PÓDA JENÕ (MDF): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselõtársaim! Nagy érdeklõdéssel vitatjuk ezt az országgyûlési határozati javaslatot, amit mi magunk között csak 88-asnak nevezünk.
Az az érzésem, hogy a képviselõtársaim többségének, pláne a közvéleménynek fogalma sincs arról, hogy mi mit nevezünk 88-asnak. Még azt találják hinni, hogy az 1988-ból származik, holott ez tavaly nyári országgyûlési határozat, ezért érdemes lefordítani csak két mondat erejéig, hogy mirõl szól ez a történet. És ezzel akarva-akaratlanul is, de az elmúlt közel másfél év mérlegét is célszerû megvonni, hiszen akkor az ellenzéki pártok nagyon egységesen elmondták ellenkezésüket, cáfolatukat, negatív várakozásaikat is ezzel kapcsolatban, és azt kell mondani, hogy sajnos az élet ezeket visszaigazolta azóta.
Egy ország védelmi képességét a parlamentnek illik meghatározni, ez meg is történt, a katonai védelmi képességet a feladatok pontos és precíz és akkor hatpárti együttes véleményével kifejezte a parlament, ezeket részletesen rögzíti a biztonságpolitikai elvek és a honvédelmi alapelvek dokumentuma. Ez egy szintet megjelölt, ez az elvárás, ettõl eltérni nem lehet mindaddig, amíg a parlament ezt meg nem változtatja. Erre eddig nem került sor, tehát ezt a szintet továbbra is mint kitûzendõt és elérendõt, tartanunk kell.
Ez a bizonyos 88-as országgyûlési határozat a miniszter úr szavaival élve azt jelenti, hogy kisebb, de ütõképesebb hadseregünk lesz, erre mi azt mondtuk, hogy kisebb meg kisebb lesz, de bizony ütõképtelenebb lesz. Sajnos ez igazolódott. Egy hadsereg védelmi erejét, tehát egy ország katonai védelmi erejét legfõképpen három dolog határozza meg: a technikai fejlettség, a fegyverek minõsége, a kiképzettség és a morál.
Ez a három dolog, ami a végeredményt - ha nagyon durván akarunk közelíteni, és ez most nem egy hadtudományi elõadás, de laikusok megközelítésében, azt hiszem érthetõ -, a végeredményt ez adja meg.
Ha elkezdjük csökkenteni a létszámot, elkezd romlani a morál, nemcsak a hadsereg belsõ problémái miatt, hanem általában a társadalmi problémák miatt is, akkor ennek az ellensúlyozására mindenképpen valamit fel kellene mutatni. Amit fel lehetne mutatni, azok a modernebb fegyverek, a jobb kiképzettség, hogy ez a két, egymás ellen ható folyamat végül is kiegyenlítse egymást, és az eredõ, a védelmi képesség ne csökkenjen.
Nagyon gyorsan sikerült az elmúlt másfél évben azt a folyamatot felerõsíteni és most már kritikussá tenni, amely a létszám csökkenésével együtt jár, de a másik oldalon, az ellentételezés oldalán a jobb kiképzés, a jobb morál, a modernebb fegyverek megteremtése révén bizony alig valami történt.
A T 72-es harckocsik megvásárlásán kívül az összes többi, miniszter úr által beharangozott program egyelõre papíron van, ígéret szintjén nagyon jó, de addig, amíg azok meg nem valósulnak, sõt, addig, amíg készség szintjén nem tudja a mai Magyar Honvédség ezeket az eszközöket alkalmazni, és persze mindenekelõtt birtokolni, addig mindezeket beszámítani nem szabad, sõt, ezeknek a felemlegetése tulajdonképpen káros.
Azért káros, mert a civil közvélemény, a laikus nézõsereg, és a nem honvédelmi bizottsági képviselõkben is azt az érzetet kelti, hogy tulajdonképpen itt minden rendben van. Hát, tulajdonképpen itt semmi nincsen rendben!
Ez az elmúlt másfél év arról szól, hogy például Bátor Ferenc tábornok, az egyik legfiatalabb és legtehetségesebb magyar tábornok azért állt föl beosztásából, mert tûrhetetlenné váltak a körülmények, mert nem tudja a munkáját elvégezni.
Itt már nem arról van szó, hogy õrmesterek hagyják el a hadsereget, nem arról van szó, hogy akinek konvertálható tudása van, az elmegy mérnökként vagy két nyelvet beszélõ diplomásként más területre dolgozni, hanem arról van szó, hogy a válság elérte a felsõ vezetést is. És ha ezek után - mert ezt mindenképpen el kellett elõzõként mondani -, ha ezek után kezünkbe vesszük ezt az egyoldalas, lényegében két pontból álló országgyûlési határozati javaslatot, akkor azt kell mondanom - és utalok itt Gyuricza Béla képviselõtársam felszólalására, és azokat a részeket nem ismétlem -, hogy vajúdtak a hegyek, és egeret szültek.
