DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Az idõ elõrehaladtára tekintettel le szeretném rövidíteni a mondanivalómat, tényleg csak a lényeges elemeire.
A büntetõ törvénykönyv minden ország jogrendjében szinte a második legfontosabb jogszabály, hiszen addig, amíg az alkotmány pozitíve szabályozza az egész társadalom életviszonyait, a büntetõ törvénykönyv ugyancsak az egész társadalom életével foglalkozik, csak annak a negatív árnyoldalával.
Egy ilyen jellegû nagyon fontos kódexnek az elkészítése mindig kiemelkedõen fontos esemény, és egy ilyen jelentõségû kódexnek mindig követnie kell ugyanakkor a társadalom által elõírt követelményeket is. Követnie kell azt, hogy a társadalom milyen magatartásokkal szemben látja indokoltnak a büntetések kiszabását, illetõleg azoknak milyen legyen a mértéke.
A hatályos büntetõ törvénykönyvet 1978-ban alkották meg eredetileg, azóta természetesen több módosításon ment keresztül, a rendszerváltás után bekövetkezett gyors társadalmi változásokat is néhány kisebb terjedelmû módosítási csomag vagy módosítás próbálta követni. Az élet a társadalmi változások következtében sok tekintetben változott, 1978- ban bûncselekménynek minõsített magatartásokon ma már csak mosolygunk, hogy például az üzérkedés akkori tényállása miatt embereket lehetett bezárni, de sorolhatnám még a további példákat. Nyilvánvaló, a politikai jellegû bûncselekménynél is lényeges változások következtek be.
A nagy átalakítások általában megtörténtek a rendszerváltást követõen, azonban egy egységes szerkezetû, új büntetõ törvénykönyv egyenlõre még nincsen. A nagy terjedelmû módosításnak az elõkészületei folyamatban vannak, ugyanakkor a társadalom életében beállt változások szükségessé tettek kisebb terjedelmû módosításokat is.
Konkrét példát hadd mondjak, a közelmúltban vita elõzte meg, hogy egy tényállásnál éppen a veszélyes harci állatokkal kapcsolatos magatartásoknál indokolt-e önmagában a Btk.-hoz hozzányúlni. Az volt az álláspontunk többünknek is, hogyha egy ilyen kis terjedelmû módosítással akár néhány gyereknek az életét meg lehet menteni, akkor már megérte belenyúlni a Btk.-ba. Tehát ez az egyik szempont.
A másik szempont, hogy a büntetõ törvénykönyvnek ugyanakkor a Btk.- hoz fûzõdõ fokozott elvárások miatt mindenképpen harmonikusnak, mindenképpen az egyes rendelkezéseik tekintetében szoros összhangban, egymásra épülõ rendszerben kell lennie.
Kónya Imre és Kutrucz Katalin most tárgyalt, nagyobb terjedelmû Btk.-módosítási javaslata ezt az igényt célozta meg. Ugyanakkor ez az igény természetesen a maga házszabályi keretei között nehézkessé teszi magának az egész Btk.-nak az átalakítását. Konkrét példát mondok. A házszabályi rendelkezések miatt például módosító indítványokat nem lehet elõterjeszteni a Btk. bármilyen részéhez, csak azokhoz, amelyek összhangban vannak vagy legalábbis valamiféle kapcsolódásban vannak a most elõterjesztett módosítási javaslatokkal.
A Kónya Imre és Kutrucz Katalin által elõterjesztett javaslatnak két szintje van. Van egy általános, amelyik általában foglalkozik a büntetési rendszerrel, és ugyanakkor éppen a már említett, nemrégiben elfogadott Fidesz-javaslathoz hasonlóan, konkrét tényállásoknál is éppen a felmerült igényeknek megfelelõen bele kíván nyúlni a Btk. szerkezetébe.
Ezek a tényállások valóban idõszerûek, gondolok akár a gyermekpornó tekintetében, akár az autólopások tekintetében, akár a robbantások tekintetében, és ezekben valóban szükséges a büntetõjogi védelem, hiszen éppen a társadalmi viszonyoknak a gyors változása következtében olyan újabb fajta elkövetési magatartások is szemünk elé kerültek, amelyek messzemenõen elítélést nyernek a lakosság részérõl. Elérik azt a társadalomra való veszélyességet, hogy büntetni kelljen õket, vagy akár súlyosabban kelljen büntetni õket, mint például az autólopások esetében a meglevõ tényállás nem elégséges az igazi védelemhez, és éppen ilyenekre is keresnek megoldási módot.
