DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Magam is igen röviden, néhány szóban szeretném indokolni a Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciójának álláspontját a büntetõ törvénykönyv módosításával kapcsolatban.
Kétségtelen, hogy az elõterjesztés rendkívül fontos kérdésre irányítja rá a figyelmet. Nevezetesen, a jogszabály állandóságára és az életviszonyoknak, nevezetesen a bûnözésnek a változékonyságára, a bûnözés struktúrájának a változására, a szervezett bûnözés elõtérbe helyezõdésére, amelyek választ követelnek a törvényhozótól.
Most az alapkérdés az, hogy apró, kis részletekben történjék-e a büntetõ jogszabályoknak a megváltoztatása, avagy egy nagyobb és alapvetõ, mindent átfogó módosítás körében. Különös tekintettel arra, hogy végül is az elõterjesztés tulajdonképpen egy bizonyos körben a büntetések és a szabadságvesztések szigorítására szolgál. Alapvetõ kérdés e körben az, hogy valóban csak önmagában a büntetések szigorításával megállítható-e napjaink bûnözési hulláma.
A kérdés tehát az, hogy a büntetések szigora megfelelõ-e, a bíróságok megfelelõen reagálnak-e a bûnözés mennyiségére és szerkezetére. Az tényként állapítható meg, hogy európai össszehasonlításban a magyar büntetéskiszabási gyakorlat nem tekinthetõ gyengének. Mutatóként általában a 100 ezer lakosra jutó börtönnépességet szokták alkalmazni. Ez a mutató Magyarországon 130 körül van, míg Bulgáriában 100, Nyugat-Európában, a kimondottan szigorúnak számító Ausztriában vagy Franciaországban viszont 90 alatt marad. Kétségtelen, hogy vannak nálunk nagyobb börtönpopulációval rendelkezõ országok, így például Csehországban 160, míg Romániában 200 körül mozog a 100 ezer lakosra jutó fogva tartottaknak a száma.
Erre persze lehet azt mondani, hogy nálunk a bûnözés mértéke az, ami a viszonylag magas fogva tartott létszámot indokolja. Ha azonban azt nézzük, hogy a 100 ezer bûncselekményre országonként hány fogva tartott jut, akkor azt látjuk, hogy a nagy börtönpopuláció egyáltalán nem a bûnözés mennyiségével magyarázható. Ismét csak a szigorú ítélkezési gyakorlatokról híres nyugat-európai országokat véve alapul, Ausztriában ez a szám 1500, Olaszországban 2200 körül van, míg Magyarországon 3300 körül mozog a 100 ezer bûncselekményre jutó fogva tartottak száma. Érdekes lehet megvizsgálni, hogy mi okozza ezt az eltérést. Nyilván szerepe van a 40 éves, nyugat-európai mércével mérve kíméletlennek tekinthetõ büntetéskiszabási gyakorlat utóhatásainak is. De a kriminológiai vizsgálatok azt is jelzik, hogy Nyugat-Európában és Nyugatról Kelet felé haladva a bíróságok egyre szigorúbb ítéleteket hoznak, még a viszonylag kis lélekszámú Ausztriában is idõnként jelentõs különbségek figyelhetõk meg a nyugati és keleti tartományok bíróságainak ítélkezési gyakorlatában.
Mindebbõl arra lehet következtetni, hogy talán Keletre haladva a közvélemény szigorúbb, ugyanakkor érdekes talán megemlíteni, hogy egy legutóbbi ENSZ-felmérés azt látszik igazolni, hogy a magyar lakosság jóval toleránsabb, mint ahogy ezt a döntéshozók feltételezni szokták.
Mindebbõl az következik, hogy a büntetéskiszabás szigorának megítélése bizonyos szempontból nézõpont kérdése. Ugyanakkor, és ez bármilyen prózainak tûnik is, minden kormány arra kényszerül, hogy a fogva tartottak létszámát bizonyos korlátok között tartsa. A börtönök befogadóképességének és a börtönszemélyzet teljesítõképességének megvannak a maga határai. Nem véletlen, hogy a viszonylag szigorú büntetéskiszabásáról ismert Olaszországban félévenként amnesztiát hirdetnek, hogy így tartsák fenn a börtönök mûködõképességét.
Azt a közvélemény is tudja, hogy a magyar börtönök túlzsúfoltak, és az Európa Tanács kínzás elleni bizottságának jelentése is utal arra, hogy a büntetésvégrehajtási intézetek személyzete heroikus munkát végez, hogy a mostoha körülményeket ellensúlyozza.
De ugyanakkor tagadhatatlan, hogy bizonyos szigorításokra a büntetéskiszabás körében szükség van, elsõsorban az erõszakos bûntetteknél és azoknál a bûncselekményeknél, amelyeknek elszaporodása miatt rendkívül nagymértékben romlott a közbiztonság és a lakosság biztonságérzete.
