DR. BRÚSZEL LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! A kormány 1997. évi gazdaságpolitikai céljai lehetõséget teremtenek egy szerény, de kiegyensúlyozott és tartós növekedési folyamat beindítására. A gazdaságpolitikai program érvényesítését szolgálja az a költségvetés-politika, amely az elõttünk fekvõ, 1997. évi költségvetést tartalmazó törvényjavaslatban testesül meg. Senki által igazán nem vitatható, hogy a költségvetés-politika mozgástere az egyensúlyi követelmények szorításában egyre szûkebb. Ezért csak helyeselni tudom azt a kormányzati törekvést, hogy ezen politika két kiemelt fontosságú területe az államháztartási reform és a költségvetési egyensúly legyen. Amennyiben ezen követelmények elfogadhatóak, ebbõl adódik a következõ kérdés: a költségvetés- politika által behatárolt szûk kereteken belül melyek azok a területek, amelyek kiemelt támogatást kell hogy élvezzenek?
A kormány a központi költségvetés körében a következõ prioritásokat határozta meg és javasolta elfogadásra az Országgyûlésnek: a felsõoktatás, a kutatás, a közbiztonság, az igazságszolgáltatás és a feketegazdaság visszaszorítása érdekében az adó- és pénzügyi, valamint a munkaügyi ellenõrzés, és az euro-atlanti integráció elõkészítése. Átgondolva a prioritássort, feltehetõ a kérdés: vajon ténylegesen mennyire kiemelt az a feladatcsoport, amely legalábbis hatodmagával sorakozik az elõterjesztés indokolásában, és vajon miben áll annak kiemelt jellege?
Engem munkám és bizottsági feladataim okán is most elsõsorban az igazságszolgáltatás mûködési feltételeit meghatározó elõirányzatok érdekelnek, nem sértve meg más területek fontosságának tudatát. A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetése az igazságszolgáltatás ágazati kiadásaira 40,7 milliárd forintot tartalmaz, amely valóban kiemelkedõen, mintegy 35 százalékkal haladja meg az 1996. évi elõirányzatot. Ez a több mint 40 milliárd forint a központi költségvetés kiadási fõösszegének 1,5 százaléka, amely megosztva öt fejezetben található. Ebbõl az összegbõl a bíróságok 17,3 milliárd, a büntetés- végrehajtás 14,1 milliárd, az ügyészségek 6,9 milliárd és a Legfelsõbb Bíróság 1,2 milliárd forinttal részesedik.
(12.50)
Az igazságszolgáltatásra esõ 1997. évi beruházási elõirányzat 4,2 milliárd forint. Ez az összes központi beruházási elõirányzat - 92,4 milliárd forint - 5 százalékát sem teszi ki. A számokat azért sorolom fel, mert az éves költségvetési vitákban általában méltatlanul kevés szó esik az igazságszolgáltatás költségvetési ügyérõl, talán azért is, mert más ágazatok helyzetével látványosabban lehet kárhoztatni az adott kormányzati gazdaság- és költségvetési politikát.
Végül is mi történik akkor - mondják õk -, ha néhány százalékkal kevesebb bér jut a bíróknak, ügyészeknek, büntetés-végrehajtási dolgozóknak, vagy éppen nem történik meg az évek óta aktuális számítógépközpont beruházása? Ettõl még - mint ahogy eddig is - elmegy a szekér, hiszen azt nem engedheti meg az állam, hogy leáll az igazságszolgáltatás. Pedig egy csöppet sem közömbös, hogy egy magát jogállamnak tartó, új keletû polgári demokráciában hogyan dolgozik az igazságszolgáltatás, mennyire gyorsan és megalapozottan szolgálják ki a jogkeresõ állampolgárt, vagy éppen hogyan szereznek érvényt a törvénynek.
Ha ebbõl a szemszögbõl vizsgáljuk a képet, akkor már nem annyira rózsás a helyzet, ami az ágazat költségvetési ellátottságát illeti. Mert mi más is minõsítené az igazságszolgáltatás sikerét és eredményességét - túl bizonyos statisztikai összefüggéseken -, ha nem az, hogy az állampolgárok azt érzik itt jogrend van, értük van és nem ellenük, a jog az nem szükséges rossz, hanem a társadalom elfogadott közös normáinak összessége? Vagyis: mint ahogy magánéletünk hétköznapjaiban is szeretjük, rend van körülöttünk. Ma nem egy állampolgár azt gondolja és ki is mondja: a jog arra való, hogy sokan vagy kevesen, de kijátsszák azt, a bíróság pedig arra, hogy amit el lehetne intézni gyorsan, azt elhúzzák, miközben egyéni, családi biztonságuk, vagyonuk, személyi szabadságuk veszélyben van.
