UNGÁR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy három teljesen különbözõ kérdésrõl kell beszélni, ezek természetesen összefüggenek, de szétválaszthatóak.
Az elsõ kérdés a jelenleg lévõ két társadalombiztosítási önkormányzat helyzete, az õ munkájuk; az elmúlt pár éves tapasztalatnak az összegzését tehetnénk meg, vagy megpróbálhatnánk megtenni. Elhangzott ebben a Házban, hogy egy olcsóbb, egyszerûbb járulékfizetõ képviseletet kell megoldani, tehát a járulékfizetõket kell a társadalombiztosítási önkormányzatban megjeleníteni, és erre a delegálást találják többen a leghelyesebbnek. Lehet gondolkozni azon, hogy a jelenlegi társadalombiztosítási önkormányzatba választás helyett delegálás legyen abban az esetben, ha a szereplõk megváltoznak. Delegálni szakmai csoportokat, érdekképviseleteket, orvoskamarát, gyógyszerészkamarát, egészségügyi dolgozókat lehet, tehát létezõ társadalmi szervezeteket. Amennyiben a járulékfizetõkrõl beszélünk, a járulékfizetõk nagy közösségérõl, akkor nagyon nehéz delegálásról beszélni és egyszerre demokráciáról, akkor inkább érdemes lenne mégiscsak a választásról beszélni.
Tehát az a fajta megoldás - és hogy világos legyen, hogy kire reagálok -, ami Juhász képviselõtársam beszédébõl kitûnt, hogy delegálás lesz, ellenben a járulékfizetõk jelenlegi képviselõi, tehát szakszervezetek mint munkavállalói és munkaadói szervezetek, amelyek most munkaadói szervezeteknek számítanak, hogy úgy kellene a delegálást megoldani - azt hiszem, ez semmi más, mint a jelenlegi szereplõknek a biztonságos hely további biztosítása a tb- önkormányzatban. Érdemes lenne azért azon elgondolkodni, hogy ténylegesen a járulékfizetõket - munkaadót, munkavállalót - ki képviseli. Ki képviseli leginkább? Erre egy választ - és az elmúlt napokban egy választ már kaptunk -, hogy nagyjából a társadalom egészérõl van szó, hiszen a nyugdíjas is járulékfizetõ, még ha nem is most fizette a járulékait; hiszen az egyetemista is járulékfizetõ lesz, és egyébként meg a családja járulékfizetõ, tehát gyakorlatilag az egész társadalomról vagy gyakorlatilag a választóképes állampolgárokról van szó.
Tehát ki képviseli a járulékfizetõket? Az Országgyûlés biztos, hogy képviseli, amennyiben elfogadjuk, hogy a többpárti demokrácia az a modell, amit szeretünk; és úgy tûnik nekem, hogy ezt a társadalom is és mi is elfogadtuk. Kérdésként teszem föl, mert láthatóan sem az ellenzék nem tudott ebben egységes álláspontot képviselni, sem a kormánypártok nem tudtak ebben egységes álláspontot képviselni. Ma a nyugdíjönkormányzat esetében azzal találkozunk, hogy nagyon szigorú, következetes és pontosan nyomon követhetõ törvények korlátozzák a hatáskörüket. Azt is mondhatom, hogy nincs rájuk szükség, de nem baj, hogy vannak, lévén hogy nincsen semmi dolguk a végrehajtáson kívül. Lehet bárkit odaválasztani, odadelegálni, az igazi jogosítványok nyugdíjügyben, nyugdíjmegállapítási szabályok, nyugdíjemelési szabályok a parlamentnél lesznek, és reményeink szerint tényleg fogunk tudni arról beszélni, hogy a nyugdíjrendszert hogyan változtassuk meg. És akkor érdemes lesz kitérni arra, hogy mi az, hogy társadalombiztosítás, és mi, az ami nem társadalombiztosítás.
Ez lesz a második téma, amirõl szeretnénk beszélni. Az Egészségügyi Önkormányzatnál viszont az a nagy baj - még ha Juhász képviselõtársam némileg demagógnak is fogja tartani -, hogy az Állami Számvevõszéktõl kezdve a parlament vizsgálóbizottsága egy pár apróságot észrevett az elmúlt pár év tevékenységében, miszerint is a jogszabályok be nem tartása, a saját szabályok ki nem dolgozása, az egészségügyi koncepcióhoz semmifajta hozzájárulást - tehát egy új egészségügyi rendszert, nem szakmai hozzá nem járulást -, illetve tényleges vagyonvesztést a rájuk bízott vagyon esetében és a normatíváktól nagyon erõsen eltérõ, inkább baráti alapon történõ eseti finanszírozások, illetve hát a Kockázatkezelési Alap a klasszikus példa arra, amikor mindenféle belsõ szabály nélkül mûködtek.
