DR. PUSZTAI ERZSÉBET (MDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Aggályom volt ezzel a vitanappal kapcsolatban. Nem azért, mert a társadalombiztosítás nem alapvetõ kérdés, és nem alapvetõen fontos tisztázni a társadalombiztosítással kapcsolatos hosszú távú terveket, hanem azért, mert úgy véltem, egy ilyen politikai vitanap a társadalombiztosítás átfogó és sokrétû problémáinak megvitatására nem lesz alkalmas.
Ez nagyjából vissza is igazolódott, hiszen volt aki az egészségügyrõl beszélt, volt aki a nyugdíjról beszélt, és volt, aki általánosabb összefüggésekrõl beszélt. Mégis, ez a vitanap arra alkalmas, hogy néhány nagy összefüggésre rámutassunk. Én leginkább Surján képviselõtársam és a hozzá hasonló hozzászólásokhoz hasonlóan
ltalánosabb kérdésekrõl szeretnék beszélni. Általánosabb kérdésekrõl, mert a társadalombiztosítás nem függetleníthetõ a társadalom egyéb rendszereitõl, nem függetleníthetõ a gazdaságtól.
Mindenki, aki úgy gondolja, hogy a társadalombiztosítás problémáját önmagában, különállóan meg lehet oldani, az óriási mértékben téved. A társadalombiztosításon belül a nyugdíjrendszer és az egészségbiztosítás problémái nem elsõsorban a korábban kialakított rendszer sajátosságaiból adódnak, hanem az egész gazdasági átalakulás következményének tekinthetõk.
Azért mondom ezt, mert többféle rendszer létezhet a nyugdíjbiztosításban, többféle rendszer létezhet az egészségbiztosításban - mint ahogy létezik is a világon -, mindegyiknek megvannak a maga elõnyei és hátrányai, megvannak a különféle területeken a történelmi hagyományai, többféle rendszerben lehet kialakítani megfelelõ érdekeltségi viszonyokat, megfelelõ teljesítményarányosságot egy egészségügyben.
Meg lehet ezt tenni kötelezõ általános biztosításban, meg lehet tenni több kisebb, ám törvényileg szabályozott biztosításban is a megfelelõ érdekeltségi viszonyokat, és a nyugdíjrendszereken belül lehet tõkefedezeti biztosításban is érdekeltséget teremteni, és lehet a hozzánk hasonló felosztó-kirovó rendszerben is érdekeltséget teremteni. Nem a rendszerek problémájáról van szó, hanem a gazdaság és az átalakulás problémájáról van szó.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ha Magyarországon tõkefedezeti rendszerû nyugdíjbiztosítás lett volna, amikor ez a hatalmas mértékû gazdasági átalakulás elért bennünket, a nyugdíjkifizetésekkel ugyanolyan gondok lennének, mint most. Hiszen egy ilyen inflációs idõszakban a korábban bármilyen biztosítási rendszerben megállapított nyugdíjak ugyanúgy elértéktelenednének, mint ahogy most, a felosztó-kirovó rendszerben. Csak utánamenni még nehezebb is lenne, tisztelt képviselõtársaim.
Nem rendszerproblémáról van szó. Az egészségügyön belül valóban rendszerproblémáról is szó volt, hiszen az volt a baj, hogy az intézmények teljesen függetlenül kapták a pénzt attól, hogy mennyi beteget és milyen szerkezetben látnak el. Ezért kellett a teljesítményhez valamilyen módon alkalmazkodó finanszírozási rendet elindítani, ami bár nem tökéletes, de mégiscsak az érdekeltséget valamilyen módon megteremti.
Tehát nem a különféle rendszerek belsõ problémája miatt adódik az, hogy ma Magyarországon a - nem ma, hosszú évtizedek, évek óta - társadalombiztosításon belül ilyen súlyos feszültségek keletkeznek, hanem leginkább ennek a nagyon súlyos és nagyon nagy mértékû gazdasági átalakulásnak a következménye.
Éppen ezért nem lehet ezeket a problémákat izoláltan megoldani, ezt mutatja a legjobban a jelenlegi kormányzó pártok vergõdése, és félévenkénti újabb és újabb koncepciója, hiszen soha nem hirdették azt, amit aztán utána elkezdtek, soha nem hirdették az egészségügy államosítását, aztán mégis idehozták elénk. Tehát az a vergõdés, ami itt történik, azt mutatja, hogy ezeket a kérdéseket nem lehet egymástól függetlenül megoldani.
