JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt érdeklõdõ Képviselõtársaim! Kedves Rádióhallgatók és Televíziónézõk, akik még nem unják ezen a szép napos idõben ezt a társadalombiztosítási vitát reggel óta.
Hallgattam, és az fogalmazódott meg bennem, hogy vajon mire is jó ez a vitanap. Kinek-kinek volt ebben valami ars poeticája, amit már itt elõadott. Bizonyos értelemben, én úgy hiszem, hogy teljesen jogosak ezek a bemutatásra hajlandó megnyilatkozások. De azért valójában meg kell arról emlékeznünk, hogy ez néhány olyan szándék elleplezését tükrözi, amelyet én itt tetten értem.
Az egyik ilyen, hogy fáj az az ellenzéki pártoknak, hogy ezek a tb- önkormányzatok ilyen összetételûek, amilyenek. Lehet, hogy nem csak nekik fáj. Azért gondolom ezt így, mert ennek itt hangot adtak többen is, és volt itt olyan felszólaló is, aki nevén nevezve a szívének kedves vezetõket meg is nevezte. Érdekes volt mert, azért mindenkit nem - hát azért, gondolom, hogy van különbség a dologban. Úgy hiszem, hogy ez az 1997. évi önkormányzati, tb-önkormányzati választások elõtt egyfajta jel arra vonatkozólag, hogy ma a politikai pártoknak van szándékuk ezeknek az önkormányzatoknak az összetételére majd nyilatkozni.
A másik ilyen nagyon érdekes számomra, egy kicsit meglepetésként is megjelenõ jel a nosztalgiakeltés volt az elõzõ négyéves ciklusra. Ezt azért tartom meglepõnek, mert hogy még csak két év múlt el, és én azt hiszem, ezzel találkozom, hogy az emberek általában nem felejtették el, hogy mi volt itt az elõzõ négy évben. És hogy pont az érintettek próbálnak nosztalgiát kelteni a saját maguk ügyei iránt, ez azért, én úgy gondolom, hogy egyfajta olyan optimizmus, amit én nem látok megalapozottnak.
A harmadik dolog, amit érzékeltem, hogy azt próbálják bemutatni, hogy ez a kormány ez tehetetlen, cselekvõképtelen, és úgy általában is el lehet róla mondani, hogy egy borzasztóan nagy zûrzavarban ülünk itt, és a folyamatok most már kezelhetetlenek, dilettantizmus van, zûrzavar van, és csak mi lehetünk, akik majd leváltjuk ezeket, és - mondják többen is - nekünk még jövõképünk is van.
(13.40)
És ezek a jövõképek itt úgy rajzolódnak ki elõttünk, hogy vagy olyan szavak és kifejezések álcájába bújnak, amelyeket, én úgy hiszem, hogy még a hozzáértõk sem értenek pontosan, ha egymásutániságában végighallgatják. Vagy pedig olyan egyszerû frázispuffogtatással történik, ami, azt hiszem, hogy nem méltó a politikai vitanap intézményéhez.
És hát ebben a szituációban a szocialista képviselõk sincsenek könnyû helyzetben. Egyik oldalról nekünk nem lehet eszközünk a demagógia, hiszen, bár el lehet ezeket puffogtatni, de a gond itt marad a vállunkon. Tehát nem fogunk ettõl tudni megszabadulni. Van felelõsségünk. Hiszen "a kibicnek semmi sem drága" - tartja a mondás, sõt, ahogy én elnézem, vannak, akiknek már az lett a filozófiájuk, hogy "annál jobb, minél rosszabb". Ez nyilván nem lehet a Szocialista Párt álláspontja. (Derültség az ellenzéki pártok oldalán.)
Itt van egy rendkívül bonyolult helyzet, hiszen az önkormányzatokról szóló törvényi szabályozás és a számviteli elõírások részben hiányosak, az alrendszer bonyolult, és nincsenek egyszerû folyamatok benne. Pénzügyileg nagyon nehezen áttekinthetõ. Ez egy külön szakma. És én azt hiszem, hogy azt végig kell gondolni - úgy, ahogy az állami költségvetésben nem igazodik el a sima állampolgár, nyilván a tb-költségvetésben sem igazodik el a politika iránt csak érdeklõdõ állampolgár. Nem is lehet ezt elvárni.