(14.10)
A baj nem csak az, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevõ kör, magyarul a Magyar Köztársaság teljes népessége nincs képviseltetve, a baj az is, hogy az egészségügyi folyamatokban részt vevõk sincsenek képviseltetve. Nincsenek kórházak, nincsenek nõvérek, nincsenek gyógyszerek, a szakma sincs benne képviseltetve. A szakma, amely szakmaiságot itt többen, ugye, azért igényelték, például az egyik volt egészségügyi miniszter. A baj az, hogy kártékony, amit csinálnak. Mert lehetne azt mondani, mint a nyugdíjönkormányzatnál, hogy olyan jó törvényeink vannak, hogy nagy bajt nem tudnak csinálni, hiszen nincs is nagyon nagy mozgásterük. De az egészségügyi önkormányzat bajt tudott, kárt tudott okozni - akár elfogadja Juhász képviselõ úr, akár nem. Számszerûsíteni is lehet, és pontosan el lehet mondani ezeket az eseteket, ahol kaptak több házat arra, hogy az elhelyezésükrõl gondoskodjanak, és aztán mégis másfél milliárd forintba került az átépítése; és lehet számos-számos példát hozni, amely épület aztán alkalmatlan arra, hogy betöltsön funkciót.
A CM-klinika, sajnos, csak egy a történetek közül, a CM-klinika egy azon történetek közül, ami az ügyészségnél van. Most már van egypár történet, amit hallunk nap mint nap, hogy érték alatt értékesítik a rájuk bízott vagyont, hogy nem ismerik, hogy milyen értékpapírok vannak a tõzsdére bevezetve és mi nincs, és ehhez képest nagyon magabiztosan mozognak ezeken a területeken, de nem errõl van szó. Az alapvetõ elvi kérdést kell tisztázni, azon túl, hogy ha ténylegesen hûtlen pénzkezelést talál az ügyészség, akkor a hûtlen pénzkezeléssel kapcsolatos összes szankciót vagy következményt viselniük kell az érintetteknek.
A kérdés az, hogy mindenféle politikai felelõsségtõl is mentesek ezek az urak, akik ott ülnek, hiába választották õket meg. Amikor bármiféle probléma fölvetõdik, akkor nagyon haragosan azt mondják, hogy politikai támadások érik õket, ami egyébként szokott történni választott képviselõkkel, hogy politikai támadás éri õket, lévén, hogy a politikust választják.
A felelõtlenség a baj. Ezért azt gondolom, hogy nagyon jó nyomon járunk, ha az államháztartási törvény módosításnál, az egészségügyi hozzájárulásnál és a kórházi kapacitások csökkentésénél világosan próbáljuk megfogalmazni a tényleges hatásköröket és a tényleges felelõsségeket. Amennyiben ez sikerülni fog - az államháztartási törvény a harmadik ebben a folyamatban -, annyiban tényleg érdemes lesz elgondolkozni azon az alapkérdésen - nem azon, hogy mi történt és hogy kezelték a pénzt -, hogy annak érdekében, hogy a betegek tényleg minél magasabb színvonalon legyenek ellátva, hogy az orvosok minél jobban tudják magukat továbbképezni és tényleg szolgálni a betegeket, hogy annak érdekében milyen intézményrendszert kell, és milyen társadalmi kontrollt kell odahelyezni, amit úgy nevezünk, hogy társadalombiztosítási önkormányzat, vagy úgy nevezhetünk, hogy népegészségügy.
Mert akár tetszik, akár nem, akár szeretjük, akár nem, gyakorlatilag az alkotmányból fakadóan - és ebben nem is nagyon volt semmifajta elvi nézetkülönbség - igenis, azt gondoljuk mindannyian - nekem úgy tûnt a mostani vitából -, hogy ez az állam dolga, ennek az intézményrendszerét megteremteni, hogy az állampolgárok az orvosi ellátáshoz hozzáférjenek. Természetesen ennek nagyon sokfajta szervezeti megoldása van. Én azokat, amivel Szolnoki Andrea még a délelõtt folyamán kezdte a beszédét, én ezeket a lehetõségeket nem ismételném el. Egy kis szomorúsággal töltött el, hogy rajta kívül nem sok elképzelést hallottam az egészségügy tényleges megoldására. Bár, amit mi mondunk, azt szokták ilyen ötletelésnek nevezni. Azt gondolom, hogy lehet gondolatnak vagy elképzelésnek meg tervnek meg minden másnak is hívni.
