MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem bontom ketté a hozzászólásomat, mert elõször egy kétperces reagálást akartam tenni Torgyán József képviselõtársam hozzászólására, de azt hiszem, hogy rajtam kívül már sok hozzászóló nem lesz, ezért elõször reagálnék Torgyán képviselõ úr néhány állítására. Nem általában, mert elég nehéz kiigazodni a hozzászólásában, hiszen egyfelõl azt tudjuk a Kisgazdapártról, hogy õ a magángazdaság talaján áll, másfelõl a magánosítással szembeni érveket mond el. Az is látszik, hogy a törvény néhány passzusát idézte elég pontosan, meg az is, hogy valamit idézett, csak nem úgy, ahogy szól. Ebbõl három példát hadd mondjak.
Ugye, azt állította Torgyán képviselõ úr, hogy a nemzetgazdasági jelentõségû vállalatok privatizációjához országgyûlési határozat kellett volna, a 8. § (2) bekezdés szerint. Hát ha újraolvassa, akkor látja, hogy nem így van, hiszen a törvény ezt csak lehetõvé teszi, hogy a kormány az Országgyûlés elé terjessze. A vállalatok listáját kellett jóváhagyni, ezt a Ház jóváhagyta - valóban késéssel. Hogy nem volt célja a privatizációnak - a 2. §-ban kilenc cél van felsorolva, és ha igazából ez a kérdés kritika alá vehetõ, akkor talán éppen azért, mert túlzottan széles körét öleli fel a céloknak.
Azt mondja, hogy úgy tûnt el úgymond a nemzeti vagyon egy jelentõs része, hogy ma sem tudjuk, és az Országgyûlés nem ellenõrizte. A 25., 26. § világosan szól az Országgyûlés ellenõrzõ szerepérõl. Egyebek mellett kimondja azt, hogy a kormány évente az Országgyûlés elé tájékoztatót nyújt be, amelyben a vagyon hasznosításáról és minden ezzel összefüggõ kérdésrõl elszámol, ahogy ez történt egyébként az elmúlt években is. Hiszen minden évben tárgyaltuk az ÁPV Rt., illetve korábban ÁV Rt.-ÁVÜ beszámolóját.
Tehát azért bizonyára õ is látja, hogy ez a törvény nem annyira rossz, mint ahogy ezt nagyon sokan gondolják. Az egy másik kérdés, hogy vajon úgy mûködik-e az ÁPV Rt. és a magánosítás folyamata, ahogy ezt a törvények elõírják. Ez lesz majd a hozzászólásom fõ tárgya. De még elõtte egyetlen bekezdést engedjenek meg, tisztelt képviselõtársaim, az energiaár kontra privatizáció kérdését.
Tavaly itt e Házban, amikor errõl, mármint az energiaszektor privatizációjáról és egyáltalán a privatizációs törvényrõl vitatkoztunk, akkor elmondtuk, azóta is többször elmondtuk, hogy az energiaáraknak és a privatizációnak nincs igazán köze egymáshoz. Arról van szó tudniillik, hogy a rendszerváltozással egyidõben, nagyjából amikor a rubeles elszámolás megszûnt azon országok felé, ahonnan energiahordozót vásároltunk, azonnal piaci árszintre emelkedett az energiahordozók ára. Attól, hogy szegény Magyarország, még nem kapja olcsóbban se a földgázt, se a kõolajat, se az összes többi energiahordozót. Következésképp eddig is megfizettük, kétféle technikával, ugye, '90-'92 között egy költségvetési transzferrel, amikor az adófizetõ állampolgárokból beszedi elõször a kormányzat az adót, majd ezt valamilyen módon visszajuttatja, és a dolog természetébõl adódóan mindig az kap nagyobb támogatást, aki többet fizet. Minél többet fogyaszt valaki, annál nagyobb a támogatása.
92-'94, illetve '95 között pedig az energiaszektor vállalatainak kellett úgymond ezt lenyelni, ami hovatovább már a mûködésüket veszélyeztette. Pedig ezek a vállalatok is, még ha bizonyos értelemben monopoljogokat élveznek is, azért közönséges vállalkozások, és itt errõl a szektorról tudni kell, hogy igen tõkeigényes, és ezt azért lehetett tudni az elmúlt egy évben, hogy milyen nagyságrendû tõkére van szükség akár a magyar villamosenergia-ipar, akár az energiaszektor más területeinek technikai megújításához, fejlõdéséhez. Ezt a tõkeszükségletet a magyar gazdaság nem tudta volna biztosítani. Mert valóban, minden országban ez egy megfontolt folyamat. Vannak országok, ahol országgyûlés elé terjesztik ezeket a kérdéseket, hosszan megvitatják, és a koncepcióban valamilyenfajta egyetértésre jutnak. Itt erre az ismert okok miatt, amikor a magyar gazdaság lassan a fizetõképtelenség határán volt '94 végén, nem volt mód, idõ, hogy azt a processzust, amit mondjuk a skandináv országok ebben a dologban lefolytattak, mi is betartsuk.
