DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház!
(8.30)
A költségvetési általános vitának az utolsó napján már nehéz újat mondani, mert egész sor fontos probléma elõkerült, elõhozták a képviselõk, és a Ház tudomására is jutottak ezek.
Én esetleg ismételni egy-kettõt ezek közül, de talán vannak olyanok is, amelyek idáig nem kaptak kellõ hangsúlyt. Mindenesetre én ezeket rendkívül fontos, alapvetõ kérdéseknek tekintem. Ezért, megkockáztatva még az ismétlõdést is, újra föl kell hívnom rájuk a figyelmet.
Az egyik a költségvetés fejezetek közötti átcsoportosításának a kérdése. Alapvetõ hibának tartom, hogy a törvényjavaslat felhatalmazza a kormányt a fejezetek közötti átcsoportosításra. Itt ül államtitkár úr, és ki fog engem javítani, hogyha nincs igazam. Ismereteim szerint az európai parlamentáris demokráciákban a fejezetek közötti átcsoportosításra nincs lehetõség. Ahhoz a parlament fölhatalmazására van szükség. Így volt ez bizony a világháború elõtti Magyarországon is, és így van ez Nyugat-Európában is.
Azzal, hogy a fejezetek közötti átcsoportosításra korlátlan lehetõséget kap a kormány, ezzel gyakorlatilag teljesen fölösleges nemcsak címekrõl, nemcsak alcímekrõl, de akár tárcákról is beszélgetni, mert úgyis átcsoportosíthatóvá válnak az elõirányzatok. Ez látszólag nagyon kedvezõ, mert a kormány számára nagy lehetõséget biztosít arra, hogy operatívan avatkozzék be a pénzek szétosztásába. Ha azonban ezt alaposabban végiggondoljuk, akkor felelõtlenségre ösztönöz a tervezésben, a költségvetés összeállításában. Mert tulajdonképpen, ha valami nagy baj van, akár tárcaszintû nagy baj is, mindig ott van az átcsoportosítás lehetõsége. Tehát errõl az oldalról is aláássa a költségvetés megalapozottságát és biztonságát, de aláássa a másik oldalról is, mert hogy számolhat egy tárca egy biztos jövedelemmel, egy biztos forrással akkor, amikor mód van tõle ezt a kormánynak elvonnia?
Kiszolgáltatottá válnak a tárcák vagy a miniszterelnöknek, vagy a pénzügyminiszternek, attól függõen, hogy melyikük erõsebb. Én ezzel kapcsolatban egy konkrét példát is szeretnék fölhozni. Ez pedig az, hogy a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium fejezetében a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei integrált szerkezetátalakítási program elõirányzata a költségvetésben egy jelképes összeg. Teljesen elégtelen a cél megvalósítására. Igen ám, de erre vonatkozik egy kormányhatározat, mégpedig az 1063/1996. számú, június 11-i. Ez azt mondja, hogy "a fejezetek közti átcsoportosítással kell megoldani az integrált szerkezetátalakítási programnak a forrásproblémáját".
Na, de kérem! Hát ha ezt a kormány határozatban kimondta 1996. júniusában, akkor ennek a fedezetét mindenféle átcsoportosítás nélkül meg lehetett volna oldani ebben a költségvetésben. Ezzel szemben a költségvetésben nem oldotta meg a kormány, és ezzel a jelképes összeggel, amivel szerepel, teljesen bizonytalanná teszi a kitûzött célt, épp a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei integrált szerkezetátalakítási program létrehozását. Tudniillik felmerül a kérdés: miért nem biztosította a kormány ezt a fedezetet ebben a költségvetésben, amikor elõírta egy korábbi kormányhatározatban?
Az is elképzelhetõ, hogy a kormány egyáltalán nem kívánja megvalósítani az integrált szerkezetátalakítási programot. És akkor arra hivatkozhat majd, hogy kérem, a költségvetésben nem volt rá kellõ fedezet.
Tehát ezekkel egy olyan bizonytalansági elem is kerül be egyben a költségvetésbe, amelyik a költségvetés komolyságát teljesen megkérdõjelezi. A fejezetek közti átcsoportosítás lehetõségével a kormány egyszerûen kicsúszik politikája, tevékenysége, gazdasági kontrollja alól, parlamenti ellenõrzése alól.
A másik ilyen alapproblémája ennek a költségvetésnek, hogy tulajdonképpen számos törvénynek a végrehajtására nem biztosítja a fedezetet. Különös érdekessége a dolognak, hogy olyan törvények létrehozására nem biztosítja a fedezetet, amely törvényeket ez a kormány nyújtotta be, ez fogadtatta el az Országgyûléssel, és most ugyanez a kormány erre nem biztosít fedezetet.
