AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a vita elsõ szakaszában tényleg nagyon sok fontos kérdés fölmerült, és miután az itteni reakciók - ugye a Házszabály szerint csak két percre adnak lehetõséget általában, kivéve az elõterjesztõt -, tehát felhasználnám azt a lehetõséget, hogy két percnél egy kicsit hosszabban néhány fontos kérdésre reagáljak.
Mindenekelõtt azzal kezdeném, amirõl az elõzõ hozzászóló képviselõ beszélt, valóban úgy tûnik, mintha egy kis mûfaji zavar támadt volna ennek az elõterjesztésnek a megvitatása kapcsán. Tehát itt most természetesen nem az államháztartási reformról kell eszmét cserélnünk, hiszen amirõl szó van, az az államháztartási törvény módosítása, ami tulajdonképpen a pénzügyi finanszírozási szegmensét jelenti az állami pénzekkel való gazdálkodásnak, de semmi többet.
Na most, természetesen a pénzzel nagyon sok minden összefügg, de azért mégiscsak ez a törvény alapvetõen azt szabályozza, hogy a pénzzel való gazdálkodásnak milyen rendje legyen. És ahogyan az expozéban is említettem, az ezzel kapcsolatos javaslataim nagyságrendje a szokásos klasszifikáció szerint, amit mondjuk a jogalkotási programban szoktak használni, hát inkább egy kismértékû vagy maximum középmértékû módosítás, de semmiképpen valamilyen alapvetõ nagy átrendezése a dolognak.
Azt gondolom, hogy az eddigi vitából is kiderült, hogy szûken véve az itt fölsorolt paragrafusokban található módosítások azért nem döntõ és nem alapvetõ változtatásokat jelentenek az eddigi gyakorlathoz képest. Néhány területen kétségkívül fontosak. Itt a vitában is többen aláírták azokat, amirõl az expozéban beszéltem.
De azért, ha már államháztartási reformról esett szó, azt gondolom, hogy nyilván nem a mai napirend ennek a fõ lehetõsége, hogy mi itt tárgyaljuk, valószínûleg a holnapi napirend is csak részben ad rá lehetõséget, hiszen ott kifejezetten a társadalombiztosításról van csak szó, és az államháztartási reform szélesebb.
Hiszen az államháztartási reform tulajdonképpen az állam szerepének újragondolását és átrendezését jelent, és ezért nagyon sokféle módon megjelenik itt a tisztelt Ház elõtt. Megjelenik nyilván egyrészt magában a költségvetésben vagy a minden éves költségvetésekben. Hiszen ez dönt arról, hogy az állam szerepének betöltésére hol, milyen ráfordításokat eszközölünk. És megjelenik nagyon sok úgynevezett szakmai törvényben, amirõl az elõbb is szó esett, amelyek részben már itt elfogadásra kerültek - mondjuk az egészségügy területén a kórházi kapacitások szûkítése területén -, részben majd a közeli idõben fognak beterjesztésre kerülni, és ezek között mondjuk talán leginkább a nyugdíjreformmal összefüggõ törvényeket kellene kiemelnem. Bár hozzá kell tenni, hogy itt is azért már történtek lépések a korhatárváltozással kapcsolatosan, vagy akár a közoktatás, felsõoktatás területén ebben az évben meghozott új törvényeket is említhetném.
Vésõ soron tehát azt szeretném ezzel kapcsolatban aláhúzni, hogy az államháztartási reformhoz szükséges törvények meghozatala egy hosszú folyamat, amely folyamat jelenleg is zajlik, és amiben további jelentõs lépések fognak várhatóan a közeli hetekben, hónapokban bekövetkezni. És itt különösen a nyugdíjreformot szeretném ebbõl a szempontból aláhúzni.
Most már visszakanyarodva az alapkérdéshez, tehát a beterjesztett államháztartási törvény módosítójavaslat-csomaghoz. Én nagyon szeretném aláhúzni, hogy ennek nagyon nagy jelentõsége van a közpénzekkel való gazdálkodás szempontjából. Ugye, a tisztelt parlamenti képviselõ urak, az õ segítõik, valõszínûleg több ezer ember azzal foglalkozott az elmúlt néhány hétben, hogy különbözõ egyedi ügyeket találjon, ahol esetleg a közpénzekkel valami olyasmi történt, ami nem volt rendben.
Természetesen ez a demokrácia velejárója, és nagyon pozitív velejárója, hiszen ez a társadalom ellenõrzését valósítja meg azoknak a tevékenysége felett, akik a közpénzekkel valami módon gazdálkodnak.
De azért a kérdések igazi kezelése az nem egyedi ügyeknek a tárgyalása, hanem legfeljebb az egyedi ügyek tárgyalásából kell következtetéseket levonni, de az igazi megoldás mindig a rendszerek átalakítása, a törvényekkel történõ szabályozás.
És ebbõl a szempontból szeretném aláhúzni, hogy amirõl ma beszélünk, tehát hogy a kincstári gazdálkodást terjesztjük tovább ki újabb területekre, hogy egyre általánosabbá tesszük a közpénzekkel való gazdálkodásban, nyilván együtt a közbeszerzési törvénnyel, amit szintén ez a parlament alkotott meg. Ez, azt gondolom, valóban egy nagyon fontos dolog a tekintetben, hogy a közpénzekkel való gazdálkodás fölött egy nagyon erõs kontrollmechanizmus érvényesüljön.
