DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Köszönöm a figyelmet. Tisztelt Ház! Van egy közmondás, azt mondja, hogy: más kárán tanul az okos.
Akkor most meg kell kérdezni, hogy minek minõsül az, aki a saját kárán sem tanul? Ugyanis az idén beterjesztett társadalombiztosítási költségvetés pontosan azokkal a hibákkal terhes, mint a tavalyi vagy a tavalyelõtti, ugyanolyan megalapozatlanok a bevételek és a kiadások, és nemhogy sokkal reálisabb lenne - mint az államtitkár úr mondja -, hanem véleményünk szerint, a Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint az Állami Számvevõszék véleménye irányadó ebben a kérdésben, hiszen a cigány mindig a maga lovát dicséri, a független Állami Számvevõszék szerint ez bizonytalanabb és megalapozatlanabb a múlt évinél.
Persze, amikor az ember más kárán próbál tanulni, és a sajátján sem képes tanulni, akkor saját magamnak is feltehetem a kérdést, hogy akkor miért beszélek itt, uraim, hiszen nem tanultam saját káromon sem. Hat éve hányom a falra a borsót, és hogyha ezt a borsómennyiséget összelapátolnám, már én lennék az ország legnagyobb terménykereskedõje.
Ugyanis hat éve beszélek arról, beszélünk arról, hogy a társadalombiztosítás költségvetései azért megalapozatlanok, mert nem növelhetõ a társadalombiztosítási járulék összege, így is százalékosan képtelenül magas, de ez azért ilyen képtelenül magas, mert a munkabérhez arányítjuk, márpedig a munkabér egy tizede a nyugat-európai
tlagnak, noha a termelékenység csak egy ötöde. Tehát kétszer kevesebb az azonos megtermelt értékre jutó munkabér ma Magyarországon, és erre vetítve magas valóban a társadalombiztosítási járulék, noha abszolút értékben igen-igen csekély, és nem fedezi a kiadásokat.
Ezzel együtt minden évben beterjeszti a Pénzügyminisztérium, hol a képviselõk segítségével - mint ahogy tavaly történt - a saját elképzeléseit a társadalombiztosítási önkormányzatok reálisabb, megalapozottabb, egyszerûen a helyzet ismeretébõl eredõen hitelesebb költségvetésével szemben, hol mint idén történt, az idén júniusban elfogadott "Kiss-Matyi-féle" törvénymódosítás alapján törvényes lehetõségük nyílt arra, hogy amennyiben a társadalombiztosítás júliusig nem készíti el a költségvetést, a kormány terjeszthesse be, elkészítette. De ugyanez a törvény felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy amennyiben nem egyeznek meg a beterjesztendõ költségvetésrõl, akkor is a kormány terjeszthesse be.
Ezt a 22-es csapdájának hívják az irodalmi példák szerint, de tény az, hogy az csak egyszerûbbé teszi a kormány eljárását a megerõszakolására az önkormányzatoknak, és ezek után valóban kérdés, hogy miért van szükség önkormányzatokra, hiszen mind a bevételeiket, mind a kiadásaikat, mind a költségvetésüket a Pénzügyminisztériumban készítik.
(11.00)
Ezért kell Ungár Klárának azt mondanom, hogy nagyon kellemes helyzetben lehetett eddig egy kormánypárti képviselõ, amikor a kórházcsõdökért, az egészségügy összeomlásáért a társadalombiztosítási önkormányzatra mutogathatott, mondván, hogy õk döntenek. Csakhogy, kedves képviselõ asszony, a költségvetést a kormány, a Pénzügyminisztérium elõterjesztése alapján önök fogadták el - az idei költségvetést -, és ez a költségvetés születésénél fogva tartalmazta azokat a hiányokat, mint arra egykor felhívtuk a figyelmet, amik most a csõdökhöz vezettek. Jövõre már ezt a kifogást sem mondhatja el, hiszen egyértelmûen, bevallottan a Pénzügyminisztérium költségvetését tárgyaljuk és nem az önkormányzatok költségvetését. Talán nehezebbé válik a helyzetük jövõre, amikor érvelni kell ezzel kapcsolatban.
