DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Örülök annak, hogy az imént Bauer képviselõtársam egyetértett a Fidesz-Magyar Polgári Párt szónokának azon véleményével, amelyet általában kifejtett az alkotmány koncepcióját illetõen. Vagyis annak a legfontosabb elemével is nyilvánvalóan egyetértett, amely a Magyar Demokrata Fórumhoz hasonlóan aggályosnak tartja azt, hogy a választási rendszerrel kapcsolatos - egyébként kötelezõ - rendelkezést tartalmazó megállapodás, a koncepciónak ez a része nem került kitöltésre.
Ezek szerint itt a mai napon nagy egyetértésnek lehetünk majd tanúi, hiszen mind a Szabad Demokraták Szövetsége, mind a Fidesz-Magyar Polgári Párt egyetért a Magyar Demokrata Fórummal, aki ezt ismételten beadott módosító indítványában teszi szóvá.
Helyesebb lett volna, és talán szerencsésebb lett volna, hogyha mind az SZDSZ, mind pedig a Fidesz módosító indítványokkal vagy legalábbis valamilyen formájú tartalommal igyekszik kitölteni azt a hiányt, amelyet ezek szerint õk is érzékelnek - az elõttem felszólaló Trombitás képviselõtársam részletesen kifejtette. Én azon az állásponton vagyok, hogy az alkotmány vitája, annak kiemelt jelentõsége sem indokolhatja azt, hogy önmagunkat ismételgessük, azzal viszont nem tudnánk egyetérteni, hogyha itt a múlt héten már elhangzottakat újra ismételnénk. Mégis ennek a kérdésnek azért idõt kell szentelni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Valóban az a helyzet most, 1996. november végén, hogy nagyon sok mozgási lehetõsége ennek a választási rendszerrel kapcsolatos, kötelezõen elõírt tartalmi kitöltésre vonatkozó rendelkezésnek nem nagyon van, ha abban gondolkodna bármelyik párt is, hogy valamilyen új elemet kellene a jelenleg hatályos választási rendszerrel szemben az új alkotmánynak tartalmaznia.
Hiszen mirõl is van szó? Azt hiszem, hogy kimondatlanul is - ahogy ezt Salamon képviselõtársam az imént kifejtette - szó sem lehet arról - de ki is mondották ezt a pártok, és éppen a kormánykoalíció pártjainak alkotmányozással is foglalkozó képviselõi mondták ezt ki -, hogy természetesen a választások elõtti évben már az nem fordulhat elõ, hogy mondjuk ne vegyes rendszerû legyen a választás 1998-ban, vagy mondjuk ne legyen két forduló, vagy mondjuk ne öt százalék körül legyen a parlamenti küszöb, vagy mondjuk a választókerületek nagyjából ne ugyanazon az elven alapuljanak, mint 1990-ben és '94-ben, vagy éppen az egyéni és listás képviselõk aránya a jelenlegihez képest másként kerüljön rögzítésre, vagyis megváltozzon akár a parlamenti képviselõk száma, akár a parlamenti képviselõk adott számán belül az az arány, amelyet most már két választás az ország lakossága által elfogadott módon verifikált.
Tisztelt Képviselõtársaim! 1996. november végén tehát azt kell kimondanunk, és a Magyar Demokrata Fórum azért ragaszkodik - mint nagyon fontos módosításához - annak rögzítéséhez, hogy most már nincsen másra mód, mint a jelenleg hatályos választási rendszer alapvetõ elemeinek az alkotmányban való kimondására. Mivel tudjuk ezt igazolni? Hát elõször is azzal, hogy tartalmazza ez a koncepció, amelyet támogattak a kormánypártok, eddig támogatott valamennyi ellenzéki párt is, egy kivételével, hogy ezt meg kell oldani. Türelmetlenül vártuk, vérmérséklettõl függetlenül, hogy vajon sor kerül-e 1996. november végéig, az eredeti határidõ lejártáig annak a hatpárti, majd késõbb hétpártinak is nevezett albizottsági tárgyalássorozatnak a végén, amelyet a kormány kezdeményezésére és segítségével a választással kapcsolatos lehetséges továbblépéseket illetõen folytatni kellett volna.
