KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésérõl szóló törvény általános vitájában az Állami Számvevõszék jelentéséhez szeretnék kapcsolódni néhány, számomra fontosnak tûnõ téma mellett.
A szokásos, magas színvonalon elkészített jelentés a módosító javaslatokkal könnyen korrigálható megállapítások mellett pozitív tendenciákat is megállapított. A jelentésbõl kitûnik, hogy a '97. évi költségvetés makroszintû számításokkal lényegesen jobban alátámasztott az elõzõeknél, bár még az is egyértelmû, hogy az elõzõ ciklusban szétesett statisztikai adatbázis-képzési rendszer helyreállítása még nem fejezõdött be.
A költségvetés készítésének körülményeit alapvetõen behatárolta az a jogszabályi környezet, amelyik idõben két oldalról korlátozza a munkálatok kezdési és befejezési idejét. A lehetséges kezdést illetõen egyértelmû, hogy a költségvetésnek támaszkodnia kell az elõzõ év részletes adataira, foglalkozni kell azzal, hogy az elõzõ idõszak adó- és gazdaságpolitikai elvárásai mennyire teljesültek.
Ennek megfelelõen a költségvetés munkálatai érdemben csak június- július hónap után kezdõdhettek el. Miután az államháztartási törvény szerint a költségvetési javaslat benyújtási véghatárideje szeptember 30-a, kialakult az a nagyon szûk idõszak - két, két és fél hónap -, amely nemcsak a költségvetés maga, hanem az ezt meghatározó jogszabályi keretrendszer elõkészítésére rendelkezésre áll. Rendkívül nagy erõfeszítést igényel tehát az, hogy a két hónapon belül az elõterjesztõ az elõttünk lévõ anyagot - aminek általános minõsítését az ÁSZ is az elõzõekhez képest jónak értékeli - elénk tudja tenni.
A költségvetést több lépcsõben, részint az alulról felfelé építkezõ, részint pedig a felülrõl lefelé bontás módszerével többszöri visszacsatolásokkal készítik elõ. Fizikai képtelenség volt szeptember 30-áig a fejezetek részköltségvetéseit is a költségvetési törvényjavaslattal egy idõben benyújtani. Ennek az idõbeli csúszásnak tudható be, hogy az ÁSZ jelentése 11. pontban említ olyan tételeket, amiket a törvényjavaslat az államháztartási törvénnyel szemben nem tartalmaz. A néhány héttel késõbb megkapott részletes költségvetési fejezetbontások, elemzések, amelyeket a nagy egészbõl a költségvetési fejezetgazdák maguk bontottak le, teljes egészében tartalmazzák azokat a tételeket, amelyeket az ÁSZ felsorolt.
Megértem én persze ellenzéki képviselõtársaimat - köztük Sepsey Tamás, Rott Nándor és Torgyán József képviselõtársamat -, hogy a vitában, a kritikájukban ezeket a tételeket hiányolják, de hogyha utánajártak volna, és azt a több kilóra jutó, háromkötetes sorozatot, amit késõbb megkaptunk, részletesen áttanulmányozzák, akkor mindazokat az észrevételeket megtalálták volna benne, amiket õk megkérdõjeleztek.
Megkönnyítette a Pénzügyminisztérium legfrissebben kiadott kiegészítése hozzászólásomat, mert lehetõvé tette azt, hogy semmilyen vonatkozásban ne kelljen a számszaki adatokkal a költségvetési bevételi elõirányzatok, kiadási elõirányzatok tartalmával, tarthatóságával kapcsolatos elõirányzatokkal foglalkoznom.
Úgy gondolom, hogy aki áttanulmányozta ezt a kiegészítést, az megnyugtatóan tapasztalhatta, könyvelhette el magában, hogy az elõirányzatok tarthatóak, semmiféle könnyelmû, könnyû vagy bizonytalan tétel ezekben nem található meg.
Nagyobb probléma van azonban a társadalombiztosítási önkormányzatok vonatkozásában. Nem azzal az automatikus finanszírozási keretszámmal van gondom, amit az ÁSZ jelentése tartalmaz, mert azt 1996-ra a '95. évi zárszámadás tételeként rendezzük.
A tb-rendszerrel, az alapokkal kapcsolatban van gond. A költségvetéssel párhuzamosan tárgyalt módosító törvénycsomag csak rövid távú problémakezelés. A bevételeket az egyensúlyi állapot megteremtése érdekében ilyen-olyan módszerekkel irányozza elõ. Hosszú távú megoldásokat sem ez, sem pedig a költségvetés e területre nem tartalmaz.
Márpedig a tb-alapokkal kapcsolatos feszültségek mindaddig megmaradnak, amíg nem tudjuk rendezni az alapok és az önkormányzatok alapvetõ ellentmondásait, nem tudjuk az önkormányzatiságot valós tartalommal megtölteni, nem tudunk olyan automatizmusokat kiépíteni, ami a közteherviselés megvalósulási feltételeit hosszú távon biztosítaná; és ami a legfontosabb, amíg nem tudjuk az önkormányzatok és a kormány - ezen belül a Népjóléti Minisztérium és a Pénzügyminisztérium - kapcsolatait rendezni, intézményesíteni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az ÁSZ jelentése is foglalkozik a települési önkormányzatok pozíciójával. Ezzel kapcsolatban engedjenek meg néhány, ezen túlmutató gondolatot. Az önkormányzatok egységes kezelését a köztük lévõ differenciák nem teszik lehetõvé. Az állami tulajdon önkormányzati tulajdonba adásával kapcsolatos törvény, a privatizációs törvény és a helyi adók rendszere összességében is egymást erõsíti hatásával, ha már olyan nagyságrendû differenciákat okozott a települések között, amivel nem lehet nem foglalkozni.
Azt, hogy az önkormányzatok mekkora vagyont kaptak a vagyonátadási törvény kapcsán, azt, hogy a korábbi 40 év ipartelepítése az adott települést érintette vagy nem, ebbõl következõen a privatizációs bevételekbõl részesednek vagy nem. Azt, hogy az önkormányzatok területén lévõ vállalkozások a cégbejegyzés szerint tanácsi vagy minisztériumi alapításúak voltak, semmi helyi körülmény nem befolyásolta.
(13.40)
(A jegyzõi széket Szili Sándor helyett Sasvári Szilárd foglalja el.)
Ezért az önkormányzatok e téren kialakult különbségei indokolhatatlanok. Meggyõzõdésem, hogy e három forrás - az önkormányzatok esetében - több száz milliárd forintos nagyságrendet tesz ki. Ennek egy része, a helyi adó, évrõl évre ismétlõdõ tétel, a többsége pedig egyszeri bevétel, és ez a települések néhány százaléka körében 80 százalékos koncentrációval jelentkezik. Teljességgel kiestek ezekbõl a bevételekbõl a kistelepülések.
Ezek elõrebocsátása után különösen érthetetlen számomra az, hogy a települési önkormányzatok átengedett bevételeinek elõirányzata hogyan alakul. A személyi jövedelemadó 38 százaléka az önkormányzatokat illeti meg. Ebbõl 22 százalékot a településen élõk tényleges adóbevételei alapján kaptak meg az önkormányzatok. A fennmaradó 16 százalék, ami 57 milliárd forintos nagyságrendû, kellene hogy szolgáljon a települések közti differenciálódás mérséklésére.
Ezzel szemben az 57 milliárd forintból mindössze 19 milliárd forint az, ami az egy fõre jutó összegek minimálszintje elérésére irányul, és ezen túl mindössze 2 milliárd forint az az összeg, amit a társadalmi, gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradottnak minõsített és súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdõ települések önkormányzatai hátrányos helyzetük mérséklésére '97-ben kaphatnak.
Összehasonlítva ezt azzal a több száz milliárd forinttal, ami a vagyonátadási törvény és a privatizációs jogszabályok alapján az önkormányzatoknak jutott, ez az alacsony nagyságrend - legkevesebb, ha azt mondom - elgondolkodtató. Úgy gondolom, ha komolyan vesszük azt, hogy a rossz helyzetben lévõ települések további háttérbe szorulását szándékunkban áll csökkenteni, akkor ezek a számok, ezek az arányok tarthatatlanok.
Tisztelt Ház! Néhány szóban szeretnék a szociális ellátórendszer és az önkormányzatiság összefüggésérõl is szólni. Nem igaz az, hogy '97- ben a szociális ellátórendszer keretei csökkennének. A reálértékben is megvalósuló többlet egy része azonban az önkormányzatok konkrét pozíciója függvényében teljesül.
Természetesen a kedvezõbb helyzetben lévõ önkormányzatok a szociális normatívát még kiegészítik, sajnálatos módon az is ma már megszokott - bár nem tudom, hogy mennyire lehet megszokni -, hogy a legrosszabb helyzetben lévõ önkormányzatok - kényszerûségi okokból - e normatíva egy részét is saját mûködésük fenntartására kénytelenek fordítani.
Nemcsak az önkormányzatok között alakul ki tehát indokolhatatlan differencia, de az állampolgárok szociális ellátási feltételrendszerében is olyan nagyságrendû különbségek vannak - lakhelytõl függõen -, amit egyre nehezebb tolerálni. Ezzel kapcsolatban a magam részérõl szükségesnek tartanám - legalább a létfeltételek biztosítási szintjén -, egy olyan külön szociális támogatási rendszer kiépítését, amely az adott település önkormányzati forrásaitól függetlenül központosított forrásokból kerül finanszírozásra.
Aki jár kistelepüléseken, különös tekintettel az ország elhanyagolt és rossz pozícióban lévõ területein, az bizony érzékelheti, hogy ma már nem kevés az éhezés, és nem kevés a téli fûtési gondokkal küszködõ háztartások aránya.
Nem magyarázható meg, hogy a mindenütt meglévõ gondok szociális segélyezéssel való kezelése miért oldható meg sokkal inkább a nagyvárosokban, a saját iparral rendelkezõ településeken, mint azokban a községekben, ahol a gazdasági potenciál egyébként is kisebb, a magas munkanélküliség állandósult.
Úgy gondolom a Népjóléti, a Pénzügy,- valamint a Belügyminisztériumnak közös felelõssége van abban, hogy legalább a létfeltételek szintjét biztosító segélyezésre, koncentrálva a kiskorúak védelmére, automatikus rendszer- és keretfeltételeket alakítsunk ki.
Végezetül néhány reagálás. Varga Mihály képviselõtársam, némileg elõrehozott választási kampánybeszédében, az eresett vezérelt gazdasági növekedés lehetõségét szeretné a gazdaságpolitika központjába állítani. Jelzem, hogy 1992-93 tájékán ez már egyszer Magyarországon megvalósult.
Ennek, az akkor enyhén szólva politikai ízû élénkítésnek kétségkívül pozitív hatása is volt, de nagyon nagy árat fizettünk érte. Ez a politikai döntés '93-94-ben három-, illetve négymilliárd dolláros fizetési mérlegromlást idézett elõ, ami bizony a következõ generációk jövõjét élte fel, és amit 1995-96-ban kellett helyre tenni.
A fiatal demokraták látványos fellépéssel a privatizáció felfüggesztése mellett érvelnek. Mit is jelent ez? A fiatal demokraták, akik a liberalizmus élharcosának számítottak az elõzõ ciklusban, akik az állami tulajdon lebontása mellett következetesen érveltek, akik választási programjukban a gazdaságpolitika vonatkozásában a Szocialista Párt gazdasági programjához - szakértõk véleménye szerint is - a leginkább hasonlító eszközökkel operáltak, ma fellépnek az állami tulajdon további lebontásával szemben, retorikájukban persze csak idõleges felfüggesztésrõl szólnak.
Természetesen a fiatalok demokraták tisztában vannak a lépés jelentõségével, azzal, hogy a privatizáció felfüggesztése bizony üzenet lenne. Nemcsak abban a vonatkozásban, hogy a költségvetés bevételei között elõirányzott 60 milliárd forint realitása kérdõjelezõdne meg, abban a vonatkozásban is üzenet, hogy a Fidesz el tudja képzelni az elindult folyamat visszafordíthatóságát, el tudja képzelni e vonatkozásban prioritásai megváltozhatóságát.
A fiatal demokraták hozzászólásaikban, így Varga Mihály is, a szociális beállítottságról hitet tettek. Ugyanakkor ennek némileg ellentmond az a törvénymódosító javaslat, amit személyesen Varga Mihály képviselõtársam terjesztett elõ, és ami a személyi jövedelemadó rendszerében kezeli a gyermektámogatások egy részét.
Ma már nyilvánvaló, a költségvetési vitát és az adótörvényeket figyelmesen hallgatók, nézõk számára is, hogy a személyi jövedelemadó rendszerében való kezeléssel a gyermektámogatások pontosan a leginkább rászorult sokgyermekes, alacsony jövedelmû kategóriákban nem érhetõk el. Ez számomra azt jelenti, hogy a Fidesz érvelése alapjaiban ellentmondásos, jól hangzó, de igazából nem szociális töltetû.
Kádár Béla képviselõtársam a költségvetést a változatlan költségvetés névvel illette. Vajon változatlan-e a költségvetés akkor, amikor az elsõdleges egyenleg 100 milliárdos nagyságrenddel javul? Változatlan-e a költségvetés akkor, amikor a személyi jövedelemadózásban a nettó pozíciók általános, jelentõs javulásáról számolhatunk be? Változatlan-e a költségvetés akkor, amikor az oktatás normatívái jelentõs mértékben javulnak? Változatlan-e a költségvetés akkor, amikor a vállalkozóknak - amennyiben nem élik fel adózott jövedelmüket - legfeljebb 18 százalékos, szinte már jelképes adóval kell számolniuk csak? Változatlan-e a költségvetés akkor, amikor az egyéni vállalkozók tiszta jövedelmét ma már nem progresszív adóval, hanem egységes, 18 százalékos mértékkel tervezzük adóztatni, és változatlan-e a költségvetés akkor, amikor erre az egyéni vállalkozók köre is kiterjed, az adókedvezmények társasági adóban is alkalmazott hosszú listája.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Az 1997. évi költségvetés a szocialista-liberális kormány harmadik költségvetése. Bízom benne, hogy a módosító javaslatok után kialakuló változatban is érvényesül az 1995-ben elkezdett irányzat. Nincs okunk ettõl eltérni, nincs lehetõségünk ennél gyorsabb eredménnyel kecsegtetõ megoldásokat elfogadni. A következetesség ebben az esetben olyan erény, ami hosszú távon hozza meg politikai hozadékát. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)