JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Miniszter Úr! Államtitkár Hölgyek és Urak! Ami mondandóm van, az kínosan egybeesik Mécs Imre képviselõtársam mondandójával. Tulajdonképpen azt is megtehetném, hogy azt mondanám, hogy: "Hölgyeim, Uraim! Egyetértek a honvédelmi bizottság elnökével" - és levonulok innen a pulpitusról.
Két ok miatt nem teszem ezt meg. Az egyik az, hogy Mécs Imre hozzászólásában nagyon árnyaltan, nagyon plasztikusan fogalmazott a honvédség helyzetérõl, én ezt szeretném egy kicsit határozottabban megfogalmazni. A másik pedig az, hogy azt tapasztalom, azt érzékelem, hogy a közvélemény, olykor-olykor képviselõtársaim, nagyon sokszor elõítélettel, számos olyan tévhittel közelítenek a Magyar Honvédséghez, a honvédelemhez, amelyet érdemes, célszerû, szükséges, fontos eloszlatni.
Ha valaki elolvassa a költségvetés egyik fejezetét és a fejezetének az indoklását, akkor a következõket találja benne: "A költségvetési terv az elõzõ évihez viszonyítva 22,6 százalékos mértékben növeli az erõforrásokat." A másik: "A támogatás mértéke az 1996. év hasonló adatához viszonyítva 22,9 százalékkal magasabb." A harmadik: "A mûködési elõirányzat az 1996. évi évközi változásokat figyelembe véve 12,7 százalékkal megnövelt kiadások teljesítését eredményezheti." És legutoljára: "A felhalmozási kiadások területén hozzávetõlegesen 20 százalékos mértékû a kiadási elõirányzatok növekedési üteme az idei esztendõhöz viszonyítva."
És ha valaki meghallja azt, hogy növekedés, emelkedés, és meghallja ezeket a számokat, akkor a következõt teheti. Mint ahogy egyik képviselõtársam az imént azt mondta, és azt teheti, hogy azt mondja, hogy: "nocsak, nocsak, nicsak!" A másik esetben megteheti, hogy elgondolkodnak rajta, hogy vajon miért is van ez így. A harmadik esetben megállapíthatják, és ez már közelít a valósághoz, hogy itt nyilvánvalóan egy kiemelt területrõl van szó, egy olyan területrõl, amely ma, most, a költségvetésben prioritást élvez. Hogyha nem kellõen jóindulatú, akkor talán az jut az eszébe, hogy nincs itt valami rendjén. Lehet, hogy valami túlfinanszírozás történik, és: "Emberek, hajrá! Nézzük meg, hogy mi van emögött!" Talán azt is gondolhatja, hogy de jól megy most a katonáknak, és "most jó lenni katonának".
Kedves Képviselõtársaim! Én is így teszem fel a kérdést: jó-e most katonának lenni? És itt, errõl a helyrõl, felelõsségem tudatában kell azt mondanom, hogy ma, most még nem jó. Nem jó katonának lenni, mert számos olyan problémával küszködnek, számos olyan teher nehezedik rájuk, amelyeket e pillanatban megoldani nem föltétlenül képesek, e pillanatban különbözõ finanszírozási problémák miatt megoldhatatlan feladat elé kerülnek.
Mi ennek az oka? Az elmúlt hat esztendõben - mint ahogy elnök úr az imént már említette - nominálisan is folyamatosan csökkent a költségvetési támogatás.
(10.40)
Hozzászoktunk egy nagy hadsereghez, beindult törvényszerûen egy létszámcsökkentés, ennek ellenére a folyamatos költségvetési támogatáscsökkentés olyan satuba szorította a Magyar Honvédséget, a honvédelmet, amelybõl kikerülni nagyon-nagyon nehéz.
Indokolhatta ezt az, hogy nagy a hadseregünk. Indokolhatta ezt az, hogy akkor, amikor elfogadta a Magyar Országgyûlés a honvédelmi és biztonságpolitikai alapelveket, akkor egy olyan nemzetközi szituációban, környezetben fogadta el, amikor határaink mentén még háború volt. Indokolhatja ezt az, hogy a jelenlegi pillanatban már nem fenyegeti az országunkat istenigazából katonai veszély. Ez így jó. Ez így nagyon jó. Ugyanakkor meggyõzõdésem, hogy egy demokratikus, fejlõdõ társadalmat modern, korszerû hadsereg nélkül építeni nem lehet.
És mi van most? Ma mûködésében alulfinanszírozott, technikai állományában lestrapálódott - és ezt szó szerint értem -, tartalékaiból kifogyott, személyi állományában elbizonytalanodott hadsereg alakult ki. A soha nem volt magas társadalmi presztízse a pályának az alig valami és a szinte semmi között mozog. Kicsit tragikomikus, kedves képviselõtársaim, hogy a társadalmi presztízse a katonáknak, a katonai hivatásnak a mi társadalmi presztízsünkhöz közelít. (Derültség.) Én azt gondolom, hogy ezen érdemes volna majd elgondolkodni.