Ez a határidõ - gondolom, holnaputánig már nem történik semmilyen lépés - eredménytelenül telt el. Ugyanakkor természetesen a kérdést továbbra is meg kell oldani, hiszen az alkotmány elfogadandó koncepciója azt tartalmazza, hogy errõl a szövegben majd rendelkezni kell, legkésõbb a szövegben. Tehát ebbõl következik, hogy két lehetõséggel számolhatunk. Vagy egy, az alkotmány többi részétõl független, a jelenlegi választási rendszertõl eltérõ olyan rendelkezéseket építene be egy konszenzuson alapuló megoldás az új alkotmányba, az új alkotmány szövegtervezetébe, ami ellentétes lenne a jelenleg hatályos választási rendszer elemeivel.
(13.50)
Ez természetesen nem léphetne hatályba, hiszen azért azt nem gondolják tisztelt képviselõtársaim, a kormánypárti képviselõkre gondolok elsõsorban, akiknek háza tájáról újabb és újabb ötletek jönnek itt az egyfordulós választásokra és az arányosabbá tett választási rendszerre vonatkozóan, hogy a közvélemény nem fogja szembesíteni majd õket azokkal a nyilatkozataikkal, amelyek arra vonatkoztak, hogy nem lehet a választásokat megelõzõ évben olyan választójogi módosítást eredményezni, ami pártpolitikai szempontok alapján mondjuk megkönnyítené a kormánypárti egyéni képviselõi helyekért mandátumot szerzett és újrainduló, választásokon újra szerepelni kívánó képviselõi jelöltek számát. Remélem, nem erre gondolnak. Tehát akkor egy olyan része is lenne - rázza is a fejét nemlegesen Bauer képviselõtársam... Tehát akkor nem errõl van szó. Akkor majd meg kell nyilván cáfolni a szocialisták frakcióvezetõjének és másoknak azokat a nyilatkozataikat, amelyeket vagy tévesen idéztek, vagy helyesen õk mondtak. A múlt heti sajtóból érzékelhettük, hogy itt bizony olyan változtatásokról van szó, amelyek az 1998-as választásokat érintenék. De hogyha nem errõl van szó, akkor nyugodtak vagyunk.
Vagy pedig, és ez a lényeg, és ez a logikus és követendõ álláspont, igazat kell adni a Magyar Demokrata Fórum álláspontjának, amely, ismételten a múlt héten benyújtott módosító javaslatával, fontos - azt mondhatnám, a támogatást is magában foglalóan, mármint a mi támogatásunkat érintõen is fontos - elemnek tekinti, hogy a jelenleg hatályos választási rendszer szabályai kerüljenek valamilyen sûrített formában... - elismerem, nem könnyû feladat megoldani, de mindenképpen valahogy ahhoz hasonlóan, ahogy azt a módosításunk tartalmazza -, tehát az alkotmány rendelkezzen arról, hogy a vegyes rendszer egyúttal az egyéni és listás képviselõk számarányát illetõen nagyjából kiegyenlített rendszerû legyen.