Magáról a törvényjavaslatról. Két célja van ennek - Bauer képviselõ úr elõadói beszéde alapján -, hogy a kisvállalati körben viszonylag lassan folyó privatizációt gyorsítsuk fel. Emellé érvek is felsorolhatók, ezt részben itt, részben máshol elmondta, hogy tudniillik egész addig, amíg a tulajdonos bizonytalan, legalábbis a tekintetben, hogy kié lesz ez az adott mûködõ vállalat, addig igazán érdemi invesztícióra nem lehet számít. Márpedig az biztos, hogy nem marad állami tulajdonban. Ezért tehát nemzetgazdasági szempontból is fontos az, hogy ezeknél a vállalatoknál mielõbb bizonyossá váljon a tulajdonos, és mielõbb sor kerülhessen azokra a beruházásokra, amelyek olyannyira szükségesek, éppen a gazdasági növekedés érdekében.
A másik a privatizáció átláthatósága, és itt azért néhány dologra kitérnék. Éppen a Torgyán meg más képviselõ úr által is idézett úgynevezett "Tocsik-botrány" kapcsán, ami a belterületi földek kérdésérõl szól - anélkül, hogy erre a dologra részletesen kitérnék. Persze megmagyarázhatatlan, hogy miért kellett osztozkodni a közvagyonon ilyen módon, amikor itt pusztán arról volt szó, hogy a közvagyonból mekkora hányad jut a központi hatalomnak és a helyi hatalomnak. Mi több, ezt korábban törvény világosan elrendezte, a '89. évi XIII.-as, legalábbis a '89-'92-es szakaszra, és hát az is megmagyarázhatatlan, hogy miért nem történt ez meg akkor, mármint az üzletrészek és a részvények kiadása.
(15.40)
De nem errõl akarok beszélni, hanem arról, hogy a privatizációval is foglalkozó szakértõk, szakemberek is, a politikával valamilyen módon foglalkozó emberek körében is az a közvélekedés, hogy rossz a törvény, az Országgyûlés olyan törvényt fogadott el, amely eleve lehetõvé teszi az ilyen típusú ügyleteket, amely nem biztosítja az átláthatóságot. Ez azért érdekes, mert itt többrõl van szó, minthogy valami botrányos esemény történt.
Arról van szó, hogy ezekben burkoltan megfogalmazódik az az állítás, hogy az országgyûlési képviselõk szándékosan fogadnak el olyan törvényt, amely lehetõvé tesz - éppen a kiskapuk révén - bizonyos visszaéléseket. Ha visszagondolunk arra, hogy a privatizációs törvény vitájánál milyen szempontok voltak, és hogy mi került be magába a törvénybe, akkor azt hiszem, hogy ezek az állítások vagy vélekedések cáfolhatók.
A privatizációs törvény sok szempontból új, sok szempontból átvette a korábbi szabályozást, de két tekintetben mindenképpen markánsabb vonásokat tartalmazott az elõzõ jogi szabályozásnál. Az egyik az, hogy világos eljárási szabályokat fogalmazott meg; a másik, hogy ezt egy átláthatósági, ellenõrzési és nyilvánossági rendszerrel kötötte össze.
Ezekre hadd mondjak néhány példát. Mindenekelõtt arra, hogy kikbõl is állt az ÁPV Rt. igazgatósága. A törvény szerint az ÁPV Rt. igazgatóságának tagjaira a privatizációs miniszter, a privatizációért felelõs tárca nélküli miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben tesz javaslatot. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, és azt célozta a törvényben, hogy bár a kormány nevezi ki e testület tagjait, de olyan ember ne kerülhessen be, akivel a két kulcspozícióban lévõ miniszter nem ért egyet, vagy nem élvezi a bizalmát.
A másik ilyen, itt megemlítendõ törvényi szakasz a 12. § (2) bekezdése, amely kimondja, hogy az igazgatóság elnöke a privatizációs döntéshozatali eljárás egyidejû felfüggesztése mellett a kormányhoz fordulhat adott kérdésben állásfoglalásért. De az is fontos - szintén a 12. §-ban -, hogy az igazgatóság üléseire az érintett minisztereket meg kell hívni.