Sajnos az a baj, hogy ez a vergõdés azt is mutatja, hogy nincs igazán elképzelésük arra, hogy mit lehetne kezdeni a társadalom ilyen nagy rendszereinek további átalakításával. Szép meséket hallunk arról, és naponta elmondják, hogy az államháztartási reform így meg úgy, csak mindig elfelejtik, hogy az államháztartási reform ezeket a rendszereket érinti, és ezekrõl hosszú távon kell gondolkozni, nem lehet az idei év pénzügyi hiányainak betömésére olyan lépéseket tenni, ami majd két-három év múlva lényegesen nagyobb pénzügyi hiányokat vagy súlyosabb feszültségeket vagy még drágább megoldásokat fog igényelni. Tehát a gazdaság problémáitól nem választható el.
Nem választható el azért sem, mert az elmúlt években már tökéletesen látható, hogy miután a gazdaság az átalakulás miatt nem növekedett, a növekedés nélkül pedig csökkennek a bevételek, a csökkenõ bevételek ellensúlyozására ilyen, olyan vagy amolyan formában, de valójában járulékemelés történik, ahogy most is az történt, tisztelt kormánypárti képviselõtársaim, az 1800 forintos egészségügyi hozzájárulás járulékemelés, csak nem a teljes körben, hanem az 51 ezer forintos fizetésig; mindenki számára járulékemelés következett be, még akkor is, ha látszólagosan, százalékarányban most azt mondják, hogy csökkent.
Igen ám, de a járulékemelések bármilyen konstrukciója mellett - legyen az betegszabadság, legyen valódi százalékos járulékemelés vagy legyen egészségügyi hozzájárulás neve a dolognak - minden alkalommal kimutatható, hogy a járulékfizetési hajlandóság tovább csökken. Ebbõl következik, hogy minél tovább emeljük a járulékokat, relatíve annál kevesebben és annál kisebb összegeket fognak fizetni. Ez egy ördögi kör, tisztelt képviselõtársaim, amiben benne vagyunk hosszú évek óta.
(11.50)
Ebben az ördögi körben a gazdaság vergõdik, nem csak a járulékterhek miatt. De ha végiggondolják azt, hogy az adót csak akkor kell fizetni egy gazdasági társaságnak, ha nyeresége van, járulékot viszont minden esetben, ha foglalkoztat valakit. Tehát ez egy olyan állandó teher, amitõl úgy igyekeznek megszabadulni a különféle vállalkozások, hogy vagy alacsonyabb jövedelemmel jelentik be az illetõket, vagy egyszerûen feketén foglalkoztatják. Ezáltal a járulékbeszedés még tovább csökken.
Ezt a folyamatot - véleményem szerint, ahogy az elmúlt évek tapasztalata mutatja - ezzel az úgynevezett stabilizációs politikával nem fogják tudni megállítani. Ahogy már most lehet hallani a gazdaságkutatók véleményét, hogy ha így folytatódik tovább, akkor újra elkezdõdik az exportcsökkenés és az importnövekedés, ha így folytatódik tovább egy-két éven belül kezdhetünk stabilizálni eggyel alacsonyabb szinten.
Ez a politika, tisztelt képviselõtársaim, nem tudom, mikor vezet igazán eredményre, erre még senki nem tudott választ adni. Csak reményekrõl beszélnek, vergõdésrõl és reményrõl. Reménykedhetünk abban, hogy esetleg majd hosszú távon lesz valami eredménye ennek, csakhogy az eddigi lépések egyáltalán nem ezt mutatják. És az a dolog, amit itt hallunk mostanában, hogy az ellátórendszereket és az ellátásokat hozzá kell igazítanunk a lehetõségeinkhez, tisztelt képviselõtársaim, ha a lehetõségeink csökkennek, akkor ennek van egy bizonyos alsó határa. És ha valaki azt gondolja, hogy a magyar egészségügyi ellátást tovább akarja csökkenteni, a ráfordításokat csökkenteni akarja, az legyen tisztában azzal, hogy a magyar egészségügyi ellátásban ellátási hiányok keletkeznek. Ezt már nagyon sokszor mondtam el.
Csak azok, akik nem ismerik az egészségügy mûködését, képzelik azt, hogy rövid távú pénzügyi kényszerekkel a betegellátást lehet javítani. Ez nem igaz, és erre nagyon komolyan rá fognak döbbenni, ha ezt az utat tovább folytatják. Mert lehet az egészségügy belsõ szerkezetén alakítani - nemcsak lehet, kell is -, a belsõ érdekeltségeket át kell alakítani, folytatni kell ezt az átalakítást, de az egészségügyre fordított kiadásokat nem lehet csökkenteni, mert már így is sokkal alacsonyabbak, mint hozzánk közel hasonló fejlettségû országokban.
