DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony, és ígérem, betartom a szükséges idõt. Kedves Képviselõtársaim! Javaslom, hogy járjuk körbe egy kicsit, hogy mi legyen a jövõje a magyar társadalombiztosítási rendszernek. Ezt viszont csak úgy érdemes megtenni, ha egyrészt számba vesszük, hogy egyáltalán milyen megoldási változatok lehetségesek, másrészt megvizsgáljuk azt a sajátos jogi környezetet, amelyben jól-rosszul ugyan, de létezik a magyar társadalombiztosítás.
Nos, ha szétnézünk a világban, a megoldási lehetõségek szinte teljes tárházában gyönyörködhetünk, minden olyan megoldás megjelent már, ami fogalmilag elképzelhetõ. Nos, tehát vannak tisztán állami rendszerek, így például az egészségügy felépítése ilyen Angliában. Vagy vannak magánrendszerek, mint például Hollandiában, amely magánság tulajdonképpen annyit jelent, hogy a polgár szabadon választhat, hogy mely biztosítóval köt szerzõdést. És vannak úgynevezett "öszvér" rendszerek, vagyis az elõzõ kettõ kombinációi és ötvözetei, ilyen a mi társadalombiztosítási rendszerünk is.
Sok vitapont között meggyõzõdésem, hogy abban egyetértünk - ellenzéki és kormánypárti képviselõk -, hogy nem lehet kész, már kipróbált formát egyszerûen átvenni és lemásolni, mert egyrészt sehol sem mûködik hibátlanul ez a rendszer, és minden ország hagyományai és jogfejlõdése mások és mások. Számomra ebbõl a következtetés mindenképpen az, hogy bármelyik megoldást is választjuk, lehet azt jól, és lehet azt rosszul is csinálni. A mi feladatunk nem kevesebb, mint hogy meg kell találjuk a számunkra jó vagy legalábbis a legkevésbé rossz változatot. Ami egyrészt megfelel a mi saját hagyományainknak, polgáraink elvárásainak és nem utolsósorban az ország teherbíró képességének.
Mielõtt áttekinteném a legfontosabb jogi kérdéseket, fontosnak tartom, hogy szóba hozzam: mi is egyáltalán ez a rendszer, hogy "társadalombiztosítás"? Megnéztem az értelmezõ szótárt. Eszerint a társadalombiztosítás nem más, mint "a betegekrõl és keresõképtelenekrõl való anyagi és egészségügyi gondoskodás rendszere". Ennyi, és nem több a fogalommeghatározás. Azonban bárhogyan és bármilyen formában mûködik is, bevételei és kiadásai vannak, hatalmas mennyiségû pénzeket kezel, és kiterjedt szolgáltatásai megkövetelik egy olyan profi szervezet mûködését - akár az állami szervezetrendszeren belül létezik, akár azon kívül -, amely semmi mással sem foglalkozik. Akik tehát a társadalombiztosítással foglalkoznak, egy önálló és bonyolult szakmát képeznek. És nem túl merész a feltételezés, ha azt állítom: bármilyen változás is következzék vagy következne be a társadalombiztosítás jelenlegi felállásában, többé-kevésbé ugyanazok foglalkoznak azzal késõbb is, mint akik ma, cégtáblától függetlenül.
Jogi kérdések. Az alkotmány, az alaptörvény összesen 17 sorban foglalkozik közvetlenül a szociális biztonsággal, és az egészségügyet érintõ kérdésekkel. A hatályos alkotmány szövege szerint a Magyar Köztársaságban az állampolgároknak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység vagy árvaság esetén megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. Ezekhez az ellátásokhoz a társadalombiztosításon és a szociális intézmények rendszerén keresztül lehet jutni - mondja az alkotmány. Csak érdekességként említem, hogy maga ez a kifejezés, hogy "társadalombiztosítás" az alaptörvényben egyetlenegyszer fordul elõ, és semmiféle iránymutatást arra nézve nem ad, hogy hogyan is nézzen ki ez a rendszer valójában. Pusztán egyetlen, de rendkívül lényeges kapcsolati és garanciális tényt rögzít, amelynek értelmében az alkotmányban garantált, tehát az állam által garantált ellátásokat a társadalombiztosítás útján is biztosítja a Magyar Köztársaság.
