VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Tekintettel, hogy az általános vita utolsó napján vagyunk, én azt hiszem, hogy nem haszontalan dolog némi összegzést tenni a vitában eddig elhangzottakról. Én a magam részérõl sajnálom, hogy Juhász Pál több szempontból értékes hozzászólása pont az utolsó napon hangzott el, és sajnálom azt is, hogy a vita korlátozott, tehát egy ellenzéki pártnak azért kevesebb ideje van arra, hogy a véleményét elmondja, mint a kormánypártoknak.
Talán még a részletes vita során majd lesz alkalmunk arra is reagálni, amit K mondott. Sokan sokféleképpen nevezték már ezt a költségvetést, és magát a költségvetési vitát is. Itt volt remény, reménytelenség. Én azt tudom elfogadni legnagyobb mértékben, amit Kádár Béla képviselõtársunk mondott: hogy ez bizony a változatlanság költségvetése. A változatlanság költségvetése abból a szempontból, hogy gyakorlatilag semmi nem történt az elõzõ évek gazdaságpolitikájához, költségvetés-politikájához képest. Gyakorlatilag a vita is ugyanabban a mederben folyik, mint a korábbi idõszakban.
Késõn terjesztette be a kormány a költségvetési javaslatot, ezt is megszoktuk már a korábbi idõszakban. Gyakorlatilag némi érdemi vita mellett inkább érzelmi vita folyt az általános vitában. És hát azzal is csak a változatlanságot erõsítette ez a költségvetés, hogy gyakorlatilag - részben a késõbbi beterjesztés miatt is - egy csomó vita még most zajlik, amikor pedig már egy konkrétabb anyagról kellene vitatkoznunk.
Csak emlékeztetnék rá, hogy éppen most az általános vita idõszaka alatt kapunk még meg különbözõ észrevételeket; a pénzügyminiszter most reagált még az Állami Számvevõszéknek a véleményére, ami szintén késõn került a Ház elé, és a bizottsági vitát ennek folyományaként kezdtük meg. Most kapunk még olyan anyagokat - például a Pénzügyminisztériumtól és a Földmûvelésügyi Minisztériumtól -, amelyik az agrártámogatások elosztásának a kérdését próbálja az Országgyûlés számára tisztába tenni. Én tehát azt hiszem, hogy nem egy fix beterjesztett költségvetésrõl kell - sajnos - vitatkoznunk, hanem egy folyamatosan változó anyagról.
Ennek az anyagnak az egyik része azonban már többé-kevésbé stabil. Ez pedig a költségvetésnek a bevételi oldala. De kedd délután, este folyamán szavaztunk azokról a legfontosabb bevételi számokról, amelyek a költségvetésnek a bevételi oldalát meghatározzák, az adótörvényekrõl. Csak rövid kommentárként hadd mondjam el, hogy sajnálattal tapasztaltuk, hogy gyakorlatilag az ellenzék minden komolyabb indítványát a kormánypártok elutasították. Ebben is a változatlanság látszik, ebben a vitafolyamatban. Emlékeztetnék arra, hogy itt volt az adókulcsok csökkentésének az ügye, amit jómagam - a Fidesz részérõl vezérszónokként - vetettem fel, és amit az szja- törvénynél is elmondtunk.
Nem hisszük, hogy érdemi adócsökkentés nélkül van lehetõség arra, hogy 1997- ben a lakosság reáljövedelmei növekedjenek. A kormány is azt állítja egyébként a költségvetésben, hogy ezek a reáljövedelmek nem nõnek 1997 folyamán, legfeljebb a csökkenés fog megállni. Így tehát az adótábla gyakorlatilag abban a változatban került elfogadásra, ahogy azt a kormány beterjesztette. Adócsökkentés tehát nem lesz, érdemi adócsökkentés.
Ugyanilyen sajnálatos véleményünk szerint az 1 százalék civil szervezeteknek történõ levonhatóságának az ügye. Ugye, itt arról van szó, hogy 1997-ben mindenki az adójából 1 százalékot olyan célokra ajánlhat fel, amelyeket megjelöl - bár ezt bizonytalanul mondom, hiszen semmilyen konkrét olyan szabályt, törvény-elõkészítést nem látunk, nem ismerhetünk, ami ennek a forrásnak az elosztásáról döntene.
