DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Ez az a pótköltségvetés, amit sem a szociális, sem a számvevõszéki bizottság nem tartott általános vitára alkalmasnak. Ahogy megalapozatlan volt a társadalombiztosítás 1996. évi költségvetése, csaknem ugyanannyira megalapozatlan ez a pótköltségvetés is, ami most került ide a Számvevõszék késõi véleményadásával, hiszen a kormány késõn juttatta el hozzájuk az anyagot.
A Magyar Demokrata Néppártnak az a véleménye, hogy továbbra is megalapozatlan a költségvetés, és rendkívül érdekes az, hogy egyfelõl a Nyugdíjbiztosítási Alapra nem lenne pótköltségvetési kötelezettség, másfelõl az Egészségbiztosítási Alapra az önkormányzat által benyújtott pótköltségvetési javaslatban a hiány 1 milliárd forinttal kevesebb, mint a kormány által elõterjesztett javaslatban. Sajnos, nem mellékelték az önkormányzatok mellékletét, amelyben a pénzek részletes felhasználásáról informálódhatnánk. Ezért nem tudjuk azt, hogy ott a hiány miért kisebb 1 milliárd forinttal, és hogy pontosan belsõ összetételében miben tér el a kormányjavaslattól. Én fogom kérni a bizottsági ülésen, hogy addig ne fejezzük be a tárgyalást, amíg ezt a mellékletet is nem láthatjuk, hiszen rendkívül fontos - véleményem szerint - annak az önkormányzatnak a véleménye, amelyik az egészségügyet, az egészségügy pénzeit kezeli és felhasználja. Vajon mennyivel tér el a Pénzügyminisztérium véleményétõl, amelyiknek közel sincs annyi információja ezeknek a tételeknek a felhasználásáról?
Tehát a Néppárt szerint megalapozatlan volt, és megalapozatlan maradt is ez a költségvetés. Hiába mondtuk el az eredeti költségvetési vitában, hogy a tervezés ilyenformán rendkívül bizonytalan lábakon áll, és jobban tenné a kormány, ha szembenézne a valósággal. Ez nem történt meg, és továbbra sem történik meg. Megalapozatlan volt és maradt a költségvetés azért, mert a bevételek túltervezettek voltak minden tételben, a kiadások pedig alultervezettek voltak, és sok esetben hibás feltételezéseken alapultak. Hibás feltételezéseken, mert a kormány néhány szlogenszerû megállapítás után erre mindjárt költségvetési tételt is tervez. Hiába kérjük, hogy mutassa ki, hogy véleménye szerint pontosan mibõl származik majd kevesebb kiadás vagy nagyobb bevétel, ez rendre nem történik meg.
Így történt ez is, amikor beleterveztek a költségvetésbe egy igen hatalmas összeget, rendkívüli járulékbehajtás címén. Az, hogy ezt igazából nem lehet elkülöníteni - a rendes és a rendkívüli járulékbehajtást - egymástól, az már csak egy részletkérdés. Külön címen írják, és úgy írják bele a költségvetésbe, mintha valami egészen különleges eljárásról lenne szó, holott mindkét esetben azonos eljárásról van szó.
(19.50)
Arról viszont nem nyilatkozik ilyen esetben a Pénzügyminisztérium, hogy vajon ezek a járulékbehajtások olyanok-e, amelyek folyamatosan fizetõképes, ám a járulékot fizetni pillanatnyilag nem tudó gazdasági társaságtól származnak-e, avagy olyan járulékbehajtást jelentenek, amelyek éppen felszámolás alatt lévõ gazdasági társaságtól származnak, amelyek esetén, ha ezt az elmaradást behajtották, onnan továbbiakban semmiféle bevételre nem számíthatnak. Hiszen ezek feltétlenül fontosak ahhoz, hogy az ilyen típusú járulékbehajtások összetételét és hosszú távú hatását fel tudja mérni a Pénzügyminisztérium.
