DR. GOMBOS ANDRÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor egy másik témával szeretnék foglalkozni ebben a parlamentben, nevezetesen az agrárium és a költségvetés összefüggéseivel. Úgy gondolom, nem lesz meglepõ képviselõtársaimnak, és feltételezem, hogy hasonló feszültségeket és hasonló problémákat tudunk felvetni ebben a kérdésben is, mint az az elõbb elhangzottakban is megnyilvánult.
Amikor néhányan megfogalmazták azt, hogy kétséges, keserves, de ugyanakkor reményt keltõ költségvetési törvényjavaslatról beszélünk és ennek összefüggéseirõl az agrárágazattal, úgy gondolom, hogy szerencsés, hogyha megvizsgáljuk azt, hogy milyen értéket is képvisel, milyen teljesítményeket tud produkálni ez az érték a nemzetgazdaságban.
A világ szárazföldjének összterületét ha megnézzük, akkor ennek körülbelül 5 százaléka az, amelyik élelmiszergazdaságban hasznosítható, tehát élelmiszer termelhetõ rajta. Hogyha ezt a kontinensünk - Európa vonatkozásában - vesszük, akkor azt látjuk, hogy körülbelül 30 százaléka mûvelhetõ mezõgazdaságilag.
Ha Magyarországot vesszük csak górcsõ alá, akkor azt tapasztaljuk, hogy körülbelül 70 százaléka az országnak az, ahol mezõgazdasági élelmiszertermelõ tevékenység folytatható.
Úgy gondolom, hogy ez a kivételes szerencse és kivételesen nagy érték és természeti adottság nagyon fontos kell hogy legyen a magyar nemzetgazdaságban, és ezzel nekünk nagyon jól, gazdaságosan és értelmesen kell sáfárkodnunk.
Akkor, amikor ezekrõl az értékekrõl beszélünk, óhatatlan, hogy ne vizsgálnánk meg azt, hogy tulajdonképpen mire is képes, milyen termelési érték elõállítására képes ez a mezõgazdaság. Azt látjuk, ha ezt vizsgáljuk, hogy a bruttó termelési arány vonatkozásában 1990-ben az agrárgazdaság 24,4 százalékot volt képes produkálni, 1994-ben ez 17 százalékra lecsökkent, és '95-ben 18 százalék körülire emelkedett. Tehát 1 százalékos emelkedést tapasztalhatunk.
Hogyha a GDP - tehát a bruttó hazai termék - százalékát vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy az agrárgazdaság 17,6 százalékot volt képes a GDP-bõl elõállítani '90-ben, ez folyamatosan csökkent 1993-ig 11,5 százalékra, '94-ben 11,6, és '95-ben 12 százalék fölé emelkedett, enyhe emelkedés tapasztalható volt.
De ennél tovább megyünk, hogy ebbõl a megtermelt értékbõl mennyi volt az a termék, amely exportként került ki az országból, tehát amelyik megmérettetés, nemzetközi megmérettetés után képes volt megállni a helyét úgy minõségi, mint árfekvés vonatkozásában, akkor azt látjuk, hogy ebbõl a GDP-bõl képesek voltunk az összes exporttermelésnek közel egynegyedét az agrárágazatból produkálni.
Ha egy másik ágazatát vizsgáljuk meg az agrárgazdaságnak, azt, hogy tulajdonképpen a foglalkoztatása, hogy mennyi emberrel sikerült ezt elõállítanunk, és ezt az eredményt produkálnunk, akkor azt látjuk, hogy 199o-ben durván 1 millió ember volt, aki valamilyen módon érntett volt az agráriumban, beleértem az élelmiszerfeldolgozást is.
Míg a jelenlegi, '96-os adatok azt mutatják, hogy a fõállású mezõgazdasági foglalkoztatottak száma nem éri el a 200 ezer fõt. Nyilván ennek sok oka van.
(11.20)
Oka az is például, hogy ez a GDP - amit az elõbb mondtam százalékokban - nominálértékben, forintban kifejezve 1990 és 1995 között mintegy 113 milliárd forint csökkenést jelentett; tehát nominálértéken, és nem pedig reálértéken számolva. Ami reálértékben ez lényegesen negatívabb eredményt mutat.
