DR. KISS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselõtársaim! Itt, hallgatva Torgyán József frakcióvezetõ urat, az az érzésem támadt, hogy valószínûleg nem ugyanazt az elõterjesztést kaptuk meg a törvényjavaslattal kapcsolatban, mert néhány megjegyzése valahogy elrugaszkodott az itt leírt elõterjesztésektõl, de erre majd idõnként ki-kitérek, mert elkerülhetetlennek tartom.
Kezdeném talán azzal, hogy én is úgy érzem, hogy egy eléggé egyedülálló pillanat az, amikor elkezdhetjük ennek a vitáját ennek a törvényjavaslatnak november utolsó napjaiban, és van esély arra, hogy az önkormányzatok megalakulása óta elõször január elsejét, illetve társadalombiztosítási önkormányzatok elfogadott költségvetéssel kezdjék. Persze igaz az Állami Számvevõszéknek eddig minden jelentésében olvasott megállapítás, miszerint mindig különös körülmények befolyásolják egy adott vélemény megalkotását, és én ezt úgy érzem, hogy valóban különösen igaz az idei évre.
Örülök annak, hogy betartható volt az államháztartási törvény, betartatható volt az önkormányzatok igazgatásáról szóló törvény és annak a módosítása, de hát ebbõl azok a határidõk fakadtak, aminek alapján az önkormányzatoknak valamikor júliusban el kellett fogadni a saját költségvetési javaslatukat. Ebben a javaslatban nem feleltek meg a kormány elõtte megküldött azon elvárásainak - nyilvánvalóan egyébként, hogy akkor nem is felelhettek meg, mert a vonatkozó szabályok még nem változtak meg -, nem feleltek meg ezeknek az elvárásoknak, és így a kormány által beterjesztett törvényjavaslat került a Ház elé.
Az én példányom - és itt mondom, hogy valószínûleg nem egyforma példányunk lehet - tartalmaz olyan összefoglaló táblázatokat, amelyik bemutatja az 1995. évtõl kezdõdõen a változásokat a tõszámok tekintetében, és ezzel még akár a rovatrend is követhetõ, illetve az ebben bekövetkezett változások.
Van benne egy probléma, ez nyilvánvaló, hogy az 1995. évi számokat még elõzetesként jelzi, hiszen ennek a törvényjavaslatnak a benyújtása után fogadta el a Ház az 1995. évi zárszámadást. Innentõl kezdve minden képviselõtársamnak rendelkezésre állt az ott elfogadott új számsor. Persze ezt is lehet, hogy újra be lehet ide írni, és a '96. évit még mindig elõirányzatként számoljuk, és a pótköltségvetést nyilvánvalóan nem lehetett átvezetni, fõleg nem azelõtt, mielõtt mondjuk még az ÁSZ megkapta volna véleményezésre ezt az anyagot, hiszen a jövõ héten fogunk a módosító indítványokról szavazni, és az azt követõ héten kerülhet sor esetleg - vagy hát esetleg ha össze tudjuk vonni, akkor egy alkalommal - a végszavazására a '96. évi pótköltségvetésnek.
De a '96. évi pótköltségvetéssel kapcsolatban az ottani számok, tehát az eredeti tervek és a másikok nagyjából ugyanúgy, azt hiszem, Tsszeálltak mindenkinél, aki ebben egy kicsit is elmélyült.
