DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Ismételten szólhatok. Köszönöm szépen. Nos, az elõbb nagyon kellett sietni, kissé hadarva foglaltam össze a véleményünket, és most ez a váratlan ajándék ez lehetõvé teszi, hogy tényleg felajánljam azt, amit már itt többen megtettek, az együttgondolkozást arról, ami nem egy parlamenti ciklust, nem két évre szóló döntést igényel, hanem generációk sorsát határozza meg.
A biztosítási rendszer beéréséhez általában ötven évre van szükség. Tehát hogyha valaki nem politikus, hanem államférfi szeretne lenni - legalábbis reggelente, amikor belenéz a tükörbe -, akkor generációnyi idõben kell gondolkozni.
Éppen ezért rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy az együttgondolkozást igénylõ kérdésekben ily titkolódzás tapasztalható a kormány és a kormánypártok részérõl. Hallottuk, hogy noha a törvényalkotási programban megígérték az idei év második félévére a társadalombiztosítási, a nyugdíj-, az egészségügyi törvényeket, ezeket nem kapjuk meg.
(14.30)
Nem tudtunk világos választ kapni azokról az úgynevezett koncepciókról, ami alapján az átalakítást elképzelik. Kósza hírek szerint komoly ellentét van a Pénzügyminisztérium és a Népjóléti Minisztérium között ezekben a kérdésekben. Nem kósza hírek, hanem hallott, tapasztalt tények alapján bizony-bizony egészen másként látja egy szocialista képviselõ, mint egy szabaddemokrata képviselõ asszony a kérdést.
Tehát én nagyon nagy tisztelettel kérném a kormányt és a kormánypártokat, hogy amennyiben lehetõség van rá, akkor az úgyis benyújtást halasztott törvények elõtt, ezeknek a törvényeknek a koncepciójáról, ahogy a nagy jelentõségû és több generációra szóló törvényeknél általában szokásos, elõtte az elénk hozott és vitatható és írásban elõre megismert és egymással egyeztetett véleményeket kaphassuk meg.
Nagyon nehéz úgy vitatkozni - higgyék el -, hogy az ember mond valamit, erre az a válasz, hogy abban még nincs döntés. Akkor mond valami mást, amire azt mondják, hogy ebben meg már tegnap volt döntés, nem érdemes róla vitatkozni. Sajnos, ez a gyakorlat.
Na most, magáról a társadalombiztosítási önkormányzatokról esett itt a legtöbb szó, és elmondták - joggal -, hogy bizony nem mindig gondos gazdaként jártak el. A gazdálkodásukat vizsgáló parlamenti bizottság zárójelentését e vitát megelõzõen nem kívántuk elõterjeszteni éppen azért, mert akkor ez a vita arról szólt volna, és nem arról, amit hiányolunk továbbra is, hogy az elvek, elképzelések, stratégiai célokat hogyan látják a különbözõ politikai tényezõk.
De miután ennek a vitának rövidesen vége lesz, semmi sem akadályozza meg, hogy jövõ csütörtökön a végleges szövegrõl tárgyaljon a vizsgálóbizottság, és néhány héten belül benyújtsuk. Valószínû, hogy januárban már vitathatja a Ház, de külön vitassuk, és ne a társadalombiztosítás, a nyugdíjrendszer és az egészségügyi rendszer egészével együtt, mert akkor bizony elveszünk a részletekben, nem látjuk a fától az erdõt, mint ahogy ma is néhányszor tapasztalni volt kénytelen az ember.
A Magyar Demokrata Fórum változatlanul azt vallja, amit Ludwig Erhard, aki egy konzervatív. - mint már hallottuk, hogy vaskancellár volt, bár az inkább Bismarckra jellemzõ, de mindegy. Ludwig Erhard kancellárrá választása után, Adenauer után, a parlamenti beiktató beszédében mondotta, hogy: "Én keresztényként és konzervatívként a generációkat átívelõ szolidaritás híve vagyok, és a generációkat átívelõ szolidaritás érdekében mindent meg fogok tenni, minden német számára szeretném a létbiztonságot megteremteni."
Nem akkor mondta, más alkalommal, hogy éppen ezért a társadalmi szolidaritás alapján, és azért, mert a nemzet összerõfeszítésébõl a gazdasági élet parancsnoki posztjain lévõktõl várom a legnagyobb áldozatot, mert hiszen a legnagyobb elõnyöket is õk fogják élvezni.
Tehát ennyit a szolidaritásról, ami úgy látszik egy a húszas jövedelemkülönbségekig mûködik, egy az ötszázasnál már nem nagyon. De ennek is meg kell találni együtt a kezelését. Hogy lehet az egy a húsz vagy az egy az ötven fölött lehetõvé tenni a rendszerben az önérdek érvényesítését.
Higgyék el, minden nemzet sorsát az határozza meg, hogy mennyit képes a jövõjére félretenni. Minden család sorsát ez határozza meg, és ez egy olyan kérdés, ami arról szól, hogy mi módon gondoskodunk saját magunk és gyerekeink jövõjérõl, biztonságáról. Mert biztonságtudat nélkül, kiszámítható jövõ nélkül nem várható, hogy a gazdaságban eleven beruházásokat, kockázatot vállaló beruházásokat tegyen bárki is, és nagyon- nagyon várja az ország tõlünk, parlamenti képviselõktõl, hogy ebben egyezségre jutva egy újabb 60/1991-es határozatot, egy - mondjuk - 17/1997-es határozatot elfogadjon az Országgyûlés.
Én ehhez minden segítségünket felajánlom, és minden megértõ együttmûködésüket nagyon köszönettel fogadok. Köszönöm szépen.