DR. KISS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Kedves Képviselõtársaim! Pusztai Erzsébet képviselõ asszony hozzászólásával kapcsolatban néhány észrevételt azért kell tenni, bár nagyon sok kérdésben értünk egyet a felvetéseit tekintve.
Az elsõ, amit mondott, hogy az én számításom szerint nem egymilliárd, hanem közel kétmilliárdos eltérés van a hiány nagyságát tekintve az önkormányzatok által benyújtott javaslat és a kormány által benyújtott javaslat között. Persze tudom, hogy ezekrõl a számokról ma már érdemben nem kellene a vitát megnyitni, mert azt hiszem, valamennyien tudjuk, hogy ezek a számok nem a végleges számok ebben az elõterjesztésben. De ahogy Pusztai Erzsébet képviselõ asszony is megjegyezte, miszerint a bevételek kissé túl voltak értékelve, tehát a kormány 5,8 milliárddal kevesebb bevétellel terjesztette elénk ezt a javaslatot, és a társadalombiztosításnál 3,3 milliárddal kevesebb kiadás szándékával - így alakult ki az a kétmilliárdos különbség a kettõ között. Én bízom benne, hogy a táblázatokat a kormány a bizottsági ülésünkre rendelkezésre fogja bocsátani. Lehet, hogy a mi bizottságunkban ez hasznos lett volna, viszont ha minden képviselõ két táblázatot lát mellékleteként ennek a költségvetési elõterjesztésnek, az tényleg komolyabb zavarokat okozhatott volna, lévén hogy ezek a táblázatok azért ugyanazon a szövegszerkesztõn, ugyanazzal a lemezzel készülnek el. Tehát én bízom benne, hogy azért ezeket át lehet tekinteni.
A másik, amirõl külön szeretnék szólni, az az azóta eltelt idõszak és a közvéleményt is - jogosan - élénken érdeklõ kórház-konszolidáció; ez rossz szó: a kórházak részleges adósságrendezése kapcsán azóta elõkerült ügy. Ez pedig egy érdekes jelenség. Egy nagy cég bejelenti a fizetésképtelenségét, illetve a szállításképtelenségét, innentõl kezdve egy fenyegetés elhangzik, 46 kórház tartozik a számlával, én utoljára csak egy olyan listát láttam, amin 16-os nagyságrendben szerepeltek a konszolidációra váró kórházak. Tehát 16 vár rá, de 46 nem fizeti a számláját. Ma beszéltünk róla, hogy sürgõs indítvány kell ahhoz, hogy a társadalombiztosítás a következõ utalását a kórházaknak meg tudja tenni. Tehát a következõ pénz majd november 20-án indulhat útnak, most egy fia pénzt senki pluszban nem kapott. És miután az ultimátum elhangzik, lám, a 46 kórház egyszer csak elkezd fizetgetni vagy azok közül jelentõs számú elkezd fizetni a szolgáltatás megszüntetésével fenyegetõzõ cégnek. Hirtelenjében lett módjuk arra, hogy kifizessék a számláikat.
A másik, hogy a mi megyénkben is ezt követõen a sajtó lehozta: három teljesen különbözõ kórház, ezek között olyan is van, amelyik majd csak lesz egyszer 130 ágyas, hogy megfeleljen a vonatkozó rendeleti elõírásoknak, a megyei kórház és egy másik városi kórház adatait is, ahol elmondták, hogy a finanszírozásból azért ilyen állapot nem fakad. Tehát hogyha ésszerûen, normálisan gazdálkodnak, akkor azért ennek megvan a módja.
Mibõl keletkezhet ma egy kórháznak adóssága?
Egy, amit elmondott Pusztai képviselõ asszony - és ebben igaza van - akkor, ha bizonyos ellátásokért kevesebbet kap, mint amibe azok valóban, ellenõrzött körülmények között kerülnek. És akkor én itt nem ismerek el 2100 forintos rezsiköltséget egy betegre, vagy meg kell nézni, hogy hány beteg fordul meg ebben az esetben azon az adott osztályon, de ha a normál mûködési mechanizmusokban alulfinanszírozottak, akkor itt nem konszolidációról van szó, mint ahogy a pótköltségvetési javaslatban sem arról van szó, hanem például bizonyos nagy értékû beavatkozások költségkeretének a megemelésérõl, akár visszamenõleges megtérítésérõl - és a kórház majd rendezi az adósságait saját maga, ha megkapta ezt a plusz forrást ehhez. Másik ilyen mód, amivel eladósodhat egy kórház, hogy az egyébként a mûködést tartalmazó és mindenki által tudott és nem szeretett módon tudott, de még az amortizációt sem tartalmazó társadalombiztosítási költségvetési juttatásból másra is fordít.
(20.10)
Fordít beruházásra, fordít esetleg eszközbeszerzésre, fordít felújításra is.
