DR. SZAKÁL FERENC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Amikor elõször találkoztam a költségvetés tárgyalásával, akkor tulajdonképp meglepõdtem, hogy a költségvetési törvénnyel egyidejûleg egy sor más törvény módosítására is mindig sor kerül.
Tehát fel szeretném vetni azt az alapvetõ kérdést, hogy milyen kapcsolat van a költségvetés és a mögötte lévõ gazdasági-társadalmi struktúra, illetve törvények között. Amikor év közben különbözõ törvények módosítása kerül elõtérbe, sohasem szoktuk részletesen megvitatni, hogy ennek a módosításnak milyen hatása lesz majd a költségvetésre.
Ezért úgy gondolom, hogy bizonyos mértékig fölösleges idõtöltés az, hogy a költségvetés tárgyalása kapcsán mindenki sorban elmondja, hogy minden egyes esetben kevés az ott szereplõ támogatás- vagy kiadásösszeg, hiszen ha a költségvetést jól készítik, akkor annak összhangban kell lennie a létezõ szervezetekkel, struktúrákkal, másrészt pedig az elfogadott törvényekkel. Ebbõl le kellene vonnunk azt a tanulságot, hogy a törvények módosításánál ne csak pillanatnyi szempontokat vegyünk figyelembe, hanem azt is mindig, hogy milyen következménye van a költségvetésre.
Én, képzettségemnél és foglalkozásomnál fogva, nagyon röviden két kérdéshez szeretnék hozzászólni, és ez a mezõgazdasággal kapcsolatos költségvetési tételek, illetve a felsõoktatással kapcsolatban szeretnék néhány megjegyzést tenni.
Azt hiszem, hogy a mezõgazdaság költségvetési támogatásával kapcsolatos problémákat már minden vonatkozásban megbeszélték képviselõtársaim itt a Házban. Különbözõ országos mezõgazdasági fórumokat rendeznek mostanában, ahol - hogy úgy mondjam - kormányhoz közelebb álló érdekvédelmi szervezetek is elég nyersen és határozottan vetik föl, hogy a mezõgazdaság támogatására adott pénz kevés. Az elõzõekben itt a Házban is ez a vita folyt.
Azt gondolom, hogy ezen nem is érdemes vitatkozni, hiszen mind kormánypárti, mind ellenzéki képviselõk elismerik, hogy a mezõgazdaság jelenlegi helyzetében ahhoz, hogy egy modernizációs folyamat végbemenjék és a mezõgazdaság egy új fejlõdési pályára állhasson, ennek a támogatásnak a sokszorosára lenne szükség. Mégis úgy gondolom, hogy nem érdemes ezt a vitát ilyen vonatkozásban tovább folytatni, hiszen ha egyszer egyetértünk, hogy kevés ez a támogatás, akkor inkább azon kellene a továbbiakban vitatkozni, hogy mire használjuk ezt a támogatást, hogyan használjuk fel.
Részletesen nincs idõm elemezni ezeket a kérdéseket, néhány kérdést szeretnék csak kiemelni. Az elsõ, amely a költségvetésben úgy szerepel, hogy "A vállalkozások folyó támogatása", és ezen belül is az elsõ alcím, ami a "Piacra jutási támogatás" címet viseli. Itt 42 milliárd 300 millió forint szerepel.
Olvassuk ugyanakkor a szöveges indoklásban, hogy ennek az összegnek kisebb hányada kerülhet a következõ évben felhasználásra úgynevezett normatív vagy közvetlen exporttámogatásként, figyelembe véve azokat a nemzetközi kötelezettségvállalásokat, amelyeket a GATT keretében, illetve most már világkereskedelmi szervezet keretében vállaltunk.
Lehet, hogy sokan megharagszanak rám, ha azt mondom, hogy lehet, hogy az a tévedés, ami miatt ez az összeg, ami közvetlen exporttámogatásra fordítható, talán szerencsés is volt, annak ellenére, hogy ilyen tévedéseket - remélem - a jövõben senki, soha nem fog még egyszer elkövetni, mert ez kikényszerítheti azt, hogy megkeressük azokat a lehetõségeket és módszereket, hogy a magyar mezõgazdaság termékei valóban versenyképesek legyenek, és ilyen állandó, eseti támogatás nélkül is megállják a helyüket a világpiaci versenyben. Tehát még egyszer mondom, ne értsen félre senki, nem azt akarom mondani, hogy ez szerencsés volt, vagy szerencsés az, hogy egy ilyen hirtelen csökkenésre van szükség, de hiszen ez behatárolt.
