SZABÓ RUDOLFNÉ DR. (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1997. évi költségvetési tervjavaslatban - mint az köztudott - öt elkülönített alap szerepel, közöttük a Munkaerõpiaci Alap 126,5 milliárd forintos kiadási összeggel, és errõl kívánok beszélni.
Ez az összeg mintegy 25 milliárddal haladja meg a '96. évit. Ebbõl 17,5 milliárd az 1997-tõl újonnan bevezetendõ egészségügyi hozzájárulás miatt terhelné a Munkaerõpiaci Alapot, miután a munkanélküli-járadékban, illetve a jövedelempótló támogatásban részesülõk után az egészségügyi hozzájárulás 75 százalékát az alapból kell fedezni. Ezen túlmenõen a kormány támogatni kívánja a kis jövedelemmel rendelkezõ vállalkozókat annak érdekében, hogy a többletterhek ne vezessenek oda, hogy fel kell számolniuk a vállalkozásukat.
A 17,5 milliárd forint hiányként jelent volna meg a Munkaerõpiaci Alapnál, melyet a 35 milliárd körüli szufficit fedezne. Így az alap maradványát változatlan feltételek mellett szûk két év alatt felélné a többletkiadás a társadalombiztosítás hiányának csökkentése érdekében. Ahelyett - és ezt hangsúlyoznám -, hogy aktív munkaerõpiaci programokat finanszírozna, vagy a munkaadói, illetve munkáltatói járulékok csökkentését tette volna lehetõvé. Ezzel szemben, ha maradt volna a 4500 forintos egészségügyi hozzájárulás, már 1998-ban sort kellett volna keríteni a járulékok emelésére. Közben azonban a minimális egészségügyi hozzájárulás 4500 forintról 1800 forintra csökkent - mármint a javaslatban vagy a módosító javaslatok szerint -, s ezáltal az alap 17,5 milliárd forintos tervezett vesztesége 10,7 milliárdra mérséklõdik, tehát nem egészen 7 milliárd forinttal kevesebbre lehet tervezni a kiadásokat. A változatlan munkaadói és munkavállalói járulékok mellett a bevételi oldal várhatóan 9,5 milliárddal emelkedik, mintegy 109 milliárdra. Fontos megemlíteni, hogy a korábbi évektõl eltérõen más számottevõ forrása nem lesz az alapnak, hiszen a költségvetési támogatás és a privatizációs bevétel elmarad.
És most az alapról kicsit részletesebben. Az alap tartalmazza a szolidaritási, a jövedelempótló, a foglalkoztatási, a bérgarancia, a szakképzési, rehabilitációs célú támogatásokat, valamint a munkaügyi hálózat és az alapot irányító önkormányzat mûködési költségeit. A felsoroltakra fordítható összegek igen eltérõ mértékben változhatnak a törvényjavaslat szerint. Így például évente mintegy 4 milliárd forinttal emelkedik az aktív foglalkoztatási eszközök mûködtetése révén nyújtott támogatás, így '97-ben 23,5 milliárd forintot lehet fordítani a munkába helyezés elõsegítésére. Ezt indokolja a tegnap elfogadott foglalkoztatási törvény módosítása is és a pályakezdõk foglalkoztatására korábban hozott minisztériumi rendelet is, melyek révén új aktív eszközök mûködtetésére nyílott lehetõség.
Az eddig elmondottak kedvezõ irányú változást jelentenek, de kénytelen vagyok néhány megjegyzést hozzáfûzni. Igen alacsonynak tartom a foglalkoztatást elõsegítõ eszközökre fordítható összeg munkaerõpiacon belüli arányát. A 4 milliárdos többlettel együtt sem éri el ugyanis a 20 százalékát. Az összeg abszolút nagyságánál és alacsony részarányánál is nagyobb problémát jelent azonban, hogy az eszközökön belül legnagyobb hányadot a közhasznú foglalkoztatás támogatása képviseli. Az tény, hogy erre feltétlen szükség van, sõt még ennek további bõvítésére is, újfajta eszközök alkalmazására, és - anélkül, hogy itt kitérnék a részletekre - csak megemlítem a nonprofit szervezetek létrejöttének fontosságát és a különféle szakmai projektek támogatását.
Ismeretes azonban, hogy a közhasznú foglalkoztatás átmeneti, rövid ideig tartó megoldást nyújt. Mindenképpen elgondolkodtató, hogy az aktív támogatási formák közül a közhasznú foglalkoztatásra fordítják a rendelkezésre álló összeg felét vagy 60 százalékát. Ez is jelzi a munkanélküliek rendkívül magas arányát, mármint a tartós munkanélküliek magas arányát.
Az átképzésre az összeg 20-25 százalékát fordítják, a bér- és tb-átvállalásra, vállalkozóvá válás, a részmunkaidõs foglalkoztatás támogatására pedig a fennmaradó kis hányadot. Ez sürgõsen felveti, hogy minél hamarabb át kellene tekinteni a munkanélküliek elhelyezését elõsegítõ foglalkoztatási eszközök felhasználásának hatékonyságát. Ugyanis egy idõben érvényesül, hogy a Munkaerõpiaci Alapon belül keveset fordítunk az aktív eszközökre, miközben egyes eszközök feleslegesek, vagy módosításra szorulnának. Furcsán hat ez most, hogy most mondom, hisz éppen most vagyunk túl, mint említettem, a foglalkoztatási törvény módosításán, de egyrészt ezt mi nem tekintettünk átfogó módosításnak, másrészt az új eszközök alkalmazására még nem készült el a miniszteri rendelet, így azok nem értékelhetõek.