Ha ehhez a durván 200 ezer fõállású emberhez még hozzávesszük a kistermelõket vagy azokat, akik valamilyen úton-módon érintettek az agráriumban, akkor azt tapasztaljuk, hogy mintegy 2 millió ember az, aki valahol érdekelt az agrárium termelésében, az agrárium eredményében, és tesz annak érdekében, hogy ezek az eredmények megszülessenek. De figyelembe kell vennünk azt is, mikor ezt vizsgáljuk, hogy nagyon sok vidéken élõ ember az adottságai - a település szerkezete, a település elhelyezkedése - következtében egyszerûen nem tud más munkalehetõséghez, nem tud más megélhetési lehetõséghez hozzájutni, csak az agráriumban tud szereplõként megjelenni, és egyszerûen kényszerpályán mozog. Hogyha bármilyen munkanélküliség következtében kényszerhelyzetbe kerülne, csak az agrárium az, amely számára megélhetést tud biztosítani.
Ahhoz viszont, hogy egy ágazat elõrehaladjon, nyilván innovatív tevékenységre, nyilván beruházásra van szükség. Ha ezt a mutatót vizsgáljuk meg, akkor azt tapasztaljuk, hogy 1990-ben 47 milliárd forint beruházás történt, és ez folyamatosan csökkent: 1991-ben 35,1, 32 milliárd forint volt 1992-ben, majd egy pici emelkedés 1993-ban, és 1995-ben ez 76 milliárd forintos értéket képvisel. Én azt gondolom, hogy ez a beruházási mennyiség is azt mutatja, hogy nem volt arányban a teljesítmény és az innováció, a beruházás egymással. Ez viszont azt eredményezte, hogy a mezõgazdaságban a jövedelemtermelõ képesség és a vagyonfölélés megindult, a jövedelemtermelõ képesség csökkent, és minimális szinten van, és a vagyonfeléléssel próbálták ellensúlyozni azokat a negatív hatásokat, amit ennek következtében volt kénytelen a mezõgazdaság elszenvedni.
Nyilvánvaló, hogyha egy ágazatban a jövedelemtermelõ képesség csökken, akkor abban az ágazatba a tõke nem kíván különösebben betódulni. Ha megvizsgáljuk azt, hogy hol tartunk ma a mezõgazdaságban, azt látjuk, hogy az épületek, a tárolóhelyek és így tovább, ezek elavultak; az állattartó telepek technológiája szintén elavult, nagyon sok esetben nulla értéket képvisel. De ha megvizsgáljuk a gépeket, akkor azt látjuk: ezek is elavultak, sok esetben - például nagyon sokat emlegetik: a kombájnoknak az átlagéletkora 10 év körül van -, ami szintén egy olyan feladatot ír elõ, amely igenis az innováció, a beruházás fokozása irányába próbálja elmozdítani, kellene elmozdítanunk az agráriumot.
Sajnos, az agrárolló szétnyílása talán az idén már megáll, de még mindig jelentõs; mintegy 20 százalékkal nagyobbak az input árak, mint az ágazatokból kiáramló termékeknek az árai. Ezek szintén negatív hatást eredményeznek.
Annak ellenére, hogy ezeket a negatív hatásokat voltam kénytelen felsorolni, s negatív eredményeket, azt tapasztaljuk, hogy ez az ágazat képes volt az elmúlt esztendõben 3 milliárd dollár értékben exportot produkálni, és valószínûleg képes lesz 1996-ban is ezt a 3 milliárd dolláros exportot produkálni. Ugyanakkor a pozitív szaldója - tehát a tiszta pénz ebbõl a 3 millárd dollárból - kétmilliárd dollár volt, ami nagyon-nagyon fontos eredménynek számít.
Tudom azt, hogy ez nemcsak azokból a pluszeredményekbõl, pluszváltozásokból, pozitív változásokból ered, amik megjelentek az agráriumban, hanem azokból a negatív társadalmi jelenségekbõl is, hogy igenis a belsõ fogyasztás - sajnos - csökkent. Én úgy gondolom, hogyha ezeket figyelembe vesszük, akkor kézenfekvõ a válasz, hogy csak nagyon értelmesen és jól felhasználható, jó rendszerben mûködõ támogatással lehet ezeken a gondokon változtatni.
És amikor itt tartunk, akkor - úgy gondolom - érdemes megvizsgálni, hogy 1995-ben melyek voltak azok a támogatások, amelyek végül is az agráriumot ebbe az irányba próbálták elmozdítani. A jó irányba elmozdítani. Azt látjuk, hogy a pótköltségvetéssel együtt mintegy 94 milliárd forint volt a támogatási összeg, de ugyanakkor mindjárt hozzá kell tenni azt is, hogy ebbõl determináltan 1994-bõl áthúzódó kifizetések voltak - durván 12 milliárd forint -, tehát a friss pénz mintegy 82-83 milliárd forint volt csupán, amelyik bizonyos mértékben a reorganizációs alapoknak, reorganizációs pályázatoknak a kifizetése, '95-re való kifizetése, '95-rõl '96-ra való áthúzódása szintén egy 5 milliárd forintos determinációt eredményez.