Ami azonban lényegesebb, hogy teljesen egyetértek, hogy ennek az összegnek, ami egy összegben így szerepel a költségvetésben, jelentõsebb hányadát kívánja a kormány a belsõ piac szabályozottabbá tételére fordítani. Ezt messzemenõleg üdvözölhetjük.
Én többször elmondtam már az agrárpiaci rendtartási törvény vitájában is, hogy alapvetõen az állami intervenció az, ami a leginkább piackonform, piacszabályozási eszköz, és erre egyetlen költségvetésben eddig nem álltak rendelkezésre a megfelelõ keretek. Következésképpen, ha ennyire kevés a pénz, akkor mint egy ésszerû gazdálkodó, akinek csak egy zsák mûtrágyája van, nyilván nem fogja szétszórni ezt több ezer hektáron, hanem kisebb földterületre koncentrálja.
Talán nekünk is azzal kellene foglalkozni, hogy miért nem dolgoztuk még mindig ki, miért nem dolgozta ki a kormány azt a rendszert, azokat a módszereket miért nem keresi intenzívebben, amelyekkel a piacra jutást lehetne segíteni olyan megoldásokkal, olyan támogatásokkal, amelyek egyidejûleg összhangba hozhatók a világkereskedelmi szervezet követelményeivel, illetve korlátaival.
Itt, ennél a pontnál is ki kell emelnünk a belsõ piacszabályozás mellett a magyar mezõgazdaság szervezettségének a növelését. Ha ebben nem sikerül valamilyen módon elõrelépni - és ehhez feltétlenül állami támogatásra van szükség -, akkor hiába lenne egy-két milliárddal a közvetlen exporttámogatás kerete nagyobb, mégsem jutnánk elõre - véleményem szerint.
Ugyanilyen kérdés, amit föl kell vetni, a magam részérõl is helyeslem azt, hogy agrártermelési támogatás címen nagyobb összeg áll rendelkezésre, és a szándékok szerint, illetve az elõirányzatok szerint a jövõben ezt még növelni kívánja a kormány.
(13.20)
Itt már azonban a jelenleg szereplõ, '97. évre szereplõ 18 milliárd forint, és majd esetleg ez még ha növekedni fog, még nagyobb összegek állnak rendelkezésre, ennek a célszerû felhasználására azonban ma nem rendelkezünk megfelelõen kialakított módszerekkel, eljárással, a jelenlegi pályázati rendszereket én erre nem tartom alkalmasnak, hogy valóban ez a most már az összes támogatási kerethez képest jelentõs összeg tényleg célszerûen, hatékonyan kerül-e majd fölhasználásra.
Tehát itt feltétlenül, sürgõsen szükséges, és talán valamilyen formában hosszabb távra is rögzített módon szükséges egy olyan rendszer kialakítása, amely biztosítja az ilyen összegek hatékony fölhasználását.
Megint csak itt kell megemlítenem a szervezettségnek a problémáját. Ez az összeg vagy ennek az összegnek jelentõs része a költségvetés tervezete szerint a rendkívül hátrányos helyzetben lévõ régiók, térségek támogatására szolgál. Úgy gondolom azonban, hogy függetlenül attól, hogy egy körzetben a természeti, talaj- és egyéb föltételek kedvezõek vagy kedvezõtlenek, illetve általában a mezõgazdaság feltételei kedvezõk vagy kedvezõtlenek, mindenképpen szükség van arra, hogy ott, a vidéken élõ emberek megszervezõdjenek. Adott esetben egy turizmust szervezõ falusi szövetkezet több hasznot hozhat a falunak, mint az ilyen, önmagában az igényekhez képest csekély összegû támogatásnak ilyen vagy olyan elnyerése.
Én nem kívánok kitérni rá, itt hallottam a vitában, hogy többen emlegették az MSZP-nek november 2-án Debrecenben rendezett országos agrárfórumát. Itt azonban amit föl szeretnék vetni, hogy ott Horn Gyula miniszterelnök úr azt mondta, hogy szerinte is kevés a mezõgazdaság támogatása, de a költségvetésben, legalábbis az újságok ezt írták, nem voltam jelen a fórumon, úgyhogy nem tudom ellenõrizni, további 200 milliárd forint áll rendelkezésre területfejlesztésre, gazdaságfejlesztésre, kutatásfejlesztésre, környezetvédelemre, a régiók foglalkoztatási helyzetének javítására. Nem tudom, hogy így hangzott-e el, még egyszer hangsúlyozom, a sajtóban jelent meg.
