DR. SCHWARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A társadalombiztosítás költségvetését is rendszerszerûen kell szemlélni.
Sajnos minden évben a költségvetés vitája során, már a megszületés pillanatában a rendszerben genetikailag bekódolódik a hiány, és mint a görög sorstragédiák során, amikor felmegy a függöny, már elõre lehet tudni: a sors, a végzet megöli a fõhõst. Itt a hiány nagysága a kérdés csupán, és az, hogy az egészségügy még mit tud elviselni?
Ha a bevételi oldalt nézzük, a járulék kiszélesítésére adott intézkedések hatása még nem világos teljesen. Ez függ a gazdaság teljesítõképességétõl is. Így a jelen pillanatban még nem ítélhetõ meg, hogy lesz-e a bevételi oldalon növekedés vagy jelentõs mértékû hiány, bevételkiesés, amit érdemes átvezetni a költségvetés számain. Tehát nem biztos, hogy most még a beterjesztés állapotában levõ költségvetést szükséges átírni.
Én a következõ szempontok szerint kívánok foglalkozni a tb- költségvetéssel általánosságban. A vagyon kérdésével, a struktúraváltás kérdésével és az ebbõl adódó költségmegtakarításokkal, a struktúraváltoztatásból kivezetõ utakkal, a gyógyszertámogatás, - kiadások áttekintésével, a táppénz kérdéseivel, a rokkantnyugdíjazás problematikájával, a gyógyító-megelõzõ ellátás finanszírozásával, valamint a prevenció finanszírozásával. Az Állami Számvevõszék jelentésében is szó esik a vagyon felélésérõl, amire azért kerül sor, hogy a kiadásokat a tb tudja folyósítani, és ez mindkét ágazatban megvalósul.
A társadalombiztosítás esetében jobb lenne, ha megkapta volna a vagyonát, és ezáltal, a vagyon hozadékaiból tudná folyósítani a kiadásainak egy részét, és ez pufferszerepet is játszhatna mindkét ágazat esetében. Így azonban hosszú távon még remény sincs arra, hogy az önkormányzatok valaha is a költségvetéstõl függetlenül gazdálkodószervezetek lehetnek. Az alapoknak a vagyon felélésére való rászorítása ellentétes a programunkban meghirdetett elvekkel. A struktúraváltással kapcsolatos megtakarításokból kívánja az elõterjesztõ finanszírozni az ágazat jövõ évi béremelését.
Ez már a tavalyi évben is világos volt, hogy az elsõ évben nem jelentkezik költségmegtakarítás a struktúra átalakításából, úgy különösen nem, hogy ez a folyamat még be sem fejezõdött, itt sok esetben perekre lehet számítani. A létszámleépítés nagysága sem biztos. Ezek után pedig csak itt jelentkezik azonnal a végkielégítések kifizetése után megtakarítás.
A megszûnõ ágyak, részlegek, kórházak esetében el kell telni bizonyos idõnek, hogy ez a hatás megmutatkozzon, mert közben a megmaradó ágyak esetében növelni kell a forgót, ez pedig gyorsabb kivizsgálást, nagyobb értékben felhasznált diagnosztikát, hatékonyabb gyógyítást, nagyobb költségeket eredményez.
Amennyiben ez nem szerepel a költségek a között, ez további források kivonását jelenti az ágazatból, ami 1990 óta tartó folyamat, és ez folytatódik ebben az évben is. A konszolidációs folyamat késése, a források kivonása, az amortizáció, a felújítások hiánya a költségvetésben jelenti azt a genetikai determinációt, ami állandóan magában hordozza a hiány megjelenését, magyarul egy alulfinanszírozott rendszerben mindenki törekszik többet teljesíteni, többet költeni a betegekre, és a kasszák, a rendszer erre lehetõséget is ad, így a költségek, a kiadások óhatatlanul elszaladnak.