Úgy gondolom, hogy azt el lehet, hogy ez nyilvános legyen; és ennek a nyilvánossága ma is megvan, hiszen ugyanúgy a Ház elõtt van mind a kétfajta költségvetés, tehát elvileg az állampolgárok képviselõi hozzá tudnak ehhez jutni.
Több ponton probléma mutatkozik a kormány és a társadalombiztosítás viszonyában is. És ezenkívül vannak más olyan tényezõk is, amelyek jelentõsen befolyásolják a társadalombiztosítás helyzetét, így az Érdekegyeztetõ Tanács mûködése és döntése, az európai uniós csatlakozás és a jogharmonizáció intézménye.
Itt van a megörökölt és maga elõtt görgetett tb-hiány és más olyan szervezeti problémák, amelyek a megalakulásakor nem nyertek elintézést. Itt van a vagyoni rendezetlenség, amely szintén ebbe a kérdéskörbe tartozik. Itt van a társadalombiztosítási önkormányzatok és a költségvetés elszámolása. És itt van a gazdaság helyzete, amelyrõl itt többen szóltak is.
Itt van a demográfiai helyzet. Azért meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok képviselõtársam szorgalmazza, hogy több gyerek legyen. Nyilván, ki-ki a maga módján, mindent megpróbál elkövetni, aki persze tud, hogy maga is dolgozzon ezen az ügyön, de azért az általában a lakosság szándékától és akaratától függ.
És itt van az a tény, hogy 2012 környékén az a nyugdíjrendszer finanszírozhatatlanná válik, amely ma van. És azt hiszem, ami végett kezdeményezõdött ez a mai politikai vitanap, az valójában az a politikai légkör, amelyben élünk. Hiszen jó néhány olyan tudatos kormánylépés történt, ami elkerülhetetlen lépés volt, ugyanakkor, én úgy érzem, hogy sebet ejtett valahol a társadalmon. Ilyen a nyugdíjkorhatár-emelés, ilyenek a járulékszélesítési törekvések és ilyen a társadalombiztosítási kinnlévõségek behajtására történt lépések is. A kormánypártok is megosztottak bizonyos értelemben. De azt hiszem, hogy esetenként személyes érintettség okán is - például a nyugdíjpénztárak környékén.
Mik azok a problémák, amelyekrõl itt sokat hallottunk? Én a nyugdíjaknál lévõ problémával kezdeném, és csak néhányat ragadnék ki. Az egyik, hogy nem egy magyarországi speciális szituáció ez, ez van szerte a világban: Franciaországban, Svédországban, Olaszországban általános sztrájkok vannak, demonstrációk, azért, mert az ott élõ állampolgárok szintén nagyon nehezen élik meg, hogy az évtizedek alatt szerzett jogaik a társadalombiztosítás finanszírozhatatlansága miatt egyszerûen megvonódnak.
Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy az állami részvétel indokolt a társadalombiztosításnál. Indokolt, hiszen az önkéntes megtakarítások nem mindenkinél sikerülnek. Tudjuk, az állampolgárok is gyarlók. Indokolt azért is, mert az alacsony jövedelem aktív korban krónikus nyomort jelentene, ha az ember megöregszik. És az is tény, hogy a piacok nem képesek kezelni azokat a globális kockázatokat, mint például hitelinfláció, gazdasági válságok, a valuták értékváltozása.
Én úgy hiszem, hogy ma egyértelmû az, hogy a nyugdíj nem képes kielégíteni a szükséges megtakarításokra való ösztönzést, és egyben a szociális újraelosztás és az eltérõ jövedelembiztosítás együttes igényét is.
A magyar probléma - mint tudjuk - több összetevõbõl is áll. Ezek közül, engedjék meg, hogy kiragadjak egyet, amely itt a tb- költségvetések vitája kapcsán is folyamatos probléma. Van itt nálam egy hosszú lista, mintegy három oldalban, hogy kik azok, akik után az égvilágon senki sem fizeti meg a társadalombiztosítás részére a járulékot.
