DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! A benyújtott törvényjavaslat szûkszavú, általános indoklása nem sok magyarázatot ad a javasolt változtatások szükségességére. Éppen ezért ennek vizsgálata során nem kerülhetõ meg, hogy az elmúlt évi módosításokat is röviden áttekintsük.
Az államháztartásról szóló törvény mindössze 126 §-ból áll. Ezt a törvényt az 1995. évi CV. törvény 135 helyen módosította. Elmondható lenne, hogy ezzel a módosítással igen jelentõs változtatást hajtottak végre. A jelenlegi változtatás, módosítás 58 §-ból áll, és ezek közül természetesen sok a tavaly már módosítottakat is érinti.
Ebbõl a szempontból a téma mélyebb ismerete nélkül is indokolatlannak tûnhet ennyi módosítás egy olyan fajsúlyos alaptörvényben, amely lényegében a közpénzek felhasználásáról szól. Természetesen nem a módosítások száma a meghatározó. Hiszen ha azokban komoly tartalmi változások fogalmazódnak meg, amelyek szükségesek és elkerülhetetlenek, akkor magától értetõdõen mindez elfogadható, sõt, indokolt is lehet.
Ha azonban megvizsgáljuk, hogy milyen változtatási igények fogalmazódtak meg ebben a javaslatban, akkor azt találjuk, hogy a módosítások zöme a törvény egyetlen fejezetét, a társadalombiztosításra vonatkozót kivéve, elsõsorban apróbb, formai változtatásokból, kisebb pontosításokból áll.
Ugyanakkor nem érinti és nem is vállalja fel a fajsúlyosabb, a valóban módosításra szoruló ügyeket, amelyekbõl példaként most csak egyet említek, az adófogalom korszerûsítését, ami mára már meglehetõsen meghaladottá vált.
A törvényjavaslat megfogalmazásakor el lehetett volna fogadni azt a generálelvet is, hogy mindezekre a módosítási javaslatokra azért volt szükség, hogy a törvény egységesebb, pontosabb és a hatályos törvényi szabályozáshoz illeszkedõbb, harmonizálóbb legyen. Akkor viszont mindezekhez - legalábbis szerintünk - megnyugtatóan csak összehangoltan más törvények módosításával együtt, csomagban lett volna célszerû mindezt a javaslatot benyújtani.
A csomag tartalmát illetõen egy államháztartási reform keretében, gondolunk itt elsõsorban az alkotmány közpénzekrõl szóló részére, a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényre, az adótörvényekre, az Állami Számvevõszékrõl szóló törvényre és végül egy ma még nem létezõ, de megítélésünk szerint rendkívül fontos és szükséges törvényre is, a törvényes fizetõeszközrõl szóló törvényre.
Úgy látjuk, hogy mindezek nélkül a javaslat csak részmegoldásokat tartalmaz, és nem foglalkozik többek között olyan fontos kérdésekkel sem, mint például a zárszámadás újragondolása vagy a mai változó igényeknek megfelelõ, pontosabb eljárási rend megfogalmazása.
(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az
Országgyûlés alelnöke foglalja el,
a jegyzõi székben Boros Lászlót dr. Kiss Róbert váltja fel.)
(10.30)
Tisztelt Képviselõtársaim! Mi úgy látjuk, hogy az egész módosítás legfõbb indoka, hogy a társadalombiztosítási alapok mozgásterét jelentõsen csökkentsék. Természetesen lehet mindezt úgy is megfogalmazni, a törvényjavaslat arra szolgál, hogy az államháztartás egységes rendszere még egységesebb legyen, ne lehessen állam az államban valamely elkülönült alrendszer, és különösen ne legyen olyan rendszeridegen test az államháztartás egészében, mint amilyet ma a társadalombiztosítási alapok jelentenek.
A változtatások indokát két dolog magyarázhatja. Az egyik, hogy az állam garanciát vállal a társadalombiztosítás irányában. Ha ez így van, akkor joggal szeretné látni, mit, milyen feltételek között vállal.