Természetesen kétfordulós a választási rendszer, hiszen ez egy lényeges eleme. Természetesen van érvényességi és eredményességi küszöb, és természetesen van a parlamentbe jutásnak is egy ismert alsó határa, és a választókerületek nagyjából egymással azonos feltételeket teremtsenek mind a képviselõi jelöltek, mind pedig a választópolgárok, a képviseltek számára, és ne fordulhasson elõ az, amit az imént ecsetelt Trombitás képviselõtársam, aki egy Baranya megyei példával vetette össze Budapest XXI. kerületének a példáját. De mi már akkor, 1990-ben, amikor ezek a tárgyalások a jelenlegi házelnök, Gál Zoltán akkori belügyi államtitkár vezetésével arról folytak, hogy melyik választókerület Budapesten mekkora legyen, mi is szóvá tettük azt, hogy mégis furcsa az, hogy Budapest azonos lélekszámú, területileg egyébként kisebb kerületében, Csepelen kettõ darab országgyûlési választókerületet alakítanak ki, míg a területileg kétszer akkora, de talán két és félszer akkora, lélekszámra is nagyobb budapesti XII. kerületben pedig egy országgyûlési képviselõi kerületet alakítanak ki. Mi ezt akkor szóvá tettük. Aggodalmunk egyébként fölöslegesnek bizonyult, mert a Magyar Demokrata Fórum mind a két ízben meg tudta nyerni a XII. kerület választását. Lehet, hogy természetesen a csepeli két választókerületre vonatkozó elképzelés igazolható volt azzal, hogy itt a Magyar Demokrata Fórum nem tudott mind a két alkalommal mind a négy mandátumhoz hozzájutni.
A választókerületek egymással kapcsolatos lényeges eltérését illetõen, amennyiben ez lehetséges, természetesen készek vagyunk a rendelkezésre álló idõ figyelembevételével is a tárgyalásokra, és az érdemi megoldásban konstruktívan együtt kívánunk mûködni, ha van ilyen szándék. Azt kell azonban mondanom azoknak a vérszegény tárgyalásoknak a konklúziójaként, amely a választójogi reformra vonatkozó elképzeléseket egyáltalán tükrözheti és jellemezheti, hogy nem látunk semmilyen komoly és velünk közölt komoly szándékot. Hallunk azonban, elsõsorban sajtóból és nem hivatalos forrásból eredõ híreket és információkat, hogy mégis kívánnak valamit tenni. És nagyon gyakran elhangzik ez az arányosabbá tételi szándék, illetõleg annak a veszélynek az elhárítása, amely a magyar választási rendszerbõl következhet, hogy a választásokon relatíve jól szereplõ párt esetében a parlamenti mandátumok száma lényegesen több, mint a választásokon a relatív gyõzelmet jelentõ szavazatmennyiségbõl egyébként következne.
Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! Tehát még egyszer, újra ki kell jelentenünk, talán nem fölöslegesen, hogy a Magyar Demokrata Fórum a választási rendszerrel kapcsolatos szabályozatlanságot az alkotmány tekintetében olyan kérdésnek tekinti, amelyet a megoldatlanság esetén nem tudna támogatni az egész alkotmányt illetõen sem. Azt hiszem, hogy ezzel nem állunk most már egyedül. Ha jól értettem a mai szavakból, a Fidesz-Magyar Polgári Párt is ezen az állásponton van, és ha ezek szerint támogatja a Szabad Demokraták Szövetsége, bár Bauer képviselõtársam nem szokott részt venni az alkotmány-elõkészítõ bizottság munkájában (Bauer Tamás széttárja a karját.), de természetesen ez nem von le a jognyilatkozatának a lényegébõl. (Ezzel egyet kellett hogy értsen a Szabad Demokraták ...)
(14.00)
Hogy miért nincsen szakmai oka, az nagyon világos, és nagyon sokszor megfogalmazódott, ugyanis ez a mostani konstrukció, ami a Magyar Köztársaság legfõbb ügyészének megválasztását a parlamenti képviselõkre bízza, ugyanakkor a képviselõk elõtt interpellálhatóvá és kérdések címzettjévé teheti a kizárólag jogi szereplõt egyébként - és pártoktól független és semleges jogi szereplõt - megtestesítõ személyt, ez, azt hiszem, szakmailag egészen õszintén mondom: valóban elfogadhatatlan.
