DEMETER ERVIN (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Az elõttünk lévõ és általunk tárgyalt 1997. évi költségvetés meglátásunk szerint a magyar társadalom legfontosabb kérdésére, talán legsúlyosabb gondjára nem ad választ.
Mi is ez a legfontosabb probléma, amivel évek és talán évtizedek óta küszködünk? Meglátásunk szerint ez a felélt jövõnek a kérdése és ez a problémakör, amire mindannyiunknak kell keresni a választ és ez egy olyan témakör, ami túlmutat talán pártpolitikai és egyéb érdekeken is.
Mindenféleképpen felélt jövõrõl kell beszélni anyagi értelemben is, és az ez évi költségvetés nagyon élesen rámutat erre a problémakörre, amikor megnézzük a mérleget, a fõösszegeket, és azt tapasztaljuk, hogy a kiadási fõösszeg 2400 milliárd forint, és ennek egyharmad része 835 milliárd forint az adósságszolgálati teher; de felért jövõrõl beszélhetünk akkor is, ha a szó fizikai értelmében próbáljuk ezt a fogalmat megközelíteni, hisz az ország népessége fogy, a lakosság öregszik, az aktív keresõk száma csökken, és gyakorlatilag ezekre az aktív keresõkre ebbõl adódóan egyre nagyobb teher hárul és olyan folyamatok indulnak ebbõl adódóan a társadalomban, amik ha nem tudunk gyorsan hatékonyan fellépni, visszafordíthatatlanokká válnak.
Ez ellen csak egy népességnövelõ politikával, egy erõteljes családpolitikával, a gyerekek számának a növelésével, ahol egészséges családokban jó körülmények között növekednek fel a gyerekek, amit egy jó oktatási rendszer alapoz meg, ahol felnõve egy egészséges társadalmat tudnak alkotni, aminek egy középrétegek lehetnek az alapjai, tehát egy ilyen jövõkép, egy ilyen vízió lenne az, amit nekünk most gazdasági eszközökkel, amikor számba vesszük az ország pénzügyi lehetõségeit, ilyesmivel kellene foglalkozni. És tulajdonképpen helyes az a diagnózis, amit az MDF vezérszónoka mondott, amikor a változatlanság költségvetésének tekintette az elõttünk lévõ anyagot, mert ezekre a kérdésekre meglátásunk szerint nem adott választ. Tudatosan vagy véletlenszerûen, ez talán ebbõl a szempontból másodlagos.
Mindig elhangzik, hogy tulajdonképpen mindent szívesen vállalna és megtenne a kormány, de nincs pénz, és az anyagi lehetõségek szûkösségérõl esik szó, és ha a kormány politikáját megjelenítõ miniszterelnök nyilatkozatait halljuk elsõdlegesen a stabilizáció mint fõ kormányzati tényezõ jelenik meg. Lehet, hogy mire itt a stabilizáció véget ér, vagy pedig hosszú távon ennek eredményei lesznek, talán nem lesz minek stabilizálni, ennek olyan maradandó károsodása lesz, amit nem fogunk tudni kiheverni. Ezzel csak azt szeretném jelezni, hogy csupán a pénzügyi szempontok nem elégségesek ahhoz, hogy az ország hosszú távú érdekeit tekintsük, és sokkal szélesebb körben kellene ezt a kérdést vizsgálni. Épp ezért egy költségvetés készítésekor is nem kizárólag a pénzügyi szempontokat kellene figyelembe venni. Mindig, ugye, ebbõl adódóan a forrásoknak a lajstromba vétele történik és rendszeres bírálat éri az ellenzéki képviselõket, hogy mindig megteszik a javaslataikat, de a forrás, a forrás ...
Hangsúlyozva, hogy itt nem kizárólag anyagi kérdésrõl van szó, de mégis azért eleget téve azoknak az elvárásoknak, hogy teremtsünk forrásokat, én szeretnék egy olyan kérdéskörrõl a felszólalásomban beszélni, ami meglátásunk szerint igenis forrásokat teremt a költségvetésben, és ehhez már tettünk javaslatot, amit önök ugyan leszavaztak - ez a gyermekkedvezmények kérdésköre volt.
