívát minden esetben úgy kell megállapítani, hogy az nem lehet kevesebb, mint az azt megelõzõ év, tehát két évvel azt megelõzõ év, esztendõ teljes bekerülési költségének 80 százaléka.
Azonban azt a kitûzött célt - amit itt a parlamentben többen is megfogalmaztunk, akár kormánypárti, akár ellenzéki politikusok - nem voltunk képesek elérni, és ezt nem teljesíti a mostani költségvetés sem.
Valóban csak az az alternatíva áll ezzel szemben - amit SZDSZ- s képviselõtársunk megfogalmazott -, hogy el kell fogadnunk ezt, mert ellenkezõ esetben a közoktatás államosításáról kell beszélnünk, egy központi költségvetéstõl függõ, csak az állam által finanszírozott oktatási intézményekrõl. Valóban megfogalmazódott ilyen javaslat - leginkább szakszervezeti oldalról, illetve a szakszervezetek egy részétõl -, hogy államosítsák ilyen értelemben, finanszírozás tekintetében, az intézményeket.
Meggyõzõdésem, hogy van más lehetõség, nem csak a rossz és rosszabb között lehet választani. Azért tartom rosszabbnak az intézmények államosítását, mert a felsõoktatás példája intõ jelként kell hogy elõttünk álljon. Attól, hogy valaki közvetlenül a kormányzati hivataltól függ, nem javul a helyzete, hanem rosszabbodik, hiszen egyetlenegy tollvonással lehetett ebben az évben közel 6000 státust, álláshelyet a felsõoktatás területén megszüntetni.
A megoldást az jelentheti, hogyha nem önmagában oktatási normatívákról beszélünk, hanem az önkormányzatok finanszírozottsági szintjérõl, s ha ezt vizsgáljuk a költségvetés vitájában is. És akkor már az a szép kép, amit csak a mûvelõdésügy politikusai elénk tárnak, hogy 20-23 százalékkal növekszenek a közoktatási normatívák, már korántsem lesznek ilyen szépen, hiszen azt látjuk, hogy a költségvetés által az önkormányzatok számára biztosított forrás növekedése nem éri el ezt a mértéket, hanem megáll 11,8-12 százaléknál.
Ez pedig alatta marad a jövõ évre prognosztizált - a kormányzati anyagban, elõterjesztésben is szereplõ - infláció mértékének. A kettõ közötti különbség 6-8-9 százalékot is tesz. Ez a 6-8 százalék egyenlõ azzal, amennyivel reálértékben a következõ évben kevesebb forrása lesz az önkormányzatoknak többek között arra is, hogy az óvodákat, iskolákat, középiskolákat, gimnáziumokat üzemeltessék, fenntartsák.
Így tehát, ha nem pusztán ezt a szûk szeletet, hanem az egész önkormányzati intézményrendszert vizsgáljuk, igazat kell adnunk azoknak, akik azt mondják, hogy a jövõ évre - bár a számok ügyesen elfedik ezt a tényt, mégis azt kell hogy mondjuk -, hogy kevesebb, reálértékben kevesebb forrás áll rendelkezésre. Tehát azt a szomorú tendenciát, amit iskolabezárási hullámként jellemeztek az újságírók vagy maguk a pedagógusok is, nem megtöri, hanem csak lelassítja ez a jövõ évre betervezett költségvetés, és itt semmiképpen sem szolgálja azt a stabilitást, amit el kell érnünk sok okból, és ezt már vázoltam az elõbb.
Ebben egy külön, az egészbõl ki nem szakítható, de nagyon fontos terület az alkalmazottak bére, bérezése. Nem szabad becsapni az alkalmazottakat, mert úgyis kiderül az igazság. Ez talán az elsõ és legfontosabb állítás, amit ezen a területen mondani kell. Felesleges azt ígérni - ahogyan ezt tette a kormány '96-ban -, hogy csak 1-2 százalékkal csökken reálértékben az alkalmazottak reálbére, miközben azt látjuk, hogy a közoktatás területén ez meghaladja a 10 százalékot. A legnagyobb volt - az összehasonlított keresetû csökkenések tekintetében - a közoktatásban elszenvedett reálbércsökkenés, 12- 13 százalék is némely területen.