És ez úgy kezdõdik, hogy a gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben részesülõk: 241 ezer fõ; és egészen a felsorolás tarthatna odáig, hogy fogva tartott, õrizetbe vett, elõzetes letartóztatott: 13 ezer fõ. És hogyha ezeket összeadjuk, amelyeket itt most nem ismertetnék, akkor ebbõl az derül ki, hogy mindösszesen 1 millió 40 ezer ember után nem fizet senki ilyen járulékot.
Ha arra gondolok, hogy a nyugdíjasok után külön egészségbiztosítási járulékot szintén nem fizet senki, ez azt jelenti, hogy csaknem 3,5 millió olyan ember van, aki után valakinek csak ki kellene ezt fizetni. És én emlékeztetnék arra, hogy ez ugyebár ilyen elvi kérdésként merült itt föl az asztalra, nem költségvetési kérdésként, és ez egészen odáig úgy is van, míg egyszer valakinek ki nem kell ezt fizetni. Mert ha ki kell fizetni, akkor viszont igenis, ez egy költségvetési kérdés.
Nagyon komoly probléma az, hogy ennyi bevétel hiányzik ebbõl a kasszából. Itt van, amelyrõl mindnyájan tudunk, az a folyamat, hogy a táppénzkiadások rohamosan növekednek. Ennek egyik oka az, hogy az emberek a munkanélküliség elõl, aki tud, a táppénz alá menekül. Ez egy általánosan ismert fogás, én úgy hiszem, hogy ez ma a társadalomban közismert. 1994. évben csak a nyugdíjakra 35 százalékos kulcs kellett volna, és összesen 57 százalékos jövedelemelvonásnak kellett volna történni ahhoz, hogy valamennyi tb-kiadást fedezzünk járulékokból.
A másik ilyen nagy probléma, ez a legális gazdaság és a feketegazdaság ügye, és azt tudjuk mindnyájan, hogy a feketegazdaság jövedelembefizetéseket, természetesen, a költségvetésbe nem teljesít. Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy - bár csak néhány ellenzéki képviselõ van a teremben -, de mégis, a kormánynak ebben és a kormánypárti frakcióknak három olyan tudatos lépése volt, amely, azt hiszem, nem vitatható.
Az egyik, hogy a tényleges korhatárt emelni kell. Ez megtörtént, bármennyire is egy nehezen meghozható döntés volt. A másik, hogy az adó- és járulékalapot szélesíteni kell, ez szintén megtörtént. És az indexálási képlet is meg fog változni, errõl most beszélt reggel a pénzügyminiszter úr.
Fontos dolog itt megemlíteni a munka világát, hiszen a legális munkavállalás helyzete az, amely alapvetõen a járulékfizetést befolyásolja. 1990-ben 1 munkaképes korú inaktívra 4 aktív állampolgár jutott. 1993-ra ez az arány úgy változott, hogy 1 munkaképes korú inaktívra 1,5 aktív statisztikai létszám jutott. Ez ugye, azt jelenti, hogy bizony a foglalkoztatottak száma erõsen lecsökkent.
És ne felejtsük el azt se, amikor nosztalgiázunk az elmúlt négy évrõl, hogy ennek a költségvetése, tehát a járulék be nem fizetési hatásai, azok mindig a folyó évben jelentkeztek. Ugyanakkor meg kell azt is állapítani, hogy nagyon szomorú, de vannak olyan népcsoportok és vannak olyan régiók, ahol ez a szám, az eltartottak és a keresõknek az aránya még az 1:190-et is eléri.
Nagyon fontosnak tartom azt, hogy segélyezés helyett a munkajövedelmekre kell helyezni a hangsúlyt. Én úgy hiszem, hogy a kormány ebben is lépett, hiszen a Munkaügyi Minisztérium megváltozott koncepciója szerint új kezdeményezések jelentek meg, akár itt a pályakezdõk aktív eszközökkel való segítésére gondolok, akár a közmunkatanácsok létrehozására vagy más eszközökre. Cél az, hogy az állampolgárokat olyan helyzetbe hozzuk, hogy a saját munkajövedelmeikbõl legyen lehetõség megteremteni a saját boldogulásukat.