Ha igaz az, hogy nem fenyegeti az országot katonai veszély, ha igaz az, hogy van egy nagy hadsereg, amelyet nyilvánvalóan csökkenteni kell, akkor természetszerûleg igaznak kell lennie annak is, hogy a létszámcsökkentésnek bizonyos megtakarításokkal kell járnia. Logikailag ez teljesen helytálló. Ugyanakkor azt kell mondanom, hogy az elmúlt években a létszámcsökkentést nem tudtuk megvalósítani egy átgondolt, tudatos koncepció mentén.
A létszámcsökkentés mindig a költségvetési elvonások következménye volt. Mindig rohantunk az idõnk után és a pénzünk után, valahogy úgy voltunk vele, mint a cigány lova, amely - ugye, emlékszünk rá - nem vak, hanem bátor. Mi is bátrak voltunk, amikor létszámot csökkentettünk, de ennek az volt a szükségszerû következménye és eredménye, hogy számos ponton nem olyan mértékben, nem olyan formában tudtuk megvalósítani a hadseregben szükséges átalakítást - reményeink szerint ebbõl majdan reform lesz -, mint ahogy szerettük volna.
Miért alakult ez így ki? Azért alakult ki, mert rossz a gazdasági helyzet, ahhoz hozzáadódtak a változó biztonságpolitikai körülmények, ergo kisebb hadsereg igénye és lehetõsége, és ez drasztikusan csökkenõ kiadásokhoz vezetett.
Ez rendjén is lett volna akkor, még egyszer mondom, ha mindezt egy átfogó koncepció eredményeként, átfogó koncepció mentén valósítjuk meg. Nem így történt. Azt gondolom, hogy ez a költségvetés, amelyet most önök olvasnak, és amely önök elõtt van, reményt ad. Reményt ad arra, hogy néhány helyütt megvalósíthassuk azt az átalakítást, amely a NATO-csatlakozásunk feltétele.
Tudomásul kell vennünk, hogy egy olyan hadsereggel, egy olyan honvédséggel, amely olyan problémákkal küzd - és most csak néhányat fölolvasnék és elmondanék -, mint például: nem képes önerõbõl azokat a helikoptereket megjavítani, amelyekkel a pápa repült; hosszú ideig az élelmezési normája kisebb volt a sorkatonáknak, mint a büntetés-végrehajtási intézmények lakóinak; amikor csökkenteni kellett a melegvíz-szolgáltatást bizonyos alakulatoknál, lévén, nem volt rá pénz; amikor, mint már említette az elõttem hozzászóló is, repülõk nem tudtak fölszállni azért - korszerû, nagy értékû, milliárdos értéket képviselõ repülõk -, mert hiányzott az alkatrész, hiányzott a gumiabroncs, amibõl nem lehetett pótolni.
Amikor elõfordulhatott az, kedves képviselõtársaim, hogy egy megszüntetett alakulat technikai eszközeit, amelyek korszerûek voltak, nem voltunk képesek áttelepíteni egy másik helyre, ahol mûködõ alakulat volt és rosszabb technikai felszereltség, mert egyszerûen a költség, a szállítás, az áttelepítés költsége olyan magas volt.
Egy ilyen szituáció nyilvánvalóan a NATO-hoz igyekvõ, NATO- kompatibilitásra törekvõ hadseregben nem feltétlenül engedhetõ meg, sõt, mi több, kikerülendõ, elkerülendõ. Tarthatatlan ez a helyzet, és ezért volt nagyon bölcs a kormány, ezért volt bölcs az a kompromisszum, amely azt mondta, hogy ebben az esztendõben reálértékén megõrzi a költségvetési támogatását a hadseregnek.
Kedves Képviselõtársaim! Óriási eredményeket is értünk el, olyanokat, amelyek bár nem példa nélküliek, de nagyon nagyok. Az elmúlt két esztendõben a hadsereg létszámát 24 százalékkal csökkentettük. Ez közel 30 ezer ember leépítését jelentette. Ez a tendencia a késõbbiekben is megvalósul. Sajnos, és ezt határozottan mondom, és a mi felelõsségünk is, ezzel párhuzamosan a szervezetek számát nem sikerült csökkenteni, ezzel párhuzamosan a mûködõképes alakulatokat nem sikerült istenigazából megerõsíteni, fejleszteni.
De ahhoz, hogy hosszú éveken keresztül ne kelljen óriási összegeket a honvédelemre, Magyarország biztonságára fordítani - tetszik, nem tetszik -, szükséges, indokolt, kell az a költségvetési támogatás, amely az idén tervezve van. Ez nem a Kánaánt fogja elhozni. Ebbõl nem lehet óriási fejlesztéseket megvalósítani. Ebbõl nem lehet nagy-nagy reformokat végrehajtani. Ebbõl azt érhetjük el, hogy a ma már néha csak a mûködés látszatát fenntartani képes szervezeteink mûködõképesebbekké válnak. Ha ezt elérjük, akkor ez már nagyon nagy eredmény.
Még egyszer mondom: ez a pénz, ez az eszköz a szükséges minimum. Szerencsére most egybeesett az adható maximummal. Ez nagyon jó. Tisztelettel kérem képviselõtársaimat, hogy támogassák ezt a költségvetési elõirányzatot! Tisztelettel kérem képviselõtársaimat, segítsék a Magyar Honvédség talpra állását, a magyar biztonságpolitika megalapozását! Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)