(14.10)
De az soha nem lehet baj, hogyha a költségvetésben többletforrásokat tárunk fel, és csak egy jó jel, hogyha a késõbbiekben arról vitatkozunk, hogy ezt mire használjuk.
Éppen ezért források teremtése jegyében én magam a Nemzeti Bank és az átvállalt adósság kérdéskörérõl kívánok egy kicsit részletesebben beszélni, tehát a Magyar Nemzeti Bank veszteségérõl, a nullás adósságállomány átalakításáról és a költségvetés kamatfizetési kötelezettségeirõl.
A kormány hivatalos álláspontja és a megoldási javaslata. Ez a hivatalos álláspont a következõ tézisekben összegezhetõ:
A Magyar Nemzeti Bank veszteségeit a kormány álláspontja szerint alapvetõen a leértékelési veszteség okozza, amely akkor realizálódik, amikor a jegybanknál a külsõ devizaadósság-állomány csökken. Ilyenkor ugyanis nemcsak a költségvetés kamatozó adósságállományát kell csökkenteni, hanem a leértékelések miatt létrehozott, úgynevezett nullás adósságállományt is.
A kormány véleménye szerint a probléma megnyugtatóan úgy oldható meg, természetesen mindazok mellett, hogy a jegybank nem vesz fel újabb hiteleket a költségvetés számára, hogy a nullás adósságállomány-konstrukció megszüntetésre kerül. Az eddigiekben fokozatos államkötvénnyé történõ átalakítás révén az eddig évente 5 százalékos átalakítás volt. Ennek direkt költségvetési terhei nem voltak. Tehát ez a kötvényesítési kényszer egyéves szinten 20 milliárd körüli kamatterhet jelentett.
Most a jegybank veszteségei miatt ezt a folyamatot radikálisan kívánja felgyorsítani az elõttünk levõ elõterjesztés, és rövid idõn belül be kívánja ezt az átalakítást fejezni.
A kormány által javasolt megoldás lényege, hogy a teljes nullás adósságállományt átalakítja devizahitellé, és azt kötvényesíti. Az ilyen módon a jegybank birtokába kerülõ devizakötvények után a költségvetés az adott keretfeltételeknek megfelelõen kamatot fizet. A költségvetésben lévõ, tehát az elõttünk levõ elõterjesztésben lévõ információk alapján az állapítható meg, hogy a 2000 milliárdos nagyságrendû, úgynevezett nullás adósságállománynak mintegy 63,5 százaléka, ez összegszerûen 1272 milliárd forint, kerülne 1997- ben átalakításra. Ennek a nettó kamatterhe 227,7 milliárd forint.
Ejtsünk egypár szót az MNB veszteségének véleményünk szerint - a Magyar Demokrata Fórum és szakértõinek véleménye szerint - valódi okairól. A hivatalos jelentések szerint 1995 végén 460 milliárd forintos privatizációs bevétel keletkezett az energiaszektor eladásából. Ebbõl a bevételbõl a költségvetés kapott 150 milliárdot az 1995. évi, majd újabb 100 milliárdot az 1996. évi keretében.
Ezen túlmenõen átutaltak 93 milliárdot a jegybanknak, a Nemzeti Banknak, államadósság-törlesztésre, és az ezek után fennmaradó összeg, közel 120 milliárd forint, az Állami Privatizációs Részvénytársaságnál maradt. Ez utóbbi felhasználásáról egészen mostanáig, a pótköltségvetésig nem lehetett tudni semmit, most talán két hete döntöttünk ennek a sorsáról.
A hivatalos, és immáron törvénybe foglalt elképzelések szerint a pénz egy részét az ÁPV Rt. privatizációs költségeinek a fedezésére fordítjuk, a másik része nyilván a jelentõs kötelezettségvállalások miatt egy tartalékalap feltöltésére szolgál, harmadrészben reorganizációs és válságkezelési célokra használnak fel belõle, végül pedig negyedrészként az önkormányzatok belterületi földje után járó igényeinek a kielégítésére képeznek egy 50 milliárd körüli összeget.