Mi a másik nagy kérdés, ami ma azért elõ-elõbukkant, hiszen a sajtóban most már többször találkoztunk vele? Ez a nyugdíjreform. Szeretném, hogyha azt a két teljesen külön dimenziót meg tudnák különböztetni a képviselõtársaim, hogy mi az, ami kötelezõ befizetésen alapul, nyugdíj-elõtakarékosság, és mi az, ami önkéntes alapon mûködik, illetve mi az, ami felosztó-kirovóba, és mi az, ami tõkefedezetibe megy. Tudniillik ma Magyarországon önkéntes alapon tõkefedezeti rendszerbe be lehet fizetni, mint tudjuk, úgy hívják õket, hogy önkéntes pénztárak. Több képviselõtársunk különbözõ önkéntes pénztáraknak az igazgatóságában, elnökségében benne is van - ha Juhász képviselõ úr kíváncsi rá, el fogom mondani, hogy az õ pártjából kik vannak ilyen pénztárakban például.
A felosztó-kirovó rendszer ma Magyarországon, tehát ami nem önkéntes, hanem kötelezõ, az ma nem tõkefedezeti elven, hanem csak csupán felosztó-kirovó elven mûködik. A reformnak nem az a lényege, hogy az önkéntes tõkefedezeti rendszer teremtse meg, mert ez van. Amit egyszer már megcsináltunk, azzal nem nagyon érdemes dicsekedni. Néha érdemes ismeretterjesztõ elõadásokat tartani róla, de mást nem nagyon érdemes. A reformnak a lényege az, hogy a kötelezõ rendszerben - nevezhetjük társadalombiztosításnak is - legyen egy felosztó-kirovó és egy tõkefedezeti rendszer egyszerre.
A kötelezõ, az pedig azt jelenti, hogy törvény írja elõ. Azt jelenti, hogy az államnak dolga és kötelessége nagyon szigorúan szabályozni a benne részt vevõket, a játékszabályokat. A kötelezõ azt jelenti, hogy az állam a maga helyén, ami az õ helye, az ellenõrzés és a szabályrendszer megfogalmazásában, nagyon erõs jogosítványokat kap. Egy kötelezõ elven mûködõ tõkefedezeti rendszerben egy vagy több felügyeletnek is nagyon komoly hatáskört kell adni.
De azt gondolom, hogy nem a részletek a fontosak, hanem az, hogy attól, hogy nyugdíjreform lesz - reményeim szerint - Magyarországon, az nem azt jelenti, hogy a társadalombiztosítás mértéke változik vagy nagysága, hanem azt jelenti, hogy társadalombiztosításban az ilyen módon félretett vagy fölhasznált pénzeknek a gazdaságba való bekerülése egészen más módon történik. Tudniillik azt jelenti, hogy ha Juhász Gábor életkoránál fogva tõkefedezeti rendszerbe gyûjtheti majd a járulékainak az egyharmadát, és választhat majd különbözõ nyugdíjpénztárak között, amelyeket különbözõ vagyonkezelõk vagyonkezelhetnek, akkor õ egy olyan kisbefektetõvé válik gyakorlatilag, akik, a sok kis befektetõ együtt a magyar tõkepiacon meg fog jelenni és a magyar gazdaságba kerül be ez a pénz.
Mi az - kérdezi Pusztai Erzsébet -, mi az a dolog, amit javaslunk, mi az - kérdezi Pusztai Erzsébet -, amitõl arra várunk, hogy a gazdaság maga is fejlõdjön? Például az, hogy egy egész más rendszeren keresztül ténylegesen a gazdaságba be tud menni a nyugdíj- megtakarításoknak egy része. Az, hogy gazdasági növekedést - mindannyian tudjuk - többek közt úgy lehet elérni, nemcsak úgy, hogy az állampolgárnál több pénz tartok, nagyon fontos, meg a vállalkozásoknál több pénzt tartok, hanem úgy, hogy a magyar befektetési piacon magyar befektetõk is megjelennek. Mert nagyon- nagyon jó, hogy a külföldi tõke áramlik ide Magyarországra, és nagyon- nagyon elöl állunk ebben a dologban, de sajnos nem számíthatunk rá, hogy a végtelenségig a közép-kelet-európai országokban az elsõ helyen leszünk ebben, és nem számíthatunk arra, hogy ez ilyen módon növekszik majd, ahogy eddig növekedett.
Azt gondolom, hogy még nagyon sokat lesz módunk beszélni a gazdaság és a társadalombiztosítási rendszerek kapcsolatáról, de azt hiszem, hogy ilyen leegyszerûsítõ kritikákat most még, amikor nincs itt a kormány elõterjesztése elõttünk, nem nagyon érdemes tenni. Lehet, hogy abba a helyzetbe kerülnek önök is, hogy a végén még támogatni kell majd azt az indítványt is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)