Ez persze az ÁSZ-t nem vigasztalja, mert õneki abban az idõfázisban kell a vizsgálatát és az elemzését elvégezni, ami rendelkezésre áll, és ebbõl a szempontból érzem én egy kicsit veszélyesebbnek a helyzetet, mint más években. A mi bizottságunkban legalábbis mindig álláspont volt az, hogy nagymértékben támaszkodtunk az Állami Számvevõszéknek a véleményére, a javaslataira is. Javaslatai közül nem mindig és nem mindent tudtunk természetesen megvalósítani, de a véleményük mérvadó volt a mi álláspontunk kialakításakor, és az idei évben az alapjogszabályok megváltozása miatt az ÁSZ véleményében is egy nyilvánvaló bizonytalanság van, amit jól jelez az is, hogy egyébként nem csak a benyújtott költségvetési tervezethez készítették el a véleményüket és az álláspontjukat, hanem nagyon helyesen, véleményem szerint - bár erre semmiféle törvényi elõírás nem kötelezte volna õket -, a közben bekövetkezett alanyi jogszabályok változásaira is reagáltak, és arról is véleményt alkottak.
És én itt fontosnak tartom azt megjegyezni, amit egyébként megjegyzett az Állami Számvevõszék képviselõje is, alelnök úr itt elmondta, hogy úgy érzi, hogy a folyamat valamilyen kedvezõ irányban mozdult el, a tervezési folyamat.
Mennyire lehet megalapozott ez a költségvetés, illetve növekedhetett- e ennek a költségvetésnek a biztonsága? Ez egy fontos kérdés. Hiszen a megalapozó törvényeket a Ház a '75 évi II-es törvény módosítását és az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvénymódosítást, illetve az ezzel összefüggõ egyes törvénymódosításokat elfogadta, és innentõl kezdve, azt hiszem, nem tudtunk tökéletesen megfelelni annak az elõírásnak, vagy elvárásnak inkább, amit a megalapozó törvényeknél talán ki sem tûztünk igazából magunk elé, miszerint biztosítani tudjuk egy legalább 80 milliárdos bevételi többlet megalapozását a társadalombiztosítási alapok bevételi oldalán.
De nem érkezett érdemi megjegyzés, amelyik vitatná, hogy 62 milliárdnyi bevételi többlet azért, úgy néz ki, hogy megalapozható ezekkel az alanyi jogszabályokkal. És hogyha az eddigi hatvan egynehány milliárdnyi hiányból innentõl kezdve vélhetõen letudunk ezzel az akcióval már egy 40-50 milliárdot, akkor úgy érzem, hogy a biztonsága a költségvetésnek ebbõl a szempontból egyértelmûen megalapozottabb.
Nehezebb kérdésben vagyunk akkor, amikor meg kéne állapítani, hogy igazából mi a költségvetés növekedési üteme? Mert hiszen a bázist még majd most fogjuk elfogadni. Az egyesített mérleg alapján a ''96 -os pótköltségvetés szerint egy 996 milliárdos bázis várható, a hiányt 7 milliárddal növeltük a pótköltségvetési törvény tárgyalásának végfázisában, ezzel a realitásokhoz közeledtünk, és így a várhatóan 1144 milliárdos egyesített mérleg az én megítélésem szerint nem 8 százalékos, hanem egy körülbelül 15 százalékos növekményt tartalmaz.
Ez a biztonság szempontjából általánosságban lehet, hogy elég, vannak viszont olyan területek, ahol úgy gondolom, hogy ennél nagyobb mértékû növekedésnek kell megtenni a feltételeit, akár átcsoportosításokkal is. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az állami költségvetés sarokszámairól tegnap szavaztunk, és innentõl kezdve a költségvetés mozgástere, illetve az államháztartás egyenlege már jól megítélhetõ, akkor el kell gondolkodni azon, amit államtitkár úr az expozéjában elmondott, hogy úgy tûnik, hogy nem feltétlen kell ragaszkodnunk ahhoz, ami októberben, a költségvetés benyújtásakor még egy kiinduló feltétel volt, miszerint a társadalombiztosítási költségvetéseknek nullszaldósoknak kell lenni.
Megvalósult viszont az az elvárásunk, miszerint közvetlen állami részvétel, állami költségvetési részvétel nélkül próbáljuk meg összeállítani a társadalombiztosítási alapok költségvetését.