Még 1991-ben törvény született a Társadalombiztosítási Önkormányzat igazgatásáról, amelyre azért szeretnék kitérni, mert fõként ebben a törvényben esik szó az állam és a társadalombiztosítási önkormányzatok rendkívül bonyolult kapcsolatrendszerérõl. E törvény értelmében a magyar jogrendben a társadalombiztosítás a szociális biztonsághoz való jog egyik legfontosabb biztosítéka. Ebben a törvényben szerepel az a fontos megállapítás, amelynek értelmében a társadalombiztosítási ellátások megszervezése és igazgatása olyan szervezeti rendszert igényel, amely egyidejûleg - hangsúlyozom, egyidejûleg - biztosítja az érdekeltek beleszólási jogát és érdekérvényesítési lehetõségét, valamint az állami felelõsség érvényesülését. E törvény szerint tehát Magyarországon a társadalombiztosítás irányítását a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat és az Egészségbiztosítási Önkormányzat látják el. A két önkormányzat állami felügyeletét pedig az Országgyûlés és a kormány gyakorolja.
Még ebben a törvényben körvonalazódtak azok az eszközök is, amelyekkel az állam felügyeleti jogát gyakorolhatja. Így az Országgyûlés megalkotja az önkormányzatok költségvetését, meghatározza az önkormányzatok gazdálkodásának szabályait, vagy beszámoltatja az önkormányzatokat. Törvény mondja ki ezt a lehetõséget is. Vajon éltünk- e vele? Mindezek szerint a társadalombiztosítás rendszere fõbb vonalaiban Magyarországon kialakultnak tekinthetõ, de mint már annyiszor, az elmélet és a gyakorlat valahogyan nem akar stimmelni.
Az elmúlt négyéves önkormányzati mûködés feszültségekkel terhes idõszak volt, amivel, ha tetszik, ha nem, valamit kezdenünk kell. Meglátásom szerint, ha nagy is a baj, de nem reménytelen a helyzet. Azokkal értek egyet, akik szerint a megkezdett önkormányzati utat kell folytatni, de jelentõs változtatásokkal és tanulva az eddigi tapasztalatokból.
(11.20)
Most már megkerülhetetlenül egyértelmûbbé szükséges tenni az állam és az önkormányzatok viszonyát. Erõsíteni kívánatos az állami felügyelet formáit, különösen figyelve a gazdálkodás szabályaira. És emiatt jó lenne, ha az önkormányzatok sem berzenkednének, hiszen akárhogyan is alakul a társadalombiztosítás jövõje, az ellátásokért való állami felelõsség félre nem tehetõ. Ha esik, ha fúj, a nyugdíjasnak minden hónapban vinnie kell a nyugdíjat, és a vakbélgyulladást is el kell látni.
Adós még a parlament jó néhány törvénnyel, amelyeket még nem hozott meg, ugyanakkor az önkormányzatok sem tudtak eloszlatni valamennyi kételyt mûködési bizonytalanságaikkal kapcsolatban. Meggyõzõdésem szerint csak egy olyan közös és együttes munkának lehet jövõje, amelyben mindkét fél tudomásul veszi a másik jelenlétét és szerepét. Ezt a közös munkát viszont semmi más nem képes tisztességesen megalapozni, mint a pontos és értelmes és életszerû törvények és jogszabályok.
A magam ízlése szerint nem örülnék a visszatérésnek az állami társadalombiztosításhoz, mert arról már kiderült, hogy nem megy, vagy hogy hogyan megy. Már csak azért sem tetszene egy régi-új, vagy valami egészen más megoldás, mint egy továbbfejlesztett önkormányzati, mert a kezdeti gyermekbetegségek megkerülhetetlenül megint csak elõjönnének, és ismét csak keserítenék az életünket. Arról már nem is beszélve, hogy megint jelentõs mennyiségû idõt veszítenénk a tartalmi reformok terén. Mert mégis, nem ezek a legfontosabbak, kedves képviselõtársaim. Úgy érzem, ez végszónak is megfelelõ. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)