Érdemes megemlíteni, hogy ahhoz képest, hogy hosszú viták után a kormány úgy döntött, hogy a rendkívüli privatizációs bevételt teljes egészében törlesztésre fordítja, valójában ennek csak töredékét, mintegy egyötöd részét fordították erre a célra.
Bizonyára önök is emlékeznek még: itt a költségvetési vitánál; mint a nyuszi a kalapból került elõ ez a kérdés, és nem kis meglepetést váltott ki, hogy a parlament így döntött. De nem is a tartalmáról akarok beszélni. A parlament döntött ebben a kérdésben. Úgy döntött, hogy a privatizációs többletbevételeket az adósság törlesztésére fordítjuk.
Az igazi probléma azonban nem ez volt, hanem az, hogy a Magyar Nemzeti Bank mégis úgy tett, mint hogyha az államadósság törlesztése megtörtént volna, és 3,5 milliárd dollárral csökkentette a külsõ államadósságot. Ezt megtehette, hiszen nála valóságosan megjelent dollárban a privatizációs bevétel, amelyet a vásárlók fizettek be.
Ha ezt a pénzt nem váltotta volna át forintra, és azonnal külsõ adósságtörlesztésre fordította volna, akkor nem lett volna semmi különösebb probléma, és semmilyen veszteség nem érte volna sem a költségvetést, sem a jegybankot, legfeljebb az országot, mert a privatizációs bevételt nem gazdaságfejlesztésre, válságkezelésre használták, de ez egy másik kérdéskör.
Az átváltás és a más irányú felhasználás után azonban már hiába volt a Nemzeti Bank kezében a dollár, azt nem lett volna szabad adósságtörlesztésre felhasználni, mert már nem volt mögötte fedezet. A privatizációs vételár átváltása révén ugyanis többletpénz került a forgalomba, amely, mivel az adósságtörlesztés fejében nem utalták vissza a jegybanknak, ezért inflációs nyomás nehezedett a gazdaságra.
A jegybank amiatt rákényszerült az úgynevezett sterilizációra, a pénzmennyiség szûkítésére, tehát az értékpapír-csomagjából állampapírokat adott el a gazdaság egyéb szereplõi számára. Ezzel azonban elesett attól a kamatbevételtõl, amely az állampapírok birtoklása miatt õt megillette volna.
Ezt a bevételkiesést csak részlegesen tudta kompenzálni az, hogy a külsõ adósságállomány csökkenése miatt csökkent a kamatfizetési kötelezettség is, mert a külsõ adósság utáni kamatlábak lényegesen alacsonyabbak, mint az állampapírok után fizetett kamatlábak. Ezért tehát lényeges veszteség érte a jegybankot. Bizonyosan ez is jelentõs szerepet játszott abban, hogy a jegybank 1996-ra veszteségessé vált.
Nagyon fontos azonban hangsúlyozni azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank vesztesége nem ezért keletkezett, mert a külsõ devizában fennálló államadósság csökkent, és emiatt leértékelési veszteség realizálódott, ahogy azt a hivatalos magyarázatok állítják.
Nem. Egyáltalán nem ezért állt elõ a veszteség. A leértékelési veszteség realizálódása egyébként egy olyan dolog, ami a valóságban nincs is. Ezt csak azért találták ki egyes szakértõk, hogy ijesztgessék vele az állampolgárokat, illetve hogy próbálják magyarázni a jegybank veszteségeit.
A veszteség azért állt elõ, mert a kormány ugyanazt a pénzt egyszerre akarta felhasználni a költségvetési kiadások fedezésére és az államadósság törlesztésére. Ez a bûvészmutatvány - mint általában az ilyen jellegû bûvészmutatványok - nem szokott sikerülni, ebben az esetben sem sikerült. A jelen helyzetben a belsõ egyensúlyi helyzet javulása tehát így csak látszólagos, hiszen egyfelõl az infláció emelkedése, másrészrõl az antiinflációs beavatkozás miatt a jegybank veszteségei jelentõsen rontják a helyzetet.