S egy fontos dolog van még itt, amirõl talán érdemes szót ejteni: ez pedig a munka szokásának a megõrzése. Mindnyájan tudjuk azt, hogy ma a munkanélküliek - sajnos népes - táborában van egy meglehetõsen nagy csoport, aki morálisan annyira elsüllyedt, hogy nagyon nehezen talál majd vissza a munka világába. Õk lesznek vélhetõen a tartós munkanélküliek.
Ha megnézzük az egészségbiztosítási kiadásokat, akkor azt kell mondani, hogy 1989 és 1993 között ezek az állami szektorból megháromszorozódtak, és a lakossági terhek pedig megnégyszerezõdtek. Látszik az, hogy strukturális és hatékonysági viták is vannak, ugyanakkor kormánypártokon belül is úgy hiszem, hogy kitapintható ellentétek vannak egy-egy dolognak a megítélésében.
Ugyanakkor azért történtek fontos lépések. Fontos lépés történt az átlátható költségvetés megteremtésére, amely a gazdaság teherviselõ képességével valamilyen arányban van.
(13.50)
Lépések történtek a Népjóléti Minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, illetve a tb-önkormányzatok közötti helyzetnek vagy a kapcsolatnak a módosítására, ami a hatásköröket és az ellenõrzési lehetõségeket illeti. Beindul a kórházi szerkezetváltozás. Itt a cél, hogy 10 ezer lakosra 25 orvos és 90 ágy jusson, ezt próbálnánk meg elérni. Ez egy valamilyen európai tendencia, amely úgy hiszem, hogy számunkra még elviselhetõ, bár meg kell mondani õszintén, hogy rendkívül fájdalmas. Új elem, hogy a magáncégek megjelentek ezen a piacon is.
A feladatokról, a rövid távú feladatokról pénzügyminiszter úr részletesen beszélt. Én azt említeném meg, hogy nagyon fontosnak tartom a társadalombiztosítási alrendszerek kettéválasztását: nyugdíj- és egészségbiztosítás, és az új nyugdíjrendszer kidolgozásával fontosnak tartom a reálérték megõrzését a nyugdíjak tekintetében.
Ennek értelmében a parlamentben is vannak feladataink. Idetartozik a két alap költségvetési tárgyalásának a különválasztása. Idetartozik az, hogy a két alap költségvetését az állami költségvetéssel, a központi költségvetéssel együtt tárgyaljuk. Idetartozik az, hogy a tb vagyongazdálkodásáról szóló törvényt be kell hozni a Ház elé. Idetartozik az, hogy tisztázni kell a nyugdíjfolyósító által fizetett ellátások financiális hátterét. S idetartoznak a tb-alapok speciális szabályozását illetõ munkálatok, hiszen a Számvevõszék évrõl évre visszatérõ megállapítása az, hogy idevonatkozólag néhány különleges, speciális szabályt meg kellene állapítani. Ha ezek meglennének, sokkal egyértelmûbb lehetne ennek a megítélése is.
Ami végett ezen a vitanapon mégis érdemes hozzászólni, az az: mindnyájan tudjuk, hogy rendkívül komoly gondok jelentkeztek a társadalombiztosításnál, s legalább az állampolgároknak, az érdeklõdõ állampolgároknak van lehetõségük, hogy lássák, hogyan gondolkodnak errõl a politikai pártok.
Komoly gondok vannak, hiszen látjuk azt, hogy a kórház- finanszírozás recseg-ropog. Láthatjuk azt, hogy a kórházak beszállítói a tartozások végett esetenként lehetetlen helyzetbe kerülnek és megtagadják a beszállításokat, vagy tesznek erre kísérleteket. Látjuk azt, hogy az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti státusa és a teljesítményfinanszírozás meglehetõsen ellentmondásos ezen a területen. S látjuk azt is, hogy bizony a problémák nagysága miatt valószínûleg csak együttes kezeléssel és együttes fellépéssel lehet ezeket megoldani vagy akárcsak a mélyükre hatolni.