Túltervezték a munkáltatói táppénz-hozzájárulást is, és én ezt a Pénzügyminisztérium helyében rendkívül figyelmeztetõ jelnek venném. A munkáltatói táppénz-hozzájárulás 12 milliárdja helyett 6 milliárdot terveznek ebben a költségvetésben, de az Állami Számvevõszék szerint még ez is túlzás. Jó, ha három bejön belõle. Nos, ez egy nagyon figyelmeztetõ adat, különösen a Pénzügyminisztérium számára, hiszen minden járulékemelés, mint ez is - valójában járulékemelés volt - olyan eredménnyel jár, hogy a járulékfizetési hajlandóság csökken. Tehát nem érdemes az álmokat törvénybe foglalni, esetleg a valósággal kellene foglalkozni.
A következõ probléma az volt, hogy a kiadásokat alultervezték, és az esetek igen jelentõs részében alapvetõen hibásan. Beszélnek, és megint egy szlogenszerû megállapításból írnak költségvetést. Arról beszélnek, hogy a kapacitáscsökkentõ intézkedéseknek az egészségügyben megtakarító hatása van. Tisztelt képviselõtársaim, egy év óta szeretném látni azt a számítást, amire alapozzák ezt a megállapítást. Egy év óta nincs számítás, de költségvetést terveztek rá. Nos, kérem, nem volt ebben az évben sem a kapacitáscsökkentõ intézkedéseknek megtakarító hatása és nem tudják kimutatni, hogy mitõl lenne a következõ évben ezeknek a kapacitáscsökkentõ intézkedéseknek megtakarító hatása.
Tisztelt Pénzügyminisztérium! Számolja már ki egyszer, hogy ha egyszer a betegek után jár a pénz a különféle egészségügyi intézményben, és kevesebb ágyon ugyanannyi beteget fognak kezelni, akkor a kiadás pontosan ugyanannyi lesz, mint volt. Ha ezt nem veszi számításba a Pénzügyminisztérium, már megint az álmait fogja a következõ évi költségvetésben is tervezni, és majd jövõ õsszel ismét arról tárgyalhatunk, hogy ugyan vajon rosszul gazdálkodott-e az Egészségbiztosítási Önkormányzat, vagy rosszul tervezett a Pénzügyminisztérium.
A következõ nagyon érdekes kérdés ez az úgynevezett kórház- konszolidáció kérdése, ami tavasz óta húzódik. A története rendkívül izgalmas. Hiszen májusban kérdeztem meg elõször - amikor már a pályázatokat kiírták, a kórházak lázasan dolgoztak a pályázat beadásán - éppen pénzügyminisztériumi államtitkár úrtól, hogy hol van ennek a fedezete? Akkor az volt rá a válasz, hogy ez egy jó kérdés. Akkor a kormány még nem tudta. De hogy nehogy megfeledkezzünk a dologról, július 1-jén járt le a pályázati határidõ, tehát július 1-jén már fizetni kellett volna a kormánynak. Elõtte két nappal ismét megkérdeztem, hogy hol van a kórház-konszolidáció, hiszen két nap múlva lejár a határidõ. A válasz akkor az volt, hogy majd augusztusban beszélünk róla, addig még dolgozunk, és a többi, és a többi. Aztán megkérdeztem egyszer pénzügyi államtitkár urat, hogy ugyan felmérte-e a kormány, hogy milyen gazdasági hatása van a kórházak fizetésképtelenségének. Államtitkár úr szép mesét mesélt, csak a kérdésre nem válaszolt. Még csak azt sem mondhatják, hogy nem figyelmeztettem a kormányt arra, hogy ebbõl súlyos feszültség lesz. Igaz ugyan, hogy a miniszter úr többször elmondta, hogy én csak feltartom a közvéleményt, az összes figyelmeztetésem nem volt elég ahhoz, hogy a kormány még azelõtt intézkedjen, mielõtt az elsõ nagy cégek bejelentik a szállításképtelenségüket.