A másik, hogy a kormány teljes társadalom- és gazdaságpolitikáját befolyásolja a társadalombiztosítási szolgáltatások és különösen azok pénzügyi feltételeinek alakulása. Itt nemcsak arról van szó, hogy az európai normák szerint teljességgel lehetetlen gyógyszer nélkül hagyni kórházakat, a területi ellátási feltételek biztosítása nélkül bezárni kórházi osztályokat, a kisnyugdíjasok vállára rakni a piacosított gyógyszerárak terhét, hanem arról is, hogy mekkora lesz az elkövetkezõ években az infláció, a külkereskedelmi mérleg és a költségvetés halmozott hiánya. Hiszen mindezek nyilvánvalóan a társadalombiztosítási alapok hiányától, azaz a társadalombiztosítás túlköltekezésétõl is függ.
Ez a kérdés - úgy hisszük - akkor sem lenne sima ügy, ha a hiányok mérséklését, az önkormányzatok kiadásainak csökkentését a kormány már a szervezés fázisától kezdve a zárszámadásig folyamatosan érvényesítené.
Tudjuk, annak idején a társadalombiztosítás reformja nem rendezett el számos hatásköri és felelõsségi kérdést. Talán ennek egyik következménye, hogy mára ez a probléma ennyire élesen jelentkezik, ennyire "igényli" a beavatkozás lehetõségét.
Úgy tûnik, hogy a jelenlegi törvényjavaslat a pénzügyi kérdések vonatkozásában az önállóságot akarja korlátozni, a függetlenséget akarja visszavenni. Hiszen a javaslat értelmében az önkormányzatok szerepe lényegében javaslattevõvé válik, mintegy tájékoztatják a kormányon keresztül az Országgyûlést arról, hogy esetleg eltérõ a véleményük mindabban, mint amit a kormány az elõterjesztésben a parlament elé tár.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a vélemény semmiféleképpen nem nevezhetõ egyetértési jognak. A most tárgyalt javaslat szerint mindig a kormány változata kerül a parlament elé. Természetesen lehet mondani, hogy mindeddig még - úgy, ahogy - rendben van a dolog. Mert hiszen az Országgyûlés bármikor módosíthatja ezt a javaslatot saját hatáskörében belenyúlhat az éves elõirányzatok egy részébe.
Természetesen nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy pontosan a javaslat értelmében a kormány lehetõségei nõnek meg, hiszen a belenyúlás lehetõsége mindazon a területeken, amelyeket az Országgyûlés szabadon hagy, azaz nem tart fenn magának, lényegében korlát van.
Nem véletlenül fogalmaznak ezzel kapcsolatban egyes szakértõk úgy, hogy amit itt javasol a kormány, az nem más, mint a költségvetési törvényben megismert tendencia további folytatása, amelynek értelmében minél több rendelkezést igyekeznek kivenni a törvényi szabályozás jogkörébõl.
Logikus folytatása mindez annak a Kádár-rendszert visszasíró javaslatnak, hogy a kormány ismét adhasson ki törvényerejû rendeletet. Ha visszanézve megvizsgáljuk a társadalombiztosítási alapok mûködését, azt tapasztaljuk, hogy a mûködési költségek túllépése nem volt meghatározó. Az igazán súlyos hiányosságok, a szolgáltatások, illetve azok forrásai alakulásának következményei.
Mindezekbõl következõen úgy látjuk, hogy az egyensúlyi problémákon aligha segíthet a kormány belenyúlása, viszont egy ilyen belenyúlási lehetõség mindig a források feltétlen elköltésére fog ösztönözni, nehogy legyen mit elvenni vagy zárolni.