A törvényjavaslatnak ez a két szintje bizonyos értelemben problémát jelent annyiban, hogy az általános rendelkezéseknél valóban egy teljes Btk.-revízió szükséges. Gondolok a büntetési rendszerre, gondolok a büntetési tételeknek a rendszerére, és majd külön ki fogok térni az életfogytig tartó szabadságvesztéssel kapcsolatos elképzelésekre, amelyek külön megérdemelnek egy értékelést.
Az általános részeknél az elõterjesztés indokolása tartalmazza azt, hogy az értékválasztásnak is jelentõsége van, így többek között például az élet elleni cselekmények feltétlenül veszélyesebbek a társadalom szempontjából, mint bármiféle vagyoni jellegû cselekmény. Természetesen itt is más-más fokozat van, hiszen nyilvánvaló egy egyszerûbb testi sértés nem olyan veszélyes, mint egy súlyos vagyon elleni bûncselekmény, de a legsúlyosabb kategóriákban nyilvánvalóan az élet elleni cselekmények sokkal veszélyesebbek, mint a vagyon elleni cselekmények.
Az egész rendszert ahogy áttekintettük, természetesen el lehet fogadni azt a gondolkodási módot is, ahogy Kónya Imre és Kutrucz Katalin elõterjesztette ezt a javaslatát, de ugyanakkor ez bizonyos mértékben szûkíti azt a lehetõséget - éppen az említett házszabályi korlátozásokra tekintettel -, hogy az egész Btk.-nak esetleg egy másféle arányosítását el lehessen végezni a büntetési rendszer tekintetében.
Nem lehet ugyanis hozzányúlni olyan tényállásokhoz, amelyeknél esetleg indokolt lenne az általuk javasolt szigorral való összhang megteremtése, ezen persze lehet vitatkozni az adott tényállásnál mennyire indokolt, mennyire nem, éppen ebben a körben gondolok itt az élet elleni cselekményeknél az arányosításra, de nem lehet hozzányúlni a házszabályi rendelkezések miatt.
A miniszteri reagálás is tulajdonképpen az átfogó részeket tartotta problematikusabbnak, hiszen ez az egész Btk.-szerkezetet érinti. A konkrét tényállások tekintetében - ha valóban szükséges a gyorsabb büntetõjogi beavatkozás -, a konkrét tényállásoknál valóban indokolt lehet akár a gyermekpornó tekintetében a Btk.-nak a szükségszerû kiegészítése.
Maga az elõterjesztés feltétlenül az utóbbi idõben parlament elé került Btk.-módosításokhoz képest sokkal átfogóbb, és mindenképpen színvonalas. Tehát úgy gondolom, hogy elismerést érdemelnek az elõterjesztõk ezért, hogy a parlament elé hozták a javaslatukat. Természetesen ez egy variáció, amivel lehet vitatkozni.
Én úgy gondolom, hogy a vitának az átfogó jellege érdekében azért, hogy az egész Btk.-t tulajdonképpen összhangban lehessen akár az általuk felvázolt igényeknek megfelelõen is módosítani, célszerûbbnek látszik, hogy az egységes, nagy Btk.-módosítás keretében kerüljön a parlament elé ezeknek a kérdéseknek egy összefüggõ, átfogó, nagy módosítása, amelyik az egész Btk.-t áttekinti.
A büntetési rendszerben külön szeretnék foglalkozni azzal a kérdéssel, amelyet éppen a rendszer összhangja érdekében, de érintõlegesen érint a mostani elõterjesztés, ez pedig az életfogytiglani szabadságvesztésnek a kérdése.
(21.30)
Az Alkotmánybíróság, amikor alkotmányellenesnek minõsítette a halálbüntetést, tulajdonképpen az Országgyûlésnek szabad kezet adott abban, hogy a legsúlyosabb magatartásokért kiszabható büntetést, ezt rendszerszerûen kidolgozza, beépítse a Btk.-ba, amelyik ha nem is a halálbüntetésnek a súlyával, de annak a visszafordíthatatlan következményeivel is - és a hibák kijavíhatatlan jellegével is - elvetésre került az alkotmánybírósági döntésben. Kell valamiféle olyan nagyon súlyos büntetés, amelyik pótolni tudja az általános megelõzés keretében a halálbüntetést azért, hogy ilyen jellegû cselekményekre kevéssé kerülhessen sor.
A statisztikák, úgy tûnik, azt igazolják, hogy a Btk. eddigi módosításai megnyugtató megoldást ebben a körben még nem biztosítottak. Az az életfogytiglani szabadságvesztéssel kapcsolatos hatályos rendelkezés, hogy a bíróság a hatályos Btk. szerint 15 és 25 év közötti idõtartamban határozhatja meg azt az idõt, amíg nem bocsátható feltételes szabadságra az elkövetõ, úgy tûnik, viszonylag csekély visszatartó erõvel bír.