Mi lehet tehát a megoldás? Ez a kislépések politikája, ami történik, és ezek a lépések általában tánclépések, mert hol jobbra, hol balra történik egy-egy lépés - mostanában idõnként ugrás -, hogy aztán utána szaladjunk a bekövetkezett ellentmondások rendezése érdekében. Ez nem vehet sehova, ez most már világosan látszik. A Magyar Demokrata Néppárt véleménye az, hogy meg kellene változtatni a dolgok megközelítését. Más szemmel kellene nézni a dolgokra. Erre mondták gazdasági szakemberek azt, hogy kockázatos. Én csak azt a kérdést tettem fel, hogy vajon amit most csinálunk, az nem kockázatos-e? Vajon meddig lehet ezt csinálni a társadalommal, és vajon hol vannak ebbõl a folyamatból a kiutak?
Nos, az egyik ilyen kiút lehetséges, amit természetesen nagyon komolyan, minden részletkérdésében elõre meg kell tervezni, és itt nincs módom elmondani minden vonatkozását, de a legfontosabb lépéseit el tudom mondani.
Egy kitörési pont lehet egy jelentõs mértékû tb-járulék- csökkentés. Azt ma mindenki tudja, aki a gazdasággal foglalkozik, hogy ha minden foglalkoztatott után, minden gazdasági társaságban befizetnének egy alacsonyabb tb-járulékot, körülbelül ugyanahhoz az összeghez jutnánk, mint ami most történik magas tb-járulékkal, és alacsony vagy viszonylag kis létszámmal. Tehát ezt a lépéssorozatot természetesen nagyon komolyan meg kell tervezni. Jelentõs mellett azt értem, hogy levinni a társadalombiztosítási járulékot 30 százalékra, a munkaadói társadalombiztosítási járulékot.
Nos, hogy ennek milyen összefüggésrendszere van? Elõször is, egy ilyen lépésnek azonnali inflációcsökkentõ hatása van; azt hiszem, ezt a gazdaság szereplõi nem vitatják. Foglalkoztatást növelõ hatása is van, hiszen csökkennek a foglalkoztatás terhei. Ehhez csatlakoztatható egy nagyon kemény, nagyon szigorú társadalombiztosítási járulékbehajtási rend, akár büntetõjogi felelõsségre vonásig is. Ehhez egy nagyon komoly társadalmi szemléletváltoztatás is csatlakoztatható. Mert amennyiben ebben mindenki egyetért, el lehet fogadtatni a társadalommal, hogy egy csökkentett társadalombiztosítási járulék befizetése a legelemibb kötelessége mindenkinek. Ehhez lehet egy nagyon szigorú behajtási rendet csatlakoztatni.
Milyen más vonatkozásai vannak? Tisztelt Képviselõtársaim! Az állami költségvetés kiadásai is csökkennek. Két okból is csökkennek: egyrészt, nem kell akkora járulékfizetést tervezni az állami költségvetésben, ezt ritkán szokták felmérni, pedig igen jelentõs összegekrõl van szó. Akkor, amikor egy százalékos tb-járulék-emelkedésrõl volt szó, akkor 8 milliárdot jelentett ez - mintegy, nem egészen 8 milliárdot jelentett ez - az állami költségvetés kiadásaiban. Gondolják végig, hogyha csökken a járulék ilyen mértékben, mennyivel alacsonyabb lesz a kiadás! A következõ: az infláció-csökkenés következtében az államadósság kamatainak kiadása is csökkenni fog. Ezt is ki lehet számítani, hogy körülbelül milyen mértékig.
Természetes, hogy ha a versenyképesség nõ, ha a foglalkoztatás nõ, akkor a társasági és személyi jövedelemadó- bevételek is növekednek. Az exportképessége is nõ az országnak. Igen, ez mind, mind pozitív hatású lehet a gazdaságra. Természetesen ehhez nagyon komoly számítások is szükségesek. A magunk erejébõl sok mindent elvégeztünk már ezekbõl a számításokból, és tudom, ilyenkor mindig jön a kérdés, mindig jön az alapkérdés: rendben van, lecsökkentjük a tb-járulékot, rendben van, egy idõ után a gazdaság fejlõdésével és a befizetési hajlandóság növekedésével visszajutunk ugyanahhoz a pénzhez, amit most beszedünk - csak addig mi lesz? Ez a kérdés.