Ebben az esetben én azt hiszem, hogy nem kellene összekeverni a dolgokat, mert ez nem a társadalombiztosításnak és nem a kormánynak a feladata, ha ezek indokolt és szakmailag megalapozott beruházások, itt akkor is igazából a tulajdonosnak kellene ezért jótállnia, és az önkormányzaté lenne a felelõsség.
És én akkor most nem akarok külön beszélni a bõrgarnitúrákról, az elhíresült mondat kapcsán, de egyébként ilyen is elképzelhetõ, mint ahogy képviselõ asszonynak is van róla tudomása, meg gondolom levele is van, hogy igen, mondják, hogy gyógyszer nincs a kórházban, de azért gépkocsit is lehet cserélni - személygépkocsit, nem betegszállítót, hanem személygépkocsit is lehet cserélni -, sok minden mást lehet.
Kórházigazgatónak lehet 800 ezer forintos laptopot venni - nem mondom ki a kórházat, ezt ma olvastam egy újságban -, na szóval, ebben az esetben van egy ilyen jellegû túlköltekezés is. Ma már, tudom, nem ez a jellemzõ, de ezeket is le kéne ebbõl az eladósodási folyamatból szedni, és minden egyes elemét ennek a folyamatnak külön-külön kell kezelni.
Azzal nem tudok egyetérteni, amit a képviselõ asszony elmondott a hozzászólásában, miszerint itt a kormány, meg általában a kormánypártok és a parlament két komoly hibát követhet el, az egyik, hogyha ebbe beleavatkozik - ebbe az eladósodási helyzetbe -, a másik meg az, hogyha nem avatkozik bele.
Azzal együtt, hogy tudom, hogy a helyzet olyan, hogy nagyon nehéz megtalálni azt a megoldást, amelyik tényleg megakadályozza azt, hogy jövõre bárki is azt gondolja, hogy majd egy újabb konszolidációs tervezéssel megúszhatja azt, hogy kifizesse rendesen a számláit, de ugyanakkor az is igaz, hogy meg kell oldani ezeket a válságproblémákat.
Amit a Balassa Kórház ügyében mondott képviselõ asszony, az számomra elgondolkodtató volt, mert tudniillik pont errõl szól az, amit mi elmondtunk akkor, amikor az ágyszámcsökkentési viták zajlottak, hogy addig, ameddig a krónikus vagy ápolásra szoruló beteg - és itt orvosok közt, egymás között, már lassan alig vannak mások a Házban, engedtessék meg, és nem közvetíti a tv, már csak a rádió -, szóval némi paraszolvenciáért a beteg az aktív kórházi ágyon is egyelõre még ellehet, addig nyilvánvalóan, hogy nem fogják ezek az osztályok az erre a célra átalakított osztályra ezeket a betegeket átküldeni. Mert ez az összeg egy ápolási otthon térítési díjánál még mindig kevesebb.
Ha majd ott egy késztetés, egy nyomás, egy feszítõ ágyszámprobléma, az akut betegellátás, azt én nem tudom, hogy be kell-e zárni ezt az osztályt, lehet, hogy meg kéne ezt még várni valamilyen módon, de nem a 2100 forintos rezsivel, mert akkor nem tudom, ebbe mi van benne egyébként. Mert akkor - nem tudom - vagy az ablakokat nem szigetelték, vagy az orvosokat nem küldték el, annyit, ahányat el kellett küldeni, nehéz ezzel a számmal így önmagában mit kezdeni.
De az látszik, hogy igazából ezek akkor tölthetõk meg krónikus és ápolásra szoruló betegekkel, ha egyébként az aktív osztályokon ezeknek már ténylegesen nem nagyon lesz helyük, mert ott az aktív betegellátásra lesz szükség.
Én bízom benne, hogy egy idõ után összerakva megnézhetjük ezt az újabb költségvetést, én ezt a bizonyos 4 milliárdos keretet, amirõl tudom, hogy valamekkora része - olyan körülbelül egymilliárdnyi része - belelóg a jelenlegi gyógyító-megelõzõ kasszába, már egy alkalmas Tsszegnek tartom arra, hogy ezzel a bizonyos hitelprogrammal - mert ez egy kamatmentes hitelprogram, és nem adósságelengedés -, ezzel a hitelprogrammal a legrosszabb helyzetben lévõk és a leginkább eladósodott kórházaknak valamiféle segítséget nyújtson.
Az meg, hogy az összes folyamat beérjen, és valahogy egy irányba elmozduljon ez a rendszer, egyetértünk. Nem attól függ, hogy mi beleírunk-e egy törvénybe egy passzust, vagy nem; beleírunk-e a költségvetésbe egy számot, vagy nem; hanem ez valóban nem megy egyik napról a másikra; hanem ezeknek a folyamatoknak önmagukat és egymást kell erõsíteni ahhoz, hogy valami változás bekövetkezzen. Köszönöm szépen. (Taps.)