De arról még mindig nem tudunk, hogy vajon fölmérte-e a Pénzügyminisztérium, hány kisvállalkozó és gazdasági társaság csukta be a kaput amiatt, hogy nem tudott fizetni az egészségügyi intézmény, neki pedig nem volt akkora tõkeereje, mint a Humán Rt.-nek, hogy hónapokon keresztül hitelezzen. Erre nincs válasz, pedig biztos, hogy történtek ilyenek, mert a kisvállalkozók valóban nem tudnak hónapokig ígéretekbõl élni. És most itt vagyunk a konszolidáció utolsó utáni pillanatában. Itt vagyunk, most már belátta a kormány, hogy amit hónapokon keresztül mondogatott, hogy majd a kétmilliárddal megoldja a kérdést, most már rájött, hogy mégse fogja tudni megoldani, most már négymilliárd forintot tervez, ugyanakkor azonban egy dologra még mindig nem válaszolt: mibõl fogják azok az intézmények visszafizetni a hitelt, még akár kamatmentesen is, akik a jelenlegi havi mûködési költségvetésükbõl hiányt termelnek? Mibõl fogják jövõre kitermelni azt a többletet, amibõl nemcsak a havi betegellátást, hanem majd még az akár kamatmentes hitelt is visszafizetik? Erre nincs válasz, erre csak egy válasz van: az, hogy ugyanez a négymilliárd forint mint hiány meg fog jelenni, tisztelt képviselõtársaim, mert az intézmények nem fogják tudni visszafizetni ezeket az összegeket a jelenlegi társadalombiztosítási költségvetésbõl, és ahogy elnézem a '97. évi költségvetést, abból sem fogják tudni visszafizetni.
Az már csak egy érdekes kérdés, hogy mitõl halmozódott fel ez a hiány. Annak az elemzését sem hallhatjuk, nagyon értékelném, hogyha adott esetben mondjuk elmondaná a Pénzügyminisztérium, hogy véleménye szerint mitõl halmozódott fel az egészségügyi intézményekben ez a hiány. Vajon valóban úgy gondolják, hogy ezek gazdálkodási problémák? Hiszen átvilágították az intézményeket, csak az kerülhetett be a konszolidációba, akinek megvizsgálták és tényleg megalapozottnak találták az igényét. Akkor nem kellene-e talán elgondolkodni azon, hogy hosszú távon mi a megoldás? És van még egy dolog. Vannak itt olyan intézmények, kérem, akik a rosszul megállapított finanszírozási rend miatt kerülnek ilyen helyzetbe. És ez nagyon tökéletes példa: ott van a mintakórház, a Balassa János Kórház, amelyiket átalakított a korány óriási nagy dérrel-dúrral, hogy kérem itt krónikus és ápolóellátásra szükség van, csökkentsük az aktív ágyak számát - igen, egy aktív kórházat megszüntettek, amíg aktív kórház volt, nem volt egy fillér hiánya sem.
Aztán átalakították krónikus és ápolóotthonná, és úgy állapították meg a finanszírozását, hogy az egy betegre jutó rezsiköltség 2100 forint havonta, és az ápolás esetben 1400-at fizet a társadalombiztosítás, krónikus esetben pedig 2000-et. Minden betegre, minden egyes ápolási napon, kérem, automatikusan termelõdik a hiány, mert nem lehet másképp a legminimálisabb vagy legnagyobb takarékosság mellett sem megoldani. Erre sincs megoldás és most az átalakított, nagy dérrel-dúrral beharangozott mintakórházat kérem, be akarják zárni, úgy látszik még sincs szükség krónikus és ápolóotthonra.