Nagyon fontosnak tartanám azt, hogy az eddig bekövetkezett változásokat ebbe a költségvetésbe átvezessük, ennek a formája természetesen csak a módosító indítványok formája lehet, hiszen ez áll rendelkezésünkre. Szebb és talán kevésbé támadható eljárás lenne, hogyha mondjuk a kormány visszakérné átdolgozásra, azután újra véleményeztetné az Állami Számvevõszékkel ezt a költségvetést, és benyújtanánk, csak akkor megint ott tartunk az idõrendekkel a dolgoknak, hogy március elõtt nem lenne várható, hogy a társadalombiztosítási alapoknak ismét elfogadott költségvetése legyen.
Pont azért, mert hogyha ezt a rendet tudnánk a következõkben tartósan tartani a Házban, miszerint zárszámadás, következõ évi állapotok összegzése - ennek nem mindig kell hogy persze pótköltségvetés legyen a formája - és a következõ költségvetés megalapozása, hogy úgy gondolom, és erre készséget mutattak az önkormányzatok is, az Állami Számvevõszék is és a leginkább érintett két minisztérium is, hogy azok a módosítások módosító indítványok formájában korrektül átvezethetõk, amik a közben megváltozott alanyi jogszabályok miatt szükségesek, hogy egy valódi költségvetésrõl fejthessük ki a véleményünket.
Megszûnnek-e a változások akkor, amikor ott áll ez a módosító- javaslat-csomag? Én úgy gondolom, hogy nem, hanem további lépéseket és változásokat is be kell kalkulálni, és ezeknek a változásoknak a hatásaival is kalkulálni kell akkor, amikor elfogadjuk a módosító indítványokat.
Részleteiben szeretnék néhány ilyen elemmel foglalkozni, mégpedig eléggé kiragadottan és azokra a témákra, amikhez eddig képviselõtársaim is szóltak.
Az egyik ilyen kérdés a nyugdíjemelés. Örülök neki, hogy az Állami Számvevõszék véleménye is egyezik a mi véleményünkkel. Miszerint a nyugdíjágon megalapozottabbnak tartják a bevételeket, és a 19,5 százalékos nyugdíjemelésnek a feltételeit benne látja az Állami Számvevõszék is a költségvetésben.
Felvetõdött is ismét Torgyán József képviselõ úr - aki persze már megint nincs itt, hogy az ember válaszoljon a fölvetésére, vagy reagáljon rá -, de képviselõ úr azt mondja, hogy itt nagyfokú dilettantizmus, hogy akkor a '75. évi II-es törvényt nem módosította a parlament, illetve nem is tervezi módosítani.
Én úgy gondolom, hogy jogilag védhetõ az az álláspont, miszerint ez egy olyan kétlépcsõs nyugdíjemelés, amelyiknek nagy biztonsággal nulla a második lépcsõje.
(9.50)
Úgy gondolom, hogy jogilag védhetõ az az álláspont, miszerint ez egy olyan kétlépcsõs nyugdíjemelés, amelyiknek nagy biztonsággal nulla a második lépcsõje. A nagy biztonsággal nulla, ez azért feltétel, hogy elkerüljünk egy olyan méltatlan helyzetet, mint amilyenbe tavaly manõvereztük be magunkat - illetve az idei évben 1996-ban -, amikor a hátralévõ tizedszázalékokat kellett a törvény értelmében a nyugdíjasoknak kifizetni.
Szeretném megjegyezni, hogy a nyugdíj-megállapításnak ezt a módját, amit a törvény szabályoz, teljes konszenzussal fogadta el a Ház, a nyugdíjasok érdekképviseleti szervezeteinek a bevonásával és egyetértésével.
És még egy dolgot szeretnék elmondani. Én kértem a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzattól, hogy próbáljanak elénk valami olyan számsort rakni, amelyik alapján nagyobb biztonsággal lehetne egy 19,5 százalékos egyszeri nyugdíjemelésnek a törvényi feltételeit - tehát a viszonyítási alapját - megteremteni, és kiderült, hogy nincs ilyen számsor.