Megint konkrét példát mondok: az 1995. évi XCIII. törvény szerint a magántulajdonba került, védett földterületeket 6 éven belül kell kisajátítani. Ezt nagy örömmel fogadta el az Országgyûlés, mert ez a törvény a védett területek további bõvülését eredményezte volna.
1996-ban 500 ezer forintból mintegy 20 ezer hektár kisajátítását lehet megoldani. Ez annyit jelent, hogy az erre az évre a költségvetésben szereplõ 600 millió forint körülbelül - beleszámítva az inflációt is - ebben az évben is, ha minden jól megy, 20 ezer hektár megvásárlását teszi lehetõvé. Ez esetben azonban, ha ilyen ütemben biztosítják ehhez a költségvetésben a fejezetet, akkor nem lehet eleget tenni az 1995. évi XCIII. törvény elõírásának, mert ilyen ütemben nem lehet 2001-ig megvásárolni ezeket a földeket. Hanem ha ilyen ütemben folytatja a kormány ennek a törvénynek a végrehajtását, akkor körülbelül 2010-re tudja, tehát 10 év csúszással a törvényben elõirányzott idõponthoz képest.
Kérem, mindent lehet. De akkor vagy a kormány nem tudta, nem látta, hogy 2001-ig írta elõ ezeknek a földeknek a visszavásárlását vagy megvásárlását - akkor miért tetszettek azt mondani, hogy 2001-ig? Akkor azt kellett volna mondani, hogy 2010-ig. De azt, hogy valamit elõírunk egy törvényben, azt elfogadtatjuk a parlamenttel, és ennek a törvénynek a végrehajtására mi nem biztosítjuk a fedezetet, kérem szépen, ez elképesztõ játék.
A harmadik olyan probléma, amire rá szeretnék mutatni, az is általános, sokkal általánosabb annál... Megint egy példát ragadok ki. Elnézést kérek, hogy ez is a környezetvédelem területérõl jön, de más tárcáknál is elõfordulnak hasonlók. Sok vonatkozásban ugyanis a költségvetési törvényjavaslat félrevezetõ.
(8.40)
Itt például a Környezet- és Területfejlesztési Minisztérium fejezetben szerepel ugyan elõirányzat a helyi önkormányzatok címzett- és céltámogatására, de ez nem lesz képes betölteni célját, tudniillik ezt a célt az elmaradott települések önkormányzatai, céltámogatási igényeihez a szükséges saját forrás kiegészítését, ezt nem lesz képes megoldani, mivel 90 százalékban már lekötött a korábbi évek döntései alapján. Tehát itt a jámbor olvasó lát egy tisztességes összeget egy nagyon tisztességes célra, de az a háttérismeret már nem derül ki, hogy korábbi kötelezettségekre tulajdonképpen ez a pénz elmegy.
Évekkel ezelõtt, ha jól emlékszem, 1992-ben, még az elõzõ ciklusban vetettem föl, azóta se törõdött vele se az elõzõ kormányoknak a pénzügyminisztériuma, se a jelenlegié, hogy több évre áthúzódó kötelezettségeket igenis úgy kellene megjeleníteni a költségvetésben, hogy elsõ pillantásra kiderüljön belõlük, hogy ezek korábbi évek döntései által determinált kiadások. Tehát korábbi évi, hogy úgy mondjam, elkötelezettségeknek a fedezéséül szolgálna, vagy pedig ebben a pénzben, ebben az évben szabad rendelkezésre álló forrásai a kormánynak, illetve a tárcának. Ez így rendkívül félrevezetõ és megtévesztõ.
Külön figyelmet érdemel az elkülönített állami pénzalapoknak az ügye. Az elnevezésük nagyon szûk, hál' istennek a számuk is csökken, talán egyszer nem lesz már elkülönített állami pénzalap, és akkor kérem szépen, én egy misét fogok mondatni örömömben - de látom, hogy az államtitkár úr is eljön velem arra a misére. (Derültség.) Kérem szépen, ezek csak nevükben elkülönítettek! Hát ez olyan, mint ismerek egy csomó olyan házaspárt, hogy különváltan élnek, de együtt, és tulajdonképpen nagyon jól.
Tudniillik megint, ne haragudjon, államtitkár asszony, vagy hölgy, én kénytelen vagyok megint csak a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumra hivatkozni, tudniillik a Környezetvédelmi Alapból 533,9 millió forint, az tulajdonképpen a fejezeti kezelésû elõirányzatok költségvetési támogatása helyett a tárcakiadásoknak egy részét fogja fedezni.
Na most az, hogy az elkülönített Környezetvédelmi Alapnak és a tárcakiadásoknak egy ilyen állandó összemosódása, ideáramlása, odaáramlása zajlik, kérem szépen, ez ellenkezik a mûvelt világban elfogadott költségvetési alapelvekkel. És akkor azt hiszem, még nagyon elegánsan és lojálisan fogalmaztam.