A Pénzügyminisztérium mélyen hallgat arról, hogy ez az igen komoly összeg 1997-ben hogyan, milyen módon kerülhet elosztásra. Én csak egyet tudok érteni azokkal a kormánypárti képviselõkkel, akik ellene szavaztak ennek a megoldásnak. Nem tudjuk, hogy milyen politikai érdekek szóltak amellett, hogy ennek 1997-ben mindenképpen meg kellene történnie.
Egy dologról szeretnék még szólni a költségvetés bevételi oldalánál: ez pedig a gyermeknevelési támogatásnak az adókedvezményes ügye. Ugye, az szja- ban volt egy szerény kormánykísérlet arra, hogy egy 1000 forint levonhatóság erejéig három- vagy annál többgyermekes családok részére legyen egy adókedvezmény. Itt hosszú vita folyt az adótörvényeknél is, és a költségvetés általános vitájában is arról, hogy lehet-e így az egyébként valóban tragikus népességfogyást megállítani, illetve a gyermeknevelést támogatni, ösztönözni. Surján László elõbb beszélt arról, hogy milyen tragikus folyamatok vannak ebben az országban a népességfogyás tekintetében. 1997 végéig 38 ezer fõvel leszünk kevesebben, és hogyha ez a tendencia marad, akkor 2020-ra olyan 9 millió, majd 2050-re 8 millió fõre fogyatkozik a magyar lakosság.
A gyermeknevelési támogatás az, ami az adókedvezményben megjelent. Kétségkívül egy nagyon szerény, egy nagyon kis lépés annak az érdekében, hogy ez a tendencia megálljon. De legalább valamilyen bátortalan lépés lett volna a kormány részérõl.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt álláspontja az volt ebben a kérdésben, hogy valóban azokat próbáljuk a gyermeknevelési támogatással segíteni, akik képesek hosszú távon arra, hogy a gyermeknevelés költségeit vállalják. Hiszen itt a kormánypárti padsorok többsége végül is összekeveri - véleményünk szerint - a szegénypolitikát a családpolitikával. Hiszen a gyermeknevelés, az nem pusztán egy egyszeri költséget jelent akkor, amikor a gyermek megszületik. Az nem pusztán azt jelenti, hogy meg kell venni egy pólyát vagy egy pelenkát a gyermek számára. Az bizony egy nagyon hosszú költséget jelent egy család számára, oktatási költséget, a ruházkodás költségét, a nevelésnek mindenféle költségét, amit a családi pótlék összege szerintünk nem tud érdemben kompenzálni.
(10.20)
Tehát valóban azokat kellett volna segíteni, akik ezekkel a költségekkel rendelkeznek a család szempontjából, és akik ezt a tartós költséget fedezni, finanszírozni tudják. Szerintünk ennek hosszú távon lettek volna olyan hatásai, hogy az oktatási rendszerben, a szociálpolitikai rendszerben ezek a családok, amelyeket most adókedvezménnyel próbálunk segíteni, valóban komolyabb összeg erejéig tudnak gyermeknevelésre fordítani, és nem arról van szó, hogy azokat próbáljuk segíteni most éppen a családi pótlék felé tett lépéssel, akiknél nagyon sok esetben - szerencsére, ezek még inkább a kivételeknek számítanak - a gyermekvállalás az egyfajta megélhetési forrást is jelent. Úgyhogy én nagyon sajnálom, hogy az szja-törvénynél a kormánypártok végül is ezt a - szerintünk kedvezõ - lépést elvetették.
A kiadási oldalról a vita még folyik, és a részletes vitában is lehet errõl majd többet szólni, én most csak két szempontból szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik, hogy ebben a költségvetésben is a kormányzati kötelezettségvállalások és kezességvállalások olyan mértéke jelenik meg, amely véleményünk szerint roppant aggasztó.