Tehát nem szabad változtatni most, mert a nyugdíjasok járnának rosszabbul akkor, ha most változtatnánk akár a megállapítás módján bármiféle inflációs hányad, vagy egyéb elem beemelésén, vagy akár átállnánk az egyszeri kifizetésre. Mivel a jelenlegi számok azt mutatják, hogy 19,3 százalék az a nettó jövedelemnövekedés, amit egyébként a törvény alapján figyelembe kell venni, a kormány csak kerekítette az összeget, amikor 19,5 százalékot mondott, hiszen ez a félre való kerekítés megengedett, úgy gondolom, és nagy biztonsággal várható, hogy a végszám 19,3 alatti lesz, tehát nem lesz kifizetendõ Tsszeg.
Így a nyugdíjasok a törvénynek megfelelõen, de a végszámnál egy kicsit magasabb nyugdíjemelést fognak kapni - és úgy gondolom, hogy ezt méltányolni is fogják, és ezzel egyet is értenek, fõleg akkor, amikor tudják, hogy az inflációs hatások egész évben jelentkeznek, januártól jelentkeznek döntõen, és ezért fontos, hogy januárban az egész összeg kifizetésre kerüljön. Én tehát nem látom, hogy ehhez módosítani kellene a 1975. évi II. törvényt, persze lehet, hogy ez egy kicsit nyakatekert magyarázata az ügynek, de úgy gondolom, hogy törvényes.
A másik ilyen elem, amivel foglalkozni kellene, már a másik kasszában van, az egészségbiztosítási ágban, az pedig a gyógyító- megelõzõ ellátások fedezete. Én úgy gondolom, hogy a benyújtott költségvetésben szereplõ 258,5 milliárdos összeg valóban nem tartalmazza megnyugtatóan a bérmegállapodásban szereplõ 17 százalékos bérnövekedést, miközben mindenki tudja, hogy valóban nincs garanciális elem, és nincs a parlamentnek eszköze arra - de nincs az egészségbiztosításnak sem -, hogy garantálja, személyre szólóan, hogy a megállapodások betartassanak.
Ezért lenne fontos, ha egyébként az ágazatban dolgozó szakszervezetek is megpróbálnának valamilyen módon terepet változtatni. Nincs ellenemre a tüntetés a Kossuth téren, de úgy gondolom, hogy helyben - az intézményekben - kell kiharcolniuk azt, hogyha a finanszírozás növekedése a fedezetet valóban garantálja, akkor ebben az egyébként országosan megkötött megállapodásoknak megfelelõen, ebbõl béremelésre is fordíttassék összeg.
Fontosnak tartanám ezért, az elõterjesztõ egyetért egyébként az Állami Számvevõszék véleményével, hogy egy körülbelül - nem merek számot mondani, mert ezt meg kellene nézni pontosan - 5 milliárdos összeggel növekedjen meg a gyógyító-megelõzõ kassza teteje.
Miért lenne ez fontos? Azért, mert igazából túlbecsültnek érzem a szerkezetátalakításból várható gazdasági megtakarítások költségvetési becslését. Úgy gondolom, hogy akkora összeg nem takarítható meg a rendszerben, amikor a szerkezetátalakításról szóló törvényt megalkottuk, nem is ez volt a célunk.
Az volt a célunk, hogy a szükséges ellátásokat - a szûkített kapacitás mellett is - a rendszer biztosítani tudja, és a jelenlegi finanszírozási rendszerben ebbõl az következik, hogy innentõl kezdve ugyanazt az összeget kell kifizetni, hogyha a teljesítmény azonos a szûkebb kapacitásokban.