Az 1 százalékos tartalék 10 százalékát kitevõ szabad mozgást, az ellátásokra való felhasználás területén mi nem tartjuk soknak. Sõt, ahogyan Torgyán képviselõtársam felszólalásában már jelezte, mindez igazából folyamatosan hiányos állapotot ígér, mivel a gyógyszer-, a teljesítményfinanszírozás és a táppénz nyílt rendszert alkot, amelynek alakulása csak igen komoly erõfeszítéssel, mérlegeléssel is csak pontatlanul tervezhetõ.
Tisztelettel kérdem, mi történik, ha az alapok hiánya az év közben valamikor körvonalazódik? Elképzelhetõ-e, hogy a kézi vezérléssel mindez a probléma gyorsan a törvényhozás elé hozható és ott orvosolható? Nos, nehezen.
Úgy látjuk, mindez, ha most kicsi lépésekben is, de tulajdonképpen csakis a társadalombiztosításnak önállóságát, a centralizáció ismételt fokozását jelenti.
Tisztelt Képviselõtársaim! Szólni kell még egy látszatra kis jelentõségûnek tûnõ dologról is, a könyvvizsgálói hitelesítésrõl is. Ez elvileg jó megoldásnak tûnik. Ha azonban megnézzük, felesleges. A társadalombiztosítási önkormányzatok zárszámadásait ugyanis, ellentétben a helyi önkormányzatokkal, minden egyes esetben tüzetesen ellenõrzi az Állami Számvevõszék.
Ha az Állami Számvevõszék jól végzi munkáját, minden hibát feltár. Akkor teljesen felesleges az adófizetõk pénzébõl a vállalkozói szférához tartozó könyvvizsgálókat finanszírozni. Ha viszonyt rosszul végzi a munkáját az Állami Számvevõszék, akkor ezt nem azzal kell kompenzálni, hogy jelentõs kiadásra kényszerítjük a társadalombiztosítási önkormányzatokat, hanem az ÁSZ-ba kell hozzáértõbb szakembereket vállalni, megválasztani.
Egy másik nagy kérdéscsoport, az ugyancsak párhuzamosan tárgyalt költségvetés-Magyar Nemzeti Bank adósságcsere következményeit tekinti kész tényeknek, és ehhez igazítja a szabályozást. Mivel a törvény értelmében a kincstár lesz a következõkben az állam devizában nominált adósságainak kezelõje is, felhatalmazást kap a másodlagos piacokon való mûveletekre is, a költségvetés rövid és hosszú távú finanszírozhatóságának alakítására.
E csere miatt rendezi a javaslat szövege az árfolyam-leértékelés vagy -változás átértékelési határait is, de nem rendezi ennek a mintegy 200-300 milliárd forintra tehetõ kamatvonzatát. Ellentétben Keller képviselõtársam megállapításával, mi úgy látjuk, hogy a kincstár esetében a közalapítványok pénzeinek kezelése, folyósítása bizonyos aggályokra enged következtetni.
Végül, de nem utolsósorban a javaslat rendezni szándékozik a Munkaerõpiaci Alappal kapcsolatos hatáskör-megosztási kérdéseket és számos más, az önkormányzatokkal összefüggõ kérdést is. Jó lett volna, ha mindezeket alátámasztottabban mutatta volna be az elõterjesztõ, hogy az mindenki számára egyértelmûbb és követhetõbb legyen.
Tisztelt Képviselõtársaim! Az Állami Számvevõszék az eddigiekben is számos esetben jelezte, hogy az államháztartási törvényt rendszeresen megsértik, törvényi megfogalmazás hiányában ezeket szankciók lényegében soha nem követték. Teljességgel igaz az a megállapítás is, hogy államháztartási reformra - és nem a törvény toldozgatására- foldozgatására - van szükség. Ehhez pedig hatástanulmányokkal alátámasztott új törvényi, új szervezeti keretekre van szükség, és sajnos, ma ennek még a körvonalai sem láthatók. Mindezek hiányában a törvényjavaslatot ebben a formájában nem tudjuk támogatni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
(10.40)