Az elsõ pontban a bûvészkedések, a tisztek, tiszthelyettesek százalékos számarányait illetõen már ismertek a Ház elõtt, nem fogok ebbe belemenni. Egy dologra azért szeretném felhívni a figyelmet, ami sajnos általános jelenség, és itt is visszaköszön. Ez a bizonyos "vízfej"-kérdés, az íróasztal-katonák és a harcoló katonáknak a kérdése. Sokszor beszéltem már errõl, de sajnos úgy látom, nem sikerült egyelõre a kormányzat illetékeseit meggyõzni e tekintetben. S ez nemcsak innen köszön vissza, hanem a mostani szervezeti változások kapcsán is.
Hát mi történik végül is? Vidéken megszûnnek a helyõrségek, Szegeden, Baján, Rétságon, hosszasan lehet sorolni a megszûnõ alakulatokat, helyõrségeket. Budapesten mi történik? Budapesten a helyzet változatlan. Az íróasztal mellett szorgoskodó katonák keresik új helyeiket, beosztásaikat. Az elõbb részletesen meghallhattuk azt, hogy micsoda átszervezéssorozatnak vagyunk tanúi az elmúlt két és fél évben.
(19.40)
Képzeljük el, mi pénzbe kerül ez, képzeljük el képviselõtársaim azt, hogy akiknek a helyét, beosztását, feladatát félévente átszervezik, vajon mennyi munkát végeznek, milyen kiképzés folyik ebben a hadseregben.
Itt az elsõ pont az 5/a pontot módosítja, és érdekes módon csak a Magyar Honvédség százalékos arányairól szól. Ott van ez a bizonyos összeadás, 33-34 százalék legyen a tisztek, tiszthelyettesek, zászlósok aránya. És nem szól azokról a jobbára Budapestre települõ intézményekrõl, amelyeknél szembesül tulajdonképpen a vízfejnek a dagadása.
Tényleg úgy tûnik - pedig hát sokat vitatkoztunk már errõl -, tényleg úgy tûnik, hogy nem erõltetett az a nézõpont, miszerint csak Budapestet akarja megvédeni adott esetben a Magyar Honvédség. Ha ránéz az ember a térképre, akkor egyszerûen, sajnos elég természetes módon alakul ki ez az álláspontja.
A második ponttal kapcsolatban azt mondta az elõterjesztés kiegészítéseként államtitkár úr, hogy eredetileg csak 1998 végén tervezték ezt az átalakítást, de hát az integrációs politika felgyorsulása, a NATO megjelenése ezt felgyorsította.
Hát ez súlyos baj. Ez azért nagy baj, mert ennek a zömét már 1994. január 1-jén egy kormányhatározat rögzítette. Önök nagyon súlyos politikai hibát követtek el 1994 késõ nyarán, amikor a kormányra kerülés elsõ intézkedéseként azt a folyamatot megakasztották. Nem azért követtek el súlyos hibát, mert ezek szerint rosszul mérték föl NATO-esélyeinket, hiszen mi az, ami most egy, másfél év alatt megváltozott, hogyha akkor '98-ra tervezték, most pedig elõbbre kívánják hozni. Hanem azért, mert ez a párhuzamosság, amely az elmúlt két és fél évben ismét megjelent a magyar honvédelem vezetésében, ez sok tíz-, ha nem százmillió forint fölösleges kiadását jelentette az adófizetõknek.
Ez a párhuzamosság egy nagyon súlyos kérdés. Többek között ennek volt egyik következménye az az alkotmánysértés-sorozat, amely most a nyár elején a MiG 29-es repülõgépek éleslövészetével kapcsolatban kipattant. A honvédelmi bizottság jelentésében pontosan rögzítette ennek kereteit.
Nem a NATO-ról van itt tehát szó. Bár a NATO ilyen elvek szerint és ilyen szervezeti elvek szerint mûködik, de teljesen elhibázott az a gondolkodás, hogy mi azért térünk most át erre, mert a NATO ezt kéri vagy ezt diktálja.
Mellesleg hadd jegyzem meg, hogy a magyar hagyományok, a hadvezetési hagyományok is ezt diktálják, legalábbis a parlament ezen oldalán ülõknek. De nem a NATO miatt kell ezeket a dolgokat meglépni, és nem a NATO miatt okozott rengeteg kárt az elmúlt két és fél év során a féléves átszervezések sorozata, hanem a munkamorálnak, a bizonytalanságnak, és hát mindenekelõtt, ismétlem, a több tíz-, ha nem százmillió forint fölösleges kiadásnak.
Ilyen szempontból ez az 5/b pont most valamiféle új elemként, akár pozitív fordulatként is értelmezhetõ, ha nem kellene mindig hozzágondolni azt, hogy ez egy nagyon nagy hibának a korrigálása, amire talán még mindig lehet azt mondani, hogy jobb késõn, mint soha. De azért alapvetõen mégis az lett volna a legjobb, ha nem követik el ezt a nagy hibát.