Tehát a Pénzügyminisztérium beterjeszt egy költségvetést, nem veszi figyelembe az idei folyamatokat, nem veszi figyelembe az idõközbeni változásokat, s ez a költségvetés bizony ugyanolyan, mint az egykori tervszámok - a Tervhivatal által készített tervszámok -, ugyanúgy tökéletesen a vágyakat és nem a realitásokat tükrözi, mint ahogy a tavalyi sem, és errõl az embernek óhatatlanul eszébe jut, hogy volt idõszak, amikor a pártközpontból megtelefonálták a meteorológiai intézetnek, hogy milyen idõ legyen május 1-jén, vagy eszünkbe jut, hogy Zsdanov elvtárs a szovjet írók '937-es kongresszusán azt mondta, hogy "Elvtársak, alkossanak remekmûveket!". Most önök mondják azt társadalombiztosítás önkormányzatának, hogy, uraim, tegyenek csodát! Ezzel a költségvetéssel jöjjenek ki, járjanak a vizen, és aztán majd úgy a nyár közepén kiderül, hogy nemhogy a vizen nem tudnak járni, de még úszni sem tudnak. És akkor megint lehet rájuk mutogatni.
Elõbb-utóbb véget kéne vetni ennek a hihetetlenül rövidlátó gyakorlatnak, és legalább a kormánypárti és ellenzéki képviselõk abban egyezzenek meg, hogyha egy sötét szobában kergetünk egy macskát, akkor mi nem kiabálunk idõnként, hogy megvan, megvan, ellentétben önökkel, akik mindig megtalálják a nullszaldós költségvetés pénzügyi lehetõségeit, noha tudják, hogy az a macska egyáltalán nincs is a szobában. Tehát legalább odáig jussunk el, hogy ne áltassuk egymást olyan kérdésekben, amelyekrõl az élet nagyon hamar be fogja bizonyítani, hogy sajnos megint az ellenzéki képviselõknek van igazuk. Nagyon hamar ismét hivatkozhatunk az idei költségvetési vitában elmondottakra, s megint alkalmat adunk ezzel Vancsik Zoltán úrnak, hogy gúnyolódjék azon, hogy a klasszikusokat idézzük. Nem, nem a klasszikusokat. Mi kevésbé vagyunk járatosak, mint a kormány képviselõi, mint a Pénzügyminisztérium köztisztviselõi, sokkal kevesebb adat áll a rendelkezésünkre, tehát nem lehetünk okosabbak. Csak minket nem köt a köztisztviselõi fegyelem. Ez a különbség képviselõ és köztisztviselõ között, és mindegyikük, akik készítik és elénk terjesztik, tudják, hogy ezek nem valós adatok, csak õk ezt nem mondhatják. Mi mondhatjuk. Akkor próbáljuk meg legalább az igazságot mind a két oldalon kimondani. Addig, amíg mi is nem válunk végleg köztisztviselõvé. Remélem, hogy erre - legalábbis az elkövetkezendõ rövid idõn belül - nem kerül sor.
Nos, amikor arról beszéltem, hogy mi az alapbaj a költségvetéssel - a társadalombiztosítási költségvetéssel -, ugye, itt az egészségügyi árrobbanás objektív dolog, világjelenség, nálunk is bekövetkezik, és erre a mi reagálásunk az, hogy a nemzeti össztermékbõl 7,5 százalékról 6,3 százalékra csökkentjük az egészségügyre fordítható kiadásokat. Tehát nem arról van szó, hogy itt valami mérhetetlen szakmai sovinizmussal azért lobbyzunk, hogy többet kapjon az egészségügy, hanem arról, hogy legalább annyit kapjon, amennyit elõzõen, és ez talán néhány hónappal késõbbre tolhatja ki a várható csõdöket az egészségügyben.
Tehát az elsõ, hogy csökken a GDP-bõl a részesedés. A második, hogy a befizetések, miután a keresetek színvonala alacsony, szükségszerûen alacsonyak és nem elegendõek. A harmadik, hogy az állami költségvetés folyamatosan csapolja a társadalombiztosítási alapok pénzeit. Folyamatosan csapolja - és ez megint csak megkérdõjelezi, hogy akkor mi szükség van a társadalombiztosítási önkormányzatokra, hiszen azért hozták létre õket, hogy õrködjenek ezek fölött a befizetések fölött, azért független még a parlamenttõl is, a kormánytól is, és a biztosítottak érdekeit képviselni hivatott testület, hogy ennek gátat vessen.