Hiábavaló azt ígérnünk, hogy a következõ évben ezt a mértéket - az infláció mértékét - el fogja érni a keresetek növekedése, azaz nem csökken reálértékben a bér, hogyha az elhúzódó költségvetési tárgyalások, bértárgyalások azt mutatják, hogy erre nincs kellõ fedezet a költségvetésben. Nem akarom hosszan ismertetni azokat a számoszlopokat, amik ezt bizonyítják, de maguk a megállapodó felek jól mutatják.
Mi lehet itt a kivezetõ út? Könnyen mondhatnánk azt ellenzéki oldalról, hogy több pénzt kell biztosítani a bérek fedezetére, és akkor megnyugszanak majd az alkalmazottak. Nyilván ezt is kell tenni, de ezt tudjuk, nem lehet egyik napról a másikra, egyik költségvetési évrõl a másikra elérni.
Azonban megtehetõ az, hogy differenciáljuk, és tudomásul vesszük, hogy az a közalkalmazotti rendszer, ami 650 ezer alkalmazott bérezését kívánja egy egységes rendszerben megoldani, az nem mûködõképes. Az eltelt három év bebizonyította ennek a mûködõképtelenségét. Meggyõzõdésünk, hogy ha nem választjuk külön a felsõoktatás és a tudomány területén mûködõk bérezésének szabályait, a közoktatásban dolgozók bérezésének szabályait, az egészségügyben dolgozók bérezésének szabályait, akkor csak összeláncoljuk ezeket a szférákat, és külön-külön, az amúgy szakmailag is, minõsítésük - mondjuk inkább így: képzettségük - tekintetében is igen erõsen eltérõ ágazatokat nem tudjuk kellõen kezelni.
Tehát a javaslatunk egy differenciált bérezési rendszer. Miért nem képes ezt az ellenzék elõterjeszteni? Nem intellektuális problémáról van szó, hiszen egy bérezési rendszer csak annyiban állja meg a helyét, amennyiben maguk az alkalmazottak is azt legalábbis tolerálják, elfogadják, tudomásul veszik.
Ez a mindenkori magyar kormányzat feladata, hogy azokat az érdekegyeztetõ tárgyalásokat lefolytassa, ami egy ilyen differenciált, három lábon álló, három szakmai bérrendszert tartalmazó bérstruktúra kialakításánál szükséges. Ha ezt a mindenkori magyar kormány nem teszi meg, benyújthatunk ugyan akár kormánypárti, akár ellenzéki oldalról ilyen irányú módosító javaslatokat, azt joggal fogja visszadobni az érdekegyeztetés, joggal fogják elutasítani a nagy közalkalmazotti szakszervezetek, hogyha nélkülük készült el. Ez tehát a kormány felelõsségét veti fel.
(A jegyzõi széket Boros László helyett Szili Sándor foglalja el.)
Végezetül egyetlenegy szomorú tényre szeretném felhívni a figyelmet, ez pedig a tudományfinanszírozás - Mécs Imre is említette -, a tudomány és fejlesztés területén nem történt jelentõs elõrelépés. Pozitív ugyan a beterjesztett költségvetésben, hogy a felsõoktatás területén számol egy önálló kutatási elõirányzattal. Ez egy hallatlan fontos elõrelépés.
Ugyanakkor az egész kutatás-fejlesztés területén a költségek stagnálásával, reálértékben folyamatos zsugorodásával van dolgunk, és mára elértük azt, hogy nemzetközi összehasonlításban az ország teljesítõképességéhez, a GDP-hez képest is példátlanul alacsony összeget, 0,7 százalékot költünk ezekre a stratégiai feladatokra.
(10.30)
Ha ez így marad, akkor egy önkizsákmányoló, önfelélõ iparszerkezettel, illetve tudománnyal találjuk szembe magunkat napokon belül. Ezen változtatni szükséges éppen a következõ évek felsõoktatása, a következõ évek ipari fejlesztése érdekében. Köszönöm a figyelmüket.
A részletes javaslatainkat a vita következõ szakaszában, a részletes vitában fogjuk ismertetni, illetve kifejteni. Köszönöm.