JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! Államtitkár Úr! Nem lesz módom kihasználni a 20 percet, hiszen a törvény ismertetését nem óhajtom elismételni. Összefoglalóul látjuk - ugye -, hogy arról van szó, hogy az idei évvel elõször mûködésbe lépett kincstári rendszer kiterjesztésével, szabályainak életszerûbbé tételével foglalkozik a törvény. Láttam már néhány olyan szabályt, amely eddig máshol volt, és néhány logikailag fölösleges mozzanatot az eddigi szabályozásból átrendez az új logika szerint.
Teljesen nyilvánvaló, hogy ezt a törvényt mi támogatjuk, hiszen a kincstári rendszerre való áttérést is nagyon támogattuk. Az 1989-es zárszámadás óta tudjuk, hogy az Állami Számvevõszék mindig elmondotta a maga lesújtó kritikáját arról, hogy a benyújtott mérleg - de ugyanezt elmondta a tervekrõl is - nem hiteles, nem teljes, és mindenféle egyéb bajai vannak. Mindenféle harcias ellenzékiek minden idõszakban el is mondták, hogy milyen rettenetes bûnözõ a kormány, amiért ilyen mérleget vagy tervet készít.
Holott egyszerûen csak arról volt szó, hogy addig, amíg a kincstári rendszer nem alakult ki, és nem fogja át az államháztartás egész rendszerét, egyszerûen lehetetlen a teljesség, hitelesség, konszolidáltság követelményeinek megfelelni; hiszen ha külön-külön vezetik bevételeiket, kiadásaikat az egyes intézmények, és azt összegezi a rendszer, csak nagyon hosszú utóelemzéssel lehetne kiszûrni belõle a halmozódásokat.
Tehát amikor kincstáron belül vagy államháztartáson belül mozogtak az összegek, és amikor azon kívül mozogtak az összegek; amikor belül és kívül vannak a követelések, hasonlók. Tehát egyszerûen a véges politikai idõkben elvégezhetetlen feladat lenne olyan típusú konszolidált mérlegeket készíteni az államháztartásról kincstári rendszer nélkül, amiket - ugye - érthetõen a Számvevõszék komolyan megkövetel.
(9.40)
Tehát azt is mondhatjuk, hogy a kincstári rendszer kialakítása feltétele annak, hogy egyáltalán rendes - hogy' mondjam -, hiteles tervet és hiteles zárszámadást tudjunk készíteni.
De van egy másik tartalma is a dolognak, hogy a kincstári rendszer kialakítása illeszkedik abba a folyamatba, amit a vámtörvények átalakításával, a jövedéki adó és egyéb adótörvények átalakításánál is hasonlóan csináltunk, tehát hogy az állam alrendszerei, illetve a pénzforgalom az államon belül, az mindenütt jól ellenõrizhetõ, jól követhetõ, hogy a logikai hibák ki legyenek szûrve, gyakorlatilag szigorodjon az élet, két értelemben: kisebb lehetõsége legyen a hûtlen kezelésnek, mert hamarabb megtalálható legyen; másrészt meglegyen a lehetõsége a hatékonyságelemzésnek, hogy értelme volt-e annak, amit éppen csináltak valahol, vagy nem.
Tény, hogy azzal, hogy a kincstári rendszer az idén már belépett, és hogy az államháztartás egy jelentõs körét már átfogja, és az egyéb alrendszerek is fejlõdtek, azok még élesebbé teszik mindazokon a helyeken a lazaságokat, a gyenge pénzügyi fegyelmet, ahova ez a szigorodás még nem terjed ki.
Mondjuk az, ami eddig szokásszerû volt, az most egyszerre gyanús és bûnös dologgá válik, gondoljunk az egészségpénztárra, egyes önkormányzatokra, vagy éppen az állami vagyonkezelõ két szervezetére, az ÁPV Rt.-re és a régebbi idõkre a kincstári vagyonkezelésnél, tudniillik mindazok a technikák, amelyek - hogy' mondjam - belefértek az eddigi szokásjogba, a kincstári rendszer kiterjedésével, az ehhez kapcsolódó eljárási szabályokkal, hasonlókkal egyre kevésbé elfogadható technikákká válnak. Tehát a diszkrepancia a jól szabályozott és gyengén szabályozott területek között nõ.
Teljesen nyilvánvaló, hogy rengeteg agresszió van ebben a folyamatban. Akkor, hogyha a kincstár kiterjeszti a maga figyelmét most már nem csupán a szorosan vett legközvetlenebb kormányhatáskörû dolgokra, hanem részben független alapokra, közalapítványokra, társadalombiztosításra és hát sok szempontból a területi önkormányzatokra, akkor ez az eddig megszokott függetlenség fogalmat mintha zavarná.
Egyszerûen azért, mert az eddig megszokott függetlenség fogalomba az utólagos elszámolás értõdött bele, a kincstári rendszer kiterjesztése, a kincstári számlavezetés azonban azt jelenti, hogy folyamatosan látszik a döntések következménye, tehát sokkal hamarabb látja a kincstár, idõnként hamarabb látja, mint a rendszerek felelõsei, hogy egy adott rendszer egyensúlya hogy' fog alakulni, ki fog-e futni belõle, vagy belül marad.
És van egy még gorombább dolog: a kincstárnak eszköze van arra, vagy a kincstárhoz kapcsolódó elemzõknek eszköze van arra, hogy akár célszerûség, ésszerûség szempontjából is elemezni tudja azt, ami történik, annak ellenére, hogy természetesen a kincstár kezelési joga, az nem jelenti azt, hogy bele is szólhat a döntésekbe.
Tehát átláthatóságot, az elemezhetõséget, az önkorrekciót szolgálja ez az egész rendszer, épp ezért valóban a függetlenségnek csak egy más értelme lesz követhetõ ezután, mint eddig. Az a más értelme, hogy nekem sajnos menet közben is védenem és magyaráznom kell tudnom, amit csinálok, nem csak utólag számot adni róla.
Köszönöm szépen, nem óhajtottam ennél többet mondani, hiszen az ismertetése már megtörtént a törvénynek. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)