Csak szeretnék néhány példát felsorolni ezekre a tételekre, hogy a kormány számára egyébként is van a kiadási fõösszegének 2 százalékának az erejéig kezességvállalásra lehetõség, ami a mostani kiadási fõösszeget tekintve egy körülbelül 25 milliárd forint körüli összeg. Ezenfelül korlátlan mennyiségben lehet vállalni kezességet kõolaj, földgáz, villamos energia beszerzésére, aminek az összegét, ugye, nem ismerjük.
Korlátozás nélkül lehet a kormány részérõl kezességet vállalni különbözõ nemzetközi fejlesztési intézeteknek a hiteleire - EBRD és más hasonló jellegû bankok -, ezeknek szintén nincsen felsõ limitje, felsõ korlátja. 80 milliárd forint erejéig lehet kezességet vállalni a Beruházási és Fejlesztési Bank által felvett külföldi hitelekre, ugye, ez sem kevés, ez az összeg. 50 milliárd forint erejéig lehet kezességet vállalni a Magyar Export-Import Bank által felvett hitelekre, és akkor még ott van a Hitelgarancia Rt. által felvett hitelek, amelyeknek az összege a költségvetésben 35 milliárd forint, de ez sem egy merev korlát.
Összefoglalva, olyan mértékû kezességvállalás jelenik meg a kormány részérõl ebben a költségvetési javaslatban, ami egész egyszerûen - szerintünk - az Országgyûlés számára nem elfogadható. Akkor, amikor azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt két év folyamán a Horn-kormány eddig 2 ezer milliárd forint értékben vállalt különbözõ kötelezettségeket és kezességeket, újból megterhelni a költségvetést 1997 folyamán egy több száz milliárdos tétellel, az szerintünk nem elfogadható.
És akkor még nem beszélünk arról, hogy az ÁPV Rt., amely állam az államban, és amelynek a költségvetését nem egyszerre fogadjuk el az állami költségvetéssel, az vajon '97-ben milyen kezességeket fog vállalni. Én remélem, hogy a kormánypárti oldalról is lesz valamilyen fogékonyság abban a tekintetben, hogy ezeknek a kezességvállalásoknak a mértékét korlátozni tudjuk.
Szeretném még itt a kiadási oldalon egy pontra felhívni a figyelmet, ez pedig az a lopakodó törvénykezés vagy törvényhozás, ami ennek a költségvetésnek az ürügyén bekerül. Összeszámoltuk, 21 törvénymódosítás szerepel a költségvetési törvénnyel együtt, köztük olyanok, mint a devizatörvény, amelyet most fogadtunk el, a vámtörvény, amelyet szintén most fogadtunk el nem régen, a közoktatásról, a felsõoktatásról szóló törvényeknek a módosítása, a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény módosítása, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosítása, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosítása és így tovább, és így tovább.
Egyszerûen nem tekinthetõ, nem követhetõ az a fajta törvénykezési munka, amit a kormány végez, és aminek az elõterjesztését az Országgyûlés számára megadja. Így egyszerûen nem lehet normális törvényhozó munkát végezni, és minden tiszteletem azoknak a polgároknak az irányába, akik még tudják követni - hiszen részben kénytelenek is, mert ez alapján végzik munkájukat, vagy ez alapján élnek -, akik még tudják követni azt, hogy az Országgyûlés milyen törvényeket, milyen menetrendben és milyen szempontok alapján fogad el. Ennyit tehát magáról a költségvetésrõl.
Szeretnék reagálni néhány olyan dologra, amely kormánypárti hozzászólók részérõl a gazdaságpolitika ügyében felmerült. A Fidesz-Magyar Polgári Párt részérõl én, azt hiszem, hogy az elsõ hozzászólóként elmondtam azt, hogy a legfontosabb kifogásaink melyek ezzel a költségvetéssel, és általában azzal a gazdaság és társadalompolitikával szemben, amit a kormány most folytat.
Javaslatot is tettünk abban az értelemben, hogy milyen lépései lehetnének a kormánynak 1997-re. Szerintünk a jövedelem- és vagyonátcsoportosítás irányát meg kell változtatni, és ennek gazdasági téren a kis- és középvállalkozások irányába kell megfordulnia, az alacsonyabb adózással lehet ebben az esetben is lépni, és részben pedig társadalompolitikai szempontból az oktatáspolitika irányába kell lépéseket tenni.
