KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársak! Az 1997. évi költségvetési törvényjavaslat általános vitájában szóltam arról, hogy milyen mértékû és összetételû a költségvetés adóssága a Magyar Nemzeti Bank felé, milyen problémát jelent ez a Magyar Nemzeti Bank mérlegszerkezetére, és arról, hogy milyen elszámolástechnikai lehetõségek kínálkoznak. Akkor csak arra volt idõm, hogy bizonyítás nélkül állítsam: bármelyik elképzelhetõ elszámolástechnikát választjuk is, a kamatkiadások mindenképpen növekednek 1997-ben 1996-hoz képest.
Végül röviden ráirányítottam a figyelmet arra is, hogy nem lehet csak és kizárólag a kamatmentes adósság átalakításának betudni a bruttó 292 milliárd forint kamatkiadás-növekedést, hanem alaposabb vizsgálatot igényel az, mely tényezõk milyen mértékben hatnak a kamatkiadásokra a jövõ évben. Mindezt azért tartom szükségesnek megemlíteni, mert ameddig a most tárgyalás alatt lévõ törvény többek között és kiemelten szabályozza a Magyar Nemzeti Bank és a központi költségvetés közötti pénzügyi kapcsolat új módját, addig a költségvetési törvényjavaslat a részletes rendezést tartalmazza, és bizonyos vonatkozásban az államháztartási törvény módosításának néhány szakasza is mértékadó e tárgykörben.
Mindenképpen szólni kell arról az elõkészítõ munkáról, amely megelõzte a törvény tárgyalását. Mind az MNB, mind a Pénzügyminisztérium vezetése hangsúlyt helyezett arra, hogy folyamatosan megismertesse a politikai és szakmai közvéleményt a meglehetõsen egyedi és meglehetõsen nehezen emészthetõ problémakörrel. Sajnos éppen azok nem éltek gyakrabban az eddig felkínált lehetõséggel, és még a múlt heti miniszteri expozétól is megkímélték magukat, akik az utóbbi hetekben folyamatosan azt sugallják - szerintem felelõtlenül -, hogy a 2000 milliárdos kamatmentes, lejárat nélküli hitelállomány mögött valami fondorlatos veszteségtermelõ tevékenység húzódik meg. A kérdés úgy merül fel a veszteségkeresõk részérõl, hogy vajon valóban csak és kizárólag a leértékelés és a keresztárfolyam-változások hatását tükrözi-e a 2000 milliárdos hitelállomány.
Minden képviselõ rendelkezésére áll több anyag az eligazodáshoz. Ahhoz, hogy megnyugtató választ kapjunk - ha nem bízunk az elõterjesztõkben -, érdemes néhány táblázat adatsorát egymáshoz rendelni. Sajnos nincs lehetõségem látható módon is bemutatni az összefüggéseket, és különösebb számtani mûveletekkel sem kívánom az idõt húzni, ezért csak kérem, ha lesz valakinek annyi ideje, hogy 1991- tõl idõsorosan egymás mellé rendelje a nettó devizaadósságot, a konszolidált államadósságot, az úgynevezett nullás állományt, megnézze visszamenõleg, hogy hogyan alakult az egyes években a forint/dollár árfolyam és az inflációs ráta - ha mindezt számba veszik, akkor több következtetés levonható, egyebek mellett az is, hogy a 2000 milliárd forint el nem számolt veszteség valóban a forint leértékelésének és a keresztárfolyam-változásoknak a következménye.
(17.20)
Ha pedig az éves MNB-beszámolókat is áttekintjük, akkor az is világossá válik, hogy ez a lényegét tekintve veszteség az évek során valóban nem került elszámolásra.
Arra is szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy több évre visszatekintve milyen összefüggés van a Magyar Nemzeti Bank eredménye és a nettó külsõ adósságállomány változása között. Amikor nõtt a nettó külsõ adósságállomány, akkor egyidejûleg nõtt a Magyar Nemzeti Bank adózás elõtti eredménye; amikor csökkent, akkor az eredmény is csökkent.