1994 elején Hack Péterrel, Rózsa Edittel és Wekler Ferenccel elõterjesztettünk egy önálló indítványt, amelyik csak egy szakaszból állt, és azt tartalmazta volna, hogy a feltételes szabadság felsõ határát 25 évrõl 45 évre lehetne felemelni. A Kutrucz Katalin és Kónya Imre által elõterjesztett javaslat éppen azért, hogy a határozott ideig tartó szabadságvesztésekkel az összhangot, az arányosságot megtartsa, ezt a 15-tõl 25 évig terjedõ idõtartamot 25-tõl 35 évig terjedõ idõtartamra kívánja felemelni.
Ehhez a javasolt módosításhoz Hack Péter beadott egy módosító indítványt, amelyik a felsõ határnál visszatér ahhoz a '94 elején elõterjesztett közös javaslatunkhoz, hogy a felsõ határ 40 év legyen. Természetesen lehet vitatkozni azon, hogy mi itt a megfelelõ szám. Önmagában azonban a számok mögött nagyon fontos pszichológiai és általános bûnmegelõzési szempontok is szerepet játszanak.
Az alkotmányügyi bizottság Szájer Józsefnek a javaslatát nem vette tárgysorozatba, amely az életfogytig tartó szabadságvesztéseknél ki akarta zárni a feltételes szabadságra bocsátás lehetõségét. Ehhez képest a Kónya Imre és Kutrucz Katalin által elõterjesztett javaslat egy közbülsõ megoldást tartalmaz. Tíz évvel megemeli a lehetséges, a bíróság által kiszabható idõtartamot, ugyanakkor azonban nem fogadja el a Szájer Józsefék által elõterjesztett és gyakorlatilag a feltételes szabadság nélküli életfogytiglannak a gondolatát.
Ezek nagyon fontos kérdések, és akár a mostani törvényjavaslat keretében, akár pedig a tavaszra várható és a kormány által elõterjesztésre kerülõ nagy Btk.-reform keretében feltétlenül megfontolandó ennek a kérdésnek a vizsgálata, éppen azért, mert ez a legsúlyosabb, amit ki lehet szabni a büntetõ törvénykönyv keretei között büntetésként.
A hatályos törvény ugyan a feltételes szabadságra bocsátásnál különleges szempontokat tartalmaz abban az esetben, hogyha életfogytig tartó szabadságvesztésnél foglalkoznak a feltételes szabadságra bocsátás kérdésével. Ebben az esetben a bíró majd valamikor 15 vagy 25 év közötti idõtartammal, vagy legfeljebb 25 év eltelte után tulajdonképpen szélesebb körben mérlegelheti a szempontokat, hogy valakit feltételes szabadságra bocsáthat-e vagy nem.
Az eléggé köztudott a lakosság körében, hogy a határozott idõre szóló szabadságvesztéseknél a bíróság nagymértékben azzal foglalkozik, hogy mennyiben tért jó útra az elkövetõ, hogyan viselkedett a szabadságvesztés tartama alatt. Ehhez az életfogytig tartó szabadságvesztés esetében a bíróság nincs annyira kötve, mint a határozott tartamú szabadságvesztéseknél. Illetõleg nincsen kötve, bent tarthatja akár élete végéig is, a 25 éven túl is vagy a megszabott idõn túl is az elkövetõt.
A probléma ott van, hogy mind pszichológiailag, mind pedig az általános megelõzés szempontjából ennek különösebb jelentõsége nincs. Ugyanis az ítélet kihirdetésekor csak az kerül köztudomásra, hogy 15 évre, 20 évre, 25 évre, 25 évben szabta meg a bíró, hogy mikor foglalkozhat a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kérdésével.
Annak, hogy 25 év múlva mi történik, nagyon csekély a visszatartó ereje most. Az, hogy a halálbüntetést újból bevezetni kívánók azzal érvelnek, hogy a jelenlegi rendszer viszonylag kevésbé visszatartó erejû, bizonyos értelemben ezzel is összefüggésben lehet.
Az, ahogy a Szájer József-féle javaslatban esetleg a törvény kizárná a feltételes szabadságra bocsátás lehetõségét, ez tartalmaz egy másik elemet is. Az a személy, aki soha nem bocsátható feltételes szabadságra, és halálra sem ítélhetõ, az gyakorlatilag élete végéig immunitást kap bármilyenféle bûncselekmény elkövetése miatt, hiszen vele szemben már súlyosabb büntetést kiszabni nem lehet.