De ha a költségvetés eleve belekalkulálja ezeket az összegeket, amik onnan átfolynak az állami költségvetésbe, akkor ezt az õrzõ-védõ feladatukat nem tudják teljesíteni, és miután nem pitbullok, még kasztrálni se lehet õket, legfeljebb, ugye, megszûnik a mandátumuk, és valahogy majd másokat vagy ugyanazokat delegálják. Mit jelent számszerûen ez az átcsoportosítás? Kérem szépen, a keresztfinanszírozás alapján a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat idáig fizette a nyugdíjasok egészségügyi ellátásának költségeit az Egészségbiztosító Pénztárnak. Ez a tavalyi évben 66 milliárd forint volt. Az idei költségvetés szerint ezt nem kell fizetnie. Tehát 66 milliárd mínusz van az Egészségbiztosítási Alap költségvetésében, s ez ott marad a Nyugdíjbiztosítási Alapnál. Óhatatlanul arra gondol az ember, hogy ez annak a politikai ígéretnek a fedezete, amit a miniszterelnök úr tett, s az államtitkár úr ma megerõsített: 19,5 százalékkal fogják a nyugdíjakat emelni. Hát ez a 66 milliárd erre bõven elegendõ lesz.
A következõ. A nem biztosítottak után, akik sorkatonák, egyetemisták, illetve csõlakók, szóval önmaguk után biztosítási díjat nem fizetõk, az Egészségbiztosítási Alap kiadása 25-30 milliárdra becsülhetõ; 12 milliárdot megtérített ebbõl átalányban a költségvetés tavaly, idén nem fog törleszteni semmit. A következõ tétel egy olyan 50 milliárd, amit az állami tulajdonú vállalatok nem fizetnek be a társadalombiztosítási járulék fejében. Kisebb tétel, de szintén az állami felelõsségvállalás alól való kibújást jelenti a 9 milliárdos vagyonfelélési kényszer elõírása. Ezt a vagyont azért kapta a társadalombiztosítás, mert ez a nyugdíjasok egykor államosított vagyonának maradványa, illetve az évek során befizetett és fel nem halmozott tõke kárpótlása lett volna 300 milliárd értékben. Most 65 milliárdnál tartanak állítólag, és ebbõl 9 milliárdot eladni kényszerül a társadalombiztosítás. Ennek a vagyonnak az egykori országgyûlési határozat, majd törvény alapján - pontosan emlékszem, hiszen magam írtam és fogadtattam el - az volt a célja, hogy a hozama legyen fordítható a kiadásokra és nem maga a vagyon. Mert ha azt elköltjük, akkor az egykor megtermelõk, mai nyugdíjasok pénzét költjük, és a gyerekeik, unokáik pénzét költjük el elõre. Tehát ez megint egy olyan képtelen megoldás, ami mélységesen ellentétes mindazzal, amit a társadalombiztosítás, az emberek biztonsága, az ország jövõje szempontjából mi elfogadhatónak tartanánk.
No és itt vannak a kamatterhek, ugye 6 milliárd, 7 milliárd számítható abból, hogy a kincstári megelõlegezési kassza véges, felülhatáros lett az önök kormányzati idején, ezért az afölötti likviditási hiteleket már kamatra veheti fel a társadalombiztosítás, és miután olyan a költségvetés, hogy a likviditási helyzet állandóan elégtelen, mert nem képeztek likviditási alapot még '89-90-ben az akkori bevételi többletbõl, ez garantáltan visszacsorgat az államkasszába 9 milliárd forintot.
(11.10)
Nos, kérem, ha ezt összeadjuk, 148 milliárd forint jön ki. 148 milliárd, több mint a fele az egész gyógyító-megelõzõ kassza költségvetésének.