Rendkívül furcsa ellenérveket kaptunk, amelyek inkább szintén érzelmiek voltak, mint érdemiek. Itt több hozzászóló reagált a Fidesz hozzászólására és az ellenzéki hozzászólásokra is, azonban azt hiszem, hogy itt több tévedés áll fenn. Az egyik tévedés - amit az egyik szabaddemokrata képviselõ mondott -, hogy az ellenzéki pártok közü, ugye, mindenki többet akar elosztani, mint amennyi a rendelkezésre álló jövedelem.
Ez súlyos tévedés, hogyha valaki ilyen javaslatokat tesz, akkor azok valóban szintén egyensúlyromláshoz vezetõ javaslatok, amelyeket abszurdnak kell tekintünk, azonban szó sem volt errõl, tisztelt képviselõtársaim. Bár megjegyzem, hogy ebben az esetben is arról van szó, hogy valaki egy adott állapotot megváltoztathatatlannak fog fel, és nem törekszik, hogy ez az állapot valamilyen más szinten álljon elõ.
Mi, amit elmondtunk a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban, hogy ez a gazdaságpolitika eddig semmilyen eredményt nem tudott felmutatni. Az export dinamikája némi javulás után visszaesett, a beruházások csökkennek, az infláció elég magas szinten van, egy 20 százalék fölötti szinten. Tehát eddig, az elmúlt két és fél évben ez a gazdaságpolitikai részben eredményeket nem tudott felmutatni.
Az egyetlen örvendetes javulás a külsõ egyensúly javulása. Ez kétségtelen örvendetes tény, azonban nézzük meg, hogy ennek melyek voltak a gazdaságpolitikai árai! Ennek a helyzetnek az ára részben a privatizációs jövedelmeknek a felélése, részben az összkereslet szûkítésével a lakossági reáljövedelmek drasztikus visszafogása, amelyek egy pillanatnyi egyensúlyi helyzetet tesznek lehetõvé, és olyan korlátos források felhasználása, mint például az importvámpótlék, amelyet fokozatosan le kell építenünk más nemzetközi elõírások miatt, amelyekkel hosszú távon szintén nem lehet számolni.
Tehát mi azt kifogásoltuk ebben a gazdaságpolitikában, hogy itt egyszeri egyensúlyteremtõ források felhasználásáról van szó, és nem látjuk azt, hogy mitõl lenne ezután majd magas a teljesítményszint a gazdaságban. Ezt elmondta több képviselõnk is, és azt hiszem, hogy erre igazából érdemi ellenérv a kormánypártok részérõl nem hangzott el.
Tisztelt Ház! Szeretném még az elõttem hozzászóló Juhász Pálra reagálva is elmondani azt, hogy a közgazdaságtanban mindig voltak uralkodó irányzatok. Voltak olyan idõszakok, amikor az volt az uralkodó irányzat, hogy a népesség növekedését alkalmanként háborúkkal kell csökkenteni, aztán ezt meghaladta a közgazdaság-tudomány, volt olyan idõszak, amikor a fokozottabb állami szerepvállalásra tették a hangsúlyt, ma egy olyan idõszakban élünk, amikor a közgazdaságtan uralkodó irányzata szerint egy szigorú monetáris politikával és Magyarország esetében egy szigorú restriktív politikával lehet eredményeket elérni.
Mi egyelõre ennek a gazdaságpolitikájának semmilyen eredményét nem tapasztaltuk. Ezek az eredmények egyelõre egy pillanatnyi egyensúlyjavuláshoz vezettek, de ez hosszú távon semmilyen feltételét nem teremtette meg annak, hogy a gazdaság a tartós növekedés állapotába kerüljön. Köszönöm szépen a figyelmüket. Ezért a Fidesz-Magyar Polgári Párt az eddig elhangzott vita alapján nem tudja támogatni a '97-es költségvetést. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldali padsorokban.)