A feltételes szabadságnál, amit mi javasoltunk annak idején, és amit most Hack Péter ismételten elõterjesztett, tulajdonképpen a bírói mérlegelésnek a lehetõségét tágítja ki. A bíró dönthet, hogy akár a mostani törvény keretei között, akár - hogyha ez nem változna, tehát a mi eredeti javaslatunknál 15 és 40 év között - a mostani javaslatnál pedig 25 és 40 év között hol határozza meg ezt az idõtartamot, amíg feltételes szabadságra valaki nem bocsátható. Ha valaki nagyon-nagyon súlyos bûncselekményt vagy bûncselekmény-sorozatot követ el, természetesen nem lenne akadálya ebben a rendszerben, hogy akár az eredeti elõterjesztés szerint 35 évben, akár a Hack Péter-féle javaslat szerint 40 évben határozzák meg azt, hogy meddig nem bocsátható feltételes szabadságra, ha a bíró szükségesnek tartja egy nagyon súlyos bûncselekménynél ezt kimondani, ennek igenis van visszatartó hatása.
Ugyanakkor azonban ez egy szélsõ határ. Nincs akadálya, hogy egy ezt megközelítõ, akár 5-10 évvel megközelítõ feltételes szabadságot mondjon ki a bíróság, ugyanakkor azonban fönnáll a veszélyeztetettsége az elítéltnek, hogyha esetleg a büntetés végrehajtása során újabb bûncselekményt követ el - és erre sajnos számtalan példa van, a büntetés-végrehajtás során is különösen erõszakos jellegû bûncselekményekre gyakran sor kerül.
Tehát célszerû egy ilyen veszélyeztetettségnek a fenntartása, a másik oldalról viszont az is célszerû, hogy elsõ pillanattól kezdve pszichológiailag ne legyen a reménytelenség állapotában az elítélt, mert ha akár 25, 35, 40 év múlva feltételes szabadságra is bocsátható, de nincs ebbõl teljesen kizárva.
Tehát úgy gondolom, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés tekintetében akár most, akár ha az Országgyûlés a mostani törvényjavaslatot mégsem emelné törvényerõre, a nagy várható, közeli Btk.-módosítás keretében foglalkozzon az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésnél a feltételes szabadságvesztés felsõ határának a megemelésével, mert szükséges. Éppen az elmondottakra tekintettel.
Ugyanakkor azonban nem célszerû, mert tudok arról, hogy szóba került, semmiféle bûncselekmény-kategóriánál sem a feltételes szabadságnak a teljes kizárása már magában a törvényben, mert ez együtt járna azzal, hogy nagyon kicsi a valószínûsége, hogy ilyen büntetéseket a bíróság valóban ki is szabjon. Sokkal nagyobb lenne így a pszichológiai hatása is a büntetésnek, nem valószínû, hogy ehhez az eszközhöz nyúlnának, valószínûbb, hogy inkább valamiféle hosszú tartamú végrehajtható szabadságvesztést szabna ki ilyenkor a bíróság.
Összességében. A mostani vita, az elõterjesztés jó, hogy az Országgyûlés nyilvánossága elõtt, még ha szûkebb körû nyilvánossága elõtt zajlik le, hiszen a tömegkommunikáció még ilyen körülmények között is errõl tudósít, nemcsak egy bizottság keretei között tárgyaljuk ezt a törvényjavaslatot.
A törvényjavaslatnak rendkívül pozitív elemei vannak, különösen a konkrét tényállás tekintetében. Az természetesen az Országgyûléstõl függ, hogy egészében ezt a törvényjavaslatot így most alkalmasnak tartja-e, hogy a Btk.-ba beépüljön, mindenképpen azonban magának a javaslatnak, mégpedig magának a vitának nagyon fontos olyan pozitív elemei vannak, amelyek elõsegítik azt, hogy Magyarországon az alkotmányozással szinte párhuzamosan - de természetesen szûkebb körben - a másik átfogó törvény, a negatív oldalnak a szabályozása, a büntetõ törvénykönyv is minél elõbb igazodjék a megváltozott társadalmi viszonyokhoz.
(21.40)
Úgy gondolom, hogy ilyen szempontból mind Kónya Imrének, mind Kutrucz Katalinnak az elõterjesztéséért köszönet jár. Fontos gondolatokat terjesztettek elõ, és éppen ezért, mert elõbbre vitték ennek az egész társadalom szempontjából nagyon fontos kérdésnek az ügyét, én örülök annak, hogy az Országgyûlés plénuma ezzel a törvényjavaslattal foglalkozott. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a bal oldalon.)