Amíg nincsenek meg a pontos normatívák, az elõírások, a kompetenciák és az ehhez rendelt finanszírozás, addig a reformok, amelyek csak a kiadási oldalt szûkítik, majd a bevételi oldalt növelik - most járulékalap-szélesítésként hívjuk -, addig nem sok változik, csupán jobb évben kisebb, rosszabb évben nagyobb lesz az alapok hiánya.
Nem lettek kimunkálva kellõképpen a struktúraváltásból kivezetõ utak.
(11.20)
Nem lettek kimunkálva kellõképpen a struktúraváltásból kivezetõ utak, így a rehabilitáció intézményei, intézményrendszere, finanszírozása, feltétele. Ma a rehabilitációban sem a munkavállalók, sem a munkáltatók nem érdekeltek. Az otthonápolásra betervezett 1,6 milliárd forint elégséges erre a kérdésre, de sorsa bizonytalan, hiszen a tavalyi megkötött szerzõdéseket sem fizették ki. Lebegtették ezt a kérdést, így ez elbizonytalanította a vállalkozókat, a betegeket. Ez az ápolási forma nem tudott kiteljesedni az igényeknek megfelelõen, és ezáltal nem csökkent a kórházi ágyak igénybevétele.
Hasonló a helyzet a járóbeteg-ellátás területén. Ennek a fejlesztése - az alapellátással együtt - csökkenthetné a kórházi ellátási igényeket. A csoportpraxis kimunkálása, finanszírozása is várat magára. A felszabaduló ágyakként kialakítandó ápolási osztályok, otthonok kialakítása után lehet majd látni valójában, hogy mit hozott a struktúraváltás pénzügyileg és a betegek ellátása szempontjából.
A társadalombiztosítás költségvetésében minden évben az egyik legjelentõsebb tétel a gyógyszerköltség, a gyógyszertámogatásra fordított összeg, ami a lakosság felé 81 milliárd forintot jelent évente. A fekvõbeteg-ellátás költségei között is közel 20 százalék a gyógyszerköltség. Ez a két összeg meghaladja a 100 milliárd forintot évente, nem beszélve azokról a kiadásokról, amit a beteg fizet a gyógyszertárban. Ha ezen a területen sikerül 1-2 százalékot megtakarítani, az már 1-2 milliárdot tesz ki.
Ennek ellenére kijelentjük, hogy a támogatási rendszeren nem kellene változtatni, mivel a lakosság terhelhetõsége már a végéhez ért. Jelenleg a GDP-hez viszonyítva nálunk a legnagyobb a gyógyszerekre fordított kiadás, ez 2,3 százalékot jelent. A még nálunk is több gyógyszert fogyasztó Franciaországban sem több ez, mint 1,3 százalék.
A kórházakban 1995 óta nem emelkedett a gyógyszerek felhasználása, sõt a felhasznált mennyiség csökkent, az utóbbi idõben már nem is növekszik. Ha bevezetik minden kórházban a gyógyszerlistákat, a protokollokat, a terápiás ajánlásokat, az antibiotikumok felhasználását befolyásoló bizottságokat, akkor még mindig lenne a rendszerben megtakarítás, nem is beszélve a unit dose bevezetésérõl vagy az egyéni gyógyszerfelhasználást támogató informatikai rendszerek kiépítésérõl.
Ennek a felkarolása az OEP elemi érdeke lenne, hiszen itt egyes becslések szerint minimum 2-4, mások szerint 8-10 százalékos megtakarítási lehetõség van. Ezen rendszer kiépítése 2-3 év alatt megtérülne.
A gyógyszerkérdésben nem alakult ki egységes koncepció mind a mai napig. Hiszen nem tudjuk kezelni a promóciós tevékenységet, amit az igen rámenõs gyógyszerügynökök kifejtenek, igen keményen érvényesíti érdekeit a gyógyszer- és gyógyszerészlobby, ami megmutatkozik a terítésben, a regisztráció rendezetlen kérdéseiben is.
A járóbeteg oldalon a vényellenõrzést kellene továbbfejleszteni, és ez a folyamat már elindult, ezt kellene teljessé tenni, szankcionálni kellene végre. Ezen folyamat ellen hat, hogy a vonalkódos vények költségeit kivették az idei költségvetésbõl, azt vissza kellene hozni.
