DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mielõtt a mondandómba belekezdenék, az eddig elhangzott kritikai természetû hozzászólásokkal kapcsolatban megjegyezném, hogy ezeknek az észrevételeknek egy jelentõs részével magam is egyetértek. Azt azonban hozzátenném, hogy ugyanilyen okok miatt, amit itt képviselõtársaim felemlítettek, nem tudtam magam megszavazni a '93-ban és '94-ben az elõzõ kormány által készített költségvetéseket, mint ahogy a '96-ra vonatkozó költségvetést fõszámaival sem értettem egyet. (Közbeszólás.) Nem szavaztam meg, kedves Gyula, ezt is mondd el majd nyilvánosság elõtt, amikor idejöttél.
Azt is szeretném még megjegyezni, hogy aki nagyon akarta volna tudni - annak ellenére persze, hogy igaz, hogy nem szabályszerû a Számvevõszék megjegyzése szerint sem ez az költségvetés -, a pótköltségvetésben a '95-ös tényszámok és a '96-os teljesítés számai a pótköltségvetés számaival együtt vannak. Biztos vagyok abban, hogy aki azt mondta, itt állok a pódiumon, hogy nem ismeri ezeket a számokat, az egyébként a pótköltségvetés kapcsán bizony-bizony, hogy elolvasta. Természetesen ez a pótköltségvetéssel nem foglalkozó parlamenti képviselõk számára nem ad iránymutatást, de úgy gondolom, hogy õk nincsenek is, sajnos, itt.
Szeretnék a mostani költségvetés kapcsán egy kicsit kitekinteni abból a helyzetbõl, amiben vagyunk, és azt hiszem, hogy érdemes ennek a költségvetésnek a kapcsán néhány távlatosabb problémával is foglalkozni.
Az én megítélésem szerint több év óta a társadalombiztosítás bevételi oldalának az alakulása a legfõbb probléma. Folyamatosan azt érzékeljük, hogy nem kintlévõsége fogy a társadalombiztosításnak, hanem a járulékfizetõk aránya csökken, vagy a járulékfizetés abszolút nagysága csökken.
Az eddigi társadalombiztosítási reformjavaslatok jobbára költségvetési szemléletûek voltak. Ezen érdemes elgondolkodni, mert hiszen egyfelõl a társadalombiztosítási költségvetés egyensúlyát részben a kiadások megnyirbálásával és a bevételek vagy a bevételi alapok, járulékalapok szélesítésével próbáltuk meg csökkenteni. Én azt gondolom, hogy ez nem megfelelõ eljárás. Érdemes, ha már döntünk - és remélem, hogy dönteni fogunk - az egészségügy biztosítási finanszírozásáról, akkor érdemes azzal foglalkozni, hogy miként lehetne a világban egyébként jellemzõ és elfogadott biztosítási szemléletet a társadalombiztosítás mûködésében megerõsíteni.
Ez a biztosítási szemlélet nem más, mint hogy a járulékoknak egyensúlyban kell lenniük a fizetett, finanszírozott szolgáltatásokkal. Ez alapvetõ követelmény. És alapvetõ követelmény az is, hogy arányosnak kell lennie a járulékoknak az igénybe vett szolgáltatásokkal. Erre a kérdésre még kitérek, mert ez a belsõ aránytalanság a finanszírozási ellehetetlenülés, a bevételhiány egyik oka szerintem.
Nem erõsödött meg tulajdonképpen az önkormányzatoknak az önállósága és a felelõssége sem; és ez mindenféleképpen hozzájárult ahhoz, hogy automatikusan növekedtek a hiányok, nemcsak azokban a kasszákban, amelyek felül nyitottak voltak, tehát automatikus kifizetéseket kellett alkalmazni, hanem sok esetben olyankor is, amikor belül kellett volna maradni a kereten. És természetesen nem történt semmi - bár a parlament lehetõsége egyedül az önkormányzatoknak a feloszlatása volna -, nem történt semmi ennek a felelõsségnek a megerõsítésére.
Valójában lehet, hogy egy nagyon szentségtörõ vagy vitaindító megjegyzést teszek, mégis el kell mondanom, hogy szerintem a jelenlegi költségvetésben - társadalombiztosítási költségben - az európai államokhoz képest is magas az állam hozzájárulása. Több évre visszamenõleg, ha elemezzük ezeket az arányokat, akkor igaz ugyan, hogy csökkent az állami hozzájárulás aránya, hogy növekedett a háztartások, az egyének hozzájárulása ez egészségügyi szolgáltatásokhoz, és a járulékfizetés aránya is növekedett, de még mindig magasnak mondható, hiszen az állam finanszírozta a deficitet, és az állam biztosítja a folyószámlát. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 20 százalékot ér el évente a költségvetés részvétele az egészségbiztosításban - csak az egészségbiztosításban -, a nyugdíjbiztosítást is hozzá kell ehhez számolni, és 62 százalékot fizetünk járulékból, és körülbelül 20 százalékra, 18 százalékra emelkedett a háztartások részvétele.
(Nagyon érdekes az, hogy nem érvényesül egy belsõ arányosság sem, nincs összhang például a nyugdíjasokra vonatkozó járulékfizetés)
(10.50)
Nagyon érdekes az, hogy nem érvényesül egy belsõ arányosság sem, nincs összhang például a nyugdíjasokra vonatkozó járulékfizetés, a mezõgazdasági termelõkre vonatkozó járulékfizetés és az egyéni vállalkozók járulékfizetése és mindezen csoportok által igénybe vett egészségügyi szolgáltatások között.