Fontos lépésnek tartom azt, hogy az önkormányzatokat illetõen bizonyos jogbõvülés történt az elmúlt idõszakban. Nyilvánosságot kaphatnak az Országgyûlés elõtt, és ez nemcsak az Országgyûlésben közvetlenül vett nyilvánosságot jelenti, hanem szélesebb értelemben az ország népe elõtti nyilvánosságot is. Ezt azért tartom fontosnak, hiszen így az önkormányzatok képviselõi közvetlenül tudják elmondani a lakosságnak és nekünk, országgyûlési képviselõknek is, hogy egy-egy dologról mit gondolnak.
Fontosnak tartom azt is, hogy a Magyar Szocialista Párt nem kérdõjelezi meg a biztosítottak és a teherviselõk érdemi, meghatározó szerepét ezekben az önkormányzatokban. Jónak tartom azt, hogy beindult a közös gondolkodási irányzat, s történtek ebben lépések. Arra gondolok, hogy a nyugdíjbiztosítónál egyfajta centralizációs irányba mozog a gondolkodás, az egészségbiztosításnál a területi decentralizáció felé a szerzõdéses kapcsolatrendszernek megfelelõen.
Jónak tartom azt, hogy a törvények, a törvényességi igények felmérése megtörtént. Jónak tartom azt, hogy gazdálkodás az Állami Számvevõszék szerint is átlátható, bár az elemeit vitatjuk. Jónak tartom azt is, hogy az önkormányzatok kezdeményezõen lépnek fel egy- egy törvénymódosítást illetõen. Arra gondolok, hogy annak idején már a kormányprogramhoz, a Házszabályhoz, illetve különbözõ megállapodástervezetekkel próbálták meglepni mindenütt a kormányt, illetve a társadalombiztosítás ágazatokra bontása érdekében tettek javaslatokat.
Rossznak tartom azt, hogy a nyilvánosság elõtt több olyan vád hangzik el, amelyekért õk magukat megvédeni nem tudják, vagy ha igen, akkor azt csak más fórumokon. Arra gondolok, hogy meglehetõsen demagóg módon általában túlköltekezéssel vádoljuk õket, illetve még arra is, hogy ez az instabil állapot, amiben vannak ezek, egyfajta tudatos fenntartás valakik részérõl, éppen avégett, hogy ennek az átalakulási folyamatnak a kényszere megmaradjon.
Én azt egy megnyugtató dolognak tartom, hogy az általános és kötelezõ biztosítási kényszer fenntartásának ügye eldõlt. Én úgy hiszem, hogy a rövid távú teendõk mindenki számára világosak, hiszen még ellenzéki felszólalásokból is ez derült ki. Ketté kell választani az alapokat, óvatosan kell folytatni ezeket a folyamatokat, amelyek elkezdõdtek, hiszen nincsenek receptek, és nincsenek kizárólagosan jó utak. A kiadási oldalon racionalizálni kell, ez elkerülhetetlen, hiszen rövid távon gyors bevételbõvülésre nem számíthatunk. Meg kell változtatni a kórházi struktúrát, s a teljesítményfinanszírozást a béreknél is érvényesíteni kell.
A járulékbevételeket növelnünk kell. A beszedéshez pedig hatáskör kell. És ha sokan anekdotáztak itt, akkor egy rövid történetet én is elmondanék, picit sarkítva, hogy élvezhetõ legyen. Franciaországban ez úgy van, hogyha nem fizeti be a járulékot a munkáltató, akkor elsõ körben kap egy értesítést, második körben pedig egy elsõfokú bíróságként eljáró behajtó kimegy, és egyszerûen elviszi azt, ami a keze ügyében van. És egyben a nyilvánosságra is hozzák, hogy ki az, aki be akarja csapni a társadalmat, ki az, aki nem óhajtja befizetni azt a járulékot, amibõl az összes többiek kiadásait is fedezik. Ez egy meglehetõsen sarkított történet, de csak azt szeretném vele mondani, hogy meglehetõsen hatékony is, hiszen 1 százalék körül van a francia kinnlévõségek aránya. Úgy hiszem, hogy ez az 1 százalék egy irigylésre méltó szám.