A másik nagy kiadása a társadalombiztosításnak a táppénzkiadás, ez közel 41 milliárd forintot tesz ki. Itt tovább kellene folytatni a felülvizsgáló fõorvosi rendszer kiépítését, hiszen el kellene végre fogadni, hogy igen jól megfizetett, magasan képzett szaktekintélyeket kell ezen munkára alkalmazni, akiket mindenki elfogad. Itt is be kell fektetni, de ebben a rendszerben is igen könnyen meg lehet takarítani 1- 2 százalékot, ami már 1 milliárd forintot jelentene. De mindenki tudja, hogy több van ebben a rendszerben is, csak következetesebben, eltökéltebben kellene folytatni ezt a tevékenységet, ennek a rendszernek a kiépítését.
Hasonlóan adós a kormányzat egy átfogó rokkantnyugdíj-koncepcióval is. Itt már régen át kellett volna tekinteni az egész nyugdíjazás feltételrendszerét. Talán még nem késõ, a nyugdíjreform kapcsán ez megoldható. A rokkantnyugdíjakra kifizetett összeg ebben a költségvetésben 91 milliárd forint.
Ha összeadjuk a gyógyszer-, táppénz-, rokkantnyugdíj-kiadásokat, ez közel 230 milliárdot tesz ki. Csak 1-2 százalék megtakarítás már 4 milliárd forintot jelentene - és ennyit költünk kórház-konszolidációra.
Régóta hiányzik a biztosító gazdálkodásából az a szemlélet, hogy a megtakarítást eredményezõ eljárásokat õ maga finanszírozza, preferálja. Ez mint biztosítónak elemi érdeke lenne. Hasonlóan fordíthatnának pénzt a kutatásokra is, azokra fõleg, amelyek csökkentik a kiadásokat.
A költségvetés leginkább több sebbõl vérzõ része minden évben a gyógyító-megelõzõ ellátás finanszírozása. Itt változtatni kellene a finanszírozási szisztémán, hiszen mindenütt vannak fix költségek. Ezeket figyelembe kellene venni normatívák alapján, erre kellene ráépíteni a teljesítménybõl adódó bevételeket, a HBCS vagy DRG figyelembevételével. A HBCS-t is karban kellene tartani, be kellene vezetni egy újabb, részletesebb revízióját. Nagyon nagy gond a finanszírozásban az, hogy az OEP közvetett adatokat dolgoz fel, amit már a Gyógyinfok átdolgoz, feldolgoz. Tehát itt is rendszerbeni változtatásokat kellene végrehajtani.
Nem történt semmi a prevenció finanszírozása terén. Hacsak az nem, hogy a tavalyi pályázatokra szánt összeget elvonták. Be kellene építeni az alapellátás-finanszírozásba a prevenciót, hiszen hosszú távon csak itt van kitörési lehetõségünk a jelenlegi katasztrofális népegészségügyi helyzetbõl és a finanszírozási gondokból is. Itt több helyen mulasztás van. Hiányzik az akarat, a konszenzus. Mutatja ezt az is, hogy a tavalyi egészségügyi vitanapon elhangzottak alapján készült országgyûlési határozati javaslatot mind a mai napig a Ház nem tûzte napirendjére. A prevenció csak akkor kitörési pont, ha interszektoriálisan közelítjük meg, s ezt igen komoly szándékkal és eltökélten. Azt hisszük, hogy ez hiányzik.
Hasonlóan rendezetlen a nagy értékû, egyedi beavatkozások finanszírozása, amint a diagnosztikában a nagy értéket képviselõ berendezések üzemeltetési költségeinek is megjelenítése. Fel kellene mérni az igényeket, figyelembe véve a Népjóléti Minisztérium, a szakmák ajánlásait, és egyszer tisztességesen megfinanszírozni, mert mindig ezek körül vannak a sajtóviták, a félreértések.
Végezetül a beterjesztett költségvetés pozitívumairól szeretnék néhány szót szólni.