Egy külföldi szakértõi anyag szerint például a vállalkozóknak a népességhez viszonyított aránya 7,5 százalék, 5,9 százalékban részesülnek a juttatásból, de ha a juttatások finanszírozását nézem meg, akkor tulajdonképpen a népességhez viszonyított arányokhoz képest felét fizetik járulékban, 3,3 százalékát fizetik a járulékoknak.
A munkavállalók aránya a népességhez viszonyítva 31 százalék, és tulajdonképpen 68 százalékát fizetik a munkavállalók után a hozzájárulásoknak. Eddig voltaképpen, ami keresztfinanszírozása volt a nyugdíjbiztosításnak, 23 százaléka a népességnek a nyugdíjasok aránya, és 21,3 százalékot finanszírozott a nyugdíjbiztosító keresztfinanszírozás formájában.
Ezért tehát azt gondolom, hogy azt a jelenleg is meglévõ aránytalanságot, amit ezek az adatok mutatnak, a jövõben mindenképpen korrigálni kell. Már csak azért is, mert nagyon érdekes a magas jövedelmû munkavállalók kiszökése a rendszerbõl. Körülbelül 10 százalékkal csökkent a magas bérû munkavállalóknak az aránya a járulékfizetõk között, és ugyanennyivel növekedett a vállalkozásban részt vevõk létszáma.
Az is nagyon érdekes, hogy a munkaerõ-piaci nyilvántartáshoz viszonyítva a társadalombiztosítás által nyilvántartott vállalkozóknak a száma Magyarországon kétszerese a munkaügyi nyilvántartásnak. Ez is nagyon érdekes és elemzendõ adat volna. Éppen ezért azt gondolom, hogyha a biztosítási elvet szigorúan vesszük, akkor foglalkoznunk kell a jövõben azzal a problémával, hogy a vállalkozók számára, a mezõgazdasági foglalkoztatottak számára - számos ország vagy valamennyi európai ország gyakorlatával azonosan - egy külön biztosítási struktúrát kell kialakítani, amelyikben a befizetések és az igénybe vett szolgáltatások költsége egyensúlyba kerül. Nem azonnal természetesen, de ez az elkülönítés mindenféleképpen meggondolandó.
Azt gondolom, hogy a szereplõk nem tisztázott felelõssége, nem tisztázott mozgástere, így az állami, a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítás is nagymértékben befolyásolja azt, hogy a felelõsség megállapítása sem történhet meg.
Összegezve: egyetértek az elõterjesztõ államtitkár úr bevezetõ mondandójával, hogy valóban nem reform értékû költségvetés készül. És bár nem tudjuk még, hogy milyen hatása van a bevezetett egészségügyi hozzájárulásnak, az a véleményem, hogy ezeket a hatásokat év közben elemezve, a következõ év költségvetésében még inkább elõre kell lépnünk, és ezeket a belsõ konfliktusokat meg kell oldanunk. Politikai döntést kell hozni arról, hogy egészségbiztosítást akarunk-e, és akkor a jövõ évben meghozandó önkormányzatokról szóló törvényben ezeket a kötelezettségeket, felelõsségeket is bele kell hogy foglaljuk.
Szóltak itt képviselõtársaim már a kiadások alakulásáról. Mindazokkal egyetértek, akik úgy gondolják, hogy az egészségügyi kiadások egész részaránya csökken a nemzeti jövedelemhez viszonyítva, és ezért csak részben felelõs a GDP növekedése, részben van ezzel összefüggésben.
Különösen csökkent a gyógyító-megelõzõ elõirányzat aránya, és különösen csökkent a prevencióra és a járóbeteg-ellátásra fordított pénzeszközöknek az aránya. Való igaz, hogy a jelenlegi egészségügyi költségvetésben nincs benne a 17,5 százalékos béremelés lehetõsége, való igaz, egyetértek azokkal, hogy csak akkor van megtakarítás a kórházi struktúraváltásból, hogyha a kórházi teljesítmény is csökken. Ha változatlan marad az 1000 lakosra jutó 233 kórházi igénybevétel, akkor könnyen belátható, hogy nincs különösebb megtakarítás ebben a költségvetésben, legalábbis nem olyan mértékû, ami fedezete lehetne a bérmegtakarításnak.
Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy szükség van egy tartalékképzésre, hogy szükség van a végkielégítés külön célelõirányzatként történõ feltüntetésére, hogy szükség van új kórházi finanszírozásra; én ezt tovább folytatnám újabb gorombaságok kimondásával, hogy szerintem szükség van a nagy értékû diagnosztikus beavatkozások és gyógyító eljárások szabályozására, az igénybevétel szabályozására, és szükség van várólistára. Mert a várólista még mindig jobb annál, mintha novemberben közöljük, hogy innentõl kezdve nem tudunk ilyen és ilyen mûtéteket elvégezni. Ezért tehát azt gondolom, hogy ezt is a jövõ évben el kell rendeznünk.
Szükség van a gyógyszerkassza átalakítására, a készpénzellátások, a rokkantnyugdíj, a házi betegápolás és a célelõirányzatok keretének az átvizsgálására és módosítására. Befejezem, mert lejárt az idõm.
Azt gondolom, hogy szabályozások nélkül, a bevételi oldal áttekintése nélkül és a társadalombiztosítási kiadások belsõ struktúrájának az átrendezése nélkül valóban nem terjeszthetõ be egy megbízható és megalapozott költségvetés, de képviselõtársaimmal, remélem ellenzéki képviselõtársaimmal is azon leszünk, hogy sokunk számára ez a költségvetés megalapozottabbá váljék, és így elfogadhatóvá is. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)