A kérdésünk azonban ezzel kapcsolatban, hogy vajon az ilyen összegek szolgálják-e a mezõgazdaság fejlõdését valamilyen vonatkozásban? Mert azt mindenhol elismerik, hogy valódi területfejlesztés vagy vidékfejlesztés élõ, versenyképes, mûködõképes, legalább mûködõképes mezõgazdaság nélkül elképzelhetetlen. Ebbõl az is következik, hogy így nem lehet fölvetni a kérdést.
Itt ismét azt szeretném hangsúlyozni, hogy mielõtt 1997-ben majd a '98. évi költségvetést kezdjük vitatni, jó lenne a megfelelõ törvények módosításával létrehozni egy olyan helyzetet, hogyha igaz ez a 200 milliárd forint, én megmondom õszintén, én annyira nem tudom az egész költségvetést áttekinteni, hogy ezt összeszedjem, hogy tényleg ennyi-e, de ha tényleg ilyen jelentõs összeg áll rendelkezésre, akkor ezt valamilyen formában szervezettebben, integráltabban, céltudatosabban tudja fölhasználni az ország, mert akkor azt kell mondanunk, hogy bizonyos szûkösség mellett még mindig pazarlás van.
Én nem kívánom itt föleleveníteni azt a vitát, ami folyt például az úgynevezett védett, illetve természetvédelemre tervezett vagy kijelölt területek újraállamosítása, kisajátítása vonatkozásában. S mielõtt a jelen lévõ és általam is tisztelt dr. Orosz Sándor elnök úr félreértene megint, mint máskor, egyszer, ebben a mezõgazdasági bizottság teljesen egységes volt, hogy ez így nem jó megoldás.
De mégis föl kell vetnem, mert hiszen arról beszélek, hogy kevés a pénz, és ezt nem vitatta senki. Akkor tehát meg kell kérdeznünk, hogy célszerûen használjuk-e már föl? Ugye, az szerepel a '96-os költségvetésben, hogy a költségvetés 500 millió forintot szán ezeknek a földeknek - hogy mondjam - kisajátítására, tehát mint jogállamban természetesen nem elkobzás vagy a régi divatú államosítás történik.
A '97-re szóló költségvetés 600 millió forintot irányoz elõ. Olvastam a Számvevõszék értékelésében a becslést, hogy ez körülbelül 30 ezer hektárnyi ilyen terület kisajátítását teszi lehetõvé. Nem tudom, milyen földárral számoltak, hogyan jött ki ez az összeg, mégis úgy gondolom, hogyha a következõ négy-öt évben a földárak jelentõsen nem emelkednek, akkor is 6-7 milliárdra lesz ehhez szükség.
Kérdezem tehát: hogyha valóban vidékfejlesztést akarunk elérni, és ahogy a miniszterelnök úr fölvetette, bizonyos környezetvédelmi összegek is rendelkezésre állnak, akkor miért nem vagyunk hajlandók tudomásul venni, hogy az Európai Unió számos országában szerzõdést kötnek a földtulajdonosokkal, a gazdálkodókkal, hogy végezzék el azokat a társadalom egésze számára szükséges természetvédelmi feladatokat, amelyek az adott, védett területen szükségesek, természetesen a természetvédelmi szakemberek irányításával?
És akkor ez a 600 millió forint az ott élõ emberek támogatását szolgálná, így pedig a földek értékeként kifizetésre kerül, adott esetben esetleg távol élõ tulajdonosoknak, akik azt elviszik a vidékrõl. Én még egyszer mondom, nem az eredeti törvénnyel kapcsolatos vitát szerettem volna föleleveníteni, csak rámutatni, hogy egy ilyen szûkös költségvetésben még mindig jelentõs összegek vannak, amelyek nem kerülnek célszerûen fölhasználásra, nem igazán szolgálják a hatékony vidékfejlesztést vagy mezõgazdasági fejlesztést.