Mirõl szól ez az egész egészségügyi átalakítási hercehurca? Nem hiszem, hogy valamelyikünk tud még erre válaszolni, a szlogeneken kívül, amiket persze mindennap 600-szor el lehet mondani. Ésszerûsítjük, racionalizáljuk, leépítjük, átalakítjuk az egészségügyet. De hogy mi mögötte a valóság, azt ilyenkor általában nem szokták megnézni. Ezek a dolgok jellemzik a valóságot, kérem. Ha ezt a folyamatot rosszul csinálják, akkor többe kerül, mintha bele se fogtak volna.
A következõ kérdés a kockázatkezelõ. Ja, még egy dolog errõl, rendkívül érdekes. Ugye, most az történik, hogy a fölhalmozódott adósságot a kormány egy összegben akarja kifizetni a szállítóknak és a hitelezõknek, vagyis egyre szélesebb ívben szakadnak el a kórházak finanszírozási valóságától. Igen, tisztelt képviselõtársaim, a kórházak a pénzt, betegforgalom-arányosan kapják. Ez a finanszírozási rend, és most abban a kórházban, ahol a betegforgalom-arányos hiány felhalmozódott, ott kifizetik az adósságot a szállítónak, abban a kórházban pedig, ahol betegforgalom-arányosan sikerült még mindig jól gazdálkodni, és nem halmoztak föl hiányt, azok a kórházak semmit nem kapnak. Miben teremt ez érdekeltséget, tisztelt Pénzügyminisztérium? Végiggondolta-e, hogy vajon nem abban teremti-e meg az érdekeltséget az egészségügyben, hogy nyugodtan lépjék túl a kereteket, mert amikor csõdbe kerül a kórház, úgyis meg kell mentenie a kormánynak, hiszen nem engedheti meg a kormány, hogy egészségügyi intézményeket ilyen pénzügyi okokból bezárják.
Nem mérték ezt föl, tisztelt képviselõtársaim. Ezt most nem azért mondtam, mintha úgy gondolnám, hogy a tartozást felhalmozó kórházak a rossz gazdálkodás miatt kerültek ebbe a helyzetbe, hiszen maguk a vizsgálatok is azt igazolták, hogy ez nem így van. De azért mégiscsak abszurd helyzet az, hogy aki fogcsikorgatva, a dolgozók juttatásaiból és a betegek ellátásaiból lecsipegetve megoldja, hogy hiányok nélkül dolgozzon, az ebben az esetben rosszabbul jár, mint akinek ez nem sikerült.
(20.00)
Nem hiszem, hogy ez hosszú távú cél lehetne. A kockázatkezelõ célra szánt 225 millió forint megvonása pedig egészen furcsa eljárás a minisztérium részérõl. Mert ebben az esetben, így november tájékán nem az a kérdés, hogy elviekben helyesnek tartjuk, tartottuk-e a kockázatkezelés címet, hanem az az igazi kérdés, hogy egy törvénybe foglalt keretösszeget, amire pályázatot írtak ki, amire jelentkezõk voltak, amit elbíráltak és már csak a kifizetés van hátra, ezt az összeget ha most megvonja a Pénzügyminisztérium, akkor milyen jogállam létezik Magyarországon? Mert ez gyakorlatilag visszamenõleges törvényalkotás, tisztelt képviselõtársaim és tisztelt Pénzügyminisztérium, amelyikben biztos vagyok, hogy alkotmányosan igen keményen támadható. Nem ajánlom, hogy ezzel az egymilliárd forinttal vagy 750 millió forinttal számoljanak, mert biztos, hogy alkotmányellenes ez a lépés. Én tudom, hogy ennek a kormánynak nem erõssége a jogállamiság és az alkotmány tiszteletben tartása, de azért ennyire evidens módon talán mégse kellene csinálni.