Nézzük az ellenõrzés rendszerét! Itt a törvény elõírja azt, hogy az ÁPV Rt.-nek kötelessége olyan belsõ ellenõrzési szervezetet mûködtetni, amely biztosítja a mindenkori átláthatóságot. A törvény parlamenti szakaszában került be az, hogy a felügyelõbizottság hat tagját a parlamenti pártok nevezik ki, és még plusz az Érdekegyeztetõ Tanács két oldala. Tehát itt nem egyszerûen arról volt szó, hogy az ellenzéki pártok is betekinthettek, hanem õk jelölték, és az õ jelöltjük kapott automatikusan helyet a felügyelõbizottságban.
Van-e parlamenti kontroll? Erre is azt lehet mondani, hogy a törvény tartalmazza a parlamenti kontrollt, hiszen a 26. § világosan kimondja, hogy az ÁPV Rt. igazgatósága az Országgyûlés illetékes bizottságának felkérésére bármely privatizációs ügyben köteles soron kívül beszámolni a bizottságnak, illetve az országgyûlési képviselõk legalább húsz százalékának indítványára az Országgyûlésnek. Tehát bármely ügyben.
Ezen el lehet meditálni, hogy vajon melyik bizottság az illetékes, de azt hozzá lehet tenni, hogy a költségvetési bizottság megalakulása után egy privatizációs albizottságot hozott létre, éppen azért, merthogy a privatizációnak a költségvetéssel is van valamilyen kapcsolata. Egyébként ez a privatizációs albizottság '95. június 4-én mûködni is kezdett, és éppen a Torgyán képviselõ úr által említett, energiaszektorral kapcsolatos úgynevezett 300 milliárdos kötelezettségvállalást tûzte az elsõ vizsgálandó témaként napirendre, amely ügyrõl megkaptuk a felügyelõbizottság jelentését, és nyilván a bizottság fog vele foglalkozni.
Zárójelben jegyzem meg, hogy ebben a Házban már többször elhangzott, hogy ennek a 300 milliárdnak az óriási többsége - azt hiszem 260 vagy 270 milliárd - az egészen egyszerûen olyan jogi garancia, hogy az államé volt az a vagyon, amit eladott. Tehát semmifajta különleges extra nincs benne.
Nézzük a nyilvánosság kérdését! Ahogy említettem, az eljárási szabályok meglehetõsen fontos részét képezik a privatizációs törvénynek, és így például a 30. § kimondja azt, hogy a pályázatokat két országos napilapban és egy székhely szerinti helyi lapban meg kell hirdetni. Zártkörû pályázat esetén a pályázat kiírásának tényét kell meghirdetni.
De a 33. § (2) bekezdése azt is kimondja, hogy a pályázat eredményét - a döntés indokolásával együtt - haladéktalanul ugyanabban a lapban, ugyanazon a helyen kell közzétenni. Ez azért érdekes, mert annak idején nagyjából két lehetõség volt.
Az egyik, hogy a közbeszerzési törvény szabályait iktatjuk be, illetve azt tesszük kötelezõvé. Ez esetben egy hosszú procedúrára lehetett volna számítani, ahol a döntés felelõssége is elkenhetõ, viszont végképp ki van zárva, vagy jobban ki van zárva belõle a nyilvánosság.
Azt hiszem, hogy ennél szigorúbb szabály, amit az imént elmondtam, az ellenõrizhetõség szempontjából nehezen kreálható. Különösen akkor, ha hozzávesszük azt, hogy a törvény azt is elõírta a 34. §-ban, hogy emlékeztetõt kell készíteni minden eljárásról a döntéshozónak, és meg is mondja azt, hogy mit kell ebben az emlékeztetõben vagy memorandumban rögzíteni. Méghozzá minimumkövetelményként, mert úgy fogalmaz a törvény, hogy: "így különösen".
Az értékesítés választott módjának indokait, a beérkezett ajánlatok összefoglalását, a legkedvezõbb ajánlat elfogadásának indokait, a vételár meghatározásának szempontjait, beleértve a vételárat befolyásoló kötelezettségvállalásokat, a kikötött biztosítékok megfelelõségének szempontjait, a választott fizetési mód indokát, a munkavállalói érdek-képviseleti szervek benyújtott véleményét, és még egyebet. Bármi mást, amit a döntéshozó fontosnak tartott rögzíteni.