Végül egy nagyon súlyos kérdéssel kell foglalkoznom, és ez az eladósodás kérdése. Itt elhangzott a parlamentben, nagyon sokan beszéltek róla, az államadósság kérdésérõl, a Nemzeti Banknál képzõdött, de tulajdonképpen államadósságnak az átvállalásáról. Egy eladósodási folyamatról kevés szó esett, és ez pedig a költségvetésen belüli eladósodás, nevezetesen, hogy a költségvetési elõirányzatok egy része, az a költségvetési szerveknél fölmerült eladósodásnak a fedezésére szolgál.
Örülök, hogy itt van a honvédelmi államtitkár úr, mert az egyik ilyen például a honvédelmi tárcánál fordul elõ. Tudniillik kétmilliárd forint - az 1997-re áthúzódó, kifizetetlen számlaállománynak a fedezetére kell hogy szolgáljon a HM költségvetésének az egyéb megfelelõ része.
Kérem szépen, fölvetõdik egy kérdés. Én nem tudom, hogy rendvédelmi szerveknél Nyugat-Európában elõfordulhat-e eladósodás. Én azt hiszem, hogy nem. Ez az eladósodás állítólag nagyon nagy mértékû a rendõrségnél. És a különféle rendõr-fõkapitányságok is milliárdos nagyságrenddel vannak eladósodva.
Kérem szépen, az nagyon aggasztó, hogyha rendvédelmi szerveknek is módjukban van, egyáltalán lehetõségük van eladósodni. Tudniillik ezek teljesen költségvetésbõl gazdálkodó szervek. Hát ha egy adósságvállalással kikerülhetnek a költségvetés keretei közül és egyben kikerülnek az Országgyûlés politikai és gazdasági ellenõrzése alól, akkor ez rendkívül aggályos lehet politikai szempontból, különösen a rendvédelmi szervekkel kapcsolatban.
Én csak emlékeztetni szeretném igen tisztelt képviselõtársaimat, tavaly év végén láttuk a Híradóból, hogy mivel az Egyesült Államok kormánya nem tudta a költségvetési nehézségek miatt fizetni az államgépezetet, ott senki nem kapott egy grand hitelt sem, vagy bocsánat, egy dollár hitelt sem. Hanem leállt az államgépezet. Hát kérem, vagy szigorúan vesszük a parlamenti demokráciát, és akkor ne cak jelszavakban közelítsünk felé, hanem akkor igen, pénzügyi fegyelemben is ezeknek a parlamentáris demokráciáknak a játékszabályait kell betartanunk. Egyelõre ezzel nemigen foglalkoznak, akik tõlünk ilyen kérdéseket kérnek, és mázsányi feleleteket adunk ezekre a kérdésekre, de elõbb-utóbb föl fogják tenni a kérdést, hogy hogyhogy, uraim, hát önöknél mindenki hitelt vehet föl, mindenki eladósodhat? Rendben van, az önkormányzatok eladósodtak, mert azoknak akkora önállóságot biztosítottunk az önkormányzati törvényben és nem biztosítottuk ugyanakkor az adósságfelvevõ képességüknek a feltételeit. Szóval ott is mulasztások voltak, de ez nem önöket terheli, ez még az elõzõ ciklust. De hát azóta is lehetett volna ezen valamit változtatni.
De ott még ez kisebb baj. A kórházak eladósodnak. Ez annyit jelent, hogy decemberben nem tudnak, már most az idén, most már novemberben nem tudnak gyógyszert adni a betegnek. Egy ismerõsömet tegnap vitték súlyos sérüléssel kórházba, és közölték, hogy nem tudnak fájdalomcsillapítót adni, mert kifogyott, és már nincs keretük, és több hitelt már nem tudnak fölvenni, mert senki nem ad nekik.
Szóval a költségvetésen belüli eladósodás, ez egyrészt destabilizálja a gazdaságot, destabilizálja a költségvetést, és ebben nagyon súlyos, morális problémákat is vet föl, mert el tudom képzelni, hogy a... - nem akarok senkit megbántani, de el tudom képzelni, hogy a megyei rendõrkapitány azzal a bankárral szemben, aki neki kétmilliárdot hitelez, nem tud ugyanolyan elfogulatlan lenni, mint mondjuk egy kis zsebtolvajjal, akit elkaptak.
(8.50)
Az ígértem, hogy ez lesz az utolsó téma, amivel foglalkozom. Ezért befejezem. Egyet azonban felajánlok a pénzügyi államtitkár úrnak. Ismerjük, hogy vannak a beépített stabilizátorok a nyugati szakirodalomban. Ezeket a mi megoldásainkat nevezzük el beépített destabilizátoroknak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalról.)