Már most látszik azonban a pályakezdõk munkába helyezésének elõsegítését szolgáló eszközrendszer alacsony hatékonysága. A kétféle eszköz országosan mindössze 4500 fõt segített munkához a több mint 50 ezer regisztrált pályakezdõdõbõl. Segélyt természetesen nem kaphatnak, és az átképzésbe is kevesen kapcsolódtak be. Ennek többféle oka van, ismert oka, erre most nem térnék ki. Kedvezõ hatása lehet viszont az új eszközrendszernek, hogy a segély megszüntetése ösztönzõleg hat a pályakezdõk önálló elhelyezkedésére. Ezt majd év végén a KSH felmérésébõl tudhatjuk meg.
Furcsa ellentmondás, hogy a munkanélküliek nagy száma és a támogatási keret szûkössége mellett elköltetlen pénzek vannak a hálózatban, melynek a következõ évre való átvétele nehézségbe ütközik. Ez nemcsak a pályakezdõk vonatkozásában, hanem bértámogatásnál, átképzéseknél is jelentkezik. Ezek többsége nem új jelenség, de gond, hogy évrõl évre továbbgörgetjük és alapvetõ változást nem tudunk elérni, sõt, idõnként a változások sem megfelelõen következnek be. Így például ez évben a közhasznú munka új formáját vezették be, létrejött a Közmunkatanács, és erre '96-ban 1 milliárd, '97-re 5 milliárd forintot különítettek el. A hozzájutás módja azonban nem átlátható. A szabályozás ugyan még meg sem született, de az ez évi 1 milliárd forintot már szétosztották, információm szerint meghívásos pályázati úton, túl laza keretek és feltételek mellett. Kérdés: jövõre az 5 milliárd forint felhasználása milyen hatékonysággal fog megtörténni?
Más jellegû problémát vet fel a munkanélküliek ellátására fordítandó összegek nagysága és aránya az munkaerõpiacon belül. Ha az elõbb azt mondtam, hogy kevés a munkába helyezést elõsegítõ támogatás, illetve nem megfelelõ a felhasználás hatékonysága, akkor most azt hangsúlyozom, hogy nemcsak relatíve, hanem abszolút nagyságát tekintve is sok a munkanélküli ellátásokra fordított összeg. '97-ben az 500 ezer munkanélkülibõl 270 ezer fõt kíván a tárca támogatni az elhelyezkedésben 23 milliárd forinttal. A munkanélküliek, illetve elõnyugdíjasok - 450 ezer fõ - ellátására 80-90 milliárd forint szolgál.
(13.10)
Itt megjegyzem, hogy itt átfedés van a személyek számát tekintve, ezért összeadni ezeket a számokat nem lehet, másrészt a 80-90 milliárdot azért nem pontosabban határoztam meg, mert hiszen az egészségügyi hozzájárulás összegének változása miatt változnak a részletadatok is.
A munkanélküli-ellátás nyilvánvalóan szükségszerû, de hogy három és félszer annyit kell költenünk erre, mint a foglalkoztatást elõsegítõ eszközökre, ez erõsen kétségbe vonható. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis a munkanélküliek többségénél a munkaerõpiacról való végleges kivonulást segíti elõ.
A keret egy részét a munkavállalásra való felkészítésre, a munkahelyteremtésre, de hangsúlyozom, kollegámmal ellentétben, nem a beruházásra kellene fordítani, azok érdekében, akik ilyen segítséggel visszavezethetõek lennének a munka világába. A munkanélküliek másik részét ki lehetne szûrni az ellátandók körébõl a fekete munkavégzés leleplezésével - ebbe az irányba hatnak az új rendelkezések - vagy a munkát vállalni nem akarók kizárásával, de ehhez következetes és pontos munkaerõ-közvetítés, a cégekkel pedig nagyon jó együttmûködés szükségeltetne.
Harmadrészt a munkanélküliek egy része jelenleg szociális ellátás helyett kapja a Munkaerõ-Piaci Alapból juttatott ellátást. Õk ugyanis már sohasem lesznek alkalmasak a munkavállalásra. Ezt ki kellene mondani. Fölöslegesen terhelik a Szolidaritási Alapot, és feleslegesen kötik le a munkaügyi szervezet munkatársainak egy részét is, és ezért fölösleges kiadások is jelentkeznek a hálózatban.
Ezt a problémát évek óta magával cipeli a munkaügyi kormányzat, a megoldáshoz nagy horderejû döntésre lenne szükség, a munkanélküli és a szociális ellátás elkülönítésére. Sõt, az ellátási folyamat szakaszait meg kellene tervezni, és ennek az egymásba kapcsolódását. Ehhez azonban elengedhetetlen a munkanélküliek összetételének alapos ismerete, hogy szelektálni lehessen a tartós munkanélküliek jelenlegi nagy tömegét.
Mindezek nem új jelenségei a költségvetési tervezésnek, de nem szükségszerû a pénzek felhasználásának, de nem szükségszerû, hogy évekig így folytatódjanak, nem megváltoztathatatlan jelenségekrõl van szó. A pénzügyi keretek ugyanis jelentõsen nem bõvíthetõek - ezt tudjuk -, ezért különösen fontos, hogy a rendelkezésre álló összegeket a lehetõ legcélszerûbben, legeredményesebben tudjuk felhasználni úgy, hogy hosszú távon jelentsenek megoldást az egyes emberek számára. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)