Az kétségtelen, hogy eredeti célja szerint ez az emlékeztetõ, ez egy korlátozott nyilvánosságot vagy korlátozott hozzáférést biztosító dokumentum volt, hiszen a törvényjavaslat indokolásából tudjuk, hogy ebben a megfogalmazásban ez azt a célt szolgálta, hogy a parlamenti képviselõk, az ÁSZ, mindazok, akiknek valamilyen módon ebben az ellenõrzésben szerepük lehet, hozzáférjenek. Tehát amikor Bauer képviselõ úrék az indítványban azt javasolják, hogy ez az emlékeztetõ bárki által hozzáférhetõ legyen, egy fontos szabály, én ezzel egyetértek.
Az a javaslat, hogy a pályázat feltételei az eredményhirdetésig nem módosíthatók, az szerintem is az evidencia kérdéskörébe tartozik. Azt hiszem, hogy amit a hozzászólásomban eddig elmondtam, az érezhetõvé teszi, hogy én azon a véleményen vagyok, hogy eddig is fontos és jó szabályok voltak, jó paragrafusok a privatizációs törvényben.
Hozzáírhatunk persze még tizenötöt, de az a kérdés, hogyha az eddigieket nem tartották be, vajon be fogják-e tartani a következõ tizenötöt? Ebben azt hiszem, hogy bíznunk kell, és ebben mindenképpen elõre kell lépni. De nem hiszem, hogy evidenciákat törvényben kell megerõsíteni, tehát például az imént mondott dolgot.
Még két bekezdést engedjenek meg, tisztelt képviselõtársaim! Az egyik a Bauer képviselõtársam által benyújtott módosító indítványban szerepel. Nevezetesen az, amely a törvény - azt hiszem - 1. §-át módosítaná úgy, hogy a privatizációból kizárná a ma még többségi állami tulajdonban lévõ vállalatokat.
Nekem nem az a gondom ezzel, mint amit Torgyán József úr elmondott, hanem sokkal inkább az, hogy ezt egy diszkriminatív lépésnek tekintem, hiszen a privatizáció fölfogható úgy is, hogy itt nincs másról szó, mint a piacgazdaságokban szokásos tranzakcióknak egy olyan speciális esetérõl, amelyeknek két különös jellemzõje van. Az egyik, hogy az eladó fél a kizárólagos állami tulajdonban lévõ ÁPV Rt., a másik pedig az, hogy ezek a tranzakciók nagyon nagy számban bonyolódnak le.
(15.50)
Hiszen egyébként normális az, hogy egy vállalat ad-vesz a portfolióban lévõ vállalatok közül, ahogy ez mûködik egyébként olyan országokban, ahol ma még állami tulajdonban lévõ cégek is vannak. Itt meg lehet említeni Skandináviát, Franciaországot.
Nem hiszem, hogy van értelme annak, hogy diszkriminatíven kizárjuk azokat a társaságokat, akik vagy ma még, vagy tartósan állami többségben vannak. Hiszen a privatizáció elõrehaladtával egyrészt azok a cégek, amelyek ma még éppen 50 százaléknál nagyobb mértékben vannak állami tulajdonban, holnap már lehet, hogy kisebb mértékben lesznek.
A másik pedig az, hogy egyébként ha a magángazdaság kiépül, a privatizáció befejezéséhez közeledik, akkor a valamilyen mértékben állami tulajdonban mûködõ társaságok felé is abban a közegben dolgoznak, amely a piacgazdaság logikája szerint a profitképesség, a hatékonyság, a versenyképesség irányába megy, következésképp vélhetõen nem olyan mértékben merül föl az állami tulajdon hatékonyságával kapcsolatos probléma, mint ahogy ez évekkel korábban jellemzõ volt.
Végül még egy megjegyzést, ugye napjainkban egyre gyakrabban szó van arról, hogy az ÁPV Rt.-nek be kell rendezkedni a vagyonkezelésre is. Benne van a törvényben, tisztelt képviselõtársaim. Benne van a törvényben, az 1. § (2) bekezdése mondja ki azt, hogy a privatizáció megtörténtéig az ÁPV Rt. a vagyonnal rendeltetésszerûen gazdálkodik. Kihagytam belõle egy mondatot, de ez a lényege.
Az 1. § elsõdleges célként a privatizációt jelöli meg, de másodlagos célként pedig azt, hogy jó gazda módjára gondoskodik a rábízott vagyonról. Összességében tehát a Bauer képviselõtársam, Bauer, Tardos, Dornbach képviselõ urak által benyújtott törvényjavaslattal én egyetértek, egy kivételével, amit elmondtam, a magántulajdonos fogalmával kapcsolatban. De hát nyilván szükség lesz még néhány olyan rendelkezésre, amit a kormány rövidesen valószínûleg a Ház elé kerülõ törvényjavaslata tartalmazni fog. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)