Még egy elem jött be a képbe, ez pedig az, hogy a minimumfeltételek meghatározásakor kiderült, hogy nagyon sok olyan intézmény mûködik, amelyik ezeknek a minimumfeltételeknek sem felel meg, tehát igazi megtakarítás valószínûleg nem várható a rendszerbõl, és szerencsére nem kell 6000 embert elbocsátani, hiszen a minimumfeltételeknek való megfelelés magával hozza azt is, hogy az egészségügyben dolgozókat meg kell tartani, át kell esetleg irányítani másik munkahelyre, hogy a mûködõ - szûkebb ágyszámmal, de mûködõ - osztályok, intézmények személyi állománya biztosítva legyen.
Innentõl kezdve persze megtakarítások keletkeznek majd valószínûleg a végkielégítésekre betervezett összegen. Fontosnak tartanám tehát, hogy beépüljön a rendszerbe ez azért is, mert valóban igaz, hogy az ügyeleti díjak, készenléti díjak kifizetésével kapcsolatban egy törvénytelen állapot az általános az egészségügyben, és csak idõ kérdése, hogy melyik intézményben, mikor jut el az érdekérvényesítés arra a szintre, amikor ennek a kifizetését joggal bírósági döntéssel megalapozottan képviselik.
Fontos tehát a fekvõbeteg-ellátás finanszírozásában a változás, de az is igaz, hogy ennél nagyobb összeget valószínûleg a jelenlegi finanszírozási rendszerben nem szabadna igazából betervezni az elsõ fázisban. És azért mondom az elsõ fázist, mert úgy gondolom, hogy 1997- ben változtatni kell a jelenlegi finanszírozási rendszeren.
Változtatni kell a következõk miatt. Megállták az Alkotmánybíróság próbáját, az alkotmányosság próbáját megállta a LXIII. számú törvény, a kórházi kapacitások szabályozásáról szóló törvény, és ez azt jelenti, hogy megváltozott a jogi helyzet. Innentõl kezdve ha az Egészségbiztosítási Önkormányzat, illetve a pénztár egy kapacitáslekötési szerzõdést köt, akkor ennek a kapacitásnak a fenntartására jogilag is köteles.
Tehát nem függ annyira a teljesítménytõl a finanszírozás, hanem a jogi helyzet megváltozásából fakadóan igenis a finanszírozás egy alapértékét biztosítani kell; magyarán mondva, ha egyszer a kapacitást lekötötte, akkor garanciális elemeket kell abba beépíteni, hogy ez a kapacitás valóban mûködhessen, és esetleg a következõ évi szerzõdéskötéskor lehet azokat a korrekciókat elvégezni, hogyha a kapacitás gazdaságosan, hosszabb távon nem mûködtethetõ a teljesítmények hiányában, vagy nem megfelelõ elosztása miatt.
Ezért lenne fontos egy átalakulás. Az átalakulást én úgy gondolom, hogy nem visszafelé lépésként kellene megtenni, ami többször felvetõdik, hogy vissza kéne emelni valamiféle báziselemet a finanszírozásba, hanem úgy gondolom, hogy elõrefelé kellene lépni, és egy úgynevezett normatív finanszírozás alapot kellene meghatározni.
A normatív finanszírozási alapnak tartalmaznia kellene a dologi költségek egy korlátozott körén kívül a minimumrendelet betartásához szükséges személyi állománynak a közalkalmazotti bértáblának megfelelõ bérét például, és erre kell ráépíteni a teljesítményarányos finanszírozási elemet.
Ebben az esetben egyébként a bérmegállapodások betartására és azok intézményekhez juttatására is egy újabb garanciális elem keletkezne. Mivel ehhez idõ kell, valószínûleg fél évnél elõbb ez nem valósítható meg, és ezért lenne fontos, hogy egy tartalékalap képzõdjön, mégpedig a gyógyító-megelõzõ ellátásoknak a finanszírozására, amit csak a megváltozott finanszírozási feltételek között, már a kialakult új struktúrában és fél év visszatekintéssel - a megváltozott, megalapozó jogszabályok bevételi oldala hogyan teljesül, milyen a járulékfizetési fegyelem, mennyire fejlõdik az ellenõrzés -, ennek alapján ezt meg lehetne oldani.
