HIDASI REZSÕ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! A jegybank ez évben várható, az ez évi állami költségvetésben eredetileg szereplõ 20 milliárd forintos eredménybefizetéssel szemben mintegy 60 milliárd forintos veszteségének az ügye ráirányítja a figyelmet a jegybank és a költségvetés közötti elszámolások kérdésére, az adósságmenedzselés, illetõleg a gazdaság, ezen belül a monetáris politika néhány központi kérdésére.
A szakmai közvélemény, úgy tûnik, megosztott abban, hogy milyen lépések a legcélravezetõbbek a jegybank és a költségvetés közötti elszámolások áttekinthetõbbé tétele érdekében, és még kevésbé érthetõ ez a kérdés a közvélemény számára. Úgy gondolom, ez azért is van, mert technikai és lényeges gazdaságpolitikai kérdések kapcsolódnak össze és összegzõdnek a jegybanki eredményben oly módon, hogy a mai helyzet csak nagyon kevesek számára áttekinthetõ.
Az alaptörekvéssel, azzal tehát, hogy a jegybank és az államháztartás finanszírozási kapcsolatait bizonyos értelemben tehermentesíteni kell a külföldi adósságmenedzseléssel járó terhektõl, s ezzel is elõ kell segíteni, hogy a külföldi hitelfelvétel ott jelenjen meg, ahol ezt felhasználták, hogy a jegybank monetáris feladatai és lépései egyértelmûen különüljenek el az adósságmenedzselés feladatától, messzemenõn egyetértek. Ez ugyanis lehetõvé teszi, hogy reálisan értékelhessük a monetáris politikát, az adósságmenedzselést s a jegybank belsõ gazdálkodását egyaránt. Ugyanakkor rendkívül fontosnak tartom azt, hogy pontosan felmérjük a rendezés lehetséges következményeit, illetõleg az elképzelhetõ megoldásokat.
Véleményem szerint a következõ szempontokat kell szem elõtt tartanunk.
Egy: a múlt örökségének tekinthetõ az, hogy az egyszintû bankrendszerben a jegybank volt az ország egyedüli hitelfelvevõje. Ennek a ténynek tudható be, hogy a jegybank mérlegében ma rendkívül nagy feszültség halmozódott fel az árfolyamváltozás miatti átértékelési különbözet formájában. Ez, tehát a múlt öröksége jár azzal a következménnyel, hogy ha a jegybank mérlegében szereplõ külföldi adósság csökken, s ma ez a helyzet, romlik a jegybank eredménye, hiszen mai árfolyamon kell törleszteni azt a külföldi hitelt, ami egy korábbi, jóval alacsonyabb árfolyamon épült be a gazdaságban.
(18.50)
Kettõ. Ettõl a kérdéstõl különbözik viszont az úgynevezett sterilizált intervenció kérdése, ugyanis már gazdaságpolitikai, illetve monetáris politikai probléma, hogy a csúszóárfolyam-rendszer bevezetése és az árfolyam-ingadozási sáv szélsõ pontjain korlátlan jegybanki intervenció vállalása, és ennek nyomán a belföldi és a külföldi kamatok között létrejött és jelentõs, az elõrelátható árfolyamváltozásokat meghaladó rés miatt jelentõsen megnövekedett a csúszó leértékelési rendszer bevezetését követõen a külföldi, rövid lejáratú tõkebeáramlás.
Ez viszont komoly sterilizációs feladatok ró a jegybankra, a külföldi tõkebeáramlásból keletkezõ likviditást a monetáris politika antiinflációs, illetõleg fizetési mérleg céljai, követelményei teljesítése érdekében ki kell vonni.
A sterilizáció költségei tekinthetõk a jegybanki eredményromlás másik fõ összetevõjének. Ez a kérdés már nem technikai kérdés, hanem alapvetõ gazdaságpolitikai probléma, és ezért a mérlegrendezési javaslatok sem tekinthetõk pusztán technikai ügynek, amelynek semmifajta lehetséges következménye a makrogazdasági folyamatokban, az inflációban, az egyensúlyviszonyokban nem lehet.
Amennyiben a külföldi tõke beáramlása jelentõs mértéke fennmarad, ha a monetáris politikai célok változatlanul a mai szûk pénzpolitika, szigorú fiskális politika fenntartásában öltenek testet, akkor továbbra is számolni kell a folyamatos és nagymértékû sterilizációval, továbbá annak költségeivel is.
Nem Magyarország az egyetlen ország, amelyik ezzel a komoly gazdaságpolitikai problémával találta szemben magát. Számos fejlõdõ és fejlett ország megküzdött már a nagymértékû tõkebeáramlás problémájával, azzal, hogyha makrogazdasági folyamatokban, azaz mindenekelõtt a fizetési mérleg tartós - és ezt nyomatékosan alá kell húzni -, a reálgazdasági folyamatok által megalapozott javulásában nem következik be lényeges változás, önmagában a sterilizáció kevésnek bizonyulhat, egy idõ után kifullad, és végül is ezek az erõfeszítések hiábavalónak bizonyulhatnak, mert a tõkebeáramlásból kiáramlás lesz, a fizetési mérleg pedig nem javul, hanem romlik, mindez felemészti a devizatartalékot és a többit.
Jóllehet a mai magyarországi helyzet sok vonatkozásban gyökeresen eltér a mexikóitól, de végül is Mexikóban ez a folyamat játszódott le, amelyet most felvázoltam. Ezért a mi esetünkben is a sterilizációt a gazdaságpolitika egészébe ágyazva szükséges értékelni, és az értékelésbõl nem maradhat ki a lehetséges veszélyekre való figyelemfelhívás sem.
A legnagyobb veszély a mi esetünkben is az, ha a reálgazdasági folyamatok nem alapozzák meg a fizetési mérleg tartós javulását, egy fenntartható fizetésimérleg-egyenleg elérését, az infláció, az inflációs várakozások erõs mérséklõdését.
Véleményem szerint a sterilizációs erõfeszítések kifulladása Magyarországon sem elképzelhetetlen, ha a megtakarítási kedv erõsödése megtörik valamilyen, akár a gazdaságon kívüli, a gazdasági folyamatoktól független ok miatt, és a magánbefektetõk nem újítják meg a sterilizáció folyamatában a tulajdonukba került állampapírjaikat, akkor az infláció újbóli megugrásával és a fizetési mérleg újbóli romlásával találnánk szembe magunkat.
Komoly elõrelépésnek értékelem tehát a pénzügyi elszámolási kapcsolatok áttekinthetõbbé tételére irányuló javaslatokat, de a lehetséges következményekkel is számolnunk kell. Ezért is rendkívül fontos a sokoldalú mérlegelés, és ennek nyomán a cselekvés. Ha nem kezdenénk meg a jegybanki mérleg rendezését, akkor a stabilizáció elõrehaladtával még a mainál is nagyobb, a monetáris politika által nem kezelhetõ feszültségek keletkeznének a jegybank mérlegeiben, végsõ soron a monetáris politikában.
Szeretném azonban itt is nyomatékosan felhívni a figyelmet arra, hogy önmagában ezek a javaslatok nem ítélhetõk meg, figyelembe kell vennünk a lehetséges kockázatokat is. Ezért mindenképpen indokolt lenne a konkrét megoldásra vonatkozóan több alternatívát is végiggondolni abból a szempontból, hogy melyik megoldási lehetõség kínálja a legnagyobb biztonságot, melyik az, amelyik a leginkább megalapozható a gazdaságpolitikával. Ennek kapcsán gondosan mérlegelni kellene a különféle rendezési lehetõségek nemzetközi jogi oldalát is. Köszönöm.