Egyetértünk mind a legfõbb ügyésszel, mind pedig azokkal, akik oly sokszor hangoztatják hat év óta, hogy ez egy szerencsétlen megoldás, tisztelt képviselõtársaim, hogy a politikai érdekek választójogi rendelkezéseken keresztül itt érvényesülõ szempontjai alapján ide ráncigálják a legfõbb ügyészt akármilyen konkrét büntetõügyben, hogy kérdést vagy interpellációt tegyenek fel.
Aki köteles megjelenni, és legjobb tudása szerint nyilvánvalóan szakmai választ adni vagy nem adni arra való hivatkozással, hogy az ügyben a büntetõeljárási elvek és konkrét rendelkezések nem teszik lehetõvé az ügy akkori stádiumában azt a választ megadni, amelyet egyébként máshol, más idõpontban meg kell adni, vagy amelyet a büntetõeljárásban részt vevõ sértett, vádlott, gyanúsított, védõ és mások megkaphatnak, és amihez hozzáférhetnek. Ennek semmi értelme nincsen, leginkább a legtöbb érvet ezzel kapcsolatban maga dr. Györgyi Kálmán legfõbb ügyész szokott felhozni, széles körben ismert.
Érthetetlen, hogy ennek ellenére ezt a konstrukciót, ezt az 1952-ben bevezetett konstrukciót, a Magyar Szocialista Párt változatlanul - egyedül maradva ezen a porondon ennek az álláspontnak a védelmével -, változatlanul fenn kívánja tartani.
Természetesen nem az a megoldás, amelyet idõnként zárójelesen lehet olvasni, hogy akkor szûnjön meg a Magyar Köztársaság ügyészének interpellálhatósága, ugyan válassza meg a parlament, ne legyen sehová se felelõs, és ezért szûnjön meg - a Legfelsõbb Bíróság elnökéhez vagy akár az Alkotmánybíróság tagjaihoz vagy elnökéhez hasonlóan -, szûnjön meg az a lehetõség, hogy a parlament ezt a minimális felelõsségi alakzatot is vele szemben érvényesítse.
Természetesen nem ez a megoldás, nehogy valaki azt válaszolja majd egy ilyen vitában, ami ezek szerint újra majd fel fog nyilván lángolni a jövõ héten vagy akár már holnap, amikor a módosító indítványok elbírálásával kapcsolatban a bizottságban véleményt kell majd mondani, hogy rendben van, akkor töröljük az alkotmányból a legfõbb ügyész megjelenési és válaszadási kötelezettségét.
Tehát hangsúlyozom, nem erre gondolunk, hanem arra gondolunk, amely Magyarországon nagyon hosszú idõn keresztül nem nagy többséggel meghozott parlamenti döntés alapján, de mégis közel 100 éven keresztül mûködött, és soha politikai, komoly ellenérzést nem kiváltó módon mûködött, ami a Magyar Királyi, majd késõbb Magyar Államügyészségnek a vezetõjét a kormány magas rangú, de az igazságügy-miniszter felügyelete alatt mûködõ igazságszolgáltatási tényezõjévé tette. Egyúttal az egyetlen lehetõséget biztosítva a végrehajtó hatalomnak ahhoz, hogy hozzáférjen a bíróságokhoz.
Nem szükséges hangsúlyoznom - tisztelt képviselõtársaim és tisztelt mindazok, akik ezeket a vitákat figyelemmel kísérik a nyilvánosság útján -, hogy akkor, amikor a kormány defenzívában van, mint napjainkban, miniszterei útján, rendõrkapitányai útján és így tovább; tehát minden a kormányzati mûködés csomópontjait illetõ pozíciót betöltõ személyek útján, ezzel az iszonyatos módon megromlott közbiztonsággal szemben a kormánynak lényegében nincsenek eszközei. Hiába állít fel a miniszterelnök hétrõl hétre újabb és újabb hivatalokat, hiába próbál újabb és újabb erõforrásokat találni - harmincnál több most már a feketegazdasággal és a korrupcióval és a közbiztonság fokozódó romlásával összefüggésben valamilyen kompetenciával rendelkezõ kormányzati szereplõ száma -, ha a legfontosabb tényezõ hiányzik, a kormány felügyelete alatt mûködõ, Magyarországon egyedül vádat emelni jogosult személy, az ügyész.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nem lehet addig valójában jogilag lelkiismeretfurdalás nélkül bírálni a kormányt a bûnözés miatt, a közbiztonság megromlásáért, amíg a kormánynak nincsen eszköze bírósághoz fordulni. Ez nagyon egyszerû, ezen nem is nagyon érdemes vitatkozni, és nem kell messzire menni, minden országban, amely Magyarországgal határos, és jogállamnak hívja magát, akár csak a legutóbbi idõkben is lépett a jogállamiság új fejezetét jelentõ állami lét formájába, ezt a megoldást alkalmazzák.