És harmadik megjegyzésként hadd mondom azt itt el, hogy nagyon ide kívánkozik az eredeti 88-as határozat 9. §-ának c) pontja módosítása. Az elõbbin már ezzel kapcsolatban egy vita kialakult. Nem fogadható el az az érvelés, hogy majd 2015-re törekszünk elérni ezt a 15-20 százalékos fejlesztési arányt, hiszen ez az országgyûlési határozat, amelyet tavaly nyáron fogadott el a kormánytöbbség - államtitkár úr, az ön többsége fogadta ezt el -, ez pontosan elõírja azt, hogy az 1997- es költségvetésben ezt a 15-20 százalékos fejlesztési arányt biztosítani kell.
Az önök kormánya által elõterjesztett honvédelmi költségvetés ezt nem tartalmazza, mondhatnánk úgy is, hogy az elõterjesztett költségvetés ellentétes az Országgyûlés korábbi határozatával, hiszen 10 százalék alatti fejlesztést határoz meg. Itt lett volna a lehetõség arra, hogy ennek az országgyûlési határozatnak a keretei között valamiféle korrekcióra sor kerüljön.
Összességében, amikor azt mondtam, hogy vajúdtak a hegyek, és egeret szültek, akkor azokra a részekre utaltunk, amelyek az egyébként sokkal bõvebb, és még mindig a levegõben lógó eredeti határozattal összefüggésben merülnek fel, nevezetesen, hogy politikai és szervezeti értelemben ez a bizonyos eredeti országgyûlési határozat megbukott.
Megbukott, hiszen az egészen nyilvánvaló, hogy demokratikus keretek között egy nagy rendszer, egy nagy szervezet - márpedig a honvédség ilyen -, tehát egy nagy rendszer és egy nagy szervezet keretei között nem lehet eredményesen végrehajtani egy olyan programot, amellyel a szervezet döntõ többsége nem ért egyet, nem lehet végrehajtani. Hiába a kormány bûvészkedése, hiába a parlamenti többség.
Ha azok az emberek, akiknek a munkafeltételeirõl, az életérõl van szó, ha azok az emberek vagy legalább a többségük, a vezetõik nem azonosulnak ezekkel az elképzelésekkel, akkor ez meg fog bukni. Azért fog megbukni, mert nem fogják végrehajtani. Mindenki meg fogja találni ennek a módját, még egy hadseregen belül is.
Márpedig minden jel azt mutatja, hogy az érintettek ezt nem fogadják el. Nemcsak azért nem fogadják el, mert drasztikusan romlanak az életkörülményeik, nemcsak azért nem fogadják el, mert munkakörülményeikben ellehetetlenülnek, mert félévente új beosztást kapnak, és nem látják a perspektívát, akkor sem, ha küszöbön áll a NATO-felvételünk.
Hanem valami más hiányzik még, valami olyan szubjektív többlet, amire szükség lenne azok részérõl, megértés, alázat azok részérõl, akik egy ilyen nagy átszervezést, és ezzel együtt egy ilyen nagy csonkítást is végig akarnak vinni.
Ez pedig annak a szemléletnek a sugárzása, hogy partnerként tekintik a szenvedõ alanyait ezeknek az intézkedéseknek. Éppen a legutóbbi újsághírek, amelyek a honvédszakszervezet és a minisztérium között kialakult vitáról szólnak. Arról, hogy a honvédszakszervezet vezetõi szerint a Honvédelmi Minisztérium ismét becsapta az érdekegyeztetõ fórumot, az érdekképviseleti szerveket, és emiatt fölmondják a további együttmûködést, illetve a közös megoldás keresését. Ez mutatja azt, hogy valami a tartalmon kívül a formában és a stílusban is hibádzik.
A tartalommal kapcsolatban elmondták az ellenzéki képviselõk tavaly nyáron ellenérveiket, és sajnos az élet ezeket visszaigazolta. Ez volt az elsõ igazán lényeges pontja az elmúlt hat és fél év demokratikus átalakulásának, amikor megbomlott a sokpárti konszenzus, a hat- vagy hétpárti konszenzus. Amely korábban jellemzõ volt, és most is kívánatos lenne, hogy kísérje ezt az átalakítást.
És mára eljutottunk oda, hogy azok az emberek, akiknek mind ezzel együtt kéne élnie, akiknek ezt végre kellene hajtani, azok az emberek is fölmondták politikai értelemben, társadalmi értelemben - nem pártpolitikai értelemrõl van itt szó -, tehát politikai értelemben, társadalmi értelemben fölmondták ezt az együttmûködést, és éppen ezért ez a megállapodás így nem lesz végrehajtható.
Ezért nagyon fontos, hogy az a kezdeményezés, amelyet a Fidesz képviselõi megfogalmaztak, és amelyek egy hétpárti egyeztetés után valami újratárgyalásra vonatkoznának, ebbõl legyen valami. Jobb késõbb, mint soha elv alapján a nagy hibák korrigálására, és ezt a Magyar Demokrata Fórum támogatná, és nagyon kérjük, hogy a honvédelmi vezetés, illetve a kormánypártok képviselõi teremtsék meg ennek a lehetõségét. Nagyon gyorsan le kéne ülni errõl tárgyalni! Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)