1994 és 1995 között azért annyira feltûnõ a különbség, mert 1994- ben 4000 milliárd forint volt az adósságnövekedés, míg 1995-ben 3500 milliárd forint a csökkenés. Tehát plusz 4000 és mínusz 3500; és a Magyar Nemzeti Bank eredménye ugyanezen években 42,6 milliárd forint 1994-ben, és 6,6 milliárd forint 1995-ben. És csak azért nem volt még kisebb az eredmény, mert más pénzügyi mûveletek jelentõsen változtatták pozitív irányban az eredményességet.
Volt, aki az eddigi vitában - ideértve a költségvetési vitát is - a privatizációs bevételek nem megfelelõ felhasználásának tudta be a kamatteher jelentõs növekedését. Sõt, volt olyan hozzászóló is, például Demeter Ervin képviselõtársam, aki a nulla kamatozású állomány növekedését annak tudta be, hogy a privatizációs bevételeket az államadósság mérséklésére használtuk fel. Nos, 1995 végén 2000 milliárd volt ez az állomány, míg 1996 végén körülbelül 1600 milliárd forint lesz. Tehát az adósságtörlesztéssel a nullás állomány nem nõ, hanem éppen csökken. Annak, hogy a privatizációs bevételek jelentõs részét adósságtörlesztésre használtuk, csak kedvezõ a hatása, mert kimutatható a kamatmegtakarítás, és javul az adósságráta. Az adósságtörlesztés nem gerjeszti az inflációt, és nem rontja a külsõ egyensúlyt.
További komoly aggály a tekintetben fogalmazódott meg eddig, hogy vajon a kisebb mértékû átalakítás nem lenne-e kedvezõbb a költségvetés szempontjából. A pénzügyminiszter és a jegybankelnök minden képviselõhöz eljuttatott anyaga egyértelmûen bizonyítja, hogy az átalakítás a GDP 0,1 százalékának megfelelõ mértékben növeli a költségvetés hiányát, hiszen 1996-ban - a jelenleg érvényes törvényt végrehajtva - több mint 400 milliárd forint nullás állomány került átalakításra, amelynek a kamata az 1997-es évet terheli.
Mindent összevetve lényegében nagyobb költségvetési hiánnyal az átalakításból nem kell számolni. Ha a tervezett átalakításra nem kerülne sor, akkor is lényegében hasonló hiánnyal kellene szembenézni. Viszont ha az átalakítás nem történne meg, akkor változatlan költségvetési hiány mellett tovább kellene cipelni az eddigi elszámolás negatív következményeit.
Tisztelt Ház! Önkritikusan meg kell állapítani, hogy még saját frakciótársam, Hidasi képviselõ úr is megfogalmazott a múlt héten az átalakítással szemben olyan aggodalmat, amelynek megalapozott bizonyítása nehéz lenne. Azt állította, hogy a kamatteher-növekedés kismértékben az inflációmérséklés ellen hat. Én úgy vélem, ha megnézzük az elõzõ évek inflációs rátáinak alakulását és azokat összevetjük az adósság kamatterheinek éves növekedésével, akkor nehéz lehet olyan értelmû összefüggésre bukkanni, mint amire képviselõtársam is jutott.
Tehát a most tárgyalás alatt lévõ törvényjavaslatból annak elfogadása esetén két nagyon fontos következmény származik. Egyik oldalról a jövõben világosan elkülönül a költségvetés adóssága, valamint a jegybank eredménye is döntõen a monetáris tevékenységének eredményességét tükrözi majd vissza. Másik oldalról, a jövõben az adósságkezelés annak a feladata lesz, aki az adósságnak a tényleges tulajdonosa, továbbá az átalakítást követõen a külföldi pénzpiacon felvett hitel kibocsátott kötvénycímzettje még akkor is az állam lesz, ha azt a jegybank az állam megbízásából veszi fel vagy bocsátja ki.
Persze, a törvényjavaslat nemcsak a nullás állomány átalakításáról szól, hanem több szintén jelentõs változtatásról, amelyekkel kapcsolatban szeretném röviden kifejteni a véleményemet.