S ezen túl van még egy harmadik tényezõ is, a nullás állomány kérdésének a rendezése. Ha valóságos adósságtörlesztés történt volna, vagyis a Magyar Nemzeti Bank által törlesztett külföldi valutának megfelelõ teljes forintösszeget átutalta volna a költségvetés a jegybanknak, akkor a leértékelési veszteségek miatt képzõdött úgynevezett nullás állomány is arányosan, mintegy 560 milliárd forinttal csökkent volna.
Ez azonban nem történt meg, s most sincs összhangban a devizaadósság és a nullás állomány. Ez utóbbit is csökkenteni kellett volna. De ez nem jelenti azt, hogy olyan mértékben kellene átalakítani, mint amivel a költségvetési tervezet számol.
(14.20)
A kormány javaslata és számításai szerint 63 százalékát kellene átalakítani. A mi szakértõink egy 25 százalékos átalakítást tartanak elfogadhatónak. A nullás adósságállomány cseréjérõl érdemes egypár szót szólnunk, bár lehet, hogy röviden elintézhetjük, hisz az Állami Számvevõszék helyszíni ellenõrzés füzete az úgynevezett kettes füzet részletesen és alaposan foglalkozik vele a 46-48. oldalon, elég elmarasztaló véleményt fejt ki róla, ezért csak vezérszavakban idézném fel a kritikai megállapításaiknak a fõbb részeit.
Tisztázatlan az egész tervezet technikája, pontos megvalósítása, várható hatása rövid és hosszú távon. A Magyar Nemzeti Bank által a saját nevében felvett devizahitelekbõl, a kibocsátott devizakötvényekbõl valójában csak az adósságátadás szimulálását tervezik. Tehát az új és igen nagy teherviselés mellett sem biztosított, hogy az adott probléma végleges megoldást nyer.
A kormány szabad kezet kíván kérni a pénzügyminiszternek és a jegybank elnökének a kettõ közötti megállapodáshoz. Hát ez igen furcsa, és ennek már volt egy elég rossz elõzménye, pontosan ez az ominózus privatizációs többletbevétel kérdése. Ha kicsit ironikus lennék, akkor azt mondanám, hogy további építõ javaslat lenne, hogyha arra kérne felhatalmazást, hogy a parlament kerüljön feloszlatásra vagy az Alkotmánybíróság, és akkor mindenféle okvetetlenkedés nélkül ez a monetáris-fiskális gazdaságpolitika megvalósítható lenne.
De térjünk vissza az ÁSZ jelentéséhez még, mert az ÁSZ véleménye szerint a tervezetben megnevezett átalakításra szánt devizaadósság és devizakötvény nagyságrendileg ugyan hasonló a nullás állományhoz, közgazdasági tartalmát tekintve azonban a két állomány között nincs közvetlen összefüggés, a kötvényesítésre nem kerülõ további nullás állomány késõbb újabb zavarokat fog okozni.
Mivel a kormány által javasolt nullás adósságállomány-csere megoldása három alapvetõ hiányosságot és súlyos problémát vet fel, ezért javasoljuk, hogy ez ne kerüljön bevezetésre. Ez a három súlyos probléma a következõ. (Az elnök megkocogtatja poharát, jelezve, hogy a felszólalási idõ letelt.- Letelt az ideje a képviselõcsoportnak!) Köszönöm szépen. Elnézést, én úgy jöttem ki, hogy 26 percünk van, de akkor elnézést kérek. (Elnök: 16 perc 10 másodperc volt.) Jó, köszönöm, akkor befejeztem. (Elnök: Jó, hát fejezd be a gondolatot...)
Igyekszem akkor befejezni, elnök úr. A javaslatunk lényege az lenne, hogy az eddigi szabályozást tartsuk érvényben, aminek az lenne a lényege, hogy egy 560 milliárdnak megfelelõ nullás adósságállomány kerüljön átalakításra kamatozóvá, így egy 100-130 milliárdos megtakarítást lehet elérni a kormány javaslatához képest, de akkor a részletes vitában ennek az apró technikai részére kitérek, és köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)