Talán, ha ez nem a kincstárnál, nem a központi költségvetésnél jelentkezne, akkor talán nem kellene attól tartani, hogy március, április, májusban pótköltségvetést kell beterjeszteni, vagy továbbra is illegálisan kell az önkormányzatoknak a kifizetéseket eszközölni. Hiszen tudnak a vízen járni, csak akarni kell - mondják önök.
Nos, várhatóan ismét jelentkeznek azok a gondok, amik idén is jelentkeznek, és várhatóan újra el fogjuk mondani, hogy mi már megmondtuk, de ennek nincs semmi értelme, hölgyeim és uraim. Semmi értelme. Nem az a kérdés, hogy melyikünk az okosabb a másiknál. Még az sem kérdés, hogy akad képviselõ, aki ugyanazoktól a kormányhivatalnokoktól kapott adatok alapján, az õ szövegük alapján módosító indítványokat terjeszt be, akik egykor - ugyanazok tehát - kénytelenek voltak, mert köztisztviselõk, az adatok ismerete ellenére valótlan számokat beírni erre az üres lapra.
De ha az önkormányzat léte ezek szerint megkérdõjelezhetõ, akkor maga a költségvetés ténye is megkérdõjelezhetõ, Hiszen micsoda költségvetés az, amirõl az államtitkár úr azt mondja, hogy nem kell feltétlenül figyelembe venni a nullszaldót.
Micsoda költségvetés az, amely szabadon átcsoportosíthat az egyes tételek között? Akkor egyszerû, egymondatos költségvetést tárgyalunk. Sokkal gyorsabban, mint jelenleg. Ez az egy mondat valahogy úgy hangozhatna, hogy: Tessék szíves lenni, társadalombiztosítási önkormányzat, annyit költeni, amennyi pénzük van! Pont. Ha többet költenek, nyújtsanak be pótigényt! Pótköltségvetést. Pont. Mert errõl szól.
Hát egy üres papírt be lehetett volna adni, ami arról szól, hogy kérem szépen, annyi pénzt tudunk az államháztartás egyensúlya érdekében az egészségügyre, a nyugdíjakra fordítani, hogy meglegyen a nullszaldó, mert az államháztartás érdeke, egyensúlyának érdeke mindenekfölött való érdek.
Hogyha ezt így elénk hozzák, és azt mondják, hogy próbálja meg a tb- önkormányzat ezt úgy teljesíteni, hogy annyit költ, amennyije van, akkor pontosan ott tartunk, ahol most. Hiszen hogyha a fejezetek között átcsoportosítás lehet, akkor nincs költségvetési törvény. Akkor van két fõösszeg: bevétel, kiadás; és ezt kell leírni egy darab egyoldalas papírra.
Akkor mirõl vitatkozunk, és miért vitatkozunk? És miért vitatkozunk évek óta ugyanúgy, ugyanazt mondjuk innen - én még mondhatom talán némi nagyképûséggel, hogy kormánypártiként is ugyanezt mondtam, mint most ellenzékiként -, de önök is évrõl évre ugyanezt mondják, és mégsem változik semmi érdemben.
Akkor talán egyszerûbb lenne az idei parlamenti vita anyagát videóra felvenni, és jövõre a költségvetési vita helyett levetíteni a nézõknek, mert egymást úgyse tudjuk meggyõzni, tapasztalat szerint. És akkor nem a gyerekeim néznének otthon videót, ha látni akarják az apjukat, hanem hazamehetnék hozzájuk, és legalább néha találkozhatnék velük.
Sajnos ez a költségvetés és ez a költségvetési vita egy kiüresedett színjáték, ahol vannak marionettfigurák, akik majd a módosítókat elõterjesztik, és vannak képviselõk, akik megpróbálnak szólni, de tökéletesen hiába, pusztába kiáltó, üresen kongó szavak, amit el tudunk mondani.
Természetesen ilyen körülmények között, ebben a színjátékban a Magyar Demokrata Fórum csak politikai kötelességbõl vesz részt, nem hiszünk abban, hogy ez a kormány észérvekkel meggyõzhetõ, nem hiszünk abban, hogy képes alkalmas eszközöket találni az alapvetõ gondokra, a társadalombiztosítás kiadásainak fedezetére. Nem hiszünk abban, hogy ez a kormány megfelel annak, hogy kormánynak nevezzük. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)