DR. BOROSS PÉTER (MDF): Köszönöm, elnök asszony. A viták szokásos koreográfiája szerint folyik itt minden.
Feltételeztük azt, és innen kell kiindulni, hogy a nagy nyomatékkal - a kormányprogramban, a kormányalakuláskor - meghirdetett reformról eddigre már kiderül, hogy jó, nem jó, mely elemeiben kell korrigálni. De mindenesetre az ígéretek olyan hangsúllyal jelentek meg, hogy ennek a mai vitanapnak már egy kormányzati elképzeléseket markánsan magába foglaló modellrõl kellene szólni. Nem arról szól.
Arról szól most is, hogy mit kéne tenni. Most igazából egy ilyen vitanapra, ha a kormány elõterjeszt valami jobban megfogható és vitára alkalmas anyagot, abban az esetben nem alakulna ki az a sajátos helyzet, hogy az ellenzékiek természetesen elmondják a véleményüket, majd két percben a kormánypárti politikusok nem a társadalombiztosítás rendszerérõl szólnak, hanem az ellenzéki megjegyzések bírálatával töltik az idõt.
Én úgy hiszem, hogy ez is egyik tipikus példája annak, ami nálunk itt kialakult. Egy hatalmas probléma elõtt állunk, egy olyan probléma elõtt állunk, amelyiknél bármilyen reform bevezetése átmenetileg forrást igényelt volna, és ha már elképesztõ gondatlansággal eladta a kormányzat az energiabázis egy jelentõs részét, és tanácstalan volt, hogy mit tegyen a bevételbõl, akkor például az egyik forrást ebbõl megteremthette volna, és folytathatnám a sort.
Szabad legyen azzal befejeznem, borzasztó nagy baj ez a görcsös védekezési hajlam. Ezért én felelõsséggel kijelentem, hogy nagy baj volna, ha ez a Ház nem ismerné fel, hogy hihetetlen ügyetlen az a kormányzat, amelyik adott bér-, nyugdíj- és inflációs viszonyok között fél százalékról dönt. Hogy hányféle variációja van, hogy ne így láttassa magát, azt hiszem, az különösebb spekulációkat nem igényel. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
(12.20)