Érdemes megvizsgálni azt, hogy ezek a támogatások, amelyek az ágazatba bekerülnek, hogyan hasznosulnak. Én úgy gondolom, hogy nincs igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy az agráriumban nem megfelelõen hasznosulnak a támogatások - nyilván lehet negatív példákat is felsorolni. Én azt vizsgáltam meg - kiragadva természetesen a sok-sok adat közül -, hogy például 1994-ben az 5 milliárd forintos reorganizációs támogatással mit értünk el. Azt látjuk, hogy 15,5 milliárd forint 5-tõl 7 éves futamidejû hitelhez volt képes jutni az agrárágazat. Ezzel a pénzzel tulajdonképpen 44 milliárd forint értékû épületet és berendezéseket volt képes újrahasznosítani. Ez, ha a foglalkoztatást is figyelembe vesszük, akkor 27 ezer 61 munkahelyet sikerült megõrizni ezzel a vagyonnal, és 5312 új munkahelyet sikerült teremteni. Így az egy munkahelyre esõ támogatás - állami támogatás -, a hasznosulást figyelembe véve, 155 500 forintot tesz ki. Tudjuk azt, hogyha valaki új munkahelyet teremt, akkor munkahelyteremtõ támogatásként az államtól 250 ezer forintot kap, tehát az agráriumban lényegesen jobban hasznosulnak ezek a pénzek.
De sorolhatnám tovább. Például 1995-ben a nagyon sokat szidott exportárualap-növelõ támogatás 5 milliárd forintját is ha figyelembe vesszük, amelyre 2245 pályázat érkezett - azt az eredményt hoztam, hogy mintegy 25 ezer darabbal nõtt a tehénállomány; 55 ezer darabbal a kocaállomány szaporodott; 95 ezer darabbal nõtt az anyajuhoknak a száma; és mintegy 1,8 millió négyzetméter baromfitartó terület stabilizálódott. Ez hozzávetõlegesen 36 milliárd vagyongyarapodást eredményezett, és mintegy 28 ezer munkahelyet érintett.
Az 1997. évi javaslat, mely asztalunkon fekszik, durván 88 milliárd forint támogatást tartalmaz, és ebbõl a 88 milliárdból 5,3 milliárd forint a reorganizációs determináció, amely az elõzõ éveknek az elígérkezése, ígérvénye tulajdonképpen, így gyakorlatilag friss pénz 82,3 milliárd forint marad exporttámogatásra.
Ha ezt mind figyelembe vesszük, akkor azt látjuk, hogy bizony eléggé szûk a mozgásterület. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy ez a nagyon sokak által elfogadhatatlannak ítélt támogatási összeg miért elfogadhatatlan. Érdemes megvizsgálni azt is, már sokan fölvetették képviselõtársaim közül, hogy a GATT-tal vagy a WTO-val - újabb nevén - kötött szerzõdésünkben azok a kényszerpályák, amiket az 1990-es évek elején - és most nem visszamutogatni akarok, csak tényt akarok közölni - gyakorlatilag kényszerpályára tették a magyar exporttámogatási lehetõségeket, ezeknek a szerzõdéseknek az elõkészítésében kik voltak azok az urak, akik közremûködtek és ilyen kényszerpályára helyezték a gazdaságot. Azt hiszem, hogy ebben a vonatkozásban a megnevezést követelõknek igazuk van. Ugyanakkor, ha azt az álláspontot képviseljük, hogy a jelenleg alkalmazott technikákkal próbáljuk a támogatási pénzeket eljuttatni a megcélzott területre, illetve csoportokhoz, akkor valóban elfogadhatatlan a 88 milliárd forint.
(11.30)
Milyen lehetõség adódik? Az egyik lehetõség az, hogy próbálunk még legalább 20 milliárd forintot szerezni az exporttámogatások részére valahonnan. Honnan lehet szerezni? Lehet szerezni más területekrõl, amelyek nyilvánvalóan szintén ugyanúgy ragaszkodnak ahhoz a kicsi kis pénzhez, amihez esetleg hozzájutnak. Vagy pedig másik megoldás, hogy növeljük a hiányt. Én úgy gondolom, hogy egyik megoldás, egyik út sem járható út, hanem meg kell változtatnunk, el kell jutnunk odáig, hogy megváltoztatjuk azokat a technikákat, rendszereket és azokat a célokat is, amely célok az agrártámogatások során eddig megfogalmazást nyertek.