A törvényjavaslat célja, mint már utaltunk rá, a büntetések szigorítása, de álláspontunk szerint ezt nem kellõ átgondoltsággal teszi, a szabadságvesztés generális maximuma felemelésének a konzekvenciáit a javaslat csak eshetõlegesen, egyes részterületeken vonja le, ad hoc jelleggel reagálva a közelmúlt eseményeire, nem számolva azzal, hogy e módosításoknak milyen hatása lesz a büntetéskiszabás egészére.
Néhány bûncselekménynél az okoz aránytalanságot, hogy a büntetési tétel emelésére csak a legsúlyosabban minõsülõ, életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett alakzatoknál kerül sor, a vagyon elleni bûncselekményeknél ugyanakkor emelkedik a büntetés maximuma.
További aránytalanság adódik abból, hogy az indítvány több olyan bûncselekmény büntetési tételét érintetlenül hagyja, ahol szándékos magatartás következménye a halál, így például a halált okozó szándékos közúti veszélyeztetés vagy a halált okozó testi sértés esetében. Itt a büntetési tétel 5-10 év, illetve 2-8 év.
Végül az állam elleni bûntetteknél a módosítás azt a furcsa helyzetet teremti, hogy a határozott tartamú szabadságvesztés maximuma nem szabható ki, de életfogytig tartó szabadságvesztés igen.
Mindezzel azt kívánom érzékeltetni, hogy egy átfogó, a büntetõ törvénykönyv valamennyi területét érintõ, a jog által védett érdekek megfelelõ sorrendjét is szem elõtt tartó módosításra van szükség. Nem véletlen, hogy az ügyészség is arra törekszik, hogy az élet elleni és az erõszakos bûncselekmények esetén szigorodjék a büntetéskiszabási gyakorlat. Mindez tehát azt indokolja, hogy a büntetõ jogszabályoknak
tfogó módosítása történjen meg, melynek elõkészítésekor elemzésre kerül az eddigi módosítások hatása és a felmerült új tények és új körülmények egyaránt.
Ez a módosítás közel sem tekinthetõ átfogónak, mely elõttünk van, csak bizonyos kiragadott problémákra igyekszik választ adni, meg sem kísérli az elõzõ módosítások hatásának vizsgálatát. Tudniillik, olyan bûncselekmény büntetési tételét is emelni kívánja, melynek az újabb, szigorúbb rendelkezései ez év augusztusában léptek hatályba, ugyanakkor kizárná annak lehetõségét, hogy a kormány a közeljövõben, tudomásom szerint, jövõ év márciusában a Btk. szankciórendszerére vonatkozó törvényjavaslatot terjesszen elõ.
Természetesen igen értékes részei is vannak az elõterjesztésnek. A fiatal korosztály, illetve a gyermekek sérelmére elkövetett nemi és a pornográfiával kapcsolatos bûncselekmények újraszabályozását célzó törekvése a javaslatnak hasznosítható lesz a következõ Btk. megalkotásakor. Ugyanakkor az erre vonatkozó javaslatok is további finomítást kívánnak, elsõsorban annak az érdekében, hogy a jogalkalmazás számára megfelelõ eligazítást adjanak, illetve hogy a javasolt szöveg összhangba kerüljön a gyermekek jogairól szóló egyezménnyel.
Végül a javaslat technikai kivitelezése olyan, hogy a Btk.-nak, illetve az értékhatárokról is rendelkezõ Btk.é.-nek már jelenleg is alig követhetõ szövegét még tovább bonyolítja. Azt, hogy már ma is milyen nehezen követhetõ a hatályos szöveg, jól példázza, hogy helyenként maguk az indítványozók is a legutóbbi Btk., illetve a Btk.é. módosítását megelõzõ szövegét tekintik hatályosnak.
Az indítvány elfogadása esetén a vagyon elleni bûncselekményeknél hét értékhatár-kategória lenne, és ezekhez, minõsítõ körülményektõl függõen, két-két büntetési tétel tartozna, amelyek közül egyik sem jelenik meg tételesen magában a Btk.-ban, egyeseket a Btk.é.-ben kellene megkeresni, másokat bizonyos matematikai mûveletek elvégzésével lehetne megtalálni.
Mindezek alapján tehát az MSZP országgyûlési képviselõcsoportjának az álláspontja az, hogy nem tudja támogatni az elõterjesztést, az elõterjesztésnek a tartalmi elemei viszont nyilván beépítendõk a következõ év márciusában a büntetõ jogszabályok átfogó módosítása során. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a bal oldalon.)