Szükségesnek tartom, hogy a tartalékráta-elõírásnál bõvüljön a jegybank lehetõsége. Nem arról van szó, hogy a jegybank ezek után az egyes hitelintézeteknek más és más tartalékrátát határoz majd meg, hanem arra lesz lehetõsége, hogy eltérõ mértéket állapítson meg például a takarékszövetkezetek és más, kereskedelmi bankok számára. Vagyis lehetõsége lesz megkülönböztetni az egyes pénzintézeti típusokat, és figyelembe venni a sajátos mûködésüket.
Fontosnak ítélem, hogy egyértelmûen legyen szabályozva az, hogy a bankjegyek átcserélésében milyen szerepe legyen a hitelintézeteknek, és határolja be a törvény a címletváltás térítésmentességét.
Kicsit vitázva Hidasi képviselõtársammal, szólnom kell az alelnökök jelölésének tervezett megváltoztatásáról. Õ úgy vélte, hogy ha a jegybank elnöke terjeszti elõ a miniszterelnöknek az alelnökök személyére vonatkozó javaslatot, akkor ezzel jelentõsen csökken a miniszterelnök joga, és ezzel egyidejûleg a jegybankelnök hatalma erõsödni fog. Megítélésem szerint a benyújtott javaslat nem korlátozza a miniszterelnök jogkörét, és nem növeli meg a jegybankelnök hatalmát, hiszen az alelnökök súlyát a jegybanktanácsban ellensúlyozzák a külsõ tagok, akiket nem az elnök jelöl - természetesen ezen személyekrõl is véleményt formál kinevezés elõtt a jegybankelnök -, és ugyanakkor további praktikus elõnyökkel is jár a törvényjavaslat szerinti elgondolás.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a törvényjavaslat komoly szakmai elõírásokat fogalmaz meg az alelnökök alkalmazásával szemben. Ezek szakmai követelmények. Akkor pedig célszerû, hogy ha az alelnök- kiválasztásra kerül a sor, akkor a hálót az merítse meg, aki maga is jól ismeri a halakat. A miniszterelnöknek ezt követõen meglesz az a lehetõsége, hogy elégedetlensége esetén újabb merítést írjon elõ a jegybankelnök számára. A köztársasági elnök úr elé pedig a kinevezési elõterjesztés csak akkor kerülhet, ha a jegybankelnök és a miniszterelnök az alelnökök személyében egyetértésre jutott. Ez a gyakorlatban eddig is így volt, ezt követõen törvényi elõírás garantálja ugyanezt.
Én személy szerint egyetértek ezen túlmenõen mindazzal, ahogyan a törvényjavaslat szabályozza a felügyelõbizottságok mandátumának idejét, megfogalmazza az összeférhetetlenségi szabályokat, módosítja a könyvvizsgáló mûködési idejét és az osztalékfizetés rendjét.
Mindenképpen szükséges kitérnem frakcióbeli képviselõtársam múlt hét szerdai beszédének záró gondolatára, vagyis arra, amikor bejelentette, hogy a frakció módosító javaslatot kíván benyújtani annak érdekében, hogy a bank a korábbi befektetéseitõl szabaduljon meg. Másokkal is biztosan elõfordult már, hogy nem sikerült mindig kellõen árnyalni az egyéni szándékot, és így alkalmasint az egyéni elgondolás nagyobb közösség elhatározásaként került megjelenítésre. Én azt hiszem, hogy a módosító indítványokról történõ szavazás egyértelmûvé fogja tenni e tekintetben a frakció álláspontját, és reményeim szerint nem fogunk olyan kérdésben törvényi elõírást hozni, ami egyébként a közgyûlés hatáskörébe tartozik.
Tisztelt Ház! Én úgy ítélem meg a szocialista képviselõcsoportban megfogalmazódó mértékadó véleményeket, ahogyan arra már Hidasi képviselõtársaim is utalt, hogy a benyújtott törvényjavaslatot jelentõsebb módosító indítványok nélkül fogjuk támogatni. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)