Mindenképpen kell tehát gyorsítani a behajtásokat, és mivel tudjuk azt, hogy a tb-önkormányzatok igyekeznek szerzõdésekkel valamilyen ütemezés szerint visszaszedni ezeket, én úgy hiszem, hogy érdemes elgondolkodni azon, hogy olyan piackonform eszközökkel a gazdasági mozgásteret hogyan lehet növelni valamilyen pénzügyi konstrukcióval, amely a kinnlévõségek terheinek a csökkentését jelentené az önkormányzatoknál. Erre modelleket kell kidolgozni, meg kell vitatni, és úgy hiszem, hogy ha a Házban egyetértés van, akkor lehet ezeket alkalmazni.
Ugyanakkor nem feledkezhetünk el a vitanapon arról sem, hogy itt van közöttünk a demagógia, és teljesen biztos receptekkel rendelkezõ képviselõtársaink is vannak. Újra kell gondolnunk az állam teherviselõ képességét és az igényeket is az ellátást illetõen, még akkor is, hogyha nagyon nehéz a demagógia ellen küzdeni ebben a tárgykörben.
Úgy hiszem, hogy egy gondolat erejéig meg kell emlékeznünk arról is, ami már nem is téma, hogy azért az állampolgár most is fizet valamilyen módon csúszópénzt a legtöbb helyen, s ez a csúszópénz érdekes módon azóta sem az önkormányzatok járulékbevételeit növeli. S meg kell emlékeznünk a feketegazdaságról is, amiben én úgy hiszem, hogy nem elsõsorban kényszerítõ eszközökkel, hanem olyan szabályozással lehet eredményeket elérni, amely a legális gazdaság preferálásával, a legális gazdaság felé tereléssel segíti a bevételnövekedést.
Politikailag nem megkerülhetõ az, hogy a mai ellenzék nem érdekelt az ilyen összetételû társadalombiztosítási önkormányzat újbóli létrejöttére '97-ben. Tisztán kell látni, hogy a merõben piaci alapú elképzeléseket hozzá kell simítani a szolidaritás és az igazságosság érdekéhez, s ez bizony sok esetben új kompromisszumok megkötését jelenti. Én úgy hiszem, hogy a tb-önkormányzatokat legitim módon, meglehetõsen kicsi költségbõl és valódi felelõsséggel felruházva kell majd megújítani 1997-ben.
És félúton vagyunk, minden mozog, mozog a gazdaság, mozognak az elképzelések, a pártok dologhoz való viszonya is mozog, még az igények is, amik fellépnek ezzel kapcsolatosan. Én úgy hiszem, hogy akkor lehet esély ennek a problémának a leküzdésére, hogyha megjelenik az összefogás, megjelenik a közös felelõsség. S itt a Magyar Szocialista Párt nevében én meg is szeretném köszönni, kihasználva ezt az alkalmat, meg szeretném köszönni a társadalom türelmét és a szakszervezetek belátó önmérséklését ebben az ügyben, hiszen mi elkerültük azt a példát, amit például Franciaországban én magam láttam, hogy hogyan tüntetnek a szerzett jogok elvesztése végett a szakszervezetek.
Úgy hiszem, hogy nálunk érvényesült az a tétel, hogy a társadalommal együtt lehet megoldani egy világviszonylatban is jelentkezõ problémát, de abban minden bizonnyal igazunk van, hogy a társadalom ellenére nem lehet megoldani. És ha már a biztos recepteknél tartunk, én azzal köszönnék el, hogy hallgatva a reggeli hozzászólásokat, õszintén sajnálom, hogy egyik nagy ellenzéki vezér képviselõtársam nem találkozott még a Jóistennel.
(14.00)
Nem azért, mintha nekem sürgõs lenne, hogy ez a dolog bekövetkezzen - gondolom, õ maga sem sürgeti -, de ha találkozott volna, rövid konzultáció után minden bizonnyal néhány nagyon hasznos tanácsot adhatott volna neki, hogy hogyan lehet a világot megteremtetni összesen egy, azaz egy nap alatt, ugye, ellentétben a meglehetõsen alacsony hatékonyságú hatnapos idõtartammal. És ha ez így lenne, akkor, azt hiszem, hogy nekünk egy napot kéne dolgozni és hat napot pihenhetnénk. Köszönöm szépen. (Közbekiabálás az MSZP padsoraiból: Bravó!)