Tudniillik a kincstári gazdálkodás eleve rendszerszerûen azt jelenti, hogy az egyébként adott elköltés ügyében döntési joggal rendelkezõ nem tud magában egyedül döntést hozni az ügyekben, mindig van egy független szem, aki látja a konkrét költést, és benne van a rendszerben annak a potenciális lehetõsége, hogyha ott valami nincs rendben, akkor a kontrollmechanizmus beindítható, és a felelõsségek világossá válnak.
Tehát azt gondolom, hogy ebbõl a szempontból különösen értékelnünk kell részben már azt, amit elindítottunk, és azt a tényt is, hogy ez újabb és újabb területekre kiterjed, hiszen önmagában a kincstári gazdálkodás ténye - párosulva a közbeszedési szabályokkal - valószínûleg elriasztó hatással van láthatólag esetleges szabálytalanságok, közpénzek nem megfelelõ felhasználásával szemben, és valószínûleg a pénzekkel való minél jobb gazdálkodást nagymértékben elõ tudja segíteni.
Engedjék meg, hogy még egy kérdésre kitérjek, így az elsõ reakció kapcsán, és hát nyilván majd a vita lezárásakor részletesebben is válaszolunk egy csomó mindenre, meg hát elõttünk van rengeteg bizottsági vita, ahol nagyon sok fölvetett kérdésrõl lehet majd tárgyalni.
Ez az adósságkonverziónak az ügye, vagy világosabb megfogalmazásban tehát a Nemzeti Bank és a központi költségvetés kapcsolatrendszerének változtatása. Ugye, ennél a törvénynél is napirendre kerül, hiszen ezt is érinti. Világosan látszik, hogy ezzel a problémakörrel most már elég régóta foglalkozik a magyar parlament, és foglalkozik a közvélemény is.
Én szeretném még egyszer kérni, hogy próbáljuk meg ebbõl a dologból - amennyire lehet - a politikai elemet kikapcsolni, mert itt alapvetõen egy szakmai kérdéskörrõl van szó. Szeretném a tisztelt képviselõ hölgyeket és urakat emlékeztetni a Békesi László képviselõ úr által nem olyan nagyon régen itt e Házban elmondott hasonlatra. Ugye, ha van egy család, férj-feleség, az egyik tartozik valakinek, a másik nem tartozik. Azután megegyeznek, hogy ezt a tartozást átírják a férjrõl a feleségre, vagy a feleségrõl a férjre, vagy megegyeznek, hogy családon belül mennyit fog a férj a feleségnek fizetni, mondjuk kosztpénz gyanánt, és aztán a feleség mennyit fog fizetni a férjnek - nem tudom én, focimeccs-költségek hozzájárulásaképp -, ez a családnak a helyzetét végsõ soron nem befolyásolja.
Tehát én mindig nagy tisztelettel hallgatom azokat a drámai hozzászólásokat, amelyek itt 300 milliárd forintról beszélnek, ami itt most hirtelen teherként a magyar adófizetõk nyakába esik és ennek borzasztó következményeirõl. De hát azért mégiscsak az alaphelyzet az, hogy a Nemzeti Bank és a központi költségvetés között ha bizonyos pénzügyi tranzakciókat végrehajtunk, pénzeket ide-oda utalunk, adósságokat ide-oda írunk, ez ettõl még a családnak a része fog maradni.
(11.50)
Tehát az a 300 milliárd, amirõl beszélünk, az a 300 milliárd meg fog jelenni mint bizonyos kötelezettségek utáni kamatfizetés, bizonyos devizakötelezettségek, devizaadósság utáni kamatfizetés - a költségvetéstõl a jegybankhoz. Tehát ez a családon belüli pénzmozgás. Azt kell mondanom tehát, hogy ezt bármennyire vizsgálgatjuk, ezek a bizonyos e tárgyban megküldött anyagok elég világosan bizonyítják - ha valaki végigrágja magát a számpéldákon is -, hogy ez tulajdonképpen nem egy olyan kérdés, ami a magyar adófizetõkre érdemi többletterhet róna. Illetve valami egészen pici elképzelhetõ, mert hiszen a történet valahol arról szól, hogy azért a Nemzeti Bank finanszírozásában megváltozik a forint- és a devizafinanszírozásnak az aránya. Tehát annak valami egészen pici hatása lehet. De a dolog lényegét tekintve a folyamatnak nincs, és pláne ennek az átrendezésnek, ami a Nemzeti Bank és a központi költségvetési kapcsolatrendszert illeti.
Természetesen nagyon sok pozitív hatása van, tisztánlátást teremt, világosan elkülöníti a szerepeket, pontosan ezért is javasoljuk. De talán amikor itt ilyen több száz milliárdokat emlegetünk akkor ezeket jó lenne valóban egy valóságos bemutatás keretében említeni és eloszlatni azokat az esetleg keletkezõ félelmeket, hogy itt kvázi újabb gazdaságpolitikai kiigazítások szükségessége következne ebbõl a ténybõl. Mármint megszorító jellegû restrikciós lépések szükségessége, amirõl egyáltalán nincs szó. Elnök úr, köszönöm szépen a hozzászólási lehetõséget. (Taps balról.)