Az igazságszolgáltatás 18 ezer dolgozója pedig úgy érzi, munkájuk sziszifuszi. Lassan már se szakma, se hivatás. De akkor meg mi? Nem ismeretlen a történet: Egyik üzletember tartozik a másiknak, mire hosszas huzavona után megérkezik a felszólítás. "Tisztelt Ügyfelünk! Amennyiben 15 napon belül nem utalja át nekünk tartozását, úgy haladéktalanul bírósági útra tereljük jogvitánkat." Mire a másik: "Na, hál' istennek. Már azt hittem, behajtókat küld a nyakamra, majd csak elpereskedünk egy pár évig." Igen. Aggasztó a helyzet, lassan az állampolgárok sem hisznek abban, hogy érdemes jogaik védelmében a bírósághoz fordulni, mert abból úgysem lesz semmi, legfeljebb az ügyvéd jár jól, ahogy õk mondják. Most, amikor a feketegazdaság fojtogatja a fehéret, amikor talán az jár jól, aki a törvények mezsgyéjén jár, itt-ott túl is lépve azon. Aki a törvénytisztelõ ember képébe nevet, amikor arról van szó, hogy lesz-e itt ezen a tájon élhetõ kapitalizmus, amikor nem lehet 10 millió ember egyformán tulajdonos, de ettõl emennek is emberként kell élnie, akkor talán különösképpen fontos, hogy az igazságszolgáltatásba vetett hit és bizalom töretlen legyen.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nincs mit csodálkozni azon, hogy az utóbbi évek a jogrendszer egészét is érintõ társadalmi változásai az igazságszolgáltatás egészét, benne a bíróságokat, ügyészséget, büntetés-végrehajtást komoly megterhelésnek teszik ki. Statisztikával lehetne bizonyítani, hogy a bírósági ügyek száma évek óta erõteljesen nõ, és az ügyek tartalmi megítélése is lényegesen elnehezedett. A tegnap még elviselhetõnek, itt-ott még korszerûnek is mondható nagy anyagi kódexeket - Ptk., Btk. és a többi - mára egyszerûen túlhaladta az idõ, nemcsak a mögöttes jogfilozófia, hanem a gyakorlat okán is. A bírósági eljárások szabályai nem korszerûek, mert azokat nem a jelenlegi típusú és mennyiségû ügyekre alkották. A rendszerváltás óta jobbára jóindulatú, követõ anyagi és eljárásjogi korrekciós jogalkotás folyt, esetenként inkább bizonytalanságot keltve a jogalkalmazásban. Nem folytatom. Látható, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos jogos társadalmi elvárásoknak történõ politikai, szakmai és hétköznapi megfelelés csak a bírósági szervezet és eljárási, sõt, tágabb értelemben véve az igazságszolgáltatás átfogó reformjának megvalósítása révén lehetséges. Ez a megállapítás egyébként a kormány részérõl is megfogalmazódott. A reformkoncepció megvalósítása nem késleltethetõ. Ebben talán minden politikai erõ egyetért, merthogy az igazságszolgáltatás rendszerének továbbfejlesztését nem lehet aktuális politikai széljárásoknak kitenni.
Ugyanakkor azon mindenképpen el kell gondolkodnunk, hogy a soron lévõ alkotmányozással a reform miként harmonizálható. A reform megvalósításához megfelelõ személyi és dologi feltételek szükségeltetnek. Ezért örülök annak - s ezt kár lenne tagadni -, hogy az 1997. évi igazságszolgáltatási költségvetés pozíciói a megelõzõ évekéhez képest érzékelhetõen javulnak, felvillantva a reményt a jövõre nézve. Az elmúlt évben sikerült elõrelépni a bírói, ügyészi pótlék emelésében, s jelenleg van a tisztelt Ház elõtt önálló képviselõi indítvány formájában a bírák, az ügyészek, a bíróság és az ügyészségi dolgozók elõmenetelével és javadalmazásával kapcsolatos javaslat, amely elsõsorban a pályán már több éves gyakorlattal rendelkezõ szakemberek megtartását tûzi ki céljául.
Mára elértük azt, hogy területenként eltérõ mértékben ugyan, de betöltöttek a bírói álláshelyek, de az a kérdés, hogy ez elég-e? Gyõzi-e kivárni a bírósági titkár a kinevezését ráadásul jóval alacsonyabb fizetésért? Van-e abban a helyzetben a bíró, hogy elsõsorban saját munkájával, azaz az ügyek átgondolt jogi minõsítésével foglalkozzon, és ne terheljék feleslegesen egyéb, úgynevezett adminisztrációs feladatok? Jó-e az, hogy miután meghozza a bíróság az ítéletet, több hónap, esetenként 3-6 hónap is beletelik, míg írásban megkapja azt az ügyfél? Remélhetõleg a mintegy 700 millió forintos többletköltséggel járó képviselõi javaslat beilleszthetõ a költségvetési elõirányzatok közé.
Az igazságszolgáltatás jobbá tétele érdekében el nem hagyható feladat a dologi, technikai feltételek jelentõs javítása. A költségvetési javaslat az eddigieket jóval meghaladva tartalmaz úgynevezett felhalmozási kiadási elõirányzatokat, de már kevesebbet a felújításokra. Rendkívül fontosak a büntetés-végrehajtás területén történõ beruházások például. Így a budapesti 600 férõhelyes intézet kialakítása, a biztonsági rendszerek tökéletesítése. De nagyon kevés, a szükségesnél jóval elmarad az a néhány bírósági, ügyészségi épületfelújítás, ami tervbe van véve. És még inkább kiemelendõ az igazságszolgáltatási szervek belsõ ügyintézési korszerûsítésének kívánalma.
Tisztelt Ház! Mint az általam felvázoltakból is látható, ha kissé élesen akarunk fogalmazni, a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésének valóban kiemelt ágazati elõirányzatai csak arra elegendõek, hogy a tapasztalható feszültségek még inkább szembetûnõek legyenek. De én bizakodom. A jogállam nem engedhet abból, hogy valóban a jognak az állama legyen. Ez pedig a modern polgári demokráciákban bizony pénz nélkül nem megy. Ezen a területen nem lehet úgy méricskélni, hogy most kevesebbet, de majd holnap többet adunk, és bepótoljuk a lemaradást. Pusztán a szakma és hivatásszeretet - bár elengedhetetlenül fontosak e területen is - nem lesznek elegendõek tartani Iustitia mérlegét.
Amennyiben az igazságszolgáltatásba vetett hit és bizalom elfogy, úgy maga a jogállam eszméje csak egy szép vízió marad. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)