Megemlíteném azt a példát is, hogy a jövedéki ellenõrzésrõl szóló törvény, illetve a fogyasztási adó kapcsán fölmerül, hogy a mezõgazdaságban termelt úgynevezett bioüzemanyagokat is bevonják az ilyen ellenõrzés alá tartozó, illetve adózott termékek körébe. Közben hivatkozunk arra, hogy az Európai Unióhoz kívánunk fölzárkózni. Ez ugyan nem támogatás, de egy bizonyos mértékben, ha nem is tömeges még az ilyen termelés a magyar mezõgazdaságban, de bizonyos mértékben máris riasztó arra vonatkozólag, hogy ilyen irányban esetleg változzék a magyar mezõgazdaság struktúrája.
Tehát itt nem támogatást kell keresni, hanem legalább ilyen adókedvezmény vagy adómentesség formájában történõ preferenciát. Ezt sem adta meg a kormány.
(Dr. Kávássy Sándor helyett Tóth István foglalja el a jegyzõi
széket.)
Összefoglalva tehát én fölhívnám még egyszer a figyelmet arra, hogy a törvények tárgyalásánál mindig gondoljunk arra, hogy milyen hatással, következménye lesz ennek a költségvetésre.
Röviden ugyanezt tudnám fölvetni a felsõoktatással kapcsolatban is. Én nem kívánok úgy beszélni, hogy természetes, hogy bármelyik fõiskolát vagy egyetemet megkérdezzük, akkor minden egyes tétel a költségvetésben kevés. Errõl megint, hogy mondjam, napokig lehetne vitatkozni, hogy mi, miért kevés, hiszen valóban kevés ez a pénz, figyelembe véve a szükségleteket, figyelembe véve az inflációt, a költségek emelkedését, az energiaár-emelkedést és hasonlókat.
Mégis azt mondom, hogy itt is elsõsorban az a problémánk, amit ugyancsak az idén vitattunk, a felsõoktatási törvény módosításánál. Nem lépünk elõre a felsõoktatás struktúrájának a korszerûsítésében, ésszerûbbé tételében. Ennek rögtön megjelenik a következménye a költségvetésben úgy, hogy továbbra is szétaprózottak a pénzek, miközben összességében óriási pénzt költünk erre, mégis egy egyetemi tanársegéd kétségbeesetten nézi meg a fizetési papírját, hogy egy szinte szégyenletes összegû pénzbõl kellene megélnie.
Az agrároktatásra a felsõoktatásban 11,5 milliárd szerepel a költségvetésben, ha ehhez hozzáadjuk az FM-hez tartozó középfokú szakoktatás kerekítve 2,3 milliárd forintját, akkor ez egy óriási és jelentõs összeg.
(13.30)
Itt azonban megint azt vetném fel, hogy a szervezeti struktúra változtatásával sokkal hatékonyabban lehetne felhasználni ezeket a pénzeket. Vannak olyan mezõgazdasági szakközépiskolák, amelyeket én ismerek, és kiválóak, de önkormányzati kezelésbe tartoznak. Törekvés az, és helyes törekvés, hogy a mezõgazdasághoz tartozó területeket minél inkább egy helyen, egy irányításban kezeljük.
Ezért én úgy gondolom, hogy az ilyen szakiskoláknak - mindnek - a Földmûvelésügyi Minisztériumhoz kellene tartozni, hiszen ezek központjai lehetnek olyan, vagy alapjai lehetnek olyan vidékfejlesztési központoknak, szaktanácsadó központoknak az egyes kisebb régiókban, amelyek a jövõ mezõgazdasági fejlõdése szempontjából nélkülözhetetlenek.
Ugyanilyen hatékonysági probléma, hogy adott esetben az egyetemeken mindenféle dologra kevés a pénz, de mégis vannak dolgok, amiket súlypontozni kell. Meggyõzõdésem, hogy nem lehet úgy hallgatói létszámokat növelni, ha végképp a könyvtáraink nem tudnak új könyveket beszerezni, nem tudnak új folyóiratokat beszerezni, és értelmetlen hallgatói létszámokat úgy növelni, hogy erre megfelelõ pénz nem áll rendelkezésre.
Korszerû oktatást csak úgy lehet folytatni, ha korszerû tankönyvek, illetve kézikönyvek, jegyzetek állnak rendelkezésre. Ehhez pedig biztosítani kell azt is, hogy az ilyen jegyzetek szerzõi nagyobb megbecsülésben részesüljenek. Következésképpen én nem elsõsorban a teljes összeg nagyságát vitatom, hanem azt, hogy itt sem kellõen érvényesül az a súlypontozás, hogy a kevés pénzt a leghatékonyabban használjuk fel. Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps.)