Látok egyébként már egy belsõ forrást is erre, ugyanis a kórházak adósságrendezésére szánt és az idei pótköltségvetésben szereplõ 4 milliárd forintból - ha a szabályokat mindenki betartja - , akkor 1 milliárd forint már visszacsorog az 1997-es év második félévébe. Ezenkívül: ha tényleg nem kell a végkielégítésre akkora összeg, akkor abból a maradvány beépülhetne ebbe a bizonyos tartalékalapba, és emellett még lehet találni más forrását is - akár a rendszeren belül is - ennek a tartalékalapnak a felépítésére.
Egyszerûbbé válna a helyzet, mert a tartalékalap felszabadításához nem kellene pótköltségvetést benyújtani, hanem valami módon be kellene írni a törvénybe, hogy ez kinek a jogköre lenne. Tõlem az sem idegen, ha ez parlamenti döntést igényel, de elképzelhetõnek tartok ennél alacsonyabb szintû döntést arra, hogy ez a bizonyos tartalékalap a finanszírozási rendszerben felhasználhatóvá váljék.
Fontosnak tartanék még néhány kérdést, és az idõ eléggé elõrehaladott, ezért csak egy-kettõre lesz módom kitérni. Az elsõ ilyen kérdés az a táppénz kérdése. Jól látható, hogy a rendszer megváltozott; és itt megint látok egy olyan tartalékot, mintha egy legyintéssel rendeznénk el azt, hogy nem fizetik ki a munkáltatók a megtérítést, tehát a táppénzmegtérítést. Ez persze a végszámokat nézve igaz, és valóban, a megtervezett bevételeknek csak egy töredéke folyt be.
De ha ránézünk a számokra, nekem az elsõ félévet tartalmazó bontás állt rendelkezésemre, ami egyébként bizottsági anyagként érkezett az Egészségbiztosítási Pénztár féléves jelentéseként, ebbõl a következõ látszik. Az elsõ hónapban, tehát januártól a hónapokat mondom a bevételeknél: nulla, 42, 91, 172, 245, 305 millió forint. Miközben egyébként a táppénzkifizetések valahol ott a 3000 szám között ingadoztak - tehát van 3000 meg 2670 meg 2690 meg 2500, össze-vissza, tehát igazából semmiféle tendenciát nem mutatnak, hanem mutatják a táppénz-igénybevételnek az éves, szokásos ingadozását -; aközben az látszik, hogy minden hónapban majdnem megduplázódott a munkavállalói, illetve a munkáltatói táppénz-hozzájárulás befizetése.
Lehet, hogy idõ kell a rendszernek, mire egyáltalán tudomásul veszi mindenki, kialakulnak a mûködési mechanizmusok, nem szabadna egy kézlegyintéssel automatikusan alkalmazkodni az elsõ féléves tapasztalatok levonása nélkül, vagy az elsõ éves tapasztalatok levonása nélkül, és lehet, hogy növelhetõ az ebbõl származó bevétel.
(10.00)
A gyógyszerüggyel kapcsolatban részletekre már nincs idõ, hogyha én is ahhoz tartanám magamat, mint amihez egyébként mások szokták, akkor valóban lenne. Így mi is azt tudjuk mondani, hogy a további kérdésekre még az általános vita késõbbi fázisában térünk ki.
Én fontosnak tartom, hogy egy módosítóindítvány-csomaggal, amelyik csomagot valószínûleg egy, a résztvevõk körére kiterjedõ konszenzussal sikerül talán a Házban beterjeszteni, ezzel a módosító csomaggal fogadja majd el a Ház a társadalombiztosítási alapok '97. évi költségvetését, és az önkormányzatok megalakulása óta elõször indulhassanak az önkormányzatok, illetve a társadalombiztosítási ágazat egy elfogadott költségvetéssel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)