Megalapozatlan ez a költségvetés a Néppárt szerint azért is, mert sorban nem következtek be azok az intézkedések, amiket a kormány meghirdetett. Sorban az történt, hogy gyönyörû megállapításokat tett arról, hogy mit kell ésszerûsíteni, racionalizálni, átalakítani, megszorítani és szigorítani, csak éppen nem tudta, hogy mit kezdjen ezekkel. Idetartozik elsõként a gyógyszeráremelés ügye, aminek az elhalasztásával termelt maga a kormány négymilliárdos hiányt. De ráadásul most a pótköltségvetésbe beletervezett összeg sem valós, tehát nyugodtan számolhatna a Pénzügyminisztérium négymilliárd forinttal még nagyobb hiánnyal. A gyógyászati segédeszköz-támogatásban is alacsonyabb keretet terveztek, amit természetesen túlléptek a támogatási összegekkel, és azért léptek túl, mert mese volt az kérem, hogy néhány hónapon belül a gyógyászati segédeszközök kölcsönzését és újrahasznosítását olyan mértékben tudják megoldani, hogy ez milliárdokkal csökkentse a kiadást. Ez megint egy olyan szép mese volt, amire azonnal ráterveztek egy költségvetési tételt.
A gyógyfürdõ-szolgáltatások esetén rendkívül tanulságos, tisztelt képviselõtársaim, az Állami Számvevõszék megállapítása. Rendkívül tanulságos azért is, mert valami olyan dologra mutat rá, amit én már nagyon régóta mondok, és nagyon tanácsos lenne, hogyha a pénzügyi apparátus és a kizárólag kiadási tételekben gondolkozók ezt végiggondolnák. A takarékosságot célzó intézkedések azonban ellentétes hatást váltottak ki: a kevésbé támogatott ellátásokkal szemben megnövekedett a támogatott drágább, speciális ellátások felírása és igénybevétele. Belátva az elõirányzat tarthatatlanságát, duplájára kell felemelni ezt az összeget. Ez az, amit én most már több mint egy éve mondok, hogy a dolog nem olyan egyszerû, hogy az egészségügyben leírok egy kisebb számot, és ettõl azonnal úgy kezd mûködni a rendszer. Az egészségügyben a rosszul elõkészített és rosszul meghozott döntés végsõ soron többe kerül, mintha nem csináltak volna semmit, tisztelt képviselõtársaim. Ez a megállapítás is ezt támasztja alá.
Ugyanez vonatkozik a korhatár alatti baleseti és rokkantsági ellátásokra, hiszen ott is egy elképzelést, egy álmot foglaltak törvénybe. Szigorító intézkedéseket emlegettek, amitõl természetesen nem történt semmi, és ismét csak nagyobb lett a kiadás.
Tehát a Magyar Demokrata Néppárt nevében azt mondhatom, hogy ez a pótköltségvetés megalapozatlan most is, mint amilyen megalapozatlan az eredeti költségvetés volt. Mindjárt arra is utalhatok, hogy a jövõ évi társadalmi költségvetés is ugyanolyan megalapozatlannak ígérkezik, mint amilyen az idei volt. És gondolják végig tisztelt kormánypárti képviselõtársaim, ez alatt a kormányzati ciklus alatt egyetlenegy megalapozott társadalombiztosítási költségvetés nem született. Hiszen a '95. évre tervezett költségvetést '95 nyarán fogadtuk el - az sem volt valóságos. A '96-ra tervezett költségvetés pótköltségvetését most csináljuk, és már most bele van írva a '97. évi társadalombiztosítási költségvetésbe a megalapozatlanság, a keretek túllépése, és még mindig nem tudják önök sem, hogy az egészségügyi hozzájárulással vajon növekedni fognak-e a járulékbevételek vagy éppen csökkenni.
Nagyon szomorú ez, és azért ez valamit jelent. Ha egy kormány ennyire nem hajlandó szembenézni a társadalombiztosítás helyzetével, s ennyire nem hajlandó figyelembe venni a valóság tényeit, az nem is tud hosszú távra megalapozott programokat készíteni. Köszönöm figyelmüket.