Én úgy gondolom, hogy tarthatatlan az a jelenlegi gyakorlat, hogy a vidék problémáját szõröstõl-bõröstõl, szociális helyzetétõl kezdve az agrártámogatásokon keresztül úgynevezett térségi támogatásokkal - mely az agrártámogatásokból táplálkozik - próbáljuk megoldani. El kell érnünk azt, hogy ez a 88 milliárd forint - most teljesen mindegy, hogy milyen összeget mondunk -, tehát ez az összeg, ami agrártámogatásokra kerül, ez valóban csak a mezõgazdasági termelést szolgálja, és ne szolgáljon olyan lehetõségeket, olyan projekteket, amelyek nem csak az agráriumnak a feladatai.
Próbáltam a költségvetési törvényben megkeresni azt, hogy a kormány eredeti terve szerint a 108 milliárd forintot hogyan lehetne elérni. Akkor, hogyha elfogadjuk azt, hogy ezeket a technikákat megváltoztatjuk, akkor azt látjuk, hogy bizony erre vannak források, mégpedig van ilyen tétel, hogy az IKM-nél, tehát az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumnál gazdaságfejlesztõ irányzat, amelyik - gondolom - a vidék gazdaságának a fejlesztésénél is felmerül majd mint forrás. Vagy a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumnál durván 3,3 milliárd forint területfejlesztési célokat szolgál. Igen, a vidéken nagyon komoly területfejlesztési feladatokat kell elvégezni, melyek összefüggésben vannak az agrárágazattal. Ezeket a forrásokat nemcsak - idézõjelben mondom - "más", hanem igenis agrártémában is illik és érdemes felhasználni.
De felsorolhatnám a Pénzügyminisztérium termelési támogatásait vagy a fogyasztási árkiegészítést, s akkor még nem beszéltem arról, hogy például a munkaerõpiaci elkülönített állami alapban, mintegy 100 milliárd forint van, amely pénzösszegeket - én úgy gondolom - nemcsak arra kellene felhasználnunk, hogy munkanélküli-segélyeket és szociális segélyeket próbáljunk adni embereknek, hanem el kellene mozdulni abba az irányba, hogy igenis munkahelyteremtõ beruházásokat és vidékfejlesztõ beruházásokat is próbáljunk meg támogatni ezekbõl a pénzeszközökbõl, mert azt gondolom, hogy annál jobb, annál hasznosabb pénzfelhasználás, minthogy új munkahelyek valamilyen módon támogatással - rossz szóval élve - teremtõdnek egyes vidéki falvakban, vidéki területeken, térségi projekteket próbálunk támogatni, úgy gondolom, nem tudjuk jobban felhasználni.
Föltételezem, hogy ez a minimálisan szükséges plusz 20 milliárd forint ezekbõl forrásokból minden további nélkül kielégíthetõ, ez az igény, de csak akkor, hogyha a kormány olyan technikákat dolgoz ki, melyekkel ezek a problémák kezelhetõk. Mert ezt költségvetési törvényben megfogalmazni - úgy gondolom - nagyon nehéz vagy lehetetlen. De a kormánynak felhatalmazása van, mozgástere van arra, hogy ezeket a technikákat alkalmazza és tudja is alkalmazni akkor, hogyha a kormány képes arra, hogy nem egy-egy bebetonozott, kerítéssel elválasztott tárcák gyülekezete vagy csapata lesz a kormányzat, hanem csapatként együtt próbál ezekkel a nehézségekkel szembenézni. S akkor úgy gondolom, hogy nagyon értelmesen képes lesz felhasználni ezeket az összegeket.
Ezek a gondolatok végül is, úgy gondolom, hogy Horn miniszterelnök úr szavaival egybecsengnek, melyeket szombaton volt szíves Debrecenben elmondani, amikor is õ is hasonló forrásokat nevezett meg arra, hogy igenis a térségek - beleértve a mezõgazdaságot is - nagyon jelentõs módon, pluszpénzekkel és pluszforrásokkal támogatni kell.
Most nem akarok más ötletekkel szolgálni, de úgy gondolom, hogy nagyon sok mindent fel lehetne sorolni ilyen technikáknak a sorában, amelyeknek a kezelésére - úgy gondolom - a kormánynak lehetõsége van. Én azt kérem a kormánytól, hogy próbáljon ebben az irányban elmozdulni, és próbáljon hitet tenni emellett itt, a parlamentben, és kötelezze el magát abban az irányban, hogy igenis, a térségfejlesztésre felhasznált pénzeknél, igenis, például a munkanélküliség megoldására felhasznált pénzeknél csapatmunka formájában az agráriumot is figyelembe veszi, és igyekszik támogatni a 88 milliárd forinton túlmenõen a lehetõségek határain belül. Köszönöm szépen a figyelmet. És remélem azt, hogy a kormány esetleg ezeket a hangokat is meghallja. Köszönöm. (Általános taps.)