Nos, egy ilyen változtatást természetesen csak speciális konstrukcióban lehet megvalósítani. Nem gondolom azt, hogy felelõtlenül máról holnapra lecsökkentjük a tb-járulékot, és aztán lesz, ami lesz. Ez egy elõre megtervezett, nagyobb program, komoly program kell hogy legyen, elõre megtervezett társadalombiztosítási költségvetéssel - ezt, én úgy gondolom, hogy a jelenlegi járulékmérték mellett megtervezett társadalombiztosítási költségvetést kell letenni az asztalra, majd hozzácsatlakoztatni a társintézkedések sorozatát, és ezek után bevezetni ezt a programot. Az átmeneti idõre pedig speciális konstrukcióban lehet támogatást szerezni, méghozzá a nemzetközi pénzügyi szervezetektõl. Egy olyan gazdasági program, amelyik egyértelmû, hogy az egész gazdaság számára lélegzetvételt jelenthet. Egy olyan program, amelyik azáltal, hogy lehetõséget teremt a gazdaságban a növekedésre, a foglalkoztatás növekedésére, a bérek növekedésére, egy ilyen program nagy valószínûséggel támogatásra találhatna.
Nem irreális, amit mondok tisztelt képviselõtársaim, hiszen utána számoltak gazdasági szakemberek. Nem arról van szó, hogy fel kellene venni egy összegben nagyobb hitelt, hanem arról van szó, hogy a mindenkor kiesett összeg mértékéig vagy mértékében vennénk csak fel hitelt, egy készenléti tartalékot kérnénk. Számítások szerint ez mintegy kétmilliárd dolláros készenléti tartalékot igényelne, amit a gazdaság változásával, a bevételek növekedésével párhuzamosan egyre csökkenõ mértékben lehetne igénybe venni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ilyen programra lehet társadalmi, gazdasági megállapodást kötni. És csak ilyen programra lehet, nekem meggyõzõdésem. Olyan programokra már nem lehet gazdasági megállapodásokat kötni, amiben minden kétséges, és semmi pozitív kitörési irányt nem tud felmutatni egy kormány. Nekem meggyõzõdésem, hogy ilyen programra a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel is lehet szerzõdést kötni.
És még egy dolog, amiben biztos vagyok: a nagy ellátórendszereket nem tudják úgy átalakítani a társadalmi robbanás veszélye nélkül, hogy a jelenleginél kisebb bevételekbõl kisebb kiadást fizessenek, mert ezt nem viselheti el sem az egészségügyi ellátás, sem a nyugdíjas társadalom.
(12.00)
Tudom, hogy a régi jó, bevett gondolkodásmódot követõ közgazdászok számára ez a gondolat megütközést kelt, és azt mondják, hogy naivitás. Én nagyon örülnék neki, ha egy kicsit elgondolkoznának ezen. Ha egyszer végre azon gondolkodnának el, hogy valami új megközelítés kellene, hiszen hosszú évek óta a régivel nem lehetett igazán eredményt elérni, és egyre lejjebb és lejjebb megy a társadalom, egyre lejjebb és lejjebb megy a gazdaság.
Hihetetlen mértékben megrendült az állampolgárok bizalma a döntéshozókban, a politikai rendszerben, a demokráciában. Ha ezen nem tudunk valami új megközelítéssel és új gondolkodásmóddal változtatni, akkor világosan nem látható, hogy meddig marad fenn ezekben a társadalmakban a valódi politikai demokrácia, és mikor kerül szélsõségek kezébe a hatalom.
Én azt hiszem, tisztelt képviselõtársaim, nagyon fontos volna már gondolkodni ezen. Tudom, mert két év óta már nagyon sok gazdasági szakembert kérdeztem meg. Igen, mindenki azt válaszolta elsõ megközelítésben, hogy kockázatos. Én azt kérdeztem tõlük, ami most történik, az nem kockázatos. Kiszámolták annak a kockázatát, hogyha így folytatja tovább ez az ország, annak mi lesz az eredménye?
Hát ebben az országban már nem elég azt mondani, hogy reménykedjünk, hogy jövõre jobb lesz. Most már valami határozottat is mondani kellene. Nekem meggyõzõdésem, hogy egy ilyen szemléletváltozással, egy ilyen újfajta gondolkodásmóddal lehet eredményt elérni ebben az országban. Kemény munka, az biztos, és nem lehet ötpercenként megváltoztatni a lépéseit, mert most éppen támadt egy új ötletem.
Nagyon keményen összefogott, nagyon szigorúan megtervezett, hosszú távú programra van szükség. Véleményem szerint csak így lehet. Ezzel a társadalombiztosítás helyzete hosszú távra megoldható lesz, de csak ezzel megoldható, csak ilyen megoldással, mert ami most történik, az inkább a káoszt növeli, és nem a problémákat oldja meg. (Taps az MDNP soraiból.)