Ne higgyék el, tisztelt képviselõtársaim - és különösen a nagyobbik kormánypárt tisztelt képviselõihez szólok most -, hogy igazak azok az érvek, amelyek ennek a megoldásnak a támogatása esetén valamilyen politikai jobbágyságba és függõségbe süllyesztenék az ügyészt, hiszen természetesen az alárendeltség módozatait és tartalmát illetõen a legszélesebb cselekvési szabadsága van az ügyészi törvényben és más fontos jogszabályokban a hatáskörüket rövidíteni.
Természetesen nem arról van szó, mint errõl sehol nincsen szó, hogy az ügyeket elvonja a kormány ezen az úton a bíróság elõl, és ne kerüljenek oda az ügyek, vagy a már odakerült ügyeket illetõen az ügyész utasítást kapjon a vád elejtésére, ezekrõl szó sincsen, a fordítottjáról van szó, hogy oda kerüljenek - pozitív irányú utasításadási jogról van szó - az ügyek, ahová valók.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nagyon fontos kérdésrõl van szó. Nem azért, mert a Magyar Demokrata Fórum 1990-94 közötti tapasztalatai ezt nap mint nap igazolták kormányzati szerepben, higgyék el, ennek a kérdésnek a rossz megoldása az alkotmányozást - még egyszer mondom - zátonyra futtathatja.
Tisztelt Képviselõtársaim! A módosító indítványaink tekintetében azt kell mondanom így utólag is, hogy ezek a módosító indítványok egy töredékét képezik annak a sok, korábban elõterjesztett indítványnak, amelyek közül igen sokat akceptált a bizottság, elfogadott, és az újólag megkezdett tárgyalások során is voltak olyan elképzeléseink, amelyek elismerésre és elfogadásra találtak.
Mégis, bár a számszerûség alapján azt mondhatom, hogy az MDF sok indítványát - talán többet is, mint a felét - elfogadta a bizottság, beépült a koncepcióba, az önök elé ismételten elõterjesztett koncepció is a nyárihoz képest még többet tartalmaz, mégis ez a most már néhány számra szûkült módosító indítvány a lényegét képezi álláspontunknak, és ennek el nem fogadása esetén, azt hiszem, hogy - még egyszer mondom, semmiféle drámai elemet nem szeretnék ehhez hozzáfûzni - nem látjuk sikeresnek az alkotmányozást.
Márpedig nem tudunk egy nem sikeresnek ígérkezõ vállalkozásban olyan intenzitással részt venni, mint ahogyan azt szeretnénk. Érdekeltek vagyunk és leszünk mindig, az utolsó pillanatig a konszenzus megteremtésében. Ebben a reményben mondjuk el ezeket, talán már nem elõször.
Tisztelt Országgyûlés! Végezetül egy dologra szeretnék még hivatkozni, szintén elõterjesztett indítványaink egyik lényeges elemét képezi az az indítvány, amelyet legújabb tapasztalataink indukáltak, és ismételten elõterjesztendõnek tartanak. Arról az indítványról van szó, amelyet már korábban is elõterjesztettünk, aztán mások indítványai elgyengített formájában valahogy szublimálódtak, és a koncepció tartalmazott egyfajta megoldást; itt a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság kérdéskörére utalok, mint alapvetõ emberi jogra.
És akkor a nyáron elõterjesztett és önök által leszavazott koncepció tartalmazott egy megoldást, majd ezt követõen - ez sem került megszavazásra - úgy gondoljuk, hogy a történések különösen a felsõoktatási törvény módosítása és mindazok a vészjelzések és jajkiáltások és segélykiáltások formájában hozzánk és nyilván önökhöz is elérõjelzések, amelyek a történelmi egyházak, elsõsorban a történelmi egyházak részérõl fenntartott és a társadalom egészének érdekét szolgáló közmûvelõdési és oktatási intézmények finanszírozásának, egyáltalán az oda pályázó és ott tanuló diákok esélyegyenlõségének a megbontását és a megkérdõjelezését jelentik.
Ezek most már nem teszik nélkülözhetõvé annak az elvnek a rögzítését, amely többlet a koncepcióhoz képest, és nem elégedünk meg azzal, amíg jelenleg bele van írva, hogy joga van természetesen mindenkinek a hit tanulásához, meg a hit tanításához, egyébként pedig az államot az egyháztól el kell választani.
(14.10)
Ilyet lényegében betû szerint tartalmaz a hatályos alkotmány is, vagy ki lehet olvasni akár az alkotmányból értelmezéssel; akár pedig közismert Magyarországon. Ez nem forog veszélyben. Eziránt senkinek nincsen kétsége, hogy joga van a hitét gyakorolni az erre szolgáló intézményekben és joga van azt tanítani, hirdetni, emiatt bántódás nem érheti. Ezen azonban túl kívánunk lépni, mint ahogy túlléptünk annak idején, 1992-ben, akkor, amikor megteremtettük annak lehetõségét, hogy azok az intézmények, amelyek a társadalom érdekében kívánnak sok évszázados szerepet vállalni és ezt újraéleszteni, azok jussanak hozzá, mondjuk, az ingatlanokhoz. Most erre nem térek itt ki, hiszen a mai napirend nem ezt érinti. De azt igenis érinti, tisztelt képviselõtársaim, még egyszer hivatkozom a nagyszámú kérdõjelre, a Magyar Katolikus Püspöki Kar - és nem római katolikus, ahogy ezt állandóan idézik, hanem Magyar Katolikus Püspöki Kar - legutóbbi nyilatkozataira az egyszázalékos üggyel kapcsolatban, hogy nem jól mennek a dolgok. Egyáltalán nem úgy történik a kormánnyal kapcsolatos megállapodások terén az ügyek menete, ahogyan az elvárható lenne. Természetesen ugyanezt elmondhatná nyilván a református egyház is, ugyanezt elmondhatná az evangélikus egyház és más történelmi mértékben - és léptékben szerepet játszó, iskolafenntartó és egészségügyi intézményeket fenntartó, ennek a teljes skáláját üzemeltetõ egyházakról beszélek. Ezért az a véleményünk, hogy nem hiányozhat az alkotmány koncepciójából és a szövegébõl a továbbiakban az, hogy a vallásszabadság érdekében deklarált lelkiismereti és vallásszabadság klasszikus megfogalmazásán túlmenõen legyen kinyilvánítva, hogy a tanulás és az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás intézményrendszerében megfelelõ, azonos feltételek biztosítására és fejlõdésére kell már az alkotmányban figyelmeztetni mindenkit, aki az alkotmány alapján illetékes lesz hosszú idõn keresztül ezeknek az ügyeknek az intézésére.
Tisztelt Képviselõtársaim! Igyekeztem nem ismételve álláspontunkat, hanem annak új elemeit és fontosnak vélt elemeit hangoztatva az általános vitában ezzel a hozzászólással rögzíteni a Magyar Demokrata Fórum álláspontját. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)