TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Asszony! Képviselõtársaim! Ahogy miniszter úr beszámolójából hallhatták a jegybanktörvény, a Nemzeti Bankról szóló, '91-ben elfogadott törvény valóban gazdasági törvényalkotásunknak egyik legékesebb, legvilágosabb, legtisztább és a nyugati normákhoz leginkább alkalmazkodó eleme. Ma, amikor ennek a kiváló törvénynek a módosításáról beszélünk az értékes gyémánt tovább csiszolásának ügyérõl van szó. Mindaz, hogy egy jól szabályozott és önálló, a magyar monetáris politikáért felelõs szerv tevékenységét törvényes szabályokba foglaló rendrõl van szó, tudnunk kell azt, hogy a rend, a törvények által elõírt szabályozás és az élet gyakran nincs teljes összhangban. Természetes dolog, hogy egy nagy adósságállománnyal küzdõ és egy nagyon nagy és jelentõs átalakulási folyamatok miatt szenvedõ, sok vonatkozásban válságban lévõ gazdaság pénzügyei a legjobban szabályozott Nemzeti Bank-törvény esetében is nehéz feladatok megoldását várják a társadalomtól, a Nemzeti Banktól, a fiskális politikáért felelõs Pénzügyminisztériumtól, a bankrendszertõl. És ezen széles körben természetes dolog, hogy vannak még feszültségek, vannak megoldatlan problémák, amely megoldatlan problémákról most a jegybanktörvény változtatása esetén szó van.
Az ország valutája átválthatóvá vált, az ország adósságállománya csökkent, és vannak örvendetes jelek ebben az átalakulásban. Ugyanakkor természetes dolog, hogy egy központilag irányított gazdaság, amely ráadásul még el is volt adósodva, és amelynek a vállalati termelési struktúrája nem felel meg a jelenlegi piaci körülményeknek, nem felelt meg az akkori piaci körülményeknek sem, de a szabadverseny körülményei között ezek az ellentmondások sokkal világosabbá válnak, sok pénzügyi nehézséggel járnak.
Az egyik ilyen nehézség, amivel ez a törvény foglalkozik, az adósságállomány kezelése és ezen belül a külföldi adósságállomány kezelése. Az a vélemény, hogy Magyarországon nem mutatták ki azt a veszteséget, amit el kellett volna könyvelni azon a címen, hogy az évtizedekkel vagy évekkel ezelõtt felvett dolláradósságnak - az értéke forintban - az infláció mértékével növekedett, és nem mutatták ki azt a veszteséget sem, amit ezért az adósságért kamatok fizetésével fizetni kellett. Az nem jelenti azt, hogy ezek a veszteségek, ezek a változások ne terhelték volna ebben az idõben is az adófizetõ állampolgárt és a jelenleg élõ generáció gyerekeinek a terhét.
Kérdés csupán az, hogy hol és hogyan kerültek ezek kimutatásra. Milyen mértékben vették figyelembe a folyó költségvetés terheiben, milyen mértékben a tõke-terhek között. De a terhek jelen voltak, ezek a változások sújtották a nemzeti vagyon értékét és evvel minden állampolgárt is. A változás, amelynek most tanúi lehetünk, s amelynek ez a törvénymódosítás egy fontos elemét szolgálja, azt eredményezi, hogy a pénzügyi politikáért felelõs Nemzeti Bank visszaadja a feladatért valójában felelõs kormánynak, Pénzügyminisztériumnak, Kincstárnak az adósságkezelés ügyét, és ez a törvénymódosítással még nem is válik befejezett folyamattá, a lényeges változás a törvénymódosítással be fog következni.
Ez örvendetes dolog, hiszen a független Nemzeti Bank feladata a pénzügyi stabilitás, a forint stabilitásának megteremtése olyan nehéz feladat, amely egyedül is elegendõ, sõt jobban képviselhetõ abban az esetben, ha ez nem társul más célokkal, más feladatokkal, tehát valójában a '91-es törvény végrehajtása egyik állomásával van jelenleg dolgunk, hiszen a független monetáris politikáért felelõs Nemzeti Bank csak akkor tudja ezt a munkát elvégezni, ha ezektõl a terhektõl megszabadul.
A következmények, amirõl már számos kiadványban olvastunk, és most Medgyessy pénzügyminiszter úr beszámolójában is hallottunk, véleményem szerint valóban nem kell hogy többlet terhet jelentsenek az országnak, ez egyszerûen egy számviteli változás. De a számviteli változásnak van nagyon sok következménye, amelyet az elõterjesztésekbõl és az eddig elkészített papírokból nemcsak a laikus állampolgár, akinek meg kell érteni, hisz az õ vállaira terhelt nehézségek számbavételérõl van szó, hanem a szakemberek is nehezen igazodnak el, és ezért azt a szomorú tényt kell elismernünk, hogy az ezzel kapcsolatos szaksajtóban is vita folyik, és nem egyértelmû a kormány javaslatait támogató álláspont.
Én úgy gondolom, hogy mindnyájunknak közös feladatunk itt teljes mértékû kompromisszumnak a teremtése, és a vitatkozó vélemények figyelembevétele, illetve semlegesítése, amennyiben ezek a vélemények nem reális állítást tükröznek. Egy fontos állítás, ami sok felszólalásban, véleményben elhangzik az, hogy valójában a kamatterhek, de csak az a része terheli és növeli az államadósságot, terheli az állampolgárt és növeli az államadósságot, amelyek reálkamatot fejeznek ki. Ennek következtében az a javaslat van sok helyen leírva, hogy ne vegyék a Nemzeti Bank és az adósság számolását figyelembe, a nominális kamatterheket, hanem csak a valóságot, a reális kamatokkal, tehát az inflációval csökkentett kamatokkal vegyék figyelembe az államadósság terheit.
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor az Országgyûlés alelnöke
foglalja el.)
(16.00)
Ez, ha tetszik, jogos követelmény, mert valójában ettõl nõ az állampolgár terhe, a másik csupán egy elszámolási kérdés, de addig, ameddig a bankok számvitelének az a rendje, hogy a nominális kamatot figyelembe kell venni, úgy nem gondolom, hogy gyakorlatilag volna jelentõsége egy speciális nemzeti banki számvitelt bevezetni, a szakértõk ezt úgyis ismerik, úgyis tudják, hogy mi az, amit operacionális deficitnek neveznek, és amiben ez a kamatteher csak részben van figyelembe véve. Azok, akik Magyarország hitelképességét megállapítják, azok nem fognak attól változtatni a véleményükön, hogy most a nagyobb vagy a kisebb szám szerepel az elszámolásokban, mert tudják, hogy mi van a számok mögött. Ennek következtében az értékeléseknél ezt a differenciát, amirõl szakértõi vélemények szólnak, érdemes mindig megnevezni, de nincs jelentõsége annak, hogy a számbavételnél eltérünk-e a jelenlegi kormány és a Nemzeti Bank által javasolt módszerekrõl vagy nem.
Ahogy a beszámolóban hallottuk, a Nemzeti Bank nem tud egyik napról a másik napra megszabadulni bizonyos fiskális politikával kapcsolatos terhektõl, és ennek következtében a következõ években is kell olyan feladatokat ellátnia, amit egy központi bank, egy nemzeti bank általában nem lát el. Ennek érdekében értelme van annak, hogy erre a feladatra megtakarításokkal, biztonsággal fölkészül, és az elszámolás egyértelmûségét biztosítja. Jó lenne, hogy ezen változások eredményeképpen kialakulna egy olyan helyzet, amikor nem lenne mód érdemben azon vitatkozni, hogy miért ugrál a Nemzeti Bank eredményessége egyik évrõl a másikra, mert ezek folyamatok, úgy vannak elõre elkészítve, hogy ne okozzanak a gazdasági mérlegekben jelentõs zavart. Remélem, hogy ez a tervezett változás ebben a vonatkozásban is átütõ sikerre fog vezetni.
Végül, utolsó kérdésként azt a problémát szeretném fölvetni, amirõl ugyancsak a miniszter úr beszélt, hogy Magyarország gazdasági eredményeinek egyik fontos tükrözõdése és egyúttal a gazdasági eredményének fontos forrása is az, hogy Magyarország eddig is és a jövõben is jelentõs tõkeimport-terület lesz, jelentõs tõke áramlik be az országba. Ez a tõke, amely részben pénzformában jut az országba, azonban nemcsak haszonnal jár, nemcsak elõnnyel jár, hanem gondokat is jelent, amely gondokról ugyancsak szó esett a miniszter úr referátumában. Nagy probléma, hogy akkor, amikor a beáramló pénzre szükségünk van és szükségünk lenne az utolsó fillérig vagy dollárcentig, mert Magyarország gazdasági fejlõdése, stabilizálása a kialakult termelési struktúrák átalakítását követeli, jogosan félünk attól, hogy ameddig ez nem csatornázódik ez a pénz oda, ahol valóban hatékony többletmunka-vállalást lehet ezzel a pénzzel biztosítani, addig importtöbbletet, olyan keresleti többletet tud teremteni, amelynek inflatorikus hatása van. Ezért indokolt a beszámolóban szereplõ megállapítása: sterilizálni kell a beérkezett pénzmennyiségnek egy részét. A kérdés azonban kettõs, hogy mennyi ez a rész, és a másik, hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy ezt a beáramló többlet fizetõképes keresletet vagy pénzmennyiséget oda csoportosítsuk, amibõl többletkapacitások, hatékony munkaerõ- alkalmazás, nyereségtermelõ beruházás lesz, vagy nyereségtermelõ tevékenység folytatódik.
Az egyik fontos feladatunk ma Magyarországon, amikor a munkanélküliség jelentõs, amikor tudjuk azt, hogy sok olyan kapacitás van az országban, amelyet némi átalakítással, sõt esetenként csak a vállalatok pénzügyi helyzetének javításával hatékony kapacitássá lehet átalakítani, hogy megtaláljuk azokat a csatornákat, amivel ezt a többletpénzt az ország növekedése érdekében közvetlenül fölhasználhatjuk. Biztos vagyok benne, hogy az a vita, ami a mai beszámolóval megkezdõdik a parlamentben, és az a munka - amelynek ez a beszámoló csak egy állomása, hiszen már a rég megkezdõdött munka tükrözõdik a beszámolóban és a törvényjavaslatban - az odavezet, hogy Magyarország a lassú növekedés, sokak számára a stagnáláshoz hasonlított lassú növekedésbõl, a gyors növekedés országává válik, és biztos vagyok benne, hogy ennek az átalakulásnak az önálló Nemzeti Bank egy fontos, az átalakított Nemzeti Bank